Értékelés: Szolnoki MÁV-Stadler Rail – Békéscsaba 1912 Előre

20141024

Az önbizalmat használva kell kézben tartanunk az elvárásokat.

A szolnoki siker után úgy érezhetjük, hogy senkitől sem szabad félnünk a futballpályán. Tudjuk, hogy rengeteg idő van még hátra és sokat kell addig dolgoznunk, hogy a kitűzött célunkat elérjük.

Eleinte mindenki azt kérdezte, hogy ez a keret alkalmas-e a kitűzött célok eléréséhez? Debrecenben is ezzel a felvetéssel szembesültem 2008-ban, de most is csak ugyanazt tudom mondani, mint akkor: következetes pontos és szervezett munkával lehet csak célokat kitűzni és elérni.

Az első és elengedhetetlen egy nyugodt, biztonságos háttér, ami lehetővé teszi az építő munkát. Ez a tulajdonosnak és a klubvezetésnek köszönhetően biztosított.

Minden csapatnak van egy profilja, ami a játékosok karakteréből adódik. Nekünk is van egy határozott elképzelésünk a csapat felépítésével kapcsolatban: egy fiatal, magyar játékosokból álló csapatot építünk, amely határozottan és önbizalommal telten veszi fel a harcot az ellenfelekkel hétről-hétre. Jó úton járunk – ezt az elmúlt idő mérkőzései és sikerei is alátámasztják, de aki ismer minket az tudja, hogy ezek a rész sikerek nem vakítanak el minket, mert a szemünk előtt egy komolyabb cél van. Azt tapasztaljuk, hogy a jól felépített és szervezett hosszú-, közép- és rövid távra készített edzéstervek alapján elvégzett munka jó hatással van a játékosokra és sikerül őket hétről-hétre fejleszteni. Ez természetesen a játékosok kvalitását is mutatja. Az a kérdés, hogy játékosainknak mekkora a maximum teljesítménye? Biztosak vagyunk benne, hogy sok labdarúgónkban van még tartalék és ezeket a ki nem aknázott erőforrásokat szeretnénk a felszínre hozni.

Nagyon fontos, hogy minden fronton versenyben vagyunk – lépcsőről-lépcsőre tudunk előre haladni és a győzelmekből meríthető plusz energiát be tudjuk építeni a csapatba.

Meg kell még említenünk, hogy a szurkolók részéről is rengeteg pozitív visszajelzést és támogatást kapunk, ami kimondhatatlanul nagy erőt ad nekünk és a játékosoknak!

Zoran Spisljak

1912elore_promocios_plakat_a2_vagojel_nelkul_v02_web

Huszonkét év nem múlhat el nyomtalanul

Sajnos az élet úgy hozta, hogy ismét búcsúznunk kell egy kollégától. Móga Ilona (Ica néni) a Békéscsaba 1912 Előre gondnoka családi okok miatt a fővárosba költözik, így huszonkét év után elhagyja klubunkat.

Ica néni számtalan hazai mérkőzésen, rendezvényen, tornán nyújtott segítséget és nélkülözhetetlen módon a háttérből segítette csapataink-labdarúgóink boldogulását, mindennapi életét. Megélt sok-sok sikert, kudarcot, és az elmúlt majdnem negyed évszázad alatt megannyi edzővel, stábbal, labdarúgóval dolgozott együtt. Szavakkal nem is tudjuk kifejezni érzéseinket, hiszen mindenkihez volt egy-egy jó szava, de ugyanakkor nevelt és oktatott. Az utánpótlástól az első csapatig mindenkit személyesen ismert és rengeteg vidám, vagy éppen szomorú történetet mesélt a klubbal kapcsolatban. Ica néni jól tudta, hogy csapatainknak nem csak edzésekre, hanem lelki támogatásra, de ugyanakkor fegyelmezésre, rendre és tisztaságra is szüksége van, éppen ezért a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján lehetett rá számítani. A stadion minden zegét-zugát ismerte, nem tudtunk olyat kérdezni, amire ne tudta volna a választ. Az biztos, hogy távozásával klubunk szegényebb lett, hiszen legendák nem csak a pályán születnek, hanem a kulisszák mögött is! Mellettünk volt, amikor a padlón voltunk, de ugyanúgy tudott örülni sikereinknek, mint bármelyik szurkolónk.

Búcsúzunk Móga Beától, Ica néni leányától is, aki pályafutását Budapesten folytatja. Mindent köszönünk és további sok sikert, jó egészséget kívánunk!

Sajnos a járvány-helyzet és az érvényben lévő rendeletek miatt nem tudunk közösen és méltóképpen elköszönni-elbúcsúzni, de bízunk benne, hogy a felhők elvonulása után lesz még erre megfelelő alkalom!

Ica néninek további jó egészséget, kitartást és sok-sok örömöt kívánunk családjához! Tudjuk, hogy a klub után is van élet, bár nélküled sokkal nehezebb lesz… visszavárunk és reméljük nem felejtesz minket, hiszen mindennapi életünk része voltál, és az Előrénél eltöltött huszonkét év nem múlhat el nyomtalanul, mert a Te szíved is örökre lila-fehér marad és az is biztos, hogy a Békéscsaba 1912 Előre történelmének része maradsz!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. közleménye

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. ezúton tájékoztatja a futballt szerető közvéleményt, hogy az elmúlt években megkezdett fejlesztések tovább folytatódnak a Kórház utcában. Az úgynevezett fű3-as gyakorló pálya, a fű2-es műfüves pálya, valamint a Tünde utcai salakos (immáron műfüves) pálya rendbe tételét követően örömmel jelentjük be, hogy megkezdjük a fű1-es, azaz center pálya felújítását is. Első ütemben a fejlesztések közvetlenül a pályát érintik, melyet 5 méterrel el fogunk tolni a korábbi állóhelyi (immáron 2.400 ülőszékkel felszerelt) lelátó irányába, fűtés- és dréncsővel, valamint automata öntözőberendezéssel látjuk el a pályát.

A munkálatokat még az idei évben megkezdjük annak érdekében, hogy a tavasszal rendelkezésünkre álljon az elkészült, vadonatúj gyepszőnyeggel ellátott pálya.

20141023

A Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok NB II-es bajnoki mérkőzést követően a csapat

PÁLYAVÁLASZTÓI JOGCSERÉVEL

  • 2014. november 1-jén szombaton 13:30 órakor Szigetszentmiklóson, majd
  • 2014. november 15-én szombaton 13:00 órai kezdettel Soroksáron lép pályára (természetesen tavasszal mindkét mérkőzést Békéscsabán rendezzük meg).

További változás, hogy a 2014. november 11-én kedden 13:30 órára kisorsolt Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA Liga Kupa mérkőzést a Kórház utcai Stadion műfüves pályáján rendezzük meg egy nappal később 2014. november 12-én (szerda) 13:30 órától!

Békéscsaba 1912 Előre Zrt. igazgatósága

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Időpont: 2020. november 22. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást weboldalunkon, valamint élő stream-et is adunk.

Belépőjegy információk:

A mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így NEM lesz jegyértékesítés.

Elszántak vagyunk és győzni szeretnénk

Most már biztos, hogy a 2014/2015-ös őszi szezonban több hazai, bajnoki mérkőzés nem lesz a Kórház utcai stadionban. Az is biztos, hogy holnap kezdődik a Csabai Kolbászfesztivál. De felújítás ide, mulatság oda, talán az egyik legfontosabb mérkőzés vár a lilákra 2014. október 24-én (pénteken) 17:00 órakor Szolnokon, a Tiszaligeti Stadionban. A 11. fordulót a vendéglátók az előkelő 3. helyről, míg a Békéscsaba csupán három ponttal lemaradva, az 5. helyről várja. Így aztán nem kis tétje van az összecsapásnak, hiszen amelyik csapat botlik – tekintettel arra, hogy a bajnokság ezen szakaszában még kis pontkülönbséggel rendelkeznek a résztvevők – az akár több hellyel is hátrébb rangsorolhatja magát a tabellán. A mérkőzés esélyeiről és a felkészülés menetéről a 8-as számú mezt viselő Bagi Istvánt kérdeztem.

– Az Ajka ellen sikerült már idegenben is három pontot elhoznotok ebben a szezonban. Mennyire vagytok eltökéltek és mire számítasz az összecsapáson?

Teljes mértékben elszántak vagyunk és minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy győzni szeretnénk. Szerintem az egész csapat így van ezzel, tehát az akarással és a felkészüléssel sincs probléma. Nehéz, kemény mérkőzésre számítok, a Szolnok nem egyszerű ellenfél – csak úgy nyerhetünk, ha testben és lélekben egyaránt száz százalékot nyújtunk kilencven percen keresztül.

– Sajnos az időjárás nem túl szerencsés a labdarúgáshoz, jelent ez bármiféle problémát? Fel lehet készülni valamilyen szinten a csúszós pályára?

Ez nem lehet gond, természetesen számítunk az időjárási körülményekre és próbálunk jobban koncentrálni. Mivel ma is esik az eső, így csúszós, vizes pályán edzünk és ezt a mérkőzésen akár még az előnyünkre is tudjuk fordítani.

– A számokkal mindig számolni kell, így most is megnéztem a statisztikát, amely sajnos nem mellettünk szól. 2012. óta tizenhatszor találkozott egymással a két csapat és 10 győzelemmel, 2 vereséggel és 4 döntetlennel egyértelműen a Tisza-partiak számítanak esélyesebbnek. Mennyire foglalkoztok ezzel és mit vársz a csapattól a mérkőzésen?

Igyekszem előre nézni és úgy készülni a meccsre, hogy csakis a győzelem a számunkra elfogadható eredmény. A csapattól pedig – hasonlóan az utóbbi mérkőzésekhez – tisztességes teljesítményt, gólokat és győzelmet várok! Szerintem ez egyáltalán nem lehetetlen.

– A szolnoki együttesben két támadó (Urbin Péter és Hamar Ádám) is hosszabb időre kidőlt a sorból. Ezt a tényt figyelembe véve változhat a stratégia vagy a felállás?

Nem gondolom, hogy az ellenfél sérültjei miatt bármilyen taktikai változtatásra lenne szükség. A csapat a már bevált, saját játékát fogja nyújtani: stabil, kemény védekezés és ebből támadások indítása. Sajnos Thomas-Michel Prasler még lábadozik, egyébként mindenki egészséges és bevetésre kész.

– Ez a második szezonod Békéscsabán és stabil kezdőember vagy. Hogyan lehet a középpályán ilyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani?

Úgy gondolom, hogy ezt csakis kemény, kitartó munkával tudtam elérni. A mester bízik bennem, én pedig igyekszem továbbra is a maximumot nyújtani – csakis így lehet önbizalommal teli, felszabadult labdarúgást játszani.

– Jó szériában van a csapat, zsinórban 4 mérkőzést hoztatok a bajnokságban. Folytatódhat a menetelés?

Bízom benne, hogy sikerül a második idegenbeli győzelmünket is megszerezni ebben a szezonban, így a tabellán is előrébb léphetnénk. Az biztos, hogy mindent meg fogunk tenni a sikerért és nem feltartott kézzel lépünk pályára.

– Október végéig mindenkinek felteszem a kérdést: szavaztál a csapat kabalájára és ha igen, nálad melyik a befutó?

Még nem szavaztam, de mindenképpen fogok – nálam a farkas a favorit.