Új labdarúgó versenysorozat indulhat

Meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról értesültünk 2024. április 1-én, hogy már ősztől újabb labdarúgó versenysorozat indulhat Magyarországon.

Kiszivárgott információk alapján a 2024/2025-ös szezonban induló vadonatúj sorozat rendszere és lebonyolítása leginkább a 2007 és 2015 között megrendezett Magyar labdarúgó-ligakupára hasonlíthat. A magyar labdarúgó-ligakupa (Ligakupa) a magyar bajnokság és a Magyar Kupa után a harmadik legrangosabb hazai versenysorozat volt, összesen nyolc alkalommal rendezték meg és a lebonyolítási formát többször is módosították. A legsikeresebb csapat a Videoton három győzelemmel. A résztvevő csapatok száma 16, 24, illetve 32 között változott attól függően, hogy hány NB II-es csapat szereplését engedélyezte a szövetség. A 2013-14-es szezontól, az NB II egy csoportba szervezésével, és az NB I-es csapatok második csapatainak kizárásával lehetővé vált, hogy az összes NB II-es klub részt vegyen a küzdelmekben. A legutolsó 2014/2015-ös sorozatban a csoportkörben nyolc négy-négy csapatos csoportot képeztek a résztvevők. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek egymással, és a csoportok első és második helyezettjei továbbjutottak az egyenes kieséses szakaszba. A Békéscsaba 1912 Előre az utolsó idényben a középdöntőig jutott, ahol a Nyíregyháza búcsúztatta a visszavágó mérkőzésen 1-0 arányban győzedelmeskedve.

A tervek szerint a 2024/2025-ös szezonban már megrendezésre kerülő új labdarúgó versenysorozat nevezéshez kötött és egy speciális kvalifikációs eljárás során lehetne majd jogot szerezni az indulásra. Nem tisztázott még sem a nevezési díj, sem a kiválasztás folyamata, az viszont igen, hogy a többi bajnoksággal és a MOL Magyar Kupával párhuzamosan kerül majd lebonyolításra úgy, hogy a komplett magyar futball-rendszerbe pontosan illeszkedik majd. A díjazás mértéke a hírek szerint igen jelentős lehet és a sorozat győztese további előjogokat szerezhetne – akár nemzetközi indulás is szóba került. A versenyrendszer további bővítése mindenképpen áldásos hatással bírhatna a sportág további promóciós lehetőségeire, hiszen a tervek szerint televíziós közvetítésekkel is támogatnák a sorozatot, de akár bizonyos infrastrukturális fejlesztések szükségessége is elengedhetetlenné válna.

A Békéscsaba 1912 Előre természetesen üdvözli az új lehetőséget és amennyiben mód nyílik rá, nyilvánvalóan leadja jelentkezését, nevezését.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

A nagy múltú, budapesti klubok békéscsabai vendégszereplése iránt hagyományosan, évtizedek óta kiemelt érdeklődés mutatkozik. Most sincs ez másképp, hiszen jól fogytak a belépők már elővételben is és rengetegen jelezték érkezésüket az egész országból. Reméljük, hogy vasárnap estére újra megtelik a Kórház utcai Stadion használható része és ismét, valódi futballhangulat uralkodik majd a lelátón!

A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest Futball Club, röviden MTK az előző szezont még az első osztályban töltötte, ahonnan csak kevesebb nyert mérkőzésének köszönhetően búcsúzott. A 2017/2018-as másodosztályú bajnokságban azonban már az egyik legfőbb esélyesnek számít a visszajutás szempontjából – bár tudjuk önmagában az esély, a lehetőség nem mindig elegendő az üdvösséghez. Mindentől függetlenül a budapestiek úgy számítanak és készülnek-készültek, hogy a cél egyértelműen a gyors visszakerülés. Új vezetőedzővel és további átszervezésekkel, igazolásokkal próbálták megerősíteni már a felkészülési időszak előtt renoméjukat és ennek hangot is adtak. De, ez így normális, így is kell csinálni. Feczkó Tamás, aki az előző idényben a Balmazújvárost vezette diadalra, az új szezonban már a kék-fehérekkel próbálja meg ugyanezt a bravúrt végrehajtani. A végtelenül szimpatikus és közvetlen mester 1977. szeptember 8-án született Nyíregyházán, játékos pályafutását alacsonyabb osztályú magyar csapatoknál töltötte. Már 23 évesen megszerezte az UEFA B, nyolc évvel később az A, majd 2015-ben a Pro licencet is. Edzői pályafutását a Tiszalöki VSE ificsapatánál kezdte, ezt követően megfordult többek között Nagyecseden, Ebesen, Nyíregyházán, majd 2015 márciusában átvette a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő irányítását. Az MTK Budapest együtteséhez pedig egyelőre két évre szerződött.

A két győzelemmel rajtoló következő vendégeink (Aqvital FC Csákvár – MTK Budapest 1-2, MTK Budapest – Ceglédi VSE 2-1) egyelőre igazolták hírüket és ezúttal láthatóan nem szeretnék a véletlenre vagy a körülmények megfelelő alakulására bízni sorsukat. Ezért egészen biztosan a legerősebb, legütőképesebb kerettel érkeznek a viharsarokba, ahol azonban nem lesz egyszerű dolguk – ezt megígérhetjük. Bár a szezonpremier (Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC 0-1) nem egészen úgy alakult számunkra, ahogy szerettük volna, a második felvonásban (Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4) már sikerült orvosolnunk a kisiklást és bízunk benne, hogy mindenféle esélylatolgatástól függetlenül sikerül itthon tartanunk a három pontot. Az MTK keretében több jól csengő név is feltűnhet számunkra, sőt régi ismerőssel is találkozhatunk. Az ügyeletes gólgyáros Torghelle Sándor – aki két forduló után már két találatnál jár – mindenképpen kiemelt őrzést érdemel, de figyelni kell Borbély Bálintra – aki korábban még az Előre színeiben rúgta a bőrt, és megemlíthetjük Gengeliczki Gergőt – aki Soroksárról tette át székhelyét, valamint Lencse Lászlót is – aki a Puskástól, hét év után tért vissza a pestiekhez, vagy éppen Vass Patrikot (tamadó), valamint Szentpéteri Viktort (kapus) is. Az NB II-es fiatal-szabályt figyelembe véve a fővárosiak több fiatal labdarúgójukat hazahívták a kölcsönadásokból, így az új szezonban Demjén Patrik (kapus), Deutsch Bence, Jakab Dávid is rendelkezésre áll. Feckzó Tamás számíthat a Kisvárdától hazaérkező Talabér Attilára is, aki az NB II egyik legjobb védelmét erősítette. A 21 éves középhátvéd 29 találkozón volt kezdő, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kisvárda dobogós helyen végezzen a pontvadászatban. Az igazolások sorába tartozik Balogh Béla és Bori Gábor, akik a többiekhez hasonlóan még a felkészülés kezdete előtt írtak alá a 128 éves klubhoz. Ha ez még nem lenne elég, akkor a szezonkezdésre felépült sérüléséből Gera Dániel, és a fiatal Schäfer András – aki tavaly már az első osztályban is bemutatkozott – szintén az első kerettel készült. Kanta József azonban részleges oldalszalag szakadásából próbál miharabb rehabilitálódni, így ő egyelőre még nem bevethető. Feczkó Tamás továbbra sem számíthat Kanta Józsefre, Baki Ákosra, Farkas Balázsra és Talabér Attilára.

A jócskán átalakuló kerettel sokat kellett dolgoznia a szakmai stábnak, ezért a felkészülési időszakban tesztmérkőzések sorozatával igyekeztek összehangolni a "zenekart", ami láthatóan igen jól sikerült: MTK – Cegléd 3-0, MTK – Lokomotiva Kassa 4-0, MTK – FK Szenice 1-1, MTK – Békéscsaba 2-0, MTK – Siófok 0-1, MTK- Trabzonspor 2-1, MTK – FK Proleter 2-2.

A históriás könyvet fellapozva kiolvasható a számokból, hogy 1995 óta húsz alkalommal találkozott a két együttes. A mérleg azonban szempontunkból elszomorító, hiszen 12 vereség mellett, mindössze 2 győzelem és 6 döntetlen szerepel a statisztikában. Tétmérkőzésen utoljára, a 2015/2016-os NB I-es idényben, 2016. április 6-án Dunaújvárosban meccseltünk a budapestiekkel, akkor 3-0 arányú MTK győzelmet mutatott az eredményjelző. Ugyanebben a szezonban viszont a Magyar Kupában kiejtettük őket, itthon 0-0, idegenben pedig 0-1 volt az eredmény.

Boér Gábor: – Nyilvánvalóan az MTK a legesélyesebb csapat az idei bajnoki címre, azért is mert olyan játékosok alkotják, akik válogatott kerettagok és szinte mindegyik első osztályú múlttal rendelkezik. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy kilencven perc erejéig bármilyen különbséget el lehet tüntetni a pályán. Azon leszünk mi is, hogy olyan hozzáállással, mentalitással játszunk, amely a mindenkori rangadókhoz szükséges. Az a tervünk, hogy hazai pályán, a saját játékunkat játszva, többet birtokolva a labdát, irányítsuk a játékot, de hogy ebből mi valósulhat meg, azt természetesen a mérkőzés menete is befolyásolja, illetve az is, hogy az ellenfél mennyit fog ebből megengedni. Nagyon remélem, hogy meg is tudjuk ezt valósítani, de az mindenképpen döntő lesz, hogy melyik csapat fog agresszívabban és dinamikusabban játszani. Nagyon bízunk benne, hogy hazai körülmények között a közönségünk belehajszol minket a győzelembe és olyan hangulatot teremt, amely már igen régen volt a Kórház utcában. Erre iszonyúan nagy szükség lenne, hiszen ez az egyik olyan tényező, melyből kiderül egyáltalán, hogy itthon játszunk. Bízom benne, hogy ezúttal megkapjuk majd a lelátókról azt támogatást, amely Békéscsabán kijár a csapatnak. Minden játékosomnak az a vágya, hogy egy ilyen villanyfényes rangadót tudjon játszani, egy kitűnően előkészített pályán és mivel most már az új lelátó jó része is áll, még hangulatosabb lett a stadion, így minden adott egy igazi bajnoki mérkőzéshez. Nagy Pista továbbra is maródi, visszatérésére még várni kell és a teljes felépülésének időpontja is bizonytalan. Mindenki más hadra fogható, kivéve Szatmári Istvánt – hiszen a két klub úgy egyezett meg a kölcsönadásával kapcsolatban, hogy az anya egyesülete ellen nem léphet pályára. Kisebb sérülések nehezítették a munkánkat a héten, de ettől függetlenül úgy gondolom mindenki vállalni tudja a játékot. Számítok arra, hogy a játékosok plusz energiákat szabadítanak fel erre az estére, bár nem különböztetjük meg az MTK-t, de azért a szíve mélyén mindenki tudja, hogy ez egy kiemelt meccs. Sokat készültünk például videókkal, a játékosok személyenként is megkapták a számukra összevágott kisfilmeket, úgyhogy remélem ezeknek is meglesz az eredménye és viszontlátjuk az eltervezett dolgokat a pályán. Annyit még hozzátennék, hogy az elvárásainknak sokszor lefektetett dologként kellene visszaköszönniük, legalábbis így kérik rajtunk számon. Az, hogy én mit szeretnék látni a pályán, nem mindig tud megvalósulni és jó lenne, ha ezzel nem a csapat lenne megtalálva. Ha ilyen dolog van, akkor nyugodtan címezzék nekem a kritikákat. Nagyon kérem a türelmet a nézőktől, illetve azt hogy 90 percig bíztassák a csapatot és ha esetleg mégsem úgy alakul a mérkőzés, akkor még egyszer mondom, állok rendelkezésre. A játékosoknak szükségük van arra, hogy biztatást érezzenek a lelátókról, nem pedig azt, hogy a tizedik perctől olyan véleményeket hallgassanak, amelyeknek lehet hogy van helye, de biztosan nem akkor van az ideje.

A Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest mérkőzés játékvezetőjeként Karakó Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2016. április 19-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 1-1 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 441 sárga- és 37 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kormányos II. Gábort és Punyi Gyulát jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 3. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. augusztus 13-án (vasárnap): 17:00 órától BFC Siófok – WKW ETO FC, 17:30 órától Budaörs – Dorogi FC, Budafoki MTE – Soroksár SC, Szolnoki MÁV FC – KBSC FC, Vác FC – Szeged 2011, Ceglédi VSE – Soproni VSE, Kisvárda Master Good – ZTE FC, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Credobus Mosonmagyaróvár, valamint Gyirmót FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Békéscsaba térségében 21 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, felhős, szeles, helyenként csapadékos időjárás várható. Nem lesz tehát hőség, ami jó hír! A Nap 2017. augusztus 13-án (vasárnap) 19 óra 45 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az új szezon második hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Magyar Kupa nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottság elnöke által kijelölt versenytanács 2017. augusztus 14-i ülésén tárgyalás mellőzésével folytatott versenyügyi eljárás során megvizsgálta a 2017-2018. évi Férfi nagypályás labdarúgó Magyar Kupára benyújtott nevezési dokumentációkat.

Az MLSZ Versenytanácsa a 2017-2018. évi Férfi nagypályás labdarúgó Magyar Kupa Versenykiírásában foglaltak alapján meghozta az alábbi határozatot. A következő sportszervezetek (73 darab) 2017-2018. évi Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó Magyar Kupára benyújtott nevezését elfogadta.

Andráshida SC, Balassagyarmati VSE, Balmazújváros Sport Kft., Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., BFC Siófok Kft., BKV 2013 Futball Kft., BSC 1924 Futball Kft., Budafoki MTE Labdarúgó Kft., Cevasport Kft., Cigándi Futball Club Kft., Csepel FC Sportszolgáltató Kft., Csornai SE, Debreceni Egyetem AC, Diósgyőr FC Kft., Dorogi Futball Szolgáltató Kft., Dunaharaszti MTK, Dunaújváros PASE Kft., DVSC FSZ Zrt., Érd Városi SE, ESMTK LE Kft., ETO Futball & Futball Kft., F.C. Ajka Kft., FC Csákvár Kft., FC Dabas SE, FC Tiszaújváros, Fehérvár FC Kft., FTC Labdarúgó Zrt., Füzesgyarmati SK, Gold-Sport Szolgáltató Kft., Gyirmót FC Kft., Gyöngyösi AK, Hódmezővásárhelyi FC, Honvéd FC Kft., III. ker. TVE, Jászberényi FC, Kaposvári Labdarúgó Kft., Községi Sportegyesület Iváncsa, Mezőkövesd Zsóry DC Kft., M-Foci Nonprofit Kft., Monori SE, Mórahalom VSE, MTE 1904 Kft., MTK Budapest Zrt., Nyírbátori FC SE, Nyíregyháza Spartacus FC Kft., Paksi FC Kft., Pápai Perutz Sport Kft., Pécsi Sport Nonprofit Zrt., Pénzügyőr SE, Puskás FC Kft., Putnok FC Kft., Rákosmente Futball Club Kft., Soroksár Sport Club Kft., STC Futball Kft., Szabadkikötő Sport Kft., Szeged 2011 Kft., Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE, Szeol SC Kft., Szolnoki MÁV FC Kft., Szombathelyi Haladás Kft., Tállya Községi SK, Tiszafüredi VSE, Tiszkécske Városi SE, Újpest 1885 Futball Kft., Vác Futball Club Kft., Várda Futball Club Kft., Vasas Futball Club Kft., Vecsési FC, Veszprémi Labdarúgó és Sportsz. Kft., ZTE FC Zrt.

Az MLSZ Versenytanácsa megállapította, hogy a fenti sportszervezetek a 2017-2018. évi Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó Magyar Kupa Versenykiírásban foglaltaknak eleget tettek, ezért a nevezésüket elfogadta.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Időpont: 2017. augusztus 13. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, szerdától-péntekig 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 17:00 órakor, a vendég kasszák pedig 18:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001814/Bekescsaba-1912-Elore—MTK-Budapest

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Beharangozó: Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre

Megerősítve vezető pozíciónkat Martfűn folytatódik a feljutásért folytatott harc első csapatunk számára 2024. március 31-én (vasárnap) 16:00 órától.

Martfűi LSE - Békéscsaba 1912 Előre

Újabb középcsapat az ellenfél, ráadásul idegenben és az előre látható körülmények sem tűnnek éppen ideálisnak. Nem megbántva ezzel senkit – főképp vendéglátóinkat – és nem panaszkodásképp írjuk, de a következő helyszín is alulról súrolja az NB-s követelményeket. Na, de ez van, így is meg kell oldani a feladatot és amennyiben az őszi mérkőzésre gondolunk, amikor itthon 7-0 arányban tudtunk győzni, akkor ezt az eredményt látatlanban, most is aláírnánk. Az előző fordulóban a Füzesgyarmat ellen (8-2) sikerült meggyőző módon kiköszörülni a kecskeméti csorbát (1-1), így visszaállítottuk hétpontos előnyünket a második helyezett ESMTK csapatával szemben. Szűk két hónap és kilenc forduló, tehát 27 szerezhető pont maradt a bajnokságból, az áprilisi programot (Honvéd II., Dabas, BKV Előre és ESMTK) szemlélve pedig a következő hónap végére akár el is dőlhet az első helyezett, így az osztályozók egyik részvevőjének kiléte – bízunk benne, hogy így lesz!

