Címkézett bejegyzés

Tavaszi nyeremények a hazai mérkőzéseken

Gyere meccsre, szurkolj és nyerj egy lila-fehér ajándékot!

A Békéscsaba 1912 Előre elindítja tavaszi nyereményjátékát a 2023. április 2-án (vasárnap) 16:00 órától megrendezésre kerülő HR-Rent Kozármisleny elleni mérkőzésen.

A játékban való részvétel feltétele, hogy személyesen kilátogass a hátralévő öt hazai mérkőzés bármelyikére, valamint rendelkezz érvényes belépőjeggyel vagy bérlettel!

A 2022/2023-as szezon hazai mérkőzésein, a jelenlévő bérletes szurkolóink között egy-egy lila-fehér színű, a klub címerével, valamint csapatunk tagjainak aláírásával ellátott labdát, belépőjeggyel érkező szurkolóink között pedig egy-egy csapatunk minden tagja által aláírt csapatzászlót sorsolunk ki. A sorsolás eredményét a mérkőzések félidei szünetében, a hangosbemondóból tudhatják meg és a játékoskijárónál, kollégánktól vehetik majd át nyereményüket.

Labda

Felhívjuk figyelmüket, hogy a játékban kizárólag a felnőtt és diák-nyugdíjas belépőjegyek és bérletek vesznek részt. A tisztelet-, illetve VIP belépővel rendelkező vendégeink belépői nem vesznek részt a sorsolásokon. A sorsolás az értékesített belépőjegyek, illetve bérletek sorszámai alapján történik. Bérletes szurkolóink mindegyik mérkőzés sorsolásán részt vesznek, tehát szerencsés esetben akár többször is nyerhetnek. A nyereményeket az adott mérkőzés végéig lehet átvenni, később már nem. Ha egy-egy nyeremény esetleg megmarad valamelyik meccsen, a következőn pluszban kisorsoljuk. A sorsoláson való részvétel, illetve a belépők sorszámai nem köthetők konkrét személyekhez, tehát a sorszámok alapján nem tudhatjuk előre, hogy név szerint ki lesz a nyertes, ez csak akkor derülhet ki, ha az illető jelentkezik a nyereményért. A nyeremény átvételének egyetlen feltétele, hogy bemutasd a sorsoláson kihúzott sorszámhoz tartozó belépőjegyet, illetve bérletet. Meghirdetett játékunk kizárólag a másodosztályú, hazai bajnoki mérkőzésekre érvényesek.

A részvétellel automatikusan elfogadod a játékszabályzatot és a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. adatkezelési elveit. A változtatás jogát fenntartjuk, jogorvoslati lehetőségnek nincs helye.

Hajrá Lilák!

Óraátállítás: 2023 tavasz

A nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Az Európai Unió döntése szerint 2024-ben minden országnak véglegesen be kell állnia a választott téli vagy nyári időszámításra. Ezután pedig több óraátállítás nem lesz.

Óraátállítás

Nyári időszámítás kezdete: 2023. március 26. (vasárnap) hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát.

Menetrend 2022/2023. tavasz

Békéscsaba 1912 Előre menetrend – Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2023.01.29.v13:00Kolorcity Kazincbarcika SCBékéscsaba 1912 Előre
22.2023.02.05.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
05. (MK)2023.02.08.sze13:00Békéscsaba 1912 ElőreZTE FC
23.2023.02.13.h19:00MTK BudapestBékéscsaba 1912 Előre
24.2023.02.19.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreSzentlőrinc
25.2023.02.26.v14:00Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
26.2023.03.05.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics Akadémia
27.2023.03.12.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
28.2023.03.19.v14:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
29.2023.04.02.v16:00Békéscsaba 1912 ElőreHR-Rent Kozármisleny
30.2023.04.09.v16:30DVTKBékéscsaba 1912 Előre
31.2023.04.12.sze16:00Békéscsaba 1912 ElőreAqvital FC Csákvár
32.2023.04.16.v17:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
33.2023.04.23.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreETO FC Győr
34.2023.04.26.sze17:00Szombathelyi HaladásBékéscsaba 1912 Előre
35.2023.04.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
36.2023.05.07.v17:00Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
37. (TV)2023.05.15.h20:00Békéscsaba 1912 ElőreTiszakécskei LC
38.2023.05.21.v17:00FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre

Békéscsaba 1912 Előre II. menetrend – NB III. Keleti csoport 2022/2023-as tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2023.02.12.v14:00Békéscsaba 1912 Előre II.Aqua-General Hajdúszoboszló
22.2023.02.19.v14:00Eger SEBékéscsaba 1912 Előre II.
23.2023.02.26.v14:00Békéscsaba 1912 Előre II.Pénzügyőr SE
24.2023.03.05.v14:00Termálfürdő FC TiszaújvárosBékéscsaba 1912 Előre II.
26.2023.03.19.v14:00FC HatvanBékéscsaba 1912 Előre II.
27.2023.03.26.v16:00Putnok FCBékéscsaba 1912 Előre II.
28.2023.03.29.sze16:00Békéscsaba 1912 Előre II.Füzesgyarmati SK
29.2023.04.02.v13:00DVSC II.Békéscsaba 1912 Előre II.
25.2023.04.05.sze15:00Békéscsaba 1912 Előre II.Kisvárda Master Good II.
30.2023.04.09.v14:00Békéscsaba 1912 Előre II.Vasas FC II.
31.2023.04.12.sze14:00DVTK II.Békéscsaba 1912 Előre II.
32.2023.04.16.v17:00Békéscsaba 1912 Előre II.Facultas-Tiszafüredi VSE
33.2023.04.23.v17:00Sényő-Carnifex FCBékéscsaba 1912 Előre II.
34.2023.04.26.sze17:00Békéscsaba 1912 Előre II.Karcagi SE
35.2023.04.30.v17:00BKV ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.
36.2023.05.07.v13:00Békéscsaba 1912 Előre II.Jászberényi FC
37.2023.05.14.v17:00Körösladányi MSKBékéscsaba 1912 Előre II.
38.2023.05.21.v17:00Békéscsaba 1912 Előre II.DEAC

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Menetrend NB2 – 2021/2022. tavasz

Békéscsaba 1912 Előre menetrend – Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2022.01.30.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
22.2022.02.06.v14:00Tiszakécskei LCBékéscsaba 1912 Előre
05. (MK)2022.02.09.sze17:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
23.2022.02.13.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreSzombathelyi Haladás
24.2022.02.20.v14:00SzentlőrincBékéscsaba 1912 Előre
25.2022.02.27.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
06. (MK)2022.03.02.sze20:00Békéscsaba 1912 ElőreÚjpest FC
26.2022.03.06.v14:00Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
27.2022.03.09.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreFC Ajka
28.2022.03.13.v17:00DVTKBékéscsaba 1912 Előre
29.2022.03.20.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreAqvital FC Csákvár
30.2022.04.03.v17:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
31.2022.04.06.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
32.2022.04.10.v17:00Kecskeméti TEBékéscsaba 1912 Előre
33.2022.04.17.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC
34.2022.04.24.v17:00PMFCBékéscsaba 1912 Előre
35.2022.04.29.p18:00Békéscsaba 1912 ElőreETO FC
36.2022.05.08.v17:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
37.2022.05.15.v17:00Budafoki MTEBékéscsaba 1912 Előre
38.2022.05.22.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreIII. ker. TVE

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár

Menetrend NB3 – 2021/2022. tavasz

Békéscsaba 1912 Előre menetrend – NB III. Keleti csoport 2021/2022-es tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2022.02.13.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Tiszafüredi VSE
22.2022.02.20.v11:00DVSC II.Békéscsaba 1912 Előre II.
232022.02.27.v11:00Újpest FC II.Békéscsaba 1912 Előre II.
24.2022.03.06.v14:00Tállya KSEBékéscsaba 1912 Előre II.
25.2022.03.13.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Sényő-Carnifex FC
26.2022.03.20.v14:00Salgótarjáni BTCBékéscsaba 1912 Előre II.
27.2022.03.27.v14:00Békéscsaba 1912 Előre II.DVTK II.
28.2022.04.03.v16:00Törökszentmiklósi FCBékéscsaba 1912 Előre II.
29.2022.04.10.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Hidasnémeti VSC
30.2022.04.13.sze16:00Putnok FCBékéscsaba 1912 Előre II.
31.2022.04.17.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Jászberényi FC
32.2022.04.24.v17:00DEACBékéscsaba 1912 Előre II.
33.2022.05.01.v12:00Békéscsaba 1912 Előre II.BKV Előre
34.2022.05.04.sze17:00Kisvárda Master Good II.Békéscsaba 1912 Előre II.
35.2022.05.08.v12:00Békéscsaba 1912 Előre II.Eger SE
36.2022.05.15.v17:00Termálfürdő FC TiszaújvárosBékéscsaba 1912 Előre II.
37.2022.05.22.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Aqua-General Hajdúszoboszló
38.2022.05.29.v17:00Kolorcity Kazincbarcika SCBékéscsaba 1912 Előre II.

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár