Második hét

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 81 másodperc.

Megkezdődött a felkészülés második hete a Lilák számára, egyúttal sűrűsödik a program is, hiszen sok még a tennivaló a szezon kezdetéig.

Két utazással, egyben felkészülési mérkőzéssel tarkított, kemény hét előtt áll csapatunk. Szerdán Aradra, szombaton pedig Szabadkára utazunk, úgyhogy meccsterhelésben és utazásban sem lesz hiány. Kedden újabb próbázó érkezik a Kórház utcába, így a szakmai stáb tovább keresi a két kiadó posztra megfelelő labdarúgót. Az első héten résztvevő Reich Martintól elbúcsúztunk, Kokenszky Norbert pedig folytatja a felkészülést az Előrénél. Közben az is konkretizálódott, hogy a 2018. január 23-án (szerda) tervezett SZEOL SC elleni edzőmérkőzés a Kórház utcai Stadion helyett, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (4-es Honvéd utca) műfüves pályáján kerül megrendezésre, a kezdési időpont változatlanul 14:30 óra.

Azt is megtudtuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben, időközben Megyei I. osztályú csapatunk is megkezdte téli programját és napi egy foglalkozással készül a március 2-i folytatásra.

Kedden este videós beszámolóval és friss fotókkal érkezünk, így érdemes lesz továbbra is velünk együtt követni a fejleményeket!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/teli-felkeszules-2018-2019/