A Kisvárda ellen Boér Gábor irányítja az Előrét

A csütörtöki felcsúti vereség után Zoran Spisljak felajánlotta lemondását.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége 2017. március 17-én úgy döntött, hogy a vasárnapi Kisvárda elleni mérkőzésen Boér Gábor irányítja a csapatot és már a felkészülést is a fiatal szakember vezényli. A további esetleges munkavállalói kérdésekről és a vezetőedzői poszt további sorsáról az elnökség a jövő hét folyamán dönt.

Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa: – Az a döntés született, hogy a Kisvárda elleni mérkőzésen Boér Gábor ül megbízott vezetőedzőként a kispadra. Úgy gondolom, hogy ezt a helyzetet talán egy rövidzárlat okozta, de az is lehet, hogy ez lesz majd a végleges állapot is. Túl sokat voltunk együtt Zorannal és ez a dolog többet érdemel, mint hogy kapkodjunk. Lehet, hogy a döntések eredménye végleges, de az is, hogy csak egy megszakításos pihenés lesz számára. Zoran teljes mértékben maximalista és úgy érezte, nem tudja hozni azt, amit elvárt tőle a közeg, a nézők, csapat és a tulajdonos. Jelen pillanatban mindenkinek a következő bajnoki mérkőzésre kell koncentrálnia, hiszen a meccs végeredménye számunkra igen fontos. Amint végleges határozatokat hozott a vezetőség, megfelelőképpen tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Tavaszi akciók

A Békéscsaba 1912 Előre a következő tavaszi, akciós belépőjegy vásárlási lehetőségeket és egyéb kedvezményeket is biztosít tisztelt vendégei részére.

belepojegy_50_szazalek_web

• A Békéscsaba 1912 Előre soron következő két hazai, másodosztályú mérkőzésére (Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC és Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good) fél áron, tehát -50% kedvezménnyel vásárolhatják meg belépőjüket. Az akciós ár helyszíni és online módon történő vásárlásokra is egyaránt vonatkozik, de más kedvezményekkel nem vonható össze.

• Bérlettel rendelkező nézőinknek a két következő, hazai mérkőzésen 250,- forintos italkuponnal kedveskedünk, melyeket beválthatnak a stadion területén üzemelő büfékben. Egy bérlethez, egy mérkőzésen, egy darab kupon jár. A kedvezmény a VIP-, tisztelet-, technikai-, dolgozói-, valamint az utánpótlás bérletekre nem érvényes. A bérlet felmutatásával a hazai pénztárakban, a mérkőzések előtt juthatnak hozzá a kuponokhoz és ezeket kizárólag a mérkőzés kezdetéig lehet igénybe venni.

• Minden olyan vendégünk ingyenesen tekintheti meg a Békéscsaba 1912 Előre bármelyik, következő hazai mérkőzését, aki az előző fordulóban idegenbe is elkíséri csapatunkat és az ott vásárolt belépőjegyét megőrzi. Ha az idegenben vásárolt, előző forduló belépőjegyét leadja a következő hazai mérkőzés előtt a pénztáraknál, díjmentesen léphet be a Kórház utcai Stadionba. Az idegenben kapott tisztelet- és/vagy VIP belépők nem jogosítanak a kedvezmény igénybevételére.

Békéscsabai Életműdíjat kapott Baukó András

Március 15-én, a városi ünnepségen Békéscsabai Életműdíj kitüntetést vehetett át Baukó András.

20170315

Baukó András neve összeforrt a labdarúgással, a Békéscsabai Előrével. A Tusi becenévre hallgató sportember fiatalon a Békéscsabai Építők ifi csapatában futballozott. 52 esztendőn keresztül – nyugdíjba vonulásáig – tevékenykedett az egyesületnél.

Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Legendás játékosok sora feküdt a kezei alatt a gyúrópadon: Láza János, Németh Lajos, Kerekes Attila, Paróczay Sándor, Pásztor József, Vágási Sándor, Szekeres József, Mracskó Mihály, Csató Sándor.

Nem készült pontos számítás, de legalább 1.500 mérkőzésen ült a kispadon. Csak elvétve akadt olyan Előre-találkozó, amelyen ne tűnt volna fel jellegzetes alakja.

Legemlékezetesebbek mindig a Fradi elleni meccsek voltak, de különösen kedves számára az 1989-es MNK-győzelem is.

Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet.

A Békéscsabai Előre örökifjú masszőre 2016 tavaszán, az Előre utolsó élvonalbeli mérkőzésén búcsúzott el a kispadtól, a csapattól, de ha teheti most is ott van második otthonában, a Kórház utcai stadionban.

Információk: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. március 16. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

line_purple

Belépőjegy információk:

– amennyiben online módon vásárolják meg belépőjegyüket, olcsóbban juthatnak hozzá, mint a mérkőzés napján,

– elővételben és online módon a belépőjegy egységesen 800,- forintba, míg a mérkőzés napján a helyszínen 1.000,- forintba kerül,

– 14 éves kor alatti gyermekeknek ingyenes a belépés,

– a vendég drukkerek a 3I és a 3H, az 5-6-os jegypénztárnál tudnak a helyszínen jegyeket vásárolni,

– a vendégszektorba a 3-as bejáraton keresztül lehetséges a belépés.

Az előzetesen leadott nevek és rendszámok alapján VIP vendégeink a Fő utca felőli, 3-as számú sorompónál tudnak behajtani a parkolóba. Tiszteletjegyekkel rendelkező nézőink a 7-es és/vagy 8-as számú kasszáknál név szerint tudják átvenni a számukra előre elkészített belépőket.

line_purple

pancho_arena_nb2_2017

line_purple

Online módon történő jegyvásárlás (csak szurkolói kártyával) itt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001547/Puskas-Akademia-FC—Bekescsaba-1912-Elore

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://puskasakademia.hu/?q=news/7348

Fegyelmi határozat

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) március 14-i ülésén az alábbi határozatot hozta:

Ribánszki László (Békéscsaba) 2 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét.