Beharangozó: ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre

Valódi csemegét kínál a forduló egyik rangadója, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre Zalaegerszegen lép pályára 2018. augusztus 19-én (vasárnap) 18:00 órától, melyet az M4 Sport televízió élőben közvetít.

A második a hetedik ellen, egyszerűsíthetnénk a beharangozót – de valójában a szituáció ennél jóval bonyolultabb. A tavalyi szezonban mélyrepülést folytató vendéglátó csapatot gyakorlatilag teljesen átalakították, és az új szakmai stáb mellett számos igazolást is végrehajtottak. A kiesést éppen elkerülő zalai gárda a 2017/2018-as szezont 44 szerzett ponttal a 16. helyen végezte és szinte az utolsó három forduló bravúrszámba menő teljesítményének köszönheti, hogy az új idényt nem az NB3-ban kezdhette. Ettől függetlenül a számunkra mindig kellemetlen ellenféltől 2017. szeptember 2-án (Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC 0-3) és 2018. március 25-én (ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0) is kikaptunk. A két mérkőző fél egymás elleni mérlegét tekintve sem kedvezőbb a helyzet, hiszen az eltelt tizenhat évben tizennyolc alkalommal találkoztunk tétmérkőzésen, melyből tíz esetben a kék-fehérek, háromszor mi győztünk, ötször pedig döntetlennel végződtek a mérkőzések. Legutóbb 2014. augusztus 16-án (a feljutás szezonjában), hazai körülmények között 2-0 arányban tudtuk legyőzni a Zalaegerszeget. Mumus ide, mumus oda – az előző szezonban is bizonyítottuk, hogy a számok és a statisztika csak egy adalék, a másodosztályú mérkőzések végkimenetele egyáltalán nem ezektől a dolgoktól függ és bármelyik csapat, bármikor képes győzelmet aratni. Ráadásul csapatunk a 2018/2019-es szezonban eddig veretlen, hiszen a két nagyszerű győzelemnek és az értékes Budaörs elleni döntetlennel köszönhetően máris a tabella második pozíciójában találtuk magunkat. Tényleg jó rajtnak örvendhet a békéscsabai közönség és csak a Vasas teljesített eddig nálunk jobban, így joggal bízhatunk a jó folytatásban – ami azért nem lesz egyszerű. Annál is inkább, hiszen az előttünk álló tizenöt nap folyamán négy bajnokin lépünk pályára, ebből kétszer idegenben, ráadásul Zalaegerszeg nem a szomszédban van.

Visszatérve következő vendéglátóinkra, akiket június 25. óta Nagy Tamás vezetőedző hozott újra mozgásba, egy győzelemmel (BFC Siófok – ZTE FC 2-3), valamint két döntetlennel (ZTE FC – Aqvital FC Csákvár 1-1, WKW ETO FC Győr – ZTE FC 0-0) és az ezzel együtt járó öt egységgel a bajnoki táblázat 7. helyéről várja a 4. fordulót. Érkezett: Gergényi Bence (kölcsönbe – Budapest Honvéd), Madarász Márk (kölcsönbe – Puskás Akadémia), Novák Csanád (kölcsönbe – Mezőkövesd Zsóry), Kiss Máté (Gyirmót FC Győr), Gajdos Zsolt (Nyíregyháza Spartacus FC), Szépe János (DAC Dunaszerdahely), Zöldesi Illés (Kisvárda Master Good), Sasa Popin (Soproni VSE), Aljosa Vojnovic és Zoran Lesjak. Távozott vagy kölcsönbe adták: Polényi Gábor, Paudits Patrik, Forgács András, Kovács Ádám, Kovács Zoltán, Fujsz Richárd. A felkészülési időszakot ausztriai edzőtábor, valamint a szükséges edzőmérkőzések is színesítették: ZTE FC – Al-Arabi FC (katari) 2-1, Nagykanizsa – ZTE FC 1-2, Fleetwood Town FC (angol) – ZTE FC 2-0, Sárvár – ZTE FC 0-1, Mattersburg II. – ZTE FC 1-2, NK Osijek – ZTE FC 2-0.

A lejátszott három mérkőzés alapján nem lehet senkit külön kiemelni, hiszen csupán 1-1 góllal Babati Benjamin, Gajdos Zsolt, Madarász Márk és Aljosa Vojnovic tudott hozzájárulni csapata sikereihez. Ettől függetlenül az egyértelműen magasabb célokért harcba szálló zalai egylet támadó szekciója mindenképpen figyelmet érdemel.

A ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Bognár Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival – érdekes módon – 2017. május 3-án a Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 789 sárga- és 57 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Farkas Balázst és Horváth Zoltánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Kovács J. Zoltán látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs.

Három etap után annyiban változott a helyzet a tabellán, hogy a halványan kezdő Balmazújváros megszerezte első győzelmét, a Soroksár ikszelt a Vác ideiglenes otthonában (0-0), a Budaörs brillírozott Nyíregyházán (0-3), így pillanatnyilag három 5 pontos csapat (Békéscsaba, Soroksár, Budaörs) birtokolja a 2-4. pozíciókat. Az újonc Tiszakécske megszerezte első pontját a másodosztályban, hiszen 0-0 arányú döntetlent játszott a Kazincbarcika ellen. A Siófok mélyrepülése azonban továbbra is folytatódik, így a somogyiak továbbra is szerzett egység nélkül a sereghajtó helyen állnak.

A bajnokság negyedik fordulóját 2018. augusztus 19-én (vasárnap) 17:30 órától Budaörs – Kaposvári Rákóczi FC, Credobus Mosonmagyaróvár – Duna Aszfalt TVSE, KBSC FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Soroksár SC – Dorogi FC, 18:00 órától ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre, 19:00 órától BFC Siófok – Budafoki MTE, Vasas FC – Aqvital FC Csákvár, Gyirmót FC Győr – Vác FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Zalaegerszeg térségében a mérkőzés napján akár 32 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható és az UV-B sugárzás is magas lesz. A Nap 2018. augusztus 19-én (vasárnap) 19 óra 50 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez, pontszerzéshez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. augusztus 19. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Zalaegerszeg, ZTE Aréna

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 16.

Mérkőzés információk:

• Vendég szurkolók a stadion Keleti tribün 1. elnevezésű szektorába válthatnak jegyeket.

• A vendég belépőjegyek ára egységesen 900,- forint.

• 6 éves kor alatt és 70 év felett a belépés díjtalan, de regisztrációs jegy váltása kötelező.

• A ZTE Arénában kötelező a névre és helyre történő jegyértékesítés.

• A mérkőzésre történő helyszíni jegyvásárláshoz nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas dokumentum bemutatása.

• A stadionban beléptető- és térfigyelő rendszer üzemel.

• A vendég pénztár 17:00 órakor nyit.

Megközelítés:

Autóval Budapest felől az M7-es autópályán egészen a Marcali lehajtóig, ezt követően a 76-os föúton haladva a Balatonszentgyörgy, Zalacsány, Nagykapornak, Zalaegerszeg útvonalon, a város elején található felüljáró után, az első közlekedési lámpánál jobbra kanyarodva érhető el a stadion. Tömegközlekedéssel a vasútállomásról az 1-es vagy 10-es számú helyi autóbusszal közelíthető meg a stadion. A távolsági buszpályaudvartól a sportcsarnok irányában, mintegy 5-600 méterre található a pálya.

Térkép:

Pályarendszabályok:
http://www.ztefc.hu/palyarendszabalyok.pdf

Szurkolói tájékoztató:
http://www.ztefc.hu/index.php?pid=hir&id=3723

Belépőjegyek:
https://www.ztefc.hu/index.php?pid=berlet_jegy

Időpontváltozás

A 2018. augusztus 19-én (vasárnap) 19:00 órára kisorsolt ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank Liga NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság bajnoki mérkőzés időpontja módosult.

A mérkőzés új kezdési időpontja 2018. augusztus 19. (vasárnap) 18:00 óra

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága az MLSZ Versenyszabályzat 27.§ (2) bekezdés c) pontja alapján – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki – tűzte ki a mérkőzés új kezdési időpontját, a 2018-2019. évi Versenykiírás Szabályzatokhoz kapcsolódó díjfizetési rend, illetve a versenyügyi eljárásra vonatkozó szabályok szerint hozta meg a határozatát.

Mentorprogram

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

A pompás szezonkezdést követően minden okunk megvan a jó folytatás iránti bizakodásra, annál is inkább hiszen következő vendégeinket az utóbbi három alkalommal legkevesebb két góllal vertük, így aztán minden körülmény adott, hogy 2018. augusztus 12-én (vasárnap) 19:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE bajnoki mérkőzésen ismét egy számunkra kedves eredmény születhessen.

A Pest megyeiek a Csákvár ellen kezdték a 2018/2019-es szezont, ahol 3-3-as eredménnyel pontosztozkodással zárult az összecsapás. A pontgyűjtés itt meg is állt Klausz László neveltjei számára, hiszen a második felvonásban az ETO ellen beleszaladtak egy kiütéses, 0-4 arányú vereségbe. Az álmoskönyv szerint ilyen előjelekkel nem annyira hasznos Békéscsabára érkezni, hiszen Boér Gábor csapata két fordulót követően 4 bajnoki ponttal a táblázat 4. helyén áll, így hazai pályán jó esély mutatkozik a meggyőző folytatásra.

A Ceglédi VSE tavalyi 9. helye az összképet tekintve reálisnak mondható. Az előző idényben nyújtott hektikus teljesítménynél – a 19. forduló után még a 3. helyet foglalták el, de később már a 10. helyig is lecsúsztak – az idén nyilván sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár vezetőségük, és ennek érdekében próbálták valamilyen szinten megerősíteni a keretet is. Érkezett: Kárász Krisztián (Érd), Nikola Maksimovic (SZEOL), Rétyi Tamás (Csákvár), Tímári Norman (PFLA), Kitl Krisztián (DVTK), Lukács Richárd (Jászberény), Gyürki Gergő (Sopron), Sigér Ákos (KBSC), Oldal Tibor (Csákvár). Távozott: Damásdi Alex, Valkovszki Péter, Peszmeg Viktor, Fehér Milán. Szerződést hosszabbított, így maradt Cegléden: Farkas András, Wild Tamás, Ágoston Donát. Látható tehát, hogy mozgás volt bőven – talán még túl sok is – így biztosan időre van szükségük, hogy téthelyzetben is csapatként funkcionáljanak. A felkészülésüket június 21-én kezdték és az öthetes program alatt több felkészülési mérkőzést játszottak, melyeken a következő eredmények születtek: Ceglédi VSE – Vasas FC 1-3, Ceglédi VSE – Lokomotiva Kosice 0-0, Ceglédi VSE – Maccabi Netanya 0-2, Mezőkövesd Zsóry – Ceglédi VSE 3-0, Ceglédi VSE – Nagykőrösi Kinizsi 3-0, valamint Ceglédi VSE – Kecskemét 2-0.

Lapok miatti eltiltás egyik csapatot sem hátráltatja, viszont a Békéscsaba keretében Nagy Sándor, Gránicz Patrik, Ilyés Tamás, valamint Ribánszki László is sérüléssel küzd. A ceglédiek közül érdemes kiemelt figyelmet szentelni Oldal Tibornak, aki az idén már kétszer is betalált, ugyanakkor ismerőssel is találkozhatunk, hiszen a ceglédiek hálóőre Mursits Roland korábban nálunk is szerepelt. A két mérkőző fél teljes mérlegét szemlélve némileg kiegyenlítettebb a helyzet, hiszen a 19 találkozás alkalmával 8 csabai, 6 ceglédi győzelem, valamint 5 alkalommal döntetlen eredmény született.

A Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2018. április 29-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 247 sárga- és 16 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Berényi Ákost jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 3. fordulóját augusztus 12-én (vasárnap) 17:30 órától Vác FC – Soroksár FC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Gyirmót FC Győr, Duna Aszfalt TVSE – KBSC FC, 19:00 órától Kaposvári Rákóczi FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza Spartacus FC – Budaörs, Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, WKW ETO FC Győr – ZTE FC, Aqvital FC Csákvár – BSS Monor, BFC Siófok – Vasas FC, valamint Budafoki MTE – Dorogi FC párosításokban bonyolítják le.

A tabellára pillantva látható, hogy eddig a Gyirmót, a Soroksár és a Vasas hozta a maximumot – bár messzemenő következtetéseken ennyi idő után még nem illik levonni -, de a szoros és kiegyensúlyozott bajnokság már előre aposztrofálható. Meglepetésként könyvelhetjük el a Balmazújváros halvány kezdését, bár az első osztályból való kiesés utáni sokkot nyilván igen nehéz helyretenni. Az előző fordulóban már sikerült az újoncok közül a Kaposvárnak és a Monornak is pontot szereznie, viszont sereghajtóként egyelőre a szintén idén felkerült Tiszakécske áll bajnoki pont nélkül.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Békéscsabán enyhén felhős, de valódi nyári időjárás valószínűsíthető, akár 33 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap 2018. augusztus 12-én 20 óra 02 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!