Beharangozó: Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 400 másodperc.

Két pont előnnyel, de eggyel több fordulót teljesítve, a bajnoki táblázat bronzérmes pozíciójából várjuk az újabb idegenbeli fellépést, amikor a 2018. április 22-én (vasárnap) 17:00 órától a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára.

Igazi hatpontos rangadóról van tehát ismét szó, hiszen a Győr-Moson-Sopron megyeiek 29 fordulót teljesítve, 14 győzelem, 7 döntetlen, 8 vereség, valamint 49 pont birtokában a táblázat negyedik helyéről várják a viharsarki csapat érkezését. Ezzel együtt folytatódik a visszaszámlálás, hiszen együttesünk számára a hátralévő nyolc fordulóval megszerezhető 24 pont maradt vissza. Ebből szükséges minél többet begyűjtenünk, hogy a bronzérmet kitehessük a vitrinbe, de az ehhez vezető út még sok munkával van tele. Bár minősíthetnénk országos háromesélyesnek is az előttünk álló mérkőzést, a számok azonban érdekes módon inkább az egál felé tendálnak. Ehhez adalékként szolgál ellenfelünk utóbbi két mérkőzése (Szeged 2011 – Gyirmót FC Győr 0-0 és Gyirmót FC Győr – Ceglédi VSE 0-0), melyeken döntetlen eredmény született, mint ahogy a két mérkőző fél legutóbbi találkozóin (2017. 10. 08. Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1 és 2015. 03. 21. Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 2-2) is. Van tehát miért izgulni, hiszen egy-egy ilyen bajnokin a mentális felkészültség, a higgadtság, a türelem és kitartás sokszor eredményesebb lehet, mint bármely más kitalált taktika. Ahogy pedig eddig is többször láttuk, a pontrúgásoknak továbbra is kiemelt szerepe lehet ebben a végletekig kiegyensúlyozott bajnokságban. Az utóbbi hetek intenzív programja mindenkiből sokat kivett, ezért játékosaink a hét első két napjára pihenőt kaptak, hogy újult erővel tudjanak nekivágni a bajnokság utolsó szakaszának. A két együttes összecsapásait elemezve látható, hogy 2013 óta mindössze öt alkalommal mérhették össze erejüket, hiszen két éven keresztül más osztályokban szerepeltünk: egyszer békéscsabai (2013. 10. 05.) győzelmet, kétszer gyirmóti sikert, valamint szintén két alkalommal döntetlen eredményt jegyezhettünk fel.

Számunkra mindenképpen pozitív, hogy csapatunk továbbra is magabiztosan szerepel és a Sopron elleni – a 23. fordulóból elmaradt – hazai találkozón is két góllal nyertünk. A szezon mutatói is párhuzamos értékeket mutatnak, hiszen a Békéscsaba leghosszabb négy, míg a Gyirmót három mérkőzésen keresztül tudott egymás után is győzni. A vereség nélküli leghosszabb intervallum mindkét csapat esetében 5-5 mérkőzés volt, míg a győzelem szempontjából ugyanez az érték 5-3 a javunkra. Persze ezek csak számok, tudjuk-szeretjük, de ettől még csakis az számít, hogy a következő alkalommal melyik csapat, mit tud a pályára tenni. Jó hír, hogy sérültjeink szép lassan felépülnek, így Boér Gábor számára ismét bővült a merítési lehetőség. Sárga lapok miatti eltiltott egyik csapatban sincs, veszélyeztetett helyzetben (4 cédula) is csupán hárman: Villám Balázs, Birtalan Botond és Dlusztus András vannak. Az ellenfél keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Nagy Patriknak, aki már 10 találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Szepessy László: – A Szeged ellen szerzett idegenbeli pont nyilván értékes, bár nyilván jobb lett volna a három pont. Ez a csapat nem arra lett kitalálva, hogy bajnokságot nyerjen, így igazából a játékunkat fejlesztjük és a próbálunk a jövőre készülni. Vannak hibáink és mérkőzések óta ismét nem tudunk gólokat szerezni, viszont nem is kaptunk. Stabilitás szempontjából a döntetlenek rendben vannak, viszont a céljaink megvalósításához győzni kell és úgy gondolom, hogy a védekezésünk jobban rendben van, mint a támadójátékunk. Az eddigi szereplésünk megalapozta jelenlegi pozíciónkat, sok olyan együttes van mögöttünk, melyeket korábban előttünk jegyeztek – és ne felejtsük el, hogy van még egy elmaradt meccsünk is. Amennyiben a Békéscsaba ellen be tudjuk gyűjteni a három pontot, akkor még mindig marad a talonban egy plusz mérkőzés. A tavaszi menetelés meghozta az a stabilitást a csapatnak, hogy nyugodtan vághasson neki ennek a mérkőzésnek. Ettől függetlenül ezzel nem kalkulálunk jelen pillanatban, az előttünk álló feladatra koncentrálunk.

Boér Gábor: – Nagyon szeretnénk meglepetést okozni a hétvégén, hiszen ezzel továbbra is biztosíthatnánk harmadik helyünket a tabellán. Ebben az esetben olyan előnnyel tudnánk a bajnokság utolsó negyedének indulni, amely talán megnyugtatná a csapatot és még nagyobb önbizalmat adna. Azért mondtam, hogy meglepetés – mert a Gyirmót nagyon komoly gazdasági háttérrel és célokkal bír, a játékoskeretük is tekintélyt parancsoló és tavasszal már bizonyították, hogy igen jó csapatról van szó. Ettől függetlenül nekünk is jó csapatunk van, amit megtanultunk és tudunk, azt ki kell vinni a pályára és meg kell nyernünk a találkozót.

A Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1982-es születésű sporival utoljára 2017. október 22-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 866 sárga és 80 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kepe Arnoldot és Baghy Csabát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait ezúttal Zierkelbach Péter látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 31. fordulójának valamennyi mérkőzését megrendezik 2018. április 22-én (vasárnap) 17:00 órától Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, Vác FC – Ceglédi VSE, Szolnoki MÁV FC – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – BFC Siófok, Budaörs – Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus FC – ZTE FC, Dorogi FC – WKW ETO FC Győr, Soroksár SC – Credobus Mosonmagyaróvár, KBSC FC – Soproni VSE, Szeged 2011 – MTK Budapest párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Győr térségében 22 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, szeles, közepesen felhős időjárás várható, kisebb zápor előfordulhat. A Nap 2018. április 22-én (vasárnap) 19 óra 44 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: