Címkézett bejegyzés

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Az idei Puskás Ferenc díj 19 éves tulajdonosát Zsóri Dánielt, az NB I-es MOL Fehérvár FC játékosát fogadta hétfőn délelőtt Szarvas Péter polgármester és ajándékot adott át a Békéscsabán nevelkedett tehetséges támadónak.

Szarvas Péter bevezetőjében elmondta a város figyelemmel kíséri a tehetségeit, legyen szó akár kultúrától, tudományról vagy sportról.

– Most egy Nagyváradon született a gyerekkorát Simonyifalván töltő fiatal pályafutását ünnepeljük, akinek az útja Békéscsabán keresztül vezetett a világhírnév felé. Zsóri Dániel tizenegy éves korában került Békéscsabára az utánpótlás labdarúgó klubhoz, ahol Kovács Tibor edző keze alatt ismerkedett meg a labdarúgással.

Hat évig volt Békéscsabán, majd az NB I-es DVSC-be került, ahol 2019 február 16-án a Fradi ellen lőtte azt az ollózós gólt, amellyel később kandidált a Puskás-díjra. Egy semleges zsűri döntése alapján először a legjobb tíz, majd a legjobb három közé került Dani gólja, amely végül elnyerte a tizenegyedik alkalommal kiírt Puskás Ferenc-díjat.

Ezt követően Szarvas Péter átnyújtott egy plakettet és a város ajándékát Zsóri Dánielnek.

A fiatal labdarúgó az elismerés átvétele után a következőket mondta: – Köszönöm a csabai klubnak, a városnak, edzőimnek az itt töltött hat évet, amely alatt elindult a pályafutásom. Amikor a februári Fradi elleni meccsen Herczeg Bandi bá szólt, hogy beállok, igyekeztem nagyon koncentrálni. Bóditól jött felém a labda, amikor felugrottam és ollózva ellőttem a labdát, ami a Fradi kapujában kötött ki. Érdekesség, hogy gyerekkoromban sokat gyakoroltam az ollózásos lövéseket. Szeretnék stabil NB I-es játékossá válni, majd bekerülni a válogatottba és később külföldön is kipróbálnám magam.

Szokolay Sándor, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás koordinátora elmondta, Zsóri Dániel tagja volt az U15-ös NB I-es bajnokságban bronzérmes csabai csapatnak, amelynek tagjai közül Máris Dominik és Váradi Ádám az Előre felnőtt csapatában szerepel, Mezei Szabolcs az MTK-t erősíti, míg Irimiás Gergő és Zvara Levente a Budapest Honvédban rúgja a labdát. Egy évvel később az U17-es NB II-es bajnokságban Zsóri Dániel gólkirály lett.

Jakab Péter, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője azt emelte ki, hogy amikor Zsóri Daninak nem volt edzése, kijárt az általa vezetett, három évvel idősebbek, az 1997-es korosztályos csapat tréningjeire és már akkor látszott, hogy mennyire tehetséges. – Jelenleg a csabai akadémián négyszázötven fiatal rúgja a labdát, előttük ott van Zsóri Dani példája, akinek azt kívánom, hogy minél messzebbre jusson, legyen válogatott és minél több gólt szerezzen!

A rendezvény végén Szarvas Péter ajándékot adott át a Zsóri-szülőknek és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia két vezetőjének, akik egy akadémiai naptárral kedveskedtek a polgármesternek.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/534418987283744/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Fotók:

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Lila-fehér aranylábúak ezüstös ünnepe

1974. június 16-án jutott fel az Békéscsaba Előre labdarúgó csapata az NB I-be, ezzel örökre beírta magát a város sporttörténelmébe. Az egykori legendás csapat tagjait Szarvas Péter polgármester kezdeményezésére Békéscsaba önkormányzata köszöntötte vasárnap, a sikeres szereplés 45. évfordulóján.

Időpont: 2019. június 16. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Hotel Fiume

A világ legnépszerűbb sportága a labdarúgás és a csabaiak is nagyon szeretik a focit. Az 1912-ben alapított Békéscsaba Előre Labdarúgó csapata 45 évvel ezelőtt éppen ezen a napon harcolta ki az élvonalbeli szereplés jogát.

– Ezeket a hősöket sosem felejtjük el, hiszen nekik köszönheti a város, a megye, hogy első osztályú labdarúgó meccseket rendeztek a Kórház utcában. Fontos, hogy figyeljünk ezekre az értékekre, azokra a nagyszerű emberekre, akik akár a sport, akár az élet más területén maradandót alkottak. A legendás focistáinkra büszkék vagyunk, hiszen ők vívták ki először az NB-s jogot Békéscsabának. Most pedig velük együtt idézhetjük fel az egykori nagyszerű pillanatokat– fogalmazott Szarvas Péter a Fiumében tartott ünnepségen.

Békéscsaba alpolgármestere, Kiss Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a legendás sportolók példaképek, akiknek sikerei láttán nagyon sok gyermek dönt úgy, hogy sportolni kezd. Ezek az emberek jó példaként szolgálnak arra, hogy a sikerekért meg kell küzdeni, sok mindenről le kell mondani, és olyan tulajdonságok birtokában kell lenni, amely az élet további részében is segíti őket abban, hogy minél ügyesebben éljék meg mindennapjaikat. Az alpolgármester az is elmondta: nagy örömmel találkozik azokkal az ikonokkal, akikkel annak idején szurkolóként nem tudott kezet fogni.

Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottság elnöke hangsúlyozta: ahhoz, hogy tudjunk építkezni a jövőben, fontos, hogy a múltbéli érdemeket, eredményeket kiemeljük. Ezekre az alapokra építve lehet sikeres jövője Békéscsabán a sportnak, az utánpótlás-nevelésnek. A felnövekvő generációnak pedig ezek a már nagyszülői korban lévő legendás sportolók adhatnak útmutatást.

A Békéscsabai Előre legendás 74-es focistái közül a egykori kapus, Tóth Márton emlékezett csapatára: 1968-ban kialakult egy törzsgárda, akik 5 és fél után fel tudtak jutni az NB I-be. Hat játékos él még ebből a alapító csapatból, 2 játékosuk elhunyt. Rájuk egyperces néma felállással emlékeztek. Egykori edzőjük Babolcsai György volt az, aki profi szemléletével és követelményével az első osztályba tudta juttatni a békéscsabai futballistákat.

– Akkoriban az Előre pályán volt, hogy 22 ezer ember szurkolt a csapatnak – emlékezett Tóth  Márton, majd hozzátette: nagyon nagyszerű élmény találkozni csapatársaival és feleleveníteni azokat a sikerpillanatokat, amelyeket annak idején átéltek.

A legendás futballcsapat legszebb pillanatait felidéző filmvetítés után Békéscsaba önkormányzata a csapattagoknak névre szóló serleget és az egykori sikereket megörökítő kép- és videóanyagot adott át vasárnap este a Fiume Hotel nagytermében megrendezett ünnepségen.

Előre-legendák jubileuma

Időpont: 2018. november 20. (kedd) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ (Panoráma terem)

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4.

A 2018. november 13-án (kedd) 11:00 órától megtartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Szigeti Csaba sportcsoportvezető és Marosvölgyi Károly arról adott tájékoztatást, hogy 2018. november 20-án (kedd) 16:00 órától a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban kerül lebonyolításra az Előre-legendák jubileuma elnevezésű rendezvény.

Fotó (balról-jobbra): Szigeti Csaba, Szarvas Péter, Marosvölgyi Károly

Az esemény apropója többrétű, hiszen Pásztor József 40 évvel ezelőtt nyerte el a Népsport Kupát – az osztályzatok alapján lett az év játékosa, ugyancsak 40 évvel ezelőtt rúgta Vágási Sándor a mesterötöst (1978. december 2-án a Diósgyőr ellen)  – aki az egyetlen, aki Előre labdarúgóként tízes osztályzatot kapott, illetve 25 évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökségének döntése értelmében Árgyelán János az év játékosa lett. A jubileumi események kapcsán legendáinkat egy beszélgetős műsor keretein belül köszöntik majd. Sztárvendégek is érkeznek: Détári Lajos – hatvanegyszeres válogatott, hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott magyar labdarúgó, edző és Kiss László – aki 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban 1979 és 1984 között és 11 gólt szerzett – személyeiben. A műsorvezetők Borbola Bence újságíró (Nemzeti Sport) és Szigeti Csaba sportcsoportvezető (Békéscsabai Megyei Jogú Város) lesznek.

Fotó (balról-jobbra): Borbola Bence, Szigeti Csaba, Szarvas Péter, Marosvölgyi Károly

A sajtótájékoztatón Szigeti Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szarvas Péter ismertette a rendezvény részleteit, végül de nem utolsósorban Marosvölgyi Károly rövid statisztikai mutatókat elővezetve méltatta az eseményt, valamint megköszönte a meghívást.

Szarvas Péter: – Sok-sok évtizede éljük meg, hogy a labdarúgás a világon, így Békéscsabán is a legnépszerűbb sportág. A közösségek, baráti társaságok beszélgetéseiben a mai napig előbb-utóbb szóba kerül a foci. Elmondhatom, hogy számomra is ez a legkedvesebb sportág. Azon túl, hogy a labdarúgás iránti érdeklődés egyáltalán nem csökkent, szinte minden klubnál, minden országban visszaemlékeznek azokra a játékosokra, akik pályafutásuk során folyamatosan nagyszerűen teljesítettek, vagy emlékezetes gólok fűződnek nevükhöz és egyáltalán valamiben egyedülállóak, kivételesek voltak. Szerencsére a csabai labdarúgás nem szűkölködik ilyen focistákban, eseményekben, így ezekre szeretnénk november 20-án visszaemlékezni. A rendezvényre a jubileumi alkalmak apropóján meghívtuk Pásztor Józsefet, Vágási Sándort és Árgyelán Jánost – köztük a közös pont pedig természetesen Marosvölgyi Karcsi bácsi, aki edzőként mindhárom legenda pályafutásában közreműködött. Bízom benne, hogy egy jó hangulatú, vidám és sok-sok beszélgetéssel tarkított rendezvényen fel tudjuk majd tárni az ünnepeltjeink nevéhez fűződő emlékezetes pillanatokat. Szerencsére mindhárom játékoshoz fűződnek személyes emlékeim is, és november 20-án három kiváló sportember elért sikerei előtt szeretnénk tisztelegni, nekik és a csabai futball-társadalomnak is örömet okozni.

Szigeti Csaba: – A rendezvényünk alcíme: meccsek, gólok, sztorik – így az eseményen a beszélgetések mellett szeretnénk mérkőzés jeleneteket, gólokat is bemutatni és bízunk benne, hogy sok-sok érdekes és izgalmas történettel gazdagodhatunk ezen a napon. Stílszerűen kilencvenpercesre tervezzük a programot, de ahogy a mérkőzéseken, itt is elképzelhető majd hosszabbítás. A három legendához méltó díszvendégeket is hívtunk, akik még tovább emelik majd a rendezvény színvonalát. A belépés természetesen díjtalan lesz, reméljük sikerül majd megtölteni a rendelkezésünkre álló termet, hiszen minden Előre-drukkert, rajongót és érdeklődőt szeretettel várunk!

Marosvölgyi Károly: – Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy 1974 óta voltam edző az Előre kötelékében. Végigjártam a ranglétrát és pályafutásom alatt 54 alkalommal ültem első osztályú mérkőzésen edzőként, valamint több mint 120-szor pályaedzőként a kispadon. Huszonkilenc évig álltam alkalmazásban a klubnál, természetesen az utánpótlást és a focisulit is beleszámítva. Mielőtt ide jöttem, kezembe került a Békés Megyei Hírlap egy régebbi száma, amelyben volt egy szavazási lehetőség, hogy ki volt az Előre legjobb 11 játékosa? Megszámoltam, ötven név volt felsorolva és ebből negyvenegy focistával volt is szerencsém együtt dolgozni. A csabai labdarúgásban mindig volt megfelelő szintű utánpótlás és sokan pályájuk végéig, sőt még utána is hűek maradtak a csapathoz, a klubhoz, a városhoz – ez is bizonyítja, hogy milyen helyet foglalt el a magyar fociban az Előre. A körülmények az én időm óta rengeteget változtak, sokkal több a lehetőség és sokkal több eszköz áll rendelkezésre, ezért úgy érzem Békéscsabán a feltételek ideálisak lehetnek a jó focihoz. Sajnos sokan már nincsenek köztünk, de mindenkire egytől-egyig emlékszem és mindig kitüntetésnek tekintettem, hogy ilyen labdarúgókkal foglalkozhattam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város így megbecsüli ezeket a játékosokat és bízom benne, hogy ez a rendezvény is felhívja egy kicsit figyelmet arra, hogy mit teljesítettek.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

20181120_elore_legendak_jubileuma_plakat

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2178420485542598/

Csoda egy júniusi hétfői napon

Polgármesterként alkalmanként át-át gondolom, milyen jelentős dátumok, események jubileumát is ünnepelhetjük az előttünk álló esztendőben. A sport terén 2018-at illetően három dolog jutott rögtön az eszembe: harminc éve adták át az ország akkor második legnagyobb fedett sportlétesítményét, a Békéscsabai Városi Sportcsarnokot, ugyancsak három évtizede nyert Magyar Népköztársasági Kupát a Békéscsabai Előre és 25 esztendeje annak, hogy eddigi egyetlen csabai futballistaként Árgyelán János az Év Játékosa lett…

Szarvas Péter

Számomra egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a 106 évvel ezelőtt alakult Békéscsaba Előre legnagyobb sikerét, a kupagyőzelmet, méltó módon meg kell ünnepelni. Meg is kerestük az egykori sikercsapat néhány játékosát és a nagy múltú klub jelenlegi vezetését, hogy emlékezzünk meg közösen arról az 1988-as felejthetetlen diadalról. Örömünkre, rögtön partnerek lettek, így a Önkormányzat és az Előre együtt köszöntheti május 20-án a legendás csapatot.

Ha megengednek egy személyes élményt: jómagam a kupadöntő idején sorkatonai szolgálatomat töltöttem Debrecenben, s bár nagy Előre-drukker és meccsre járó voltam, minden próbálkozásom ellenére sem engedtek el a szolnoki mérkőzésre. Persze nehezítette az „eltáv” elintézését, hogy a finálét – az akkor zajló futball Európa-bajnokság miatt – hétfői napon játszották. Ültünk tehát a kantinban a tévé előtt, s nagy szurkolást rendeztünk. A többség egyértelműen a Békéscsabának drukkolt, s persze óriási volt az öröm a találkozó lefújását követően. Büszkén húztam ki magam csabaiként!

Annál is inkább, mert az egy nagyon-nagyon erős Honvéd volt. Ha jól emlékszem, talán egyedül Sikesdi nem szerepelt a  válogatottban közülük. Sikerünk értékét csak növelte, hogy csapatunkban ekkor nem játszott a valaha volt legjobb csabai futballista, Pásztor Jóska. Csank János és a lila-fehér játékosok azon a napon tényleg csodát műveltek!

Harminc esztendő eltelt. Ezalatt voltak nagyszerű évei, s keserű időszakai az Előrének. Hiszem, hogy lesznek újra szép élmények, nagy győzelmek. S visszatérnek a drukkerek ismét a Kórház utcába.

Addig is emlékezzünk jó szívvel arra a júniusi szolnoki napra, hiszen nemzeti kupagyőztesnek lenni, óriási sportsiker! A 30 éves jubileum kapcsán pedig szorítsuk meg a kezét a ma már őszülő halántékú, talán kicsit pocakos, netán már nehézkesen közlekedő futballhőseinknek, s köszönjük meg nekik a felejthetetlen sikert! Megérdemlik. Igazi legendává váltak.

Szarvas Péter
polgármester

Sajtótájékoztató