U19: 23 játékos bizonyíthatott Telkiben

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 142 másodperc.

Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak. Örvendetes hír, hogy Pilán Márkó – a Békéscsaba 1912 Előre 18 éves játékosa is meghívást kapott és lehetősége nyílt a bizonyításra.

20170202_u19

A márciusi, csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott keretének gerince az őszi, örményországi selejtezőn már kialakult, de néhány poszton elképzelhető változtatás a tavaszi tétmeccsek előtt, valamint pótolni kell majd a csapat fiataljait, az U17-es válogatottal ugyanabban az időben ugyancsak elitkörön résztvevő Szoboszlai Dominikot és Winkler Andrást is. 

Michael Boris ezért zömében olyan futballistákat hívott meg az e heti összetartásra, akik nem szerepeltek az őszi selejtező körben, de eddig is a bővebb kerethez tartoztak, és adott esetben bekerülhetnek a Csehországba utazó csapatba.

Az edzőtáborozás kerete: 

Kapusok: Lőrincz Péter (Vasas), Bese Balázs (MTK Budapest), Gundel Takács Bence (Puskás Akadémia). Védők: Pilán Márkó (Békéscsaba), Nemes Barna (Honvéd-MFA), Patik Márton (Ferencváros), Gergényi Bence (Honvéd-MFA), Rétyi Tamás (Puskás Akadémia), Szilágyi Zoltán (Siófok), Ivánka Patrik (DVTK), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Földi Máté (Vác). Középpályások: Hinora Kristóf (MTK Budapest), Keményffy Máté (Puskás Akadémia), Szőke Dániel (Swietelsky-Haladás), Koncsag Martin (ETO FC Győr). Támadók: Bíró Ákos (Honvéd-MFA), Bíró Dominik (Kaposvári Rákóczi), Kovács Dávid (Siófok), Magyari Szilárd (Puskás Akadémia), Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA), Kamarás György (Balmazújváros), Kerekes Krisztián (DVSC).