Kétarcú csapat

Amit itthon, saját pályán meg merünk tenni, azt idegenben sajnos nem.

Az eddig lejátszott mérkőzéseink tapasztalatai alapján, csapatunk védekezése idegenben teljesen szétesik, a taktikai fegyelmezetlenségek sorozatos elkövetésének eredményeképpen. Sajnos Csákváron és Mezőkövesden is az első 10 percben hátrányba kerültünk, ami még jobban megterhelte a csapatot. Ezeket az egyéni hibákat ki kell javítanunk, hogy idegenben is olyan szervezetten, koncentráltan és agresszívan játszunk, ahogy azt már itthon megtettük. Játékosaink gondolkodásmódja teljesen meg kell változzon – erről már többször beszéltük az öltözőben. Tisztában kell lenniük azzal, hogy ezt a hullámzó teljesítményt tovább már nem lehet tolerálni. Ki kell lépni végre a profi világba, ahol egy masszív, számítható produkciót kell letenni az asztalra minden bajnokin – amire a következő héten még tovább tudunk építeni.

Az a dolog, hogy minden második héten fel kell “mosni” a csapatot a padlóról, csak részsikerekhez vezethet. Stabil, koncentrált, fegyelmezett játékosokra van szükségünk, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, ha elhagyják a Békéscsaba táblát.

Büszkék vagyunk szurkolóinkra, hogy ilyen nehéz helyzetben is a csapat mögött állnak, mert ebből a hullámvölgyből csak együtt tudunk kilábalni.

Zoran Spisljak

Egy lépéssel előrébb

Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol taktikus ellenféllel szemben kellett bebizonyítanunk szurkolóinknak, hogy a múlt heti kudarcból ki tudunk lábalni.

Csapatom sokkal fegyelmezettebben játszott, megértették a stabil védekezés lényegét – mert a modern labdarúgásban, a kapott gól nélkül lehozott kilencven perc is értékes és pontokat hozhat. Ugyanakkor védekezésből labdaszerzés után, gyorsan próbáltunk a támadó harmadba kerülni és ott minél veszélyesebb szituációkat kialakítani. Ez sokszor sikerült is és az ellenfél csak szabálytalan eszközökkel tudott minket megállítani. Ezekből a pontrúgásokból többet ki kell hozni, mert egy pontos beadás vagy egy jól eltalált lövés eldöntheti a három pont sorsát.

Szeretném megdicsérni a csapatot, mert mindenki nagyon sokat dolgozott, hogy a hétvégén a kitűzött célunkat elérjük.

A csapat nagyon hálás a szurkolóknak, akik folyamatosan bíznak bennünk és buzdításukkal, tizenkettedik játékosként ott vannak velünk a pályán. Reméljük, hogy hétről-hétre növekedni fog a szurkolók létszáma, mert az ő jelenlétük plusz erőt ad nekünk!

Zoran Spisljak

Az Előre mindenben megegyezett Tölgyesivel

tolgyesi_viktor

A Békéscsaba 1912 Előre Zrt. vezetősége tájékoztatja az érdeklődőket és szurkolóit, hogy – a KTE volt középpályásával – Tölgyesi Viktorral, aki az előző szezont Békéscsabán töltötte kölcsönben – mindenféle téren sikerült kölcsönös megegyezésre jutnia.

A végleges átigazolás most már kizárólag a Kecskeméti TE vezetőségén múlik.

A klub bízik a sikeres, korrekt és gyors ügymenetben, hogy Tölgyesi mielőbb munkába állhasson – aki 2009 májusában mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen 18 mérkőzésen lépett pályára. Kölcsönben szerepelt Gyirmóton és Békéscsabán is.

Javítási lehetőség a Sopron ellen

Lila-fehér rangadót rendeznek Békéscsabán szombaton 17.30 órai kezdettel. A  Merkantil Bank NB II. Liga harmadik fordulójában a Kórház utcai violák fogadják a hűség városának együttesét. A soproniak nem kezdték valami fényesen a bajnokságot, először Ajkán kaptak ki 3-1-re, majd pedig a Kaposvárral játszottak 2-2-es döntetlent. A két gárda szakmai vezetője, Zoran Spisljak és Supka Attila nyilatkozik az esélyekről.

Zoran Spisljak, az Előre vezető edzője:

– A labdarúgás egyik szépsége hogy az elkövetett hibákat pár nap múlva, a következő bajnoki mérkőzésen ki lehet javítani. Ezt a lehetőséget szeretnénk kihasználni és a szurkolóinkat, akik kitartanak mellettünk kiengesztelni. Fiatal csapat vagyunk és sokat kell még tanulnunk. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a héten azoknak a hibáknak a kijavításán, amit az eddigi bajnoki mérkőzéseinken elkövettünk. Szándékosan beszélek itt mind a két összecsapásról, mert bár a Zalaegerszeg elleni mérkőzést megnyertük, de ott is követtünk el hibákat. Játékosaink tisztában vannak azzal, hogy a profi futballban nem lehet a múltban élni és az esetleges hibákból tanulni kell, mert egy új mérkőzés új lehetőséget ad arra, hogy lépjünk egyet előre a célunk elérése érdekében. Jelenleg a legfontosabb feladat számunkra a Sopron elleni mérkőzés. Ismét egy jól felkészített és szervezett csapat ellen fogunk játszani – ismerve Supka Attila munkáját. Nekünk a saját játékunkat kell tovább építeni, ugyanakkor maximálisan ki kell használnunk azt, hogy a saját közönségünk előtt szerepelhetünk. Igazából a hazai pálya teszi lehetővé azt, hogy felépítsük a stílusunkat, melyből már a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen mutattunk valamit – gondolok itt a gyors, agresszív, kemény játékra, mely annak idején is jellemezte a Békéscsabát. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nekünk és a fiúknak mennyire fontos a szurkolók támogatása, ezért bízunk abban, hogy minél nagyobb létszámban fogják hétvégén támogatni a csapatot.

Supka Attila, a Sopron vezető edzője:

– Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a jelentősen átalakult Békéscsaba otthonában jól kezdte a szezont. Igaz, hogy ezt követően Csákváron megbotlottak, de sok kiváló képességű futballistájuk van, így akár a feljutásra is esélyesek lehetnek. Ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel megyünk Csabára. A mi keretünk is fiatal játékosokból áll, akik már eddig is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Szeretnénk hétvégén eredményesen szerepelni.

Hajrá Lilák!

Juhász György is győzelmet vár szombaton

Interjú Juhász Györggyel

21_juhasz_gyorgy

Idén nyáron alaposan kicserélődött az Előre játékosállománya. Juhász György huszonhét esztendejével majdnem a legidősebb játékos címet “bitorolja” a csapaton belül (őt egyedül Balog Zsolt előzi meg a maga harmincöt évével). Egyvalamiben azonban csúcstartó a saját nevelésű ballábas védő: jelenleg a futballisták között ő az, aki a legtöbb időt töltötte eddig lila-fehér szerelésben. Juhásszal a Sopron elleni bajnoki előtt beszélgettünk:

– Hol kezdtél el focizni?
– Csabán születtem és a jaminai Madách utcai Általános Iskolába jártam, amely akkoriban az Előre sporttagozatos iskolájaként működött. Ha jól emlékszem ötödikes koromban lettem igazolt focista, Marosvölgyi Karcsi bácsi volt az első edzőm. Ezt követően végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát, egészen az ifjúsági csapatig, de akkor kölcsönadtak egy évre az FTC-hez. Ebben az időszakban kicsit kaotikus volt a helyzet Békéscsabán, az Üllői úti kiruccanást követően Makón találtam magam, ahol tizenhat évesen mutatkoztam be a felnőttek között az NB II-ben. Aztán 2005 nyarán szerződtem vissza az Előréhez, ahol – egy két éves kaposvölgyi és fél éves bőcsi kitérőt leszámítva – azóta is szerepelek.

– Mindig a pálya bal oldalán tűnsz fel a meccseken, de hol védőként, hol bal-futóként, hol pedig belső védőként. Melyik a kedvenc posztod?
– Ott próbálok jól teljesíteni, ahol az edzőm számít rám, de legjobban a bal hátvéd helyén érzem otthonosan magam, szerintem az az igazi helyem.

– Két mérkőzésből egy győzelem, egy vereség a mérleg. Milyen a mostani Előre?
– Nagyon jól kezdtük a szezont, hazai pályán végig uralva a meccset legyőztük a Zalaegerszeget, majd jött a Csákvár elleni bajnoki. Itt nagyon korán hátrányba kerültünk, szinte a semmiből vezetést szereztek a hazaiak. Borult az előzetesen megbeszélt taktika és ezután hiába dolgoztunk ki számtalan ziccert – sajnos egytől egyig ki is hagytuk azokat – kontrákból további gólokat kaptunk. Régóta itt játszom Csabán, de ilyen szervezett csapatban még nem szerepeltem. Tudom, hogy nem megy egyik pillanatról a csapatépítés, még csak most kezdtük el a közös munkát, de az már látszik, hogy amennyiben még jobban összeszokunk és rutint szerzünk, akkor szép jövő vár ránk.

– Hétvégén itthon a Sopron az ellenfél.
– Mindenféleképpen győzelmet várok. Közönségszórakoztató mérkőzésen szeretnénk kiszolgálni lelkes szurkolóinkat.