A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 782 másodperc.
A kérdés ezúttal az, hogy a hétközi fordulóban, amikor 2018. március 28-án (szerdán) 16:00 órától a Kisvárda Master Good együttesét fogadjuk a Kórház utcában, megszakad az Előre szerencsétlen sorozata és sikerül közelebb kerülni a második helyhez, vagy még jobban leszakadunk.
A szabolcsiak számára kimondottan vacakul kezdődött a tavaszi idény (ZTE – Kisvárda Master Good 2-1, Kisvárda Master Good – BFC Siófok 0-2), és a télire összegyűjtött előny szép lassan elolvadni látszott. Bár a várdaiak is egy fordulóval kevesebbet teljesítettek az időjárás miatt, de a hétvége folyományaként (Kisvárda Master Good – Ceglédi VSE 3-1) és a Békéscsaba pontveszteségeinek köszönhetően mára visszaállt a decemberi helyzet.
Valódi hatpontos rangadó következik tehát, bár tudjuk kissé szerencsétlen időpontban. Ahogy viszont azt korábban is leírtuk, a másik lila-fehér együttes szintén létfontosságú mérkőzése miatt a két klub vezetősége úgy állapodott meg, hogy a március 28-i Kórház utcai összecsapás időpontját mi, míg az április 29-i kézilabda mérkőzés kezdési időpontját ők módosítják, hogy az érdeklődők sokkal jobb eséllyel tudjanak mindkét mérkőzésre kilátogatni. A szabályok, a sportlétesítmények foglaltsága és a szervezési lehetőségek tekintetében más időpont nem jöhetett szóba, így a 16:00 órás kezdési időpont miatt – higgyék el, számunkra sem ideális – megértésüket és türelmüket kérjük.
Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre (2017. 09. 10.)
Következő vendégeink, akik feljutásukat szinte már tavaly ősszel elkönyvelték, jelenleg a táblázat második pozíciójából várják a bajnokság 27. felvonását. A halasztások miatt 24 mérkőzést teljesítve mérlegük 15 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség és 50 pont. Ezzel szemben a Békéscsaba egy mérkőzéssel többet játszott és a harmadik helyről, 12 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség, valamint 40 pont birtokában várja a 2017. szeptember 10-i (8. forduló), idegenbeli összecsapás (Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre 3-2) visszavágóját. Az már akkor is látszott, hogy ebben a bajnokságban csak úgy lehet kimagasló eredményeket elérni, ha egy-egy csapat képes maximálisan koncentrálva teljesíteni a mérkőzéseket. Visszatekintve a történésekre, a szezon folyamán sajnos nem ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy végig nagyszerűen futballozva az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat. Akár az előző forduló ZTE elleni mérkőzését (a 82. percben kaptuk a mindent eldöntő gólt), akár a Kisvárda elleni, szeptemberi összecsapást szemlélve (akkor már a rendes játékidőn túl rúgta az ellenfél a harmadik találatát) kitűnik, hogy bárkivel-bármikor fel tudjuk venni a versenyt. A tabella harmadik helyét nem adták eddig sem ingyen, bár az utóbbi hetek miatt talán némileg rosszabb szájízzel nézünk a következő meccs elé, szégyenkezésre, pironkodásra egyáltalán nincs okunk. Mérkőzést pedig csak határozottan, büszkén, felemelt fejjel és higgadtan lehet nyerni – valószínűleg ezt kell még elsajátítanunk. Lehet, hogy ez a dolog némileg még hiányt szenved, hiszen nem felejtettünk el gólt lőni, focizni, akkor pedig hol lehet a hiba? A szakmai stáb és játékosaink is erre keresik a választ, hiszen az ilyen dolgok nem kézzelfoghatók, nem mérhetők és számszerűsíthetők. Egyszerűen minden csapat életében vannak olyan időszakok, amikor a labda mindig kifelé pattan és semmi sem akar összejönni. Viszont ennek is vége szakad egyszer, talán éppen most!? Bízunk benne, hogy ezt a sorozatot is magunk mögött hagyjuk és felállunk ebből a helyzetből, tovább tudjuk gyűjtögetni pontjainkat és elérjük célunkat, amely – NAGYBETŰVEL – az első öt hely valamelyike. Tudjuk és ismerjük a szokásos mentalitást – mert ilyenek vagyunk, bár tisztelet a kivételnek – csak az első-második hely elfogadható mindenki számára. De, tegyük helyére a dolgokat és legyünk reálisak: a harmadik helyen állunk, két olyan csapat után, amelyek szinte mindenféle szempontból jóval előrébb járnak. Egy olyan fiatal csapattal (átlagéletkor 23 év) és szakmai stábbal értük el mindezt, akik lelkesedésből, munkavégzésből és kitartásból is jelesre vizsgáztak. Azzal is tisztában van mindenki, hogy a közönség, vendégeink sikerre éhesek – elhihetik, játékosaink és a szakmai stáb sincs ezzel másképp -, mindenki győzelmeket, vidámságot, hurráoptimizmust vár. A vezetőség, a stáb, játékosaink és a csapatért dolgozók eddig és ezután is mindent megtettek a minél jobb teljesítmény elérése érdekében. Úgy látszik itt az idő, hogy ne csak mi tegyünk ezért – hiszen, ahogy szokták mondani: “Egyedül nem megy…”. Szólítjuk közönségünket, drukkereinket, hogy 12. emberként álljanak az együttes mögé, hiszen ennek a szerethető és szimpatikus csapatnak nagy szüksége lenne a támogatásra a lelátókról is! Reméljük így lesz… köszönjük!
A két mérkőző fél egymás elleni statisztikáját boncolgatva, és szigorúan csak a számokat nézve, felénk billen a mérleg nyelve. A 2013/2014-es szezon óta hatszor mérkőztünk meg a jelenleg Kondás Elemér vezette várdai alakulattal. Négy alkalommal mi győzedelmeskedtünk, egyszer gól nélküli döntetlen született, és mindössze egy vereséget jegyezhettünk fel. A csapatok tétmeccsein rendre legalább két találat született, így unalomról szó sincs. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Horváth Zoltánra, aki már tíz találattal járult hozzá csapata sikereihez. Sárga lapos eltiltás ezúttal egyik oldalon sem nehezíti a kezdő keret meghatározását.
Következő vendégeink a felkészülési időszakot négy új igazolással, edzőmérkőzések sorozatával, valamint törökországi edzőtáborozással tették teljessé: a szabolcsi egyesülethez igazolt: Jánvári Gábor, Marek Strestík, Soós Dávid és Rados Protics, valamint az őszi szezon közben érkezett Kovácsréti Márk is. Megmérkőztek többek között a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, a DVSC, a Poltava, a FC Kolheti Poti és a Lokomotíva Kosicé csapataival is.
Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre (2017. 09. 10.)
A némileg kusza bajnoki táblázatra – van olyan csapat amely csak 23, de olyan is van amely már 25 mérkőzést teljesített – tekintve látható, hogy a legutolsó eredmények függvényében még szorosabb lett az állás. A 3-7. pozíciók között gyakorlatilag egy mérkőzésnyi a távolság, így ez a felvonás akár fordulópontként is értelmezhető. A párosítások eredményeképpen a legrosszabb esetben akár három helyet is hátrébb csúszhatunk úgy, hogy a közvetlenül nyomunkban lévő csapatok közül hárman is eggyel kevesebb meccset játszottak. A pontszerzési kényszer tehát továbbra is nyomaszthatja együttesünket, másfelől viszont a Kisvárda velünk szembeni, nem túl izmos statisztikája őket sem nyugtathatja meg maradéktalanul.
A Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2017. november 5-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 635 sárga- és 56 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bornemissza Norbertet és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Kátai Gábor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 27. fordulójának összecsapásait 2018. március 28-án (szerdán) 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good, Vác FC – ZTE FC, Szolnoki MÁV FC – WKW ETO FC Győr, Budaörs – Soproni VSE, Dorogi FC – Szeged 2011, Soroksár SC – KBSC FC, 19:00 órától Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – Credobus Mosonmagyaróvár, majd 2018. március 29-én (csütörtök) 16:00 órától Ceglédi VSE – BFC Siófok, valamint 20:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján, enyhén szeles időjárás várható, 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, valamint minimális csapadék (1 mm) is valószínűsíthető. A Nap 2018. március 28-án (szerdán) 19 óra 08 perckor nyugszik.
Boér Gábor: – Mindentől függetlenül még mindig a harmadik helyen állunk – aminek örülni kell – annak ellenére, hogy megint döcögősen indult a szezon, amit annak tudok be, hogy sok olyan játékosunk van, akik nem rendelkeznek első- vagy akár másodosztályú rutinnal. Ezért irreális lenne tőlük elvárni, hogy két olyan, élen álló csapattal vegyék fel a versenyt, akik nálunk sokkal előrébb tartanak mindenféle értelemben. De, még ilyen körülmények között is megelőzünk olyan együtteseket, akik sokkal jobban állnak akár anyagi, akár infrastrukturális területen és játékos állományuk is figyelemre méltó. A jelenlegi pozíciónkat bravúrnak könyvelem el, akkor is ha egy szurkoló ezt más szemszögből látja. Nyilván azt szeretné mindenki, hogy győzzön a csapat, mi is ezt szeretnénk, de vannak realitások, amelyeket tudomásul kell venni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a tavaszi szezonban eddig maradtak pontjaink, amelyeket a jövőben bravúrokkal kell pótolni. Erre most itt egy lehetőség, olyan csapatot fogadunk, amelyben volt válogatott játékosok még keretben sincsenek, annyi külföldi játékosuk van, hogy megszámolni is nehéz – annak ellenére, hogy elvileg nem is lehet külföldi játékos a másodosztályban -, nemzetközi tapasztalattal rendelkező labdarúgók állnak rendelkezésre, így minőségre tényleg nem lehet összehasonlítani a két keretet. Viszont csapat szinten mi vagyunk a jobbak, sokszor az egységesség, a küzdeni tudás, az akarat legyőzheti és kompenzálhatja a tudás- és minőségbeli különbségeket. Ezt a lelkesedést, elhivatottságot ki kell vinnünk a pályára, és hazai környezetben kutyakötelességünk mindent elkövetni annak érdekében, hogy nyerjünk. Hogy mindez mire lesz elég, az nyilván csak a mérkőzés végére derül majd ki – de úgy készülünk, hogy meglepetést szerezzünk és bravúrt hajtsunk végre. Azt szeretnénk közönségünknek megmutatni, hogy ennek a csapatnak igenis óriási szíve és tartása van. A saját magunk által ásott mély gödörből csak együtt tudunk kimászni és ki is fogunk mászni a holnapi napon. Gránicz Patrik sérülése szerencsére gyorsabban javult, mint gondoltuk, így elképzelhető, hogy mégis ott tud lenni a keretben. Tóth Dániel elkezdte a labdás edzéseket, de részvétele még nem valószínű. A fiatalokkal továbbra is gondjaink vannak, hiszen Ilyés, Pusztai és Szalai továbbra sem bevethető, illetve egyéb okok miatt hiányozni fog még Gyurján Bence is. Lustyik Leventét sem tudjuk még harcba küldeni, hiszen úton lesz hazafelé Macedóniából, az U19-es elitkörről. Jó hír, hogy Viczián Ádám felgyógyult, illetve Szélpál is letöltötte eltiltását, valamint sérülése is rendbe jött. Mondhatom, hogy elég jól alakult a hét eleje ilyen szempontból.
Kondás Elemér: – Innentől kezdve egymást érik majd a meccsek, sok lesz az utazás is, így közben a terhelést is megfelelően kell adagolnunk, és azokat a játékosokat is tűzben kell tartanunk, akik idáig kevesebb lehetőséghez jutottak – mondta Kondás Elemér. – A vasárnapi, Cegléd elleni mérkőzésen vezettünk formás akciókat és lőttünk szép gólokat, és ami a legfontosabb, nyertünk. Természetesen azt remélem, hogy az akkor megkezdett úton haladunk tovább, mert attól azért nem kényelmesedhetünk el, hogy megnyertünk végre egy meccset. A sűrű menetelés közepette a játékosok leterheltségét is figyelnünk kell, így annak ellenére is lehetnek változások a kezdőcsapatban, hogy győztes meccs után vagyunk. Rangadót játszunk Békéscsabán, az egyik legfőbb riválisunkkal, ez kétségtelen. Mint mindig, most is győzelemre játszunk, így akkor lennék igazán elégedett, ha a pontelőnyünk tovább nőne. Különben sem csak a tíz pontra és a Békéscsabára figyelünk, mert kapaszkodnak a többiek, így a Győr, a Gyirmót és a Nyíregyháza is. Úgyhogy ezek után is lesz rangadókban részünk, főként, hogy ebben a mezőnyben egyik csapat ellen sem lehet biztosra menni.
Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen a következő hazai és egyben igen fontos bajnoki mérkőzésén.
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Közösségi média