Beszámoló: szurkolói ankét

A szezon előtti utolsó, két nyilvános és hivatalos programra került sor szerdán délután és kora este a Kórház utcai Stadion centerpályáján, ahol 17:00 órától egy szórakoztató és látványos bemutató edzéssel, majd 19:00 órától szurkolói ankéttal vártuk az érdeklődőket.

A közönségtalálkozón a Békéscsaba 1912 Futball ZRt. igazgatóságának elnöke a klub gazdasági ügyeiről és a stadion rekonstrukciójáról szólt. Kozma János kiemelte, nagyon szorított a feljutásért a tavalyi szezonban, de ha ez sikerült volna, akkor idén valamennyi meccset idegenben játszaná az együttes. A létesítmény felújításával kapcsolatban hangsúlyozta, a kitűzött cél az, hogy a következő szezon elején már a felújított stadionban találkozzanak a drukkerekkel a szurkolói ankéton és az első, élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.

Boér Gábor vezetőedző a felkészülési időszakról elmondta, azért kezdték korábban a munkát, hogy képet kapjon a stáb a játékosokról, a korábbiaknál több tesztmeccs pedig az új játékstílus begyakorlása miatt volt fontos.

– Ez a játék a szurkolókért van, ennek próbálunk majd megfelelni a következő szezonban is. Olyan játékot szeretnénk játszani, amelyben a támadásoké a főszerep. Úgy érzem, hogy elértük a felkészülésre kitűzött célokat, de szükség van a tétmérkőzésekre is, hogy ezt tökéletesen elsajátítsuk – fogalmazott a szakvezető.

Boér Gábor a szabályváltozásokkal kapcsolatban elmondta, az idei szezonban minden mérkőzésen egy 1997-es és egy 1998-as születésű játékosnak kell pályán lennie az MLSZ előírásainak megfelelően. A vezetőedző hozzátette, meg kell felelni ezeknek a szabályoknak, a stáb pedig azon dolgozik, hogy a fiatal játékosok készen álljanak a feladatra.

A klub élő legendája hangsúlyozta, a keret minden tagjának készen kell állnia, hiszen sérülések, eltiltások esetén mindenkinek bevethetőnek kell lennie. Pásztor József az esélyeket latolgatva kiemelte, legalább öt-hat csapat esélyes a feljutásra, így nem lesz egyszerű feladata a csabai együttesnek.

A folytatásban bemutatták a csapat új igazolásait, az első osztályú múlttal rendelkező, Ceglédről érkező Nagy Sándort, a Sopron mezét lilára váltó Eszlátyi Istvánt, a régi-új játékos Király Patrikot, a Szeged 20011-től távozó Mészáros Márkot, valamint a belső védőként bevethető Dlusztus Andrást. Mellettük az előző szezon főszereplői is megszólaltak. Birtalan Botond ugyan nem ígérte meg a húsz bajnoki gólt, de elárulta, ha csak tizenötöt szerez, és összejön a feljutás, akkor is elégedett lesz. Nagy István az utolsó hazai tesztmeccsen megsérült és még 3-5 hét kihagyás vár rá, ugyanakkor leszögezte, jó a hangulat az öltözőben és az új játékosok is beleillenek a közösségbe.

A csabai együttes vasárnap 19:00 órától a Kazincbarcika ellen kezdi a bajnokságot a Kórház utcai stadionban.

Mindenkinek köszönjük, hogy jelenlétével megtisztelte az eseményt!

[nggallery id=220]

Élőben közvetítjük a Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. március 3-án (vasárnap) 14:00 órától megrendezésre kerülő Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 18. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Pénzügyőr SE - Békéscsaba 1912 Előre

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=ZH3yJQZVT9c

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Bemutató edzés

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata 2017. július 26-án (szerdán) 17:00 órától nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/137873783464581

Ünnepeltjeink

A július születésnap dömpinget jelent az Előrnél, hiszen a stáb és dolgozóink tagjai, valamint labdarúgóink közül is többet ebben a hónapban ünnepik évfordulójukat.

Ezúton is sok-sok boldogságot kívánunk dr. Bánhegyi Szabolcs – csapatorvosunknak, aki július 14-dikén ünnepelte 35. szülinapját, Bacsa Zoltán – masszőrünknek, aki egy nappal később, július 15-én töltötte be 56. életévét. Július 22-én lett 28 éves Dlusztus András, a Lilák egyik új szerzeménye, aki ráadásul pont a 28-as számú mezt öltheti magára a 2017/2018-as szezonban. Hanyecz János – kapusedzőnk sem lesz fiatalabb, hiszen július 23-án 56. születésnapját ünnepelhette. Kálmán Szilárd, csapatunk 97-es számú mezét viselő középpályása pedig július 26-án betölti 20. életévét.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

 

Biztonságtechnikai pályabejárás

2024. február 26-án (hétfőn) 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, tavaszi szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, vagy másképpen pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Kórház utcai Stadion

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai áttekintették a stadion működtetéséhez szükséges dokumentációkat, majd a helyszíni szemlét követően jegyzőkönyvekben rögzítették a tapasztaltakat. Mivel a működtetésben, struktúrában lényegi változás nem következett be, így a korábban megszokott módon használható majd a Kórház utcai Stadion nézők jelenlétében történő mérkőzések megrendezésére.

Egy-egy hasonló szemlére való felkészülés mindig rengeteg munkával, felülvizsgálattal és a szükséges jegyzőkönyvek előállításával jár, így mind a klub, mind pedig a hatóságok részéről kiemelt erőfeszítéseket követel. A mérkőzések rendezésének részleteit, azok biztonsági besorolását az ORFK Minősítő Bizottsága állapítja meg a későbbiekben, a sorsolás és egyéb körülmények áttekintését követően. A határozatok függvényében a klubnak ezekhez mindenben alkalmazkodnia szükséges és meg kell valósítania az előírt feltételeket.

Mivel Vármegyei I. osztályú együttesünk főképp a 4-es Honvéd utcai Békéscsaba Labdarúgó Akadémián bonyolítja hazai mérkőzéseit, így aktuálissá vált az utánpótlás létesítmény hasonló jellegű felülvizsgálata is, ezért február 27-én (kedden) újabb biztonságtechnikai ellenőrzésre hívtuk a hatóságokat, valamint a Békés Megyei MLSZ Igazgatóságának tagjait. A pontos és precíz előkészítésnek köszönhetően ez a procedúra is fennakadás nélkül lezajlott, tehát továbbra sincs akadálya a nézők jelenlétében történő mérkőzések megrendezésének a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Köszönjük a sportszövetség és a hatóságok segítségét, munkáját!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.