Az utolsó hét

A kétnapos, rövid pihenő után kedden ismét munkába álltak játékosaink és a felkészülés gyakorlatilag utolsó hetében elsősorban a frissítésre és a finomhangolásra helyeződik a hangsúly. A délelőtti edzésről videóval és interjúkkal is jelentkezünk.

A sérültek tekintetében javulni látszik a helyzet, hiszen Szalai Dániel is elkezdhette a pályás tréningeket. Ribánszki László viszont vádlihúzódással küzd, elmondása alapján azonban bízik benne, hogy jövő héten már teljes értékű munkát végezhet, így a bajnoki rajtra bevethetővé válik. Az első csapat foglalkozására Brlázs István Gábor – Megyei I. osztályú együttesünk vezetőedzője – is kilátogatott, akit szintén mikrofonvégre kaptunk.

Boér Gábor: – Szerintem nincs olyan edző, aki azt mondaná, hogy nem sikerült jól a felkészülés – de úgyis a puding próbája az evés, majd a tétmérkőzéseken fog eldőlni, hogy sikerült a miénk. Nagyon bízom benne, hogy jól elvégeztünk minden olyan feladatot, amit elterveztünk. Szerencsére a sérültekkel kapcsolatban is javult a helyzetünk olyan értelemben, hogy felépültek azok, akik sérülten vagy betegen érkeztek vissza a téli pihenőről. A mai edzésen már frissítő jellegű feladatokat végeztünk, ma kezdtük a hetet – úgyhogy inkább próbáltuk a srácokat ráhangolni a folytatásra. Kicsit látszott a fiúkon, hogy a kétnapos pihenő után ismét fel kell venniük a ritmust. Tanulság ez nekünk is, hiszen lehet, hogy az ilyen “hosszú” szüneteket ezentúl hanyagolnunk kell. Nyilván rájuk fért a feltöltődés, és hogy a családjukkal lehessenek, mivel az elkövetkező két hétben szinte nem lesz pihenő, és rengeteget leszünk úton is. Kell majd a kitartás és az energia, de ha azt szeretnénk, hogy sikeresek legyünk, akkor most a kemény munkának van itt az ideje. A mai foglalkozáson játékos feladatok voltak terítéken: labdás koordináció, labdatartás, illetve egymás elleni játékkal fejeztük be a matinét. Délután viszont már újra terhelést kapnak a fiúk: sokat fogunk gyors mozgásokkal, futásokkal foglalkozni, ezt próbáljuk tovább fejleszteni.

Szélpál Norbert: – Nagyon várjuk már mindkét sorozat kezdetét. Úgy érzem, hogy a csapat egyben maradt és a felkészülés is jól sikerült. Szerintem minden feladatot elvégeztünk és most már a finomhangoláson van a sor. Sajnos volt egy vírusos fertőzésem, így az edzőtábort kénytelen voltam kihagyni, de egyre jobb formába lendülök és kezdem visszanyerni az erőmet is. Jó előjel, hogy kevés volt a játékosmozgás az együttesnél, így mindenképpen szeretnénk a tavalyi formánkat és eredményeinket az idei esztendőre is átmenteni. Mindkét előttünk álló tétmérkőzésen győzelmet várok.

Brlázs István Gábor: – Az új igazolások nyilván kicsit később kapcsolódtak a munkába, nekik szükségük van még időre, hogy fizikálisan megfelelő szintre kerüljenek. A munka javát azonban már elvégeztük, apróbb sérülések, betegségek sajnos mindig hátráltatták a dolgainkat – így maradtak ki edzések néhány játékosnál. Az első keretet sújtó sérülések miatt viszont, az esetleges visszajátszókkal nem nagyon tudtunk gyakorolni, pedig rájuk mindenképpen számítanánk a tavasz során – nélkülük biztosan nem fogjuk tudni elérni a célunkat. A keret véglegesnek tekinthető a három távozóval és két érkezővel. A támadó szekcióval nagy gondjaink voltak, hiszen Ilyés Tamásnak ki kell hagynia a tavaszi szezont, az érkezőkkel viszont remélem, hogy sikerül megoldani a helyettesítését. Több igazolás egyébként nem várható. A bajnokságban a vezetőség által meghatározott cél a feljutás, melyben fő riválisunk a Méhkerék, valamint a Körösladány fogja jócskán megnehezíteni a dolgunkat. Nem lesz egyszerű.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csapatfotózás

Jó hangulatú csapatfotózással kezdődött a Lilák csütörtöki napja.

Az időjárás annyira nem kedvezett a reggeli tevékenységhez, a felvételek azonban ettől függetlenül igen jól sikerültek. Ma éjfélkor (február 15.) egyébként lezárul az átigazolási szezon, így a csapatfotón gyakorlatilag a végleges keret látható.

Felső sor (balról-jobbra): Máthé Gábor (12), Viczián Ádám (22), Kiss László (21), Birtalan Botond (6), Szatmári István (21), Dlusztus András (28), Ribánszki László (23), Urbin Péter (13), Babinyecz Balázs (20), Szélpál Norbert (42), Dávid Zoltán Gergő (19), Hursán György (15), Uram János (1).

