A Vasas elleni mérkőzés mindennél fontosabb csapatunk életében. A két újonc a harmadik fordulóig egyformán teljesített, egyik csapat sem szerzett még pontot az első osztályban. Mi természetesen ugyanúgy, mint tavasszal az NB II-ben, most is ki akarjuk használni pályaelőnyünket. Akkor kiválóan sikerült, legyőztük őket (2015. március 31. Előre-Vasas 2-1). Ebben a győzelemben kulcsszerep jutott annak a 4.500 nézőnek, akik kijöttek szurkolni a csapatnak. Nélkülük biztosan nem sikerült volna.
Akkor nagyon örültünk a zsúfolt lelátóknak és most is számítunk szurkolóinkra, hiszen a játékosoknak a pályán, a klub vezetőségének a pályán kívül minden cselekedetét a nézők maximális kiszolgálása határozza meg. Nem lesz ez másképpen szombaton sem.
A csapat életében különösen fontos mérkőzést az egykori csabai kedvencek, valamint Détári Lajos és barátai csapatának nosztalgia mérkőzése vezeti fel. A mérkőzés délután 16:00 órakor kezdődik.
Azonban nemcsak a pályán, azon kívül is komoly változások lesznek. A nézők vendéglátásáról összesen nyolc büfé gondoskodik majd, azaz sem sörre, sem üdítőre nem kell majd órákat várakozni, pillanatok alatt mindenki hozzájuthat a hűsítő italokhoz. Akik megéheznének, azok könnyen kezelhető hot-doggal csillapíthatják éhségüket.
Sőt! Ettől a mérkőzéstől kezdve szurkolóink Előre címkével ellátott poharakban kapják meg italaikat. Tehát nem csak nézhetik, meg is foghatják kedvenc csapatukat!
A mérkőzés napjára harmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos. Mint tudjuk, ilyen melegben ajánlott a fokozott folyadékbevitel. Az Előre komplett megoldást kínál a hőségriadó idejére szimpatizánsainak: sorbaállás nélkül megszerezhető hűtött italokat, hozzá Előrés poharakat és a meleget is felejtetni képes, a győzelemért mindent megtevő csapatot!
Sérültek nélkül küzdhet meg egymással az első osztály két újonca. A vasasfc.hu írása szerint a térdsérüléssel küzdő Czvitkovits Péter már felépült és csatasorba állt. A Békéscsabánál a Pakson lovaglóizom húzódást szenvedett Borbély Bálint – aki egyébként az előző hazai Vasas elleni meccsen a 69. percben kezdte meg a gólgyártást – is egészséges, így mindkét együttes teljes harci díszben várja a szombati összecsapást.
Emlékeznek még? Kicsit több, mint négy hónapja még arról ábrándoztunk, hogy átvehetjük a vezetést az NB II tabelláján és csak szerényen mertük az első osztályt emlegetni?! Az álom valóssággá vált, ezt ne felejtsék el – jóval korábban a tervezettnél! A szakmai stáb, a vezetőség, labdarúgóink, szurkolóink hathatós segítségével megcsinálták azt, amiről 10 éve csak beszéltünk a Viharsarokban.
2015. augusztus 8-án (szombaton) 18:00 órától újra a Kórház utcában fogadjuk a Vasas FC csapatát, csak ezúttal már egy osztállyal feljebb. Mindkét alakulat nagyon készül és minden eszközt be fog vetni a sikerért – ebben biztosak lehetnek. A tét ezúttal is óriási, hiszen a vesztes szinte behozhatatlan hátrányba kerülhet a bajnokságban. Az egyik előny szurkolóink jelenléte és biztatása lehet, a hazai környezettel párosulva. Bízunk benne, hogy az érdeklődés a mérkőzés közeledtével tovább nő – ez egyébként már a csütörtöki jegy eladásokon érződött – és nézőszám szempontjából is példát mutathatunk a mezőnynek. Várjuk Önöket!
Vendégeink is tisztában vannak a téttel és szimpatizánsaik külön busszal, valamint egyénileg is szép számban érkeznek majd a Kórház utcába. A hangulat és a feszültség tehát egészen biztosan adott, reméljük a mérkőzés végkimenetele számunkra kedvezően alakul. Az eredményeket böngészve 1995 óta összesen tizenhétszer találkoztak a résztvevők. A 2015. március 31-i győzelem kozmetikázott a statisztikán, hiszen ezzel együtt már háromszor sikerült legyőznünk az angyalföldieket.
Az már biztos, hogy a Lilák ezúttal fehér szerelésben lépnek pályára, de két újabb igazolásunk Alexander Svedyuk és Thomas Piermayr valószínűleg még nem szerepelhetnek. Mesterünk tervezése szerint támadólag és agresszíven fogunk fellépni, valamint a heti programban a védelem újraélezése is terítéken van.
Önbizalom szempontjából sem lenne utolsó az első bajnoki pontok megszerzése, ezért aztán a vezetőség is mindent megtesz azért, hogy az érdeklődést tovább fokozza. Az első csapat mérkőzése előtt 16:00 órától öregfiúk rúgják a bőrt és mutatják meg, hogy akit egyszer “megfertőzött” a foci, az egy életre elkötelezte magát a labdarúgás iránt. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetésének óriási szervezési munkát jelentett a bemutató derbi tető alá hozása – amit csakis Önökért, szurkolókért vállaltunk. Azt is elmondhatjuk, hogy a kétszer húszperces derbi után a legendák rövid időre rendelkezésükre állnak, így a közös fotózások és az aláírásgyűjtők elől sem fognak elszaladni. Csak Önökön múlik, hogy kihasználják ezt a felejthetetlen pillanatot!
A félidei szünetben újra nyereményekkel szolgálunk hűséges drukkereinknek, hiszen két darab Előre ajándékcsomag ütheti a markukat!
A várhatóan nagy melegre való tekintettel a stadion területén több helyen mobil vízvételezési és kézmosási lehetőséget biztosítunk. A büfék megnövelt kapacitással üzemelnek majd és a beléptetésnél ingyenesen műanyag poharakat osztunk, hogy a magukkal hozott flakonokból áttölthessék az innivalót.
A Kórház utcai stadiont szombaton 15 óra 30 perckor lezárjuk és ezután már csak érvényes belépővel, illetve bérlettel lehetséges a belépés.
2015. augusztus 8-án sikeresen lezajlott – a maximális befogadóképesség elérése miatt kötelezően végrehajtandó – hatósági bejárás, ahol a Rendőrség, a Katasztrófavédelem, az ÁNTSZ, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai vettek részt. A vizsgálat mindent rendben talált, ami azt jelenti, hogy a stadionunkban továbbra is engedélyezett az első osztályú mérkőzések megrendezése, a bejelentett 4.963 darab ülőhellyel. Köszönjük szépen a konstruktív hozzáállást és segítséget!
Hazai pénztáraink szombaton reggel 8 órától már várják Önöket, hogy időben és előre meg tudják váltani belépőjüket. Tervezetten kétóránként, illetve az aktivitás függvényében folyamatosan nyitjuk majd az újabb árusító ablakokat. A mérkőzés napján tehát nyitva lesznek a pénztárak, de ennek ellenére azt javasoljuk, hogy lehetőség szerint elővételben és/vagy online módon vásárolják meg belépőjüket, hiszen jóval egyszerűbben és gyorsabban tudnak majd belépni.
A Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzést Szabó Zsolt játékvezető igazgatja, segítői Kelemen Attila és Kormányos II. Gábor sporttársak lesznek.
Az OTP Bank NB I Liga 4. fordulójában a hét hatodik napján öt, vasárnap pedig egy mérkőzést bonyolítanak.
BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!
Élő tudósítás:
A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon. Live stream NEM lesz.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 17:00 órakor. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.
A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.
A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!
Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.
Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.
A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.
Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!
Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.
A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.
Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.
Figyelem!
A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.
Újabb közönségcsalogató eseménnyel és kibővített szolgáltatásokkal készülünk a 2015. augusztus 8-án (szombaton) 18:00 órától megrendezendő Vasas FC elleni OTP Bank NB I Liga mérkőzésre.
Amíg a csapat napi két tréninggel folytatja a megkezdett munkát és szakmai stáb a fokozatosság módszerével igyekszik játékosainkat az első osztály következő, létfontosságúnak is nevezhető mérkőzésére felkészíteni, addig a háttérben újra megfeszített munka zajlik és leszűrve az első hazai meccs tapasztalatait újabb érdekes programmal és kibővített lehetőségekkel várjuk szurkolóinkat. A várható nagy melegre és drukkereink igényeire való tekintettel újabb büfét nyitunk, az eddigiek pedig nagyobb teljesítménnyel és több dolgozóval próbálják majd minél gyorsabban kiszolgálni vendégeinket. További érdekesség, hogy ezúttal már két helyen Hot-Dog árusítással is bővítjük a kínálatot. A stadion területén mobil vízvételezési és kézmosási lehetőséget is biztosítunk majd.
Zoran Spisljak vezetőedzőnk elmondta: – Nincs veszve semmi, a bajnokságnak még mindig csak az elején vagyunk és nagyon sok minden van még hátra. A DVSC elleni nyitómeccs peches végkimenetelén már kár keseregni, ezen túltette magát mindenki. Tudtuk, hogy a Paks tapasztalt, összeszokott együttes – ami rólunk egyelőre még nem mondható el. Az Újpest ellen pedig már láttunk biztató jeleket, főleg a második félidőt sikerült fegyelmezettebben és szervezettebben hoznunk, bár a magabiztosság és a határozottság hiánya okozott még zűröket. Bízom a játékosaimban és a tavaly megkezdett szakmai munkában és ahogy már eddig, ezután is meg fogjuk találni a legjobb utat, ezáltal pedig jönniük kell az eredményeknek. Újabb hazai mérkőzés következik, a szintén újonc Vasas ellen és annak ellenére, hogy 2015. március 31-én – közel 6.000 néző előtt – felejthetetlen győzelmet arattunk, nagyon komolyan vesszük a felkészülést. Teljes erőbedobással lépünk majd pályája és bízunk benne, hogy szurkolóink megfelelő létszámban, hathatós támogatással segítik majd győzelemre a csapatot. A jövő heti Magyar Kupa mérkőzésre már úgy szeretnénk elutazni, hogy megszereztük első pontjainkat az NB I-ben.
Amellett, hogy ismét nyereményjátékkal várjuk Önöket a mérkőzés félidei szünetében, a bajnoki forduló előtt 16:00 órai kezdettel igazi legendák veszik majd birtokba a centerpályát, ugyanis kétszer húszperces, barátságos összecsapást vív majd a Békéscsaba 1912 Előre Öregfiúk, valamint a Détári és barátai csapata. A látványos és poénoktól sem mentes produkcióra igyekeztünk minden olyan volt játékosunkat meghívni, akiket el tudtunk érni. A visszajelzések alapján – bár bízunk benne, hogy a hétvégéig a résztvevők száma még bővülhet – az összeállítások, névsorrendben a következők.
Előre Öregfiúk csapata: Csató János, Dávid Zsolt, Dobi Róbert, Dobó János, Fehérvári János, Hanyecz János, Kanyári Zoltán, Kasik Zsolt, Kiss János, Kurucz Ádám, Laurinyecz Norbert, Melis Béla, Miklya Zoltán, Mracskó Mihály, Ottlakán Mihály, Pásztor József, Pusztai Zoltán, Scheider István, Stumpf Gábor, Szarvas János, Szenti Zoltán, Tóth Márton, Viorel Vancea, Zahorán Zoltán, Zielbauer Miksa.
Détári és barátai csapata: Árgyelán János, Bulyáki József, Bücs Zsolt, Cipf Zoltán, Csehi Tibor, Csehi Zoltán, Détári Lajos, Dúró József, Hamar István, Mátyus János, Plókai Attila, Plókai Mihály.
Játékvezető: Klembucz János.
Érdemes tehát időben érkezni, a belépőket pedig elővételben megváltani, hiszen a szórakoztató előmérkőzés 16:00 órakor kezdődik és a stadionban már 14:00 órától kezdve elfoglalhatják ülőhelyeiket. Bízunk benne, hogy hazai szurkolóink és a szokásosnak nevezhető nagy létszámban érkeznek – annál is inkább, hiszen a vendég csapat szimpatizánsai külön szurkolói buszokkal, valószínűsíthetően megfelelően sokan érkeznek majd. A tiketteket továbbra is megvásárolhatják online módon, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint személyesen az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati irodában. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 08:00-16:00 óra között.
A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Közösségi média