Az MLSE újoncnak számít a harmadosztályban, hiszen a 2022/2023-as szezont 26 győzelem és 1-1 döntetlen, valamint vereség birtokában, 79 pontot gyűjtve majdnem hibátlan mérleggel tudták megnyerni, az akkor még Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú bajnokságot. Az első három NB3-as forduló után lemondott az akkori szakmai vezető és vezetőedző páros, hiszen nem úgy indult az új bajnokság számukra, ahogy elképzelték. A kitűzött cél felé, ami nyilvánvalóan a bennmaradás kiharcolása, viszont már jó úton haladnak, hiszen 21 forduló után 7 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában a 10. pozíciót foglalják el. A tavaszi idény jól kezdődött számukra, mert a Honvéd II. és a Dabas ellen is győzni tudtak, utána viszont két izmosabb ellenféllel szemben már összességében csak egyetlen pontot tudtak szerezni (Martfű – BKV Előre 0-1, ESMTK – Martfű 2-2) – utóbbi egyébként hatalmas bravúrnak számít. Jelentős játékosmozgásra nem figyelhettünk fel a télen, a hírek szerint öt személyi változás történt. Távoztak: Csúri Dájmond Dávid és Mousavi, Pour Seyed Amir. Érkeztek: Vincze Patrik (Szajol), Kóródi Dávid (Törökszentmiklós), valamint Balla Zalán (Jánoshida). Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni ügyeletes gólfelelőseiknek: Kriska Norbertnek (9 gól) és Pintér Viktornak (6 gól). Érdekes adat, hogy a félidei eredmények alapján a Hódmezővásárhellyel egy szinten állva a hetedik helyet foglalnák el a táblázaton, ami annyit jelenthet, hogy általánosságban a második játékrészek nem sikerülnek túlságosan jól számukra, azaz a nyilvánvalóan erőnléti és koncentrációs hiányosságok vannak. Hazai körülmények között egyébként átlagosan szerepelnek: négy alkalommal győztek, hatszor pedig kikaptak, döntetlenre még nem végeztek otthon ebben a bajnokságban.

Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE 7-0 (3-0)

Fotó: Jenei Péter

Csató Sándor: – Örültem, hogy sok gólt szereztünk legutóbb, viszont bosszús vagyok amiatt, hogy az utóbbi hetekben megvívott meccseken többet is kaptunk, ami ősszel nem volt jellemzője csapatunknak. Próbáltunk erre is figyelmet szentelni a heti munka során, mivel az aktuális ellenfelünk tavasszal meglehetősen termékeny. Jól jött számunkra, hogy a Martfű ismét pontokat rabolt legfőbb riválisunktól, de biztosra veszem, hogy a megerősödő együttesük hazai pályán mindent elkövet majd annak érdekében, hogy a mi életünket is megkeserítse, ezért ennek szellemében kell pályára lépnünk vasárnap. Számunkra egyébként minden meccs egyformán fontos, így az előttünk álló kihívásra is a legjobb tudásunk szerint készülünk, nem hagyjuk elkényelmesedni a csapatot a hét pontos előny birtokában, hiszen a bajnokság legnehezebbnek tűnő szakasza még előttünk áll. Eltiltottunk nincs, apróbb sérülések zavarták a heti munkát, de bízunk benne, hogy mindenkire számíthatunk majd.

Színes lapok miatt a hazai csapatnál két eltiltott is lesz, így Kasik Ákos  – korábban Békéscsabán is játszott -, valamint Kriska Norbert is csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket. A Békéscsabánál szerencsére nem lesz szankcionált játékos és/vagy stábtag.

A Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Sándor Csabát, segítőiként Tőkés Róbertet és Benkő Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival 2022. július 31-én a BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre II. 0-4 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 585 sárga- és 28 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 22. fordulóját  2024. március 31-én (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Körösladányi MSK, Budapest Honvéd-MFA II. – ESMTK, Vasas FC II. – Monor SE, 16:00 órától Füzesgyarmati SK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre, Meton-FC Dabas SE – BKV Előre, Pénzügyőr SE – Hódmezővásárhelyi FC, valamint Ceglédi VSE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Ötvenhat bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=aJNP71v7-8A

Szeretnénk előre jelezni, hogy a beígért és már szokásosnak tekinthető élő közvetítés csak abban az esetben tud majd megvalósulni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanis a helyszínen nincs fedett közvetítőállás, így amennyiben elered az eső, akkor idő előtt be kell fejeznünk, mert a felszerelés nem vízálló.

Az előrejelzés szerint Martfű térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont akár +26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. március 31-én (vasárnap) 19 óra 13 perckor nyugszik. Itt hívnánk fel ismét a figyelmet, hogy március 30-ról 31-re (szombatról vasárnapra) virradó éjszaka ne felejtsék el egy órával előre állítani azokat az órákat, amelyek nem teszik ezt meg maguktól!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: