Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Tiszakécskei LC következik.
A Tiszakécskei LC-t 2000-ben alapították és nem jogutódja az 1999-ben megszűnt Tiszakécskei FC-nek, amely korábban az élvonalban is szerepelt. Az egyesület a hetedosztályból indulva egészen az NB III-ig menetelt. Az NB II-be először 2018-ba jutott fel a Tiszakécske, ezt követően hol az NB III-ban, hol pedig az NB II-ben szerepelt a csapat. A Tiszakécskei LC az NB III Dél-Keleti csoportját szoros küzdelemben, a második helyezett Gyulai Termál FC-nél mindössze három ponttal többet szerezve nyerte meg. Az osztályozót az Észak-Nyugati győztes Credobus Mosonmagyaróvár ellen játszotta a tiszakécskei alakulat: idegenben 3-0-ra nyertek, hazai pályán pedig 2-0-s vereséget szenvedtek.
Egymás elleni múlt
A két csapat találkozott már az első osztályban is, hiszen az 1997/1998-as idényben oda-vissza döntetlen eredményeket értünk el egymás ellen. A másodosztályban eddig 10 alkalommal mérkőztünk és a mérleg szempontunkból mindössze 2 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség, tehát van mit kozmetikázni az egyenlegen. Utoljára 2023. május 15-én találkoztunk velük, amikor 2-1 arányban sikerült itthon tartanunk a három pontot.
Stadion
A Tiszakécske a hazai mérkőzéseit a Tiszakécske Városi Stadionban játssza, melynek befogadóképessége 4500 fő.
Aktualitások
A kék-sárgák vezetőedzői pozícióját Pintér Csaba kapta meg az új idényre. A Tiszakécske hét edzőmeccset játszott a nyáron, egy győzelem és egy döntetlen mellett öt alkalommal vereséget szenvedett: Budapest Honvéd FC – Tiszakécskei LC 3-0, Mezőkövesd Zsóry FC – Tiszakécskei LC 3-1, Tiszakécskei LC – FC Tatabánya 0-3, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Tiszakécskei LC 1-2, Tiszakécskei LC – ASA Targu Mures 0-1, Tiszakécskei LC – FC Corvinul Hunedoara 1-1, Gyirmót FC Győr – Tiszakécskei LC 4-0. Érkeztek: Bódi Ádám (Kazincbarcika), Gyenes Ádám (Bp. Honvéd II), Lucas (brazil-magyar, Kazincbarcika), Varga József (Kazincbarcika). Távoztak: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (Ajka, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Engedi Márk (DVSC – kölcsönből vissza), Gyurján Bence (Mátészalka), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton), Marsa Levente (?).
M.B.
https://www.tiszakecskefoci.hu/
https://www.facebook.com/dunaaszfalttvse.hu
13/15. rész
A Békéscsabai Médiacentrum Kft. élőben közvetíti a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 2. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.
A kommentátor Kovács Dávid lesz.
Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.
Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=UIiCPO8XWpw
Hajrá Lilák!
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
2. forduló
Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia
?-? (?-?)
KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!
Időpont: 2025. augusztus 3. (vasárnap) 19:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
Játékvezető: ?????
Asszisztensek: ?????
Tartalék játékvezető: ?????
Békéscsaba: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Csató Sándor
Szeged: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Aczél Zoltán
Sajtó akkreditáció, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki labdarúgó mérkőzést a rendőrség kiemelten kezeli, ezért a Kórház utcai Stadion környékén található utcákban körülbelül 18:30 órától rendőrségi lezárásokra és irányításra lehet számítani.
Arra kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint gyalogosan vagy kerékpárral érkezzenek a helyszínre, illetve a gépjárműveket inkább több utcával a stadiontól távolabb állítsák le! A szektorok megközelítése kizárólag a következő forgalmi rend szerint lehetséges majd: az A1, A2 és A3 szektorok (Liget felőli hazai bejárat) csak a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon lehetséges majd, az A4, A5, A6 és VIP szektorok (Körgát felőli hazai bejárat) kizárólag a Telep utca felől, a Vendég szektor pedig csak a Puskin utca irányából közelíthető meg. A rendőrség mindenkit meg fog állítani és megkérdezik, hogy a stadion melyik részéhez szeretne eljutni! Kérjük, hogy az esetleges torlódás elkerülése miatt minden esetben tartsák be a hatóság ajánlásait, utasításait!
Felhívjuk mind a békéscsabai, mind pedig a vendég drukkerek figyelmét, hogy a stadionba kizárólag érvényes transzparens beviteli engedéllyel rendelkező molinókat, kiírásokat, zászlókat hozhatnak be, melyet a biztonsági szolgálat ellenőrizni fog!
Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket köszönjük!
Kapcsolódó hivatkozások:
https://1912elore.hu/site/zero-tolerancia-20250722/
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Közösségi média