A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 78 másodperc.
A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetőedzőként szerződtette Csató Sándort.
Az 1965-ben született szakember számára egyáltalán nem ismeretlen a békéscsabai közeg, hiszen korábban az Előre kötelékében 240 mérkőzésen 37 gólt rúgott, ezzel a békéscsabai egylet történelmében a negyedik legeredményesebb játékos lett. Ebben az időszakban az Előrével elért egy MNK-győzelmet 1988-ban, majd az 1993/94-es NB I-es bajnokságban a viharsarki klub fennállásának legjobb eredményét, egy harmadik helyet is magáénak tudhatott.
Edzői pályafutása a Videotonnál kezdődött, pályaedzői rangban segítette korábbi mestere, Csank János munkáját. 2006-ban visszatért egykori klubjához, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesülethez, ahol átvette az NB II-ben kieső helyen tanyázó csapat edzői székét. A folytatásban edzőként segítette még a Ferencváros, a Győri ETO FC, valamint a Zalaegerszegi TE csapatait is.
A Békéscsaba 1912 Előre új vezetőedzőjeként legfőbb és elsődleges feladata lesz egy ütőképes csapat építése, mely szurkolóink hathatós támogatásával a szezon végére remélhetőleg ki tudja harcolni a másodosztályú tagságot.
Sok sikert és hasznos munkát kívánunk! Isten hozott újra Békéscsabán!
Közösségi média