Címkézett bejegyzés

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Az idei Puskás Ferenc díj 19 éves tulajdonosát Zsóri Dánielt, az NB I-es MOL Fehérvár FC játékosát fogadta hétfőn délelőtt Szarvas Péter polgármester és ajándékot adott át a Békéscsabán nevelkedett tehetséges támadónak.

Szarvas Péter bevezetőjében elmondta a város figyelemmel kíséri a tehetségeit, legyen szó akár kultúrától, tudományról vagy sportról.

– Most egy Nagyváradon született a gyerekkorát Simonyifalván töltő fiatal pályafutását ünnepeljük, akinek az útja Békéscsabán keresztül vezetett a világhírnév felé. Zsóri Dániel tizenegy éves korában került Békéscsabára az utánpótlás labdarúgó klubhoz, ahol Kovács Tibor edző keze alatt ismerkedett meg a labdarúgással.

Hat évig volt Békéscsabán, majd az NB I-es DVSC-be került, ahol 2019 február 16-án a Fradi ellen lőtte azt az ollózós gólt, amellyel később kandidált a Puskás-díjra. Egy semleges zsűri döntése alapján először a legjobb tíz, majd a legjobb három közé került Dani gólja, amely végül elnyerte a tizenegyedik alkalommal kiírt Puskás Ferenc-díjat.

Ezt követően Szarvas Péter átnyújtott egy plakettet és a város ajándékát Zsóri Dánielnek.

A fiatal labdarúgó az elismerés átvétele után a következőket mondta: – Köszönöm a csabai klubnak, a városnak, edzőimnek az itt töltött hat évet, amely alatt elindult a pályafutásom. Amikor a februári Fradi elleni meccsen Herczeg Bandi bá szólt, hogy beállok, igyekeztem nagyon koncentrálni. Bóditól jött felém a labda, amikor felugrottam és ollózva ellőttem a labdát, ami a Fradi kapujában kötött ki. Érdekesség, hogy gyerekkoromban sokat gyakoroltam az ollózásos lövéseket. Szeretnék stabil NB I-es játékossá válni, majd bekerülni a válogatottba és később külföldön is kipróbálnám magam.

Szokolay Sándor, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás koordinátora elmondta, Zsóri Dániel tagja volt az U15-ös NB I-es bajnokságban bronzérmes csabai csapatnak, amelynek tagjai közül Máris Dominik és Váradi Ádám az Előre felnőtt csapatában szerepel, Mezei Szabolcs az MTK-t erősíti, míg Irimiás Gergő és Zvara Levente a Budapest Honvédban rúgja a labdát. Egy évvel később az U17-es NB II-es bajnokságban Zsóri Dániel gólkirály lett.

Jakab Péter, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője azt emelte ki, hogy amikor Zsóri Daninak nem volt edzése, kijárt az általa vezetett, három évvel idősebbek, az 1997-es korosztályos csapat tréningjeire és már akkor látszott, hogy mennyire tehetséges. – Jelenleg a csabai akadémián négyszázötven fiatal rúgja a labdát, előttük ott van Zsóri Dani példája, akinek azt kívánom, hogy minél messzebbre jusson, legyen válogatott és minél több gólt szerezzen!

A rendezvény végén Szarvas Péter ajándékot adott át a Zsóri-szülőknek és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia két vezetőjének, akik egy akadémiai naptárral kedveskedtek a polgármesternek.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/534418987283744/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Fotók:

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Zsóri Dániel ollózása nyerte a Puskás-díjat

A békéscsabai nevelésű Zsóri Dániel által szerzett gól nyerte 2019-ben a Puskás-díjat.

Fotó: 24.hu

Hétfő este átadták az elmúlt szezon legszebb góljáért járó elismerést, a Puskás-díjat, amit ezúttal Zsóri Dániel kapott. Az elismerés történelme során először drukkolhattunk magyar labdarúgónak, Zsóri Ferencváros elleni ollózása került be a legjobb három találat közé.

Mindenki olyan debütálásról álmodik, mint amilyen összejött Zsóri Dánielnek. A Debrecen játékosa a 81. percben állt be, amikor még a Ferencváros vezetett a kora délutáni NB I-es bajnokin.

Nem sokkal később azonban Tőzsér Dániel tizenegyesből egyenlített, majd a hajrára egészen lendületbe jött a DVSC. Zsóri pillanata aztán a 93. percben jött el, Bódi Ádám beívelését az élete első élvonalbeli meccsén ollózva vágta a Fradi kapujába a 18 éves támadó.

Zsóri szépségdíjas gólja győzelmet ért. Jegyezzük meg a nevét, érdemes lesz!

Zsóri Dániel ugyan Nagyváradon született 2000. október 14-én, és az Arad megyei Simonyifalván nevelkedett, ám soha nem futballozott Romániában, Békéscsabán öltött először magára futballszerelést.

– Tíz esztendős korában láttam először – mondta Szokolay Sándor, Zsóri első klubjának, a Békéscsaba UFC vezetője. – Gyorsan leigazoltuk. Az első évben még úgy hordták át hozzánk a szülei. A Jankay, majd az utolsó itteni évében a Trefort iskolába járt. Az UFC-nél négy évig játszott, az első edzője Kovács Tibor volt, majd Kiss László és Erdei Viorel kezei alatt fejlődött. A korosztályos NB I-es bajnokságban ontotta a gólokat, most számoltam össze, 38, 22, majd 50 találatot szerzett az U13-as, U14-es és U15-ös bajnokságban. Négy évig volt az UFC-ben, majd átkerült az Előréhez. Felfigyeltek rá az akadémiák, hívta a Debrecen is. Boér Gábor, az Előre NB III-as csapatának akkori edzője felvitte a felnőttekhez, de az első edzésen eltört a keze. Hívták próbajátékra, mire Dani levette a gipszet, amit mi visszarakattunk. Aztán másodjára is így tett, elment a próbajátékra és aláírt a Debrecenhez.

Gera Imre éveken keresztül segítette Békéscsabán Zsórit, aki szerint a fiú már gyerekként is tudatosan készült.

– Futballista akart lenni, a mérkőzéseken minden idegszálával a góllövésre koncentrált. Több sárgája volt, mint a csatároknak. Jó volt a fejjátéka, a rugói. Az U15-ös bajnokságban egy gólon múlott, hogy nem lett gólkirály, sírt elkeseredettségében. Mindig nyerni akart, még egy kollégiumi pingpongmeccset sem szeretett elveszíteni.

Dániel 2011 és 2016 között a Békéscsaba UFC-ben, illetve a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián nevelkedett, ami úgy látszik elegendő alapot szolgáltatott karrierje kiteljesedéséhez és ilyen teljesítmény eléréséhez.

Büszkék vagyunk és gratulálunk!