Elindult a jegyárusítás a svédek elleni mérkőzésre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 204 másodperc.

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén, november 15-én a svédeket fogadja, ezen a találkozón búcsúzik el a közönségtől a nemzeti csapat elmúlt évtizedének több meghatározó futballistája.

20161108

Belépőjegyeket válthatnak személyesen az Előre Székház I. emeletén található ügyfélszolgálati irodában, munkanapokon 11:00 és 13:00 óra között. A belépőjegy váltás csak személyesen lehetséges, személyazonosító dokumentum vagy futball-, illetve klubkártya bemutatásával.

A magyar válogatott két nappal utolsó idei vb-selejtezője, az Andorra elleni, november 13-i mérkőzés után a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A találkozó nemcsak a felkészülés, a fiatalok kipróbálása miatt fontos, ezen az összecsapáson játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is. A svédek elleni találkozóra november 4-én, pénteken kezdődik meg a jegyek árusítása – a Szurkolói Klub tagjainak, a szurkolói kártyával rendelkezőknek és a kártya nélkül vásárlóknak egyaránt. 

A belépők ára éppen fele a tétmérkőzésekre érvényes jegyáraknak, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért lehet megvásárolni a jegyeket. A vb-selejtezőkön bevezetett kedvezmények erre a mérkőzésre is érvényesek, vagyis a Szurkolói Klub tagjai 15-25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a belépőkhöz. 

Szurkolói kártya nélkül továbbra is kizárólag személyesen lehet jegyet vásárolni, kizárólag saját részre, személyazonosságot igazoló dokumentum bemutatása mellett, Budapesten a Ticket Express Bálnában és a Ticket Express Syma-csarnokban található irodáiban, valamint a ZTE FC és a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein. 

Külföldi állampolgárok – kivéve a svéd szurkolókat – utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, amit a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetnek belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A svéd szurkolók a Ticket Express budapesti irodáiban válthatnak jegyeket nyitva tartási időben.

line_purple

Jegyinformáció (munkanapokon, munkaidőben):
+36 30 825 5885 vagy +36 30 339 6328

Online módon történő vásárlás itt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001415/Magyarorszag—Svedorszag

További információk itt:
http://www.mlsz.hu/blog/2016/11/03/penteken-indul-a-jegyarusitas-a-svedek-elleni-merkozesre/