Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Két mérkőzést is megtekinthetnek 2016. augusztus 14-én a Kórház utcai Stadionba kilátogató vendégek és szurkolók, hiszen a hamisítatlan futball vasárnapon már délelőtt 11:00 órától elkezdődik a program. Ekkor második csapatunk fogadja a NB III. Közép csoport 2016/2017. 2. fordulójában a Méhkerék együttesét, délután fél hattól pedig folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga, hiszen a 4. fordulóban a Soroksár SC együttese is tiszteletét teszi Békéscsabán.

promo_elore_soroksar_web

Egyik másodosztályú résztvevő számára sem a várakozásoknak megfelelően indult a bajnoki szezon. A budapesti egyesület utoljára az első fordulóban tudott egyetlen pontot szerezni, a hazai szezonpremieren 3-3-as döntetlen ért el a Puskás Akadémia ellen. Csapatunk jelen pillanatban lőtt gól és szerzett pont nélkül, mélyen az elvásárok alatt teljesített. A helyzet kísértetiesen kezd emlékeztetni a 2014/2015-ös bajnokságra, amikor a második fordulótól kezdve a jelenleginél is nagyobb pofonokat kaptunk – emlékezzünk csak: Csákvár – Békéscsaba 4-0 (2. forduló), Mezőkövesd – Békéscsaba 4-0 (4. forduló), Békéscsaba – Gyirmót 2-0 (5. forduló), Vasas – Békéscsaba 3-2 (6. forduló), aztán mi lett a vége… Reméljük, ezúttal másképp alakul a forgatókönyv és már ezen a hétvégén megtörik az átok – gólokat és pontokat is tudunk szerezni a Soroksár ellen. A hétközi forduló után pénteken és szombaton is edzésekkel, taktikai értekezlettel és videózással folytatódik a Lilák programja – bízunk benne, hogy ezúttal kozmetikázzuk a bajnoki tabellát és el tudunk indulni a kitűzött cél felé vezető rögös úton.

A soroksáriak sem tehetik az ablakba eddigi mérlegüket, hiszen a 2-3. fordulót pontszerzés nélkül zárták: Kisvárda – Soroksár 3-0 (2. forduló), Soroksár – Sopron 0-3 (3. forduló) – ezzel pillanatnyilag egy szerzett ponttal a táblázat 18. helyét foglalják el. Az előző idényben gólerős játékkal lepték meg szurkolóikat – 15 meccsen 33 gólt szereztek -, nem véletlenül végeztek a tavaszi táblázat első helyén. Ráadásul Bajzát Péter mellett, ezúttal már számíthat Lucsánszky Tamás vezetőedző – a sérülés miatt szinte teljes évadot kihagyó házi gólkirályra, Lovrencsics Balázsra, a remek szabadrúgáslövő Koós Gáborra és a Lokiban nevelkedett Szilágyi Péterre is, azaz a támadószekció tovább erősödött az elmúlt szezonhoz képest.

A két együttes egymás elleni, utóbbi nyolc éves mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen a lejátszott négy mérkőzésből 2-2 győzelmet és vereséget jegyezhettünk fel – így egyáltalán nem lesz egyszerű a nagyon mély gödörben lévő Békéscsaba számára a megfelelő és elvárható eredmény elérése. Gólok tekintetében sem lehetett eddig panasz, mivel a két egyesület meccseit tekintve legkevesebb egy, legtöbb három találat is született. Utoljára 2015. május 23-án találkoztunk a budapestiekkel, akkor 2-0 volt szempontunkból az eredmény.

A Merkantil Bank NB II Liga. fordulójában 2016. augusztus 14-én (vasárnap) 10 mérkőzést bonyolítanak, ebből öt a mi meccsünkkel párhuzamosan 17:30 órakor kezdődik, a maradék négy pedig 19:00 órai kezdési időponttal kerül lebonyolításra.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC bajnoki játékvezetője az a Bognár Tamás lesz, akivel utoljára az előző első osztályú idényben a 14. forduló Újpest – Békéscsaba mérkőzésén találkozhattunk. A tapasztalt játékmester több, mint 10 éve tevékenykedik a bajnokságokban, összesen 291 hazai és 112 nemzetközi mérkőzésen szerepelt, összesen 863 sárga-, valamint 76 piros cédulát osztott ki. Segítői ezúttal Kormányos II. Gábor és Máyer Gábor lesznek, a tartalék játékvezető pedig Farkas Tibor személyében került kijelölésre.

Békéscsabán vasárnap gyengén felhős, maximum 29 Celsius fokos időjárás várható – csapadékra nincs kilátás – így valódi, labdarúgásra alkalmas körülmények lehetnek.

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a mérkőzés főbb történéseiről.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 4. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 órától kezdődik Békéscsabán, a Kórház utcai Stadionban.

Mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy időben, előre váltsák meg belépőjüket, hogy elkerülhessék a sorban állást. A jegyek elővételben megvásárolhatók már Békéscsaba belvárosában is, a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában. A pénztárak a mérkőzés napján 15:00 órakor nyitnak és a gyorsabb beléptetés érdekében – figyelembe véve az első hazai mérkőzés utáni visszajelzéseket – ezúttal előre elkészített jegyeket árulunk majd, ezzel is jócskán csökkentve a bejutás idejét.

Ismét óriási szükség lesz a lelátókról érkező biztatásra, hiszen tizenkettedik játékosként Önök azok, akik győzelembe tudják hajszolni csapatunkat – hiszen egy, ami közös bennünk: a Klub! Szeretünk játékosokat, edzőket. Van akiből közönségkedvenc lesz, lesz aki legenda lesz, de játékosok jönnek és mennek, ami mindig itt lesz az a Klub maga. Úgy gondoljuk, lehet több csapatot szeretni vagy kedvelni, de szerelem az csak egy van. És a szerelmünket nem cseréljük le, mert egy játékos eligazolt, vagy azért, mert kikapott a csapat. Egy szurkoló kiáll a csapat mellett, akkor is amikor éppen nem úgy megy a szekér. A szurkoló lehet kritikus, kell is, hogy kritikus legyen, de tiszteletben tartja az edzőt, játékost, stábot es szurkoló társait. Nem attól lesz valaki nagyobb fanatikus, hogy idősebb, hisz mindannyian beleszerettünk ebbe a csodálatos csapatba valamikor.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkerék

[nggallery id=152]

Információk: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. augusztus 10. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Cím: 8083 Csákvár, Vöröskapu utca 14.

line_purple

csakvar_stadion_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőjegyek kizárólag a helyszínen, a mérkőzés előtt vásárolhatók. Klubkártya, regisztráció NEM szükséges. Online módon és/vagy elővételben nem lehetséges a vásárlás. Árak egységesen: 800,- Ft / fő. Hölgyek és 14 év alatti korú gyermekeknek ingyenes a belépés. A pénztárak 16:00 órakor nyitnak.

Kapcsolódó weboldal:
http://bsc1924.com/

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Két forduló után négy csapat maradt még pont nélkül a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es őszi szezonjában, közülük kettő Csákváron méri össze erejét, hiszen 2016. augusztus 10-én (szerdán) a Békéscsaba 1912 Előre a Budaörs ideiglenes otthonába látogat.

promo_budaors_elore_web

Történelmi meccsekről nem lehet beszámolni a két együttes találkozásait illetően, hiszen eddig rendszeresen más-más osztályokban szerepeltek a felek. Vendéglátóink megnyerték a 2014/2015-ös szezon NB III Nyugati csoportjának bajnokságát, így az előző idényben már a Merkantil Bank NB II Ligában indulhattak – ahol közepes teljesítménnyel, a nyolcadik pozícióban zárták a pontvadászatot, mérlegük 13 győzelem, 4 döntetlen és 13 vereség volt. Az idén talán már tőlük is elvárható lenne a jobb teljesítmény, de számukra sem sikerült túl jól a bajnoki rajt – hiszen az első fordulóban hazai pályán a Kisvárdától kaptak ki 0-2 arányban, a második mérkőzésükön pedig a Soproniak otthonában 1-0 lett az eredmény. Az új szezont jócskán átalakítva kezdte meg Miskei Attila együttese, hiszen a hírek szerint 9 új játékossal bővült a budaörsi keret: Árvai Dániel (19 éves) kölcsönbe érkezett Tatabányáról, Deli Márió (19 éves) – aki Újpesten, a Honvédnál és a Ferencvárosnál is nevelkedett, Horváth Patrik (19 éves) és Tóth Olivér (19 éves) – akiknek a Vasas csapatával van érvényes szerződésük és kölcsönbe érkeztek a Pest megyei klubhoz, Ordasi Gergő (20 éves) kapuvédő – aki a REAC együttesétől tette át székhelyét és korábban a korosztályos válogatottakban is szerepelt, Pethő Bence – aki remek évet zárt a Kapuvár Megye I-es csapatával és 25 mérkőzésen 22 gólig jutott, Stieber András (24 éves) – Ajkáról szerződött Budaörsre és akit a Békéscsaba is megfigyelt az átigazolási szezonban, Kinyik Ákos (23 éves) – akit kölcsönbe kaptak Debrecenből, valamint Ténai Attila (23 éves) kapus – aki a tavalyi szezonban 11 alkalommal védte a Diósd kapuját. Mindenesetre a jócskán megfiatalított, mindössze 23 éves átlagéletkorral rendelkező budaörsi csapat sem állt össze egyelőre olyan formában, ahogyan azt szerették volna – reméljük, nem éppen most kapnak majd szárnyra.

Csapatunk két lejátszott mérkőzés után, egyelőre pont és szerzett gól nélkül – az elvárásoktól és a kitűzött céltól messze elmaradva a tabella 19. helyét foglalja el. Önbizalom és pontszerzés szempontjából is rettentően hasznos lehetne a hétközi idegenbeli győzelem, hiszen kár lenne olyan hátrányt összeszedni már a bajnokság elején, amit a későbbiekben – már győzelmi kényszerben, nagyon nehéz lenne ledolgozni. A heti felkészülést már hétfőn délután megkezdte együttesünk: frissítés és esti edzés is szerepelt a programban. A szakmai stáb időközben átírta az előzetesen közölt heti programot és úgy döntött, hogy már kedden elutazik együttesünk – így délután már a csákvári pályán tréningezhetnek. Bár Zoran Spisljak súlyos derékbántalmaiból még nem épült fel teljes egészében, de vállalni tudja az utazást és természetesen Ő irányítja majd a következő fordulóban a Lilákat.

Miskei Attila: – A bajnokság eleje egy kicsit mindig becsapós, sok függ a sorsolástól és attól is milyen hangulatban kezded a szezont. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy a tabella jelenlegi állása még egyáltalán nem tükrözi a valós erőviszonyokat – főleg egy olyan őszi sorozatban, amikor húsz mérkőzést kell lejátszanod. Csapatunk teljes átalakuláson megy keresztül, rengeteg tehetséges játékos érkezett, akiknek beillesztése nem megy egyik napról a másikra. Minden új labdarúgóm akár játéktudásban, akár motivációban és sportemberként is nagyon illik az elképzeléseinkbe. Az első televíziós, Kisvárda elleni mérkőzésről nagyon nehéz bármit is mondani: sajnos nagyon könnyű gólokat kaptunk, de az ellenfél játékerejét mindenképpen el kell ismerni. Megérdemelten nyertek és szerintem a várdaiak az egyik meghatározó tényezői lesznek az idei bajnokságnak. A soproni meccs szerintem nagyon jó derbi volt, egy megpattanó lövésből kaptuk a gólt – utána próbáltunk egész idő alatt eredményesek lenni, de sajnos az már nem jött össze. A srácokra nem lehet egy szavam sem, hiszen minden tőlük telhetőt megtettek. Következő ellenfelünket – a Békéscsabát – az egyik legjobb csapatnak tartom a bajnokságban, az edzőjük egy felkészült, jó szakember és a játékosállomány is arra hivatott, hogy magasabb célokért küzdjenek – előbb-utóbb meg lesz ennek az eredménye. A holnapi meccs nekünk is ugyanolyan fontos, de nagyobb veszítenivalója vendégeinknek van, hiszen még egyszer nem kaphatnak ki. Biztos vagyok abban, hogy támadólag lépnek majd fel – így megpróbálunk erre felkészülni. Nagy tiszteletben tartjuk a békéscsabai klubot, de természetesen nem szeretném feladni annak a lehetőségét, hogy mi is eredményesek tudjunk lenni. Pontosan tudjuk, hogy az Előre most esett ki az első osztályból és amit az előző szezon második felében műveltek, az szenzációs volt – így biztos vagyok abban, hogy az elvégzett munka nem maradhat siker nélkül. Rengetegen jöttek, sok helyről, más-más edzettségi állapotban és nagyon nehéz mindenkit a megfelelő szintre hozni – közben pedig az eredményességet is szem előtt tartani. Úgy érzem, hogy minden játékosom nagyon fogékony és szerintem a későbbiekben nem lesz azzal probléma, hogy ez bajnoki pontokban is megnyilvánuljon és igazi csapatként tudjanak funkcionálni. A hazai pálya előnyét – a legutolsó információm szerint – az őszi szezonban még nem élvezhetjük, hiszen Csákváron játszunk. Annyi szerencse van a dologban, hogy ezt a pályát ismerjük, de mi is utazunk minden mérkőzésünk helyszínére. Őszintén úgy gondolom, hogy a Békéscsaba a bajnokság egyik meghatározó szereplője lesz, ki fog jönni a különbség – a bajnoki táblázat most egyáltalán nem mutat reális képet.

Zoran Spisljak: – Újabb meccs és újabb fejlődési lehetőség előtt állunk. Tisztában vagyok vele, hogy az első két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Sajnos egyelőre nem sikerült bajnoki pontokat szereznünk, de a játékunk az első meccshez képest javuló tendenciát mutat. A holnapi mérkőzés sem lesz könnyű, hiszen a Budaörs nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballozott az elmúlt két fordulóban. A szakmai stáb és a csapat előtt is itt egy újabb alkalom, amikor mindenkinek az a célja, hogy a kitűzött célt  elérjük – ehhez viszont most már pontot-pontokat kell szereznünk. Viczián Ádám sérüléssel bajlódik, sajnos Ő továbbra sem bevethető. További kisebb sérülések is hátráltatják a végleges keret kialakítását – így a mai nap függvényében, csak holnap fogom majd a kezdő összeállítást meghatározni. Előre is köszönjük szurkolóinknak, akik elkísérik csapatunkat Csákvárra is és segítik a fiúkat – mindig hatalmas pluszt ad a lelátóról érkező biztatás – így tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának harmadik, hétközi fordulójában öt mérkőzést 17:30, a másik öt meccset pedig 19:00 órás kezdési időpontokkal bonyolítják. A Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzés játékvezetője ezúttal Szilasi Szabolcs, asszisztensei Mohos Milán és Kiss Balázs, a tartalék játékvezető pedig Barna Gábor lesz. Szilasi sporttárssal többször találkozhattunk az előző szezonban: a 12. forduló DVSC-Békéscsaba és a 21. forduló Videoton-Békéscsaba mérkőzésen is Ő fújta a sípot. Az 1974-ben született játékvezető pályafutása alatt 318 hazai és 15 nemzetközi mérkőzésen szerepelt, összesen 749 sárga-, valamint 80 piros cédulát osztott ki.

Szerdán hidegfront érkezhet, elszórtan záporral-zivatarral, 26 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a mérkőzés főbb történéseiről.

A Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 3. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 10-én (szerdán) 17:30 órától kezdődik Csákváron, a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Időpont: 2016. augusztus 7. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

plakat_elore_balmazujvaros_20160807_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak 15:00 órakor nyitnak.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 800,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 900,- Ft.
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 400,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 500,- Ft.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001284/Bekescsaba-1912-Elore—Balmaz-Kamilla-Gyogyfurdo

line_purple

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

A vendég szurkolók optimális érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A balmazújvárosi drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

line_purple

Figyelem!
Azon szurkolóinkat, akik a Cegléd elleni mérkőzés belépőjegyét megőrzik és bemutatják a mérkőzés előtti jegyvásárlásuk alkalmával, egy darab tiszteletjeggyel ajándékozzuk meg, mellyel díjmentesen megtekinthetik a 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő bajnoki mérkőzést. Amennyiben Előre bérlettel rendelkezik, akkor is rendelkezésére áll a tiszteletjegy, melyet ismerősének, barátjának, családtagjának ajándékozhat. Az ajándék tiszteletjeggyel rendelkező szurkolóink egy sorsoláson is részt vesznek, melyen egy komplett Előrés ajándékcsomagot nyerhetnek. Ha módjuk és lehetőségük van rá, kísérjék el a Lilákat idegenbe is!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

line_purple