Magyar Kupa 5. forduló

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 71 másodperc.

Péntek délelőtt, az MLSZ székházában tartott sorsoláson összeálltak a Magyar Kupa 5. fordulójának párharcai.
mk_2016

A párosításokat ezúttal is Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökségének tagja húzta ki. A legjobb nyolc között öt első osztályú és három harmadosztályú csapat került kisorsolásra. Az első mérkőzéseket a tavaszi szezon elején, 2016. február 17-én, míg a visszavágókat március 2-án rendezik.

Az első párharc keleti rangadót hozott, a Nyíregyháza Spartacus FC a Debreceni VSC-t fogadja az első mérkőzésen. A címvédő otthon kezdi a párharcot, mégpedig a tavalyi döntőbeli ellenfele, a Videoton FC ellen. A Kozármisleny ismét első osztályú ellenfelet kapott: Békéscsabára látogat az első mérkőzésen. A budapesti lilák pedig a Tiszaújváros csapatát kapták, az Újpest kezdheti hazai pályán a párharcot.

Magyar Kupa 5. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC – DVSC-TEVA
Ferencvárosi TC – Videoton FC
Békéscsaba 1912 Előre  – HR Rent Kozármisleny
Újpest FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros

Mérkőzések időpontjai:
2016. február 17.
2016. március 2.

Forrás:
http://www.mlsz.hu/blog/2015/11/27/magyar-kupa-mar-a-nyolc-kozott-talalkoznak-a-tavalyi-dontosok/