Focigála az Előrével

Az egykor szép eredményeket elért csapatok tagjai közül is ott lesznek néhányan azon a focigálán, melyet október 12-én rendeznek meg az Előrések tiszteletére Békéscsabán.

20141012

– Az 1974-ben az NBI-be feljutott és az 1994-ben az NBI-ben bronzérmet szerzett Előrés focicsapatok előtt tisztelegve rendezzük meg október 12-én, vasárnap focigálánkat a Kórház utcai stadionban. Erre, s az ezt megelőző Békéscsaba-Kaposvár NBII-es meccsre is ingyenes lesz a belépés – tudtuk meg csütörtökön, a városháza dísztermében megtartott sajtótájékoztatón Frankó Attilától. Az esemény főszervezője elmondta, hogy az NBII-es mérkőzés előtt a 94-es csapat játszik az aradi öregfiúkkal, s ezen kívül is sok meglepetéssel készülnek a labdarúgást kedvelő közönség számára.

meghivo_focigala_20141012

Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés (bár nem kötelező feladat) mindig figyelmet fordított a sport támogatására.
– Bízunk benne, hogy lesz még jó focicsapata Békéscsabának, s ezt az utánpótlás neveléssel és a helyi tehetségekre alapozva tudjuk elérni. Hajrá Előre, Hajrá Csaba! – hallhattuk a polgármester jelöltként is szereplő politikustól.

A tájékoztatón jelen volt dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. igazgatósági elnöke , aki arról beszélt, hogy a szakmai munka mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az eredmények méltó megünneplésére és az emlékezésre, így örömmel fogadták a focigála ötletét is. „Azon dolgozunk, hogy a csabai foci kerüljön vissza a magyar labdarúgás térképére” – fogalmazott az elnök.

Mint az a tájékoztatón megtudtuk, az 1974-es csapathoz még fővárosi egyesületek játékosai is félve jöttek, hiszen tudták, hogy igazi „oroszlánbarlangba” érkeznek, ahol a 12. játékos a közönség volt. Az első NBI-es szezonban ugyanis 15 ezer volt az átlagos nézőszám egy-egy mérkőzésen, míg 1994-ben átlagosan 8500-an látogatták a csabai meccseket, ami a Fradi után a második legnagyobb nézőszám volt akkoriban.

Forrás: csabaimerleg.hu

line_purple

Rádió Spot:

Beszélgetés Frankó Attilával (Csaba Rádió):

Rendőrségi felhívás

Figyelem!

Tisztelettel felhívjuk a mérkőzésekre látogató vendégeink, szurkolótársaink és szimpatizánsaink figyelmét a 431/2020. Kormányrendelet 1. §. 6. pontjára, mely az alábbiakat fogalmazza meg.

Ha az 1. § (1) bekezdés d)-g) pontja szerinti helyszínen vagy területen, valamint a sportrendezvény helyszínén (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban együtt: helyszín) vendéglátó tevékenységet is folytatnak, a helyszín étel, illetve ital kiszolgálására kialakított területén vagy helyiségében, kizárólag az ott megvásárolt étel és ital elfogyasztásának időtartama alatt nem kell a maszkot viselni.

Figyelemre a fentiekre a nézőtéren, a lelátón, a szurkolói szektorokban kötelező maszk használat, így ezeken a helyeken tilos az étel és az ital fogyasztása (pl. műanyag pohárból üdítő, sör, napraforgó mag, tökmag, stb.).

Felhívjuk a figyelmet, hogy a biztonsági szolgálat NEM fogja engedélyezni az étel és ital bevitelét a lelátókra, a rendőrség pedig a helyszínen ellenőrizheti és szankcionálhatja az esetleges szabályszegéseket.

Megértésüket és türelmüket köszönjük! Vigyázzunk egymásra, vigyázzanak magukra!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/9287abd8e0c797ced326fd54142d31037898db67/megtekintes

 

Limitált nézőszám a Kórház utcai Stadionban

A 2020. november 3-án (kedden) éjfélkor életbe lépett kormányrendeletben meghatározott nézőtéri korlátozások már a 2020. november 4-én (szerdán) 18:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzést is érintik.

Aki már rendelkezik a találkozóra érvényes belépővel vagy szezonbérlettel, az az előírások betartása mellett beléphet a Kórház utcai Stadionba, ám kizárólag a kijelölt székeken ülhet.

A békéscsabai Kórház utcai Stadionban az előírásoknak megfelelően az ülőhelyek gyakorlatilag kétharmada lezárásra kerül minden szektorban. Bérlettel rendelkező szimpatizánsaink belépését a korlátozások nem érintik, számukra továbbra is garantáljuk a mérkőzés látogatását, de a lezárások miatt nem biztos, hogy a korábban lefoglalt helyükön tudnak majd helyet foglalni. Kérjük Önöket, hogy ezentúl rugalmasan keressenek maguknak helyet a korábban lefoglalt ülőhelyek közelében és semmiképpen ne üljenek a lezárt (elszalagozott) székekre!

A jegyértékesítés a bérletes- és lezárt helyek függvényében limitált darabszámban valósul meg a mérkőzés előtt. Belépőjegyek csak az előre kiszámított mennyiségben állnak rendelkezésre, amikor ezek elfogynak, a pénztárak bezárnak és már nem tudunk további belépést lehetővé tenni.

A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, a meghatározott távolság megtartása mellett.

Együttműködésüket, türelmüket és megértésüket köszönjük!

Hajrá Lilák!

Csak minden harmadik széken lehet ülni

Magyarország kormánya keddi ülésén áttekintette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetet, ennek folyományaként pedig szigorítások lépnek életbe. A sportrendezvényeken csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszkviselés továbbra is kötelező.

A kormány úgy döntött, a koronavírus-járvány miatt éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg.

Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és a maszkhasználat kötelező. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be a szabályokat, azonnal bezárják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A rendelkezések visszavonásig érvényben maradnak! Kérjük szurkolóinkat és vendégeinket, hogy mindannyiunk egészségének megóvása érdekében tartsák be a szabályozásokat!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Úgy érzem, lendületben van a csapat és ezzel a lendülettel szeretnénk tovább haladni, természetesen folyamatosan fejlődni. Kezd összeállni a csapatjátékunk és egyénileg is vannak reményt keltő fejlődések. Csapatunkban sok játékos hétről-hétre jó formában játszik, ezt a jó formát szeretnénk állandósítani. Nagy öröm számunkra, hogy fiatal játékosaink egyre meghatározóbb szerepet játszanak és mérkőzésről mérkőzésre többet vállalnak.

A kaposvári csapat nagyon szervezett játékot játszik és olyan játékosok alkotják, akik komoly NB I-es múlttal rendelkeznek és akik egyénileg is el tudnak dönteni egy mérkőzést.

Nekünk a saját játékunkat kell játszanunk és ezt tovább építeni, mert akkor ebben a bajnokságban bárki ellen sikerrel vehetjük fel a versenyt.

Reméljük, hogy szép számú közönség előtt fogunk játszani, mert szurkolóink mindent elsöprő biztatása plusz energiát ad nekünk.

Hajrá Lilák!