Középső sor (balról-jobbra): dr. Bánhegyi Szabolcs, dr. Barta Szabolcs, Steigerwald Ernő, Szikszai László, Igricz Mihály, Boér Gábor, Makra Zsolt, Kozma János, Hanyecz János, Bacsa Zoltán, Elekes Sándor, Ferenczi Marcell, Molnár Balázs.

Alsó sor (balról-jobbra): Lustyik Levente (17), Pusztai András (3), Szalai Dániel (16), Mészáros Márk (8), Tóth Dániel (14), Gyurján Bence (70), Nagy István (10), Zahorán Balázs (2), Ilyés Tamás (11), Pilán Márkó (27), Király Patrik (18), Kálmán Szilárd (97), Gránicz Patrik (7), Nagy Sándor (30), Seres Bence (4).

A fotózáson nem tudott részt venni: Barkász Sándor, Ilyés Tamás, Belanka Csaba, Pásztor József és Papp Károly.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk! 

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/csapat-2017-2018/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Az új évben először

Az új évben is folytatódott a már hagyományosnak tekinthető mentorprogram, amely játékosaink számára némi felüdülést és kikapcsolódást jelentett a felkészülési időszak fárasztó napjaiban. A 2018. február 9-én (péntek) 16:00 órától megrendezett találkozás alkalmával, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia alközpontjaiban (Hódmezővásárhely, Orosháza, Törökszentmiklós, Karcag, Gyula) nevelkedő gyermekek kaptak lehetőséget, hogy az öltözőlátogatás mellett, közös edzésen is részt vehessenek az Előre első csapatával. Klubunk továbbra is kiemelten kezeli az utánpótlás kérdését, és igen fontosnak tartja, hogy a merítési lehetőségeket minél jobban kiterjessze a régióban. Hosszú távon és eredményesen csak ilyen módon lehetséges tehetséges, fiatal labdarúgóink megőrzése és integrálása.

Közzétette: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – 2018. február 9.

Kapcsolódó hivatkozás:
 http://bcsla.hu/site/mentorprogram-alkozpontokkal-egyuttmukodve/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Díjátadó Gála

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatósága hatodik alkalommal rendezi meg éves Díjátadó Gáláját.

A rendezvény célja, hogy évente egyszer díjazzák azokat, akik Békés megye amatőr labdarúgásáért sokat tesznek, akár labdarúgóként, akár edzőként, akár sportvezetőként, akár játékvezetőként, akár a labdarúgást támogató magánszemélyként.

A 2017-es naptári év legjobbjainak díjazására 2018. február 9-én (pénteken) 18:00 órai kezdettel kerül sor Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központ épületében.

A díjazottak tíz kategóriában (megye I. – II. – III. osztály legjobb játékos és edző illetve legjobb női, legjobb öregfiú, legjobb veterán labdarúgó és legjobb játékvezető) kerültek meghívásra! A kategóriák mellett az OTP-Bozsik Intézményi és Egyesületi programjában dolgozó edzők, illetve sportvezetők, sportot támogató személyek vehetnek át díjakat! Végül, de nem utolsó sorban a 2017-es évben a labdarúgás területén legtöbbet fejlődő település veheti át elismerését!

A rendezvény házigazdája idén Lukács Viktor az M4 Sport műsorvezetője lesz!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés megyei területi igazgatója, Szpisják Zsolt 2013-ban, hagyományteremtő szándékkal hívta életre Békéscsabán azt az országos szinten is egyedülálló díjátadó gálát, melynek keretében nagy nyilvánosság előtt ismerik el a megye amatőr labdarúgásáért sokat tévő labdarúgókat, edzőket, sportvezetőket, játékvezetőket, valamint a sportág mecénásait. A kezdeményezésből közkedvelt, nagy érdeklődéssel kísért esemény vált.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://bekes.mlsz.hu/hir/dijatado-gala-2018.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Brlázs István Gábor is a díjazottak között

A játékosok között Süli András, Virág Imre és Buza Barnabás, az edzőknél Rétes Pál, Barcsay Attila András, valamint Gál András kapta a legtöbb szavazatot, így a különböző kategóriákban a felsorolt sportemberek lettek az év labdarúgói, illetve trénerei 2017-ben. Az esztendő játékvezetőjének Pécs Zoltán, öregfiúk labdarúgójának Cseke Tamás bizonyult, azonban a szigorúan szakmai voksolás mellett egy bizottság megválasztotta az év női-, veterán- és fogyatékkal élő labdarúgóját is. Ezek az elismerések Csontos Tímeát, Zielbauer Miksát, továbbá Török Zoltánt illették tavalyi teljesítményük alapján.

Fotó: Csukás Zsolt

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatósága négy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal hívta életre Békéscsabán azt az országos szinten is egyedülálló díjátadó gálát, amelynek keretében nagy nyilvánosság előtt ismerik el a megye amatőr labdarúgásáért sokat tévő labdarúgókat, edzőket, sportvezetőket, játékvezetőket, valamint a sportág mecénásait. A kezdeményezés mára megyei szinten is megkülönböztetett figyelmet érdemlő eseménnyé nőtte ki magát, pénteken este a Csabagyöngye Kulturális Központban immár a 2017-es év legjobbjait köszöntötték.

A rendezvényen közéleti személyiségek egész sora vett részt. Eleget tett a házigazdák invitálásának Dunai Antal olimpiai bajnok, az MLSZ utazó nagykövete, Sipos Jenő, a szövetség szóvivője, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Pásztor József, egykori kilencszeres válogatott labdarúgó.

Az esemény előéletéhez tartozik, hogy december folyamán valamennyi klub elküldhette kiket kíván jelölni a különböző kategóriákba. Több személyt lehetett megnevezni, és sajátjuk mellett más csapatok játékosait is a listára tehették. Az egyesületek által benyújtott lapok összesítése során alakult ki a hivatalos hatos jelöltlista, amelyből egy újabb voksolás eredményeként a kategóriák első három helyezettje kapott meghívást a gálára. Hogy közülük kik nyerték a díjakat, csak a helyszínen derült ki, amikor az est újdonsült házigazdája, az M4Sport békéscsabai származású riportere, Lukács Viktor kiszólította az érintetteket. Egy szakmai bizottság döntése alapján került díjazásra a legjobb megyei női, veterán és fogyatékkal élő labdarúgó.

Sportvezetőkre és a sportot támogató személyekre is érkeztek javaslatok. Közülük idén öt személyt jutalmazott az igazgatóság, minden különösebb sorrend nélkül. Szintén díjazták az intézményi Bozsik-program aktíváit (az egyesületi programban részt vevőknek idén külön gálát tartott az MLSZ), valamint az év labdarúgó települését. Ez utóbbit Újkígyós, Körösladány, Végegyháza és Méhkerék után 2017-ben Füzesgyarmat érdemelt ki. A kiválasztásnál az adott településen működő egyesület taglétszáma, azon belül Bozsik programos létszáma, utánpótlás-nevelése, infrastrukturális helyzete, TAO-programban történő aktivitása, valamennyi csapatának eredményessége számított az elmúlt esztendőre kivetítve.

Az év legjobb megye I. osztályú labdarúgója: Süli András (Kondorosi TE) 20 helyezési pont, Somogyi János (Szarvasi FC) 17, Szabó Csaba (Méhkeréki SE) 16.
Az év legjobb megye I. osztályú edzője: Rétes Pál (Szarvasi FC) 28, Brlázs István Gábor (Békéscsaba 1912 Előre II.) 18, Janis János (Kondorosi TE) 14.
Az év legjobb megye II. osztályú labdarúgója: Virág Imre (Békésszentandrás) 48, Tanner Gergő (Mezőkovácsházi TE) 26, Kardos Imre (Békési FC) 24.
Az év legjobb megye II. osztályú edzője: Barcsay Attila András (Dobozi SE) 34, Zsiros György (Újkígyós FC) 33, Boér Zsolt (Nagyszénás SE) 27.
Az év legjobb megye III. osztályú labdarúgója: Buza Barna (Orosházi MTK-ULE 1913) 41, Vincze Alex (Nagyszénás SE) 36, Knapp András (Mezőberényi LE, Kamuti SK) 35.
Az év legjobb megye III. osztályú edzője: Gál András (Mezőberényi LE) 32, Lantos Zoltán (Kevermes SE) 30, Czollner Gábor (Orosházi MTK-ULE 1913) 27.
Az év legjobb játékvezetője: Pécs Zoltán 62, Barta Tibor 48, Sándor Gergő 39.
Az év legjobb öregfiúk labdarúgója: Cseke Tamás (Szabadkígyós) 27, Laurinyecz Norbert (Békéscsaba) 21, Pusztai Zsolt (Kondoros) 18.
Az év legjobb női labdarúgója: Csontos Zsanett (Gyulai Amazonok).
Az év veterán labdarúgója: Zielbauer Miksa (Békéscsaba).
Fogyatékkal élő labdarúgója: Török Zoltán (Békéscsaba).
„Békés Megye Amatőr Labdarúgásáért” díjban részesült: Árdeleán Demeter (Kétegyháza SE, szakosztályelnök), Baráth Lajos (Csorvás, polgármester), Borsi Vince (Békéscsaba, testnevelőtanár), Frisnyicz Pál (Mezőmegyer SE, elnök), Vincze Gyula (Gyulai TFC, technikai vezető).
„Az OTP-MOL Intézményi Bozsik-programban végzett munkájáért” elismerésben részesült: Futaki Krisztián (Békéscsaba), Győri Ferenc (Medgyesbodzás), Horváthné Boros Gyöngyi (Békéscsaba), Majorné Horváth Izabella (Gyula), Varga István (Lőkösháza).
Az év labdarúgó települése: Füzesgyarmat (Bere Károly polgármester, Boros Tibor szakosztályvezető).

Kapcsolódó hivatkozás:
http://bmsextra.hu/gazdara-leltek-az-ev-legjobbjainak-felajanlott-dijak/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: