![]()
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

A rövid téli szünet után 2022. január 3-án (hétfőn) első csapatunk megkezdte téli felkészülési programját.

Fotó: Imre György
A szokásosnak nevezhető COVID-19 vizsgálat után megkezdődött az első tréning, melyen az úgynevezett Inga-tesztet kellett minden játékosnak teljesíteni. Az első két héten inkább az erőnlét kerül a középpontba egyelőre hazai körülmények között, jövő hétfőtől viszont az algyői edzőtáborban folytatódik munka, mely a Makó elleni edzőmérkőzéssel zárul. A felkészülés második szakaszában már a taktikai elemek és a frissítés kerül előtérbe, az utolsó napokban pedig már bajnoki ritmusban készülünk. Szerencsére korábbi sérültjeink is visszatérhettek, Máris Dominik és Babinyecz Balázs teljes értékű, míg Mikló Roland egyelőre könnyített munkát végezhet. További pozitív változás a keretben, hogy a fiatalok közül Zvara Levente, Váradi Ádám és Mágocsi Bence is az első kerettel készülhet – bár ez korántsem újdonság számukra, hiszen korábban többször is lehetőséget kaptak ezen a szinten.
A hét második felében – az edzőtáborba való elutazás előtt – természetesen közöljük majd a távozók és érkezők nevét is, ehhez persze az is szükséges, hogy minden nélkülözhetetlen dokumentum rendelkezésre álljon.

Fotó: Imre György
Csapatunk felkészülési programját korábban már közzétettük, melyet az alábbi hivatkozás alatt tekinthetnek meg:
https://1912elore.hu/site/felkeszulesi-program-2021-2022-tel/
Schindler Szabolcs: – Mind játékban, mind helyezésben előrelépést várok a csapattól az új esztendőben. Azt szeretnénk, ha egy stabil másodosztályú csapattá válna az Előre és nem lennének kiesési gondjaink. Ősszel a szezon közben érkeztem, így nem az én elképzeléseim szerint történt a nyári alapozás, ám most lesz négy hetünk, hogy becsületesen felkészüljünk a folytatásra. A fiúk hétfőn találkoztak először, majd itthon dolgozunk. A második héten Algyőre megyünk edzőtáborba, majd ismét hazai környezetben folytatódik a munka. Több edzőmérkőzést is beiktattunk a január 30-i Dorog elleni bajnoki találkozóig, így megmérkőzünk majd idegenben az NB II őszi listavezetőjével, a Diósgyőr együttesével is. Lesznek változások a keretben, a fiatalok közül velünk kezdte meg a munkát Váradi Ádám és Zvara Levente, vannak távozók és szeretnénk igazolni a hiányposztokra is. Jó lenne két-három az NB II-es csapatba azonnal beállítható játékost szerződtetni, de ilyenkor télen mindig nehezebb a klubváltás.
Előre jelezzük, hogy a felkészülési mérkőzéseinkről nem lesznek élő közvetítések (live stream), hiszen nem szeretnénk, ha ellenfeleink figyelemmel tudnák kísérni ezeket.
Hajrá Lilák!
![]()
Kapcsolódó hivatkozás:
A felkészülés második hetének második napján érkezünk a kedd délutáni edzés felvételeivel, melyeken Szélpál Norbert, Pilán Márkó, Urbin Péter és Boér Gábor vezetőedző is kameránk elé állt.
![]()
Holnap irány Arad, ahol újabb edzőmérkőzésen kell helytállniuk a srácoknak, majd szombaton még egy utazás Szabadkára. Kemény napok állnak labdarúgóink mögött, de az elvégzendő munka egyre komolyabb, hiszen február 3-án már bajnoki. Érdemes lesz továbbra is minket követni, hiszen napról-napra beszámolunk a csapat körül történtekről.
Hajrá Lilák!
Megkezdődött a felkészülés második hete a Lilák számára, egyúttal sűrűsödik a program is, hiszen sok még a tennivaló a szezon kezdetéig.

Két utazással, egyben felkészülési mérkőzéssel tarkított, kemény hét előtt áll csapatunk. Szerdán Aradra, szombaton pedig Szabadkára utazunk, úgyhogy meccsterhelésben és utazásban sem lesz hiány. Kedden újabb próbázó érkezik a Kórház utcába, így a szakmai stáb tovább keresi a két kiadó posztra megfelelő labdarúgót. Az első héten résztvevő Reich Martintól elbúcsúztunk, Kokenszky Norbert pedig folytatja a felkészülést az Előrénél. Közben az is konkretizálódott, hogy a 2018. január 23-án (szerda) tervezett SZEOL SC elleni edzőmérkőzés a Kórház utcai Stadion helyett, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (4-es Honvéd utca) műfüves pályáján kerül megrendezésre, a kezdési időpont változatlanul 14:30 óra.
Azt is megtudtuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben, időközben Megyei I. osztályú csapatunk is megkezdte téli programját és napi egy foglalkozással készül a március 2-i folytatásra.
Kedden este videós beszámolóval és friss fotókkal érkezünk, így érdemes lesz továbbra is velünk együtt követni a fejleményeket!
Hajrá Lilák!
![]()
Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/teli-felkeszules-2018-2019/
Bár még a decemberi mérkőzések hátravannak az idei menetrendből, a téli felkészülési programot viszont már összeállította a szakmai stáb.

Nem sok pihenője marad csapatunknak a télen, hiszen a december 16-i – ebben az évben utolsó – Budaörs elleni, hazai mérkőzés után, december 28-án már egyéni edzéstervek alapján kezdik újra játékosaink a munkát. Az ünnepek után 2019. január 7-én (hétfő) találkozik majd először együttesünk, amikor orvosi vizsgálatokon, állapotfelméréseken vesznek részt labdarúgóink. Tekintettel arra, hogy a téli uborkaszezon ezúttal rövidebb a megszokottnál – hiszen 2019. február 3-án (vasárnap) már Tiszakécskén lépünk pályára a Cegléd ellen -, így az edzőtáborozásnak gyakorlatilag nincs értelme, amely ilyen formán teljesen kimarad a felkészülésből. A január 7. és február 2. közötti szakaszban csapatunk a tervek szerint öt alkalommal lép pályára edzőmérkőzésen, ebből kétszer hazai pályán. A 2018/2019-es tavaszi idényre már csak 17 bajnoki mérkőzés marad, ebből nyolc alkalommal lépünk pályára itthon. A bajnokság 2019. május 19-én a Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC mérkőzéssel fejeződik majd be.
A felkészülési mérkőzések kezdési időpontja és helyszíne még változhat.
![]()
Dátum | Időpont | Esemény | Helyszín, megjegyzés | Eredmény |
|---|---|---|---|---|
| 2019.01.07. | 07:00 | Felkészülés kezdete | Békéscsaba, Kórház utcai Stadion | |
| 2019.01.12. | 12:00 | Budaörs - Békéscsaba 1912 Előre | Kecskemét, Edzőpálya | 1-1 (1-0) |
| 2019.01.16. | 12:00 | UTA Arad - Békéscsaba 1912 Előre | Arad, Románia | 2-3 (1-2) |
| 2019.01.19. | 13:00 | Spartak ŽK - Békéscsaba 1912 Előre | Subotica, Szerbia | 2-0 (1-0) |
| 2019.01.23. | 14:30 | Békéscsaba 1912 Előre - SZEOL SC | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 2-0 (0-0) |
| 2019.01.26. | 14:30 | FK TSC Bačka Topola - Békéscsaba 1912 Előre | Bačka Topola, Szerbia | ?-? (?-?) |
![]()
Megyei I. osztályú csapatunk 2018. január 16-án kezdi meg téli felkészülését a tavaszi idényre és egészen február 23-ig – a tervek szerint – hét edzőmérkőzésen vesz részt.
A felkészülési mérkőzések kezdési időpontja és helyszíne még változhat.
![]()
Dátum | Időpont | Esemény | Helyszín, megjegyzés | Eredmény |
|---|---|---|---|---|
| 2019.01.07. | 09:00 | Felkészülés kezdete | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | |
| 2019.01.26. | 14:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Nagyszénás SE | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 7-0 (2-0) |
| 2019.02.06. | 17:00 | Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre II- | Hódmezővásárhely | 1-1 (1-1) |
| 2019.02.09. | 12:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Algyő SK | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 6-0 (3-0) |
| 2019.02.13. | 18:00 | Gyulai FC-Termál - Békéscsaba 1912 Előre II. | Gyula | 0-5 (0-3) |
| 2019.02.16. | 11:00 | Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre II. | Füzesgyarmat | 0-1 (0-1) |
| 2019.02.20. | 18:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Hódmezővásárhelyi FC | Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű) | 1-0 (?-?) |
| 2019.02.23. | 10:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Mezőhegyesi SE | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | ELMARADT! |
![]()

![]()
Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:
http://www.facebook.com/1912elore
https://www.instagram.com/1912elore/
Közösségi média