Címkézett bejegyzés

Mentorprogram és fotózás

Két jelentőségteljes programot is lebonyolít a napokban a Békéscsaba 1912 Előre.

A mentorprogram következő állomásához érkezik, amikor az U7 és U15 közötti korosztályokból 2-2 kiválasztott, utánpótláskorú játékosunk közös edzésen és programokon vehet részt első csapatunk tagjaival. Az esemény a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerül megrendezésre 2017. október 13-án (péntek) 17:00 órától.

Szintén lényeges és látványos rendezvénynek ígérkezik a sportegyesület már hagyományosnak tekinthető, összevont fotózása, ahol több mint 500 gyermek és edző egyszerre, egy fotón szerepel majd. A példás összetartást 2017. október 16-án (hétfőn) 15:30 órától rendezzük meg.

Mindkét esemény sajtónyilvános, ahol lehetőség lesz fotók, videók, interjúk készítésére is.

Mindenkit szeretettel várunk!

Beszámoló

Nagy volt a nyüzsgés pénteken délután a felnőtt csapat öltözője előtt. Izgatott szülők és utánpótláskorú játékosaink egyaránt arra vártak, hogy beléphessenek a nagyok öltözőjébe. Boér Gábor vezetőedző és Jakab Péter akadémia vezető egymás után köszöntötték az összegyűlteket, majd az első csapat tagjai körbevezették a mentoráltakat, akiknek lehetőségük volt betekinteni a játékosaink mindennapi életébe. Az izgalmas túrát közös edzés követte, amely jó hangulatban, ugratásokkal és poénokkal fűszerve zajlott. A mentorprgram újabb foglalkozásán mindenki életre szóló élményekkel és emlékekkel gazdagodott, amely minden érdekelt épülését szolgálta.

Boér Gábor: – A mentorprogram az Előre országos szinten is egyedülálló kezdeményezése az utánpótlással közösen. lyenkor nem a felnőtt csapat játékosai látogatnak el az akadémiára, hanem mi invitáljuk meg őket, és bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögött folyó munkába, megnézhetik az öltözőt, a taktika termet, majd egy közös edzésen vehetnek részt. Azért hívtuk életre ezt a programot, hogy a gyermekek még közelebb kerülhessenek a nagy csapathoz és belülről is megízlelhessék mindennapi munkánkat. Remélem, hogy olyan élménnyel gazdagodnak, amely egész pályafutások során elkíséri őket. A programban egyelőre az U15-ös korosztállyal bezárólag vehetnek részt labdarúgóink és bízom benne, hogy évek múlva beszámolhatunk majd olyan eseményről, hogy az itt résztvevő srácok közül akár többen is be tudnak majd mutatkozni az első csapatban. Focistáink számára is üde színfolt volt a foglalkozás, egy picit kimozdítja őket a monoton munkából és az is elmondható, hogy amikor ilyen edzés volt, akkor mindig sikeresen teljesítettük a hétvégi bajnokit, remélem most is így lesz. Úgy érzem, hogy mindenki plusz élménnyel gazdagodott és feltöltődött ma délután.

Nagy István: – Egy sráccal foglalkozom, a csapatának vagyok a mentora. Szeretnénk elérni, hogy minél jobban megszeressék a futballt, hiszen ez nagyon jó alkalom arra, hogy betekintést nyerhessenek a mindennapi munkánkba. Amikor 14 éves voltam és Dunaújvárosba kerültem, akkor minden vágyam az volt, hogy egyszer a felnőtt öltözőbe léphessek, akkor ez sajnos nem adatott meg számomra. Úgy gondolom, hogy nekik ez hatalmas élmény, igyekszünk jó hangulatot, közvetlen viszonyt kialakítani velük, hiszen az a lényeg, hogy jól érezzék magukat.

[nggallery id=240]

A 7.Tv is beszámol majd az eseményről, melyet 2017. október 16-án (hétfő), az esti Híradóban, majd az azt követő Kezdőkör című műsorban tekinthetnek meg.

Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Több szempontból is jelentős és igen fontos megmérettetés előtt áll csapatunk, hiszen 2017. október 15-én (vasárnap) 15:00 órától Budapesten lépünk pályára a Vác FC ellen, a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 13. fordulójában.

Az a Vác lesz a vendéglátónk, amely az előző idényben hat mérkőzés után, hatszázhat percnyi veretlenségi sorozatunkat szakította meg és talán az is kijelenthető, hogy a feljutás lehetősége is azon a mérkőzésen úszott el. Van tehát törlesztenivalónk, emellett pedig minden megszerzett pontnak és gólnak hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. A 2017. április 30-i meccsen több zavaró körülmény is befolyásolta teljesítményünket Dunaújvárosban, de bízunk benne, hogy ezúttal más helyszínen, másképp alakulnak a dolgok.

A két együttes 1995 óta 18 alkalommal mérkőzött meg egymással és a mérleg igen kiegyenlített egyenleget mutat: nyolc váci, hat békéscsabai győzelem, valamint négy döntetlen eredmény után nehéz lenne megbízható jóslatokba bocsátkozni. Ettől függetlenül, túl vagyunk a bajnokság egyharmadán és a mérkőző felek között jelenleg hét pozíció, öt bajnoki pont és tizenegy rúgott gólnyi különbség van. A Pest megyeiek a Cegléd elleni 1-0-ás vereség után fogadják a III. kerületi TVE Sporttelepen a Lilákat, míg Boér Gábor neveltjei a Gyirmót FC ellen vívtak egy hamisítatlan, kemény, 1-1 arányú ütközetet, mely sajnos sérülések szempontjából sem múlt el nyom nélkül. A szakmai- és orvosi stáb egész héten azon dolgozott, hogy sérültjeink újra hadra foghatók legyenek. Munkájuknak hála, a maródiak száma minimálisra redukálódótt, amire igen nagy szükség volt a hétvégi bajnoki előtt.

Horváth Károly neveltjei csakúgy, mint a Békéscsaba hozta a kötelezőt a Magyar Kupában, hiszen az előző fordulóban 2-0 arányban Nagyatádon harcolták ki a továbbjutást. A bajnokság viszont egyelőre nem úgy alakult számukra, ahogy azt szerették volna, hiszen az eddig megszerzett 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és ugyanennyi vereséggel egyelőre csak a tabella második felében béreltek helyet maguknak. Kikaptak a KBSC (2-1), az MTK (3-0), a Kisvárda (2-3) és az előbb már említett Cegléd (1-0) csapatától is. A nyár folyamán hat új játékos érkezett vendéglátóink keretébe: Abu Attila (Budafok), Borvető Áron (Vasas U19), D'Urso Giuliano (Csepel FC), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Normann (FTC II.), Földi Máté (Vác U19). Érdemes kiemelt figyelmet fordítani Balajti Ádámra, aki 4 találatnál jár.

Színes lapok miatt vendéglátóinknál nincs eltiltott, a Békéscsabánál viszont Mészáros Márk sárgult ki, bár sérülése miatt egyébként sem tudta volna vállalni a mérkőzést.

Csapatunk a jól bevált szisztéma szerint készült a héten és a keddi pihenőnap után szerdán egész napos program várt játékosainkra. Szerdán délután mérkőzéselemzés, videózás, majd tréning volt a program. Csütörtökön ugyanez ismétlődött, hasonló idpontokban, majd pénteken délután változatoságképpen, az akadémia kiválasztott játékosait látták vendégül a mentorprogram soron következő alkalmával. Szombaton délelőtt még egy átmozgatásra kerül sor a Kórház utcában, majd vasárnap reggel útra kell együttesünk Budapest felé.

Az Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilasi Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Az 1973-as születésű sporival legutóbb 2017. március 16-án, a rosszemlékű Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 836 sárga- és 87 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kepe Arnoldot és Mohos Milánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Sérültjeink közül Viczián, Gránicz és Birtalan szerencsére felépültek, tehát tudják vállalni a játékot. A kezdő összeállítást azonban egyelőre nem fogom elmondani, ez még több mindentől függ. Gyurján Bence belső térdszalagja húzódott meg, így teljes gyógyulása picit több időt vesz majd igénybe. Mészáros Márk is hátráltatva van a napi munkában, de a szerencse a szerencsétlenségben, hogy az összegyűlt lapjai miatt ezúttal egyébként sem tudott volna pályára lépni, így van ideje a regenerálódásra. Mindentől függetlenül az a legjobb csapat, aki a rendelkezésünkre áll, úgyhogy nem vagyunk hiányosak. Vannak hiányzóink, de tudjuk őket pótolni. Az előző szezonban kicsit sarkítva úgy fogalmaztam, hogy a váciak vették el tőlünk a feljutást, illetve ők akadályoztak meg abban, hogy ott maradjunk a feljutásért vívott harcban. Van bennünk nyilván ilyen szinten egy kis tüske, de nem a visszavágás vezérel minket, hanem az hajt mindenkit, hogy tovább folytassuk az idegenbeli jó szereplésünket és gyűjtögessük a pontokat. Nagyon nehéz lesz, mert egy szervezett csapattal találkozunk, de mindent el fogunk követeni azért, hogy hazahozzuk a három pontot.

Pilán Márkó: – Igyekeztünk a jól bevált módszer szerint készülni a héten. A mester meghatározta a taktikát, amit a Vác ellen fogunk játszani, kielemeztük az ellenfelet és napokon keresztül gyakoroltuk az edzéseken. Szerintem jól felkészültünk, jól hangulatban és állapotban van a csapat, úgyhogy vasárnap megpróbáljuk megmutatni, hogy ki a jobb. A Gyirmót ellen reálisnak mondható az iksz, nagyon jó és szervezett együttes ellen vívtunk igen komoly meccset. Nekem is volt jónéhány kemény összecsapásom, szerencsére megúsztam sérülés nélkül. Mindenképpen a csapat erejét tükrözi, hogy vesztes helyzetből tudtunk felállni, Budapestről viszont szeretnénk elhozni a három pontot.

Király Patrik: – Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy korábban fél évet töltöttem kölcsönben Vácott, így számomra külön pikantériája is van a soron következő mérkőzésnek. Minden a rendes kerékvágásban ment a hét folyamán, videózással megfelelőképpen kiemeztük a Pest megyeieket és a Gyirmót elleni saját meccsünket is. Igyekeztünk feltérképezni a sebezhető pontjaikat és erre hegyezzük ki a taktikát, ezekre fogunk jobban koncentrálni. Ha az előírt utasításokat, instrukciókat meg tudjuk valósítani, akkor hozható a három pont. Az előző fordulóban jobban örültem volna egy újabb hazai győzelemnek és úgy érzem közelebb is álltunk hozzá, mint a vendégek. Belülről úgy láttam, végig egy hibánkra vártak, hogy egy kontrából el tudjanak menni. Láthatóan húzták az időt az elejétől fogva, tehát azt gondolom, egyetlen pontért jöttek Békéscsabára. Ettől függetlenül összességében reális volt a döntetlen.

Urbin Péter: – A felkészülés a megszokott mederben folyt, tisztában vagyunk a Vác erősségeivel, amely igen kellemetlen csapat. Ettől függetlenül jó úton haladunk és megfelelő formába kerültünk, ami szerencsére már az eredményekben is megmutatkozik. A múlt heti döntetlent is pozitívan értékelem, hiszen a mezőny egyik legizmosabb csapata ellen sikerült pontot szereznünk. Bízom benne, hogy a hétvégén sikerült folytatnunk a jó sorozatot és győztesen térhetünk haza Budapestről.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 13. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. október 15-én (vasárnap): 15:00 órától Budaörs – BFC Siófok, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár, Szolnoki MÁV FC – Ceglédi VSE, Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre, Szeged 2011 – Soproni VSE, KBSC FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Soroksár SC – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – MTK Budapest, 17:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Kisvárda Master Good párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Budapest térségében 22 Celsius fokos maximális hőmérséklet, derült, száraz idő valószínűsíthető. A Nap 2017. október 15-én (vasárnap) 17 óra 57 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II.

Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
30. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II.

2-1 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. május 26. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Dobai János

Asszisztensek: Dobos Dávid, Szabó Richárd

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Pintér Norbert (07), Zádori Krisztián (09), Hodonicki Márk (16), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55), Sármány Kristóf (70). Cserék: Krnács Richárd (35), Somogyi Pál (78), Komáromi Csongor (02), Kovács Gergő (03), Mihály Bálint (06), Zvara Levente Mátyás (08), Himics László (15), Ilyés Tamás (17), Mikló Roland (19), Szabó Csaba (42) .
Vezetőedző: Csató Sándor

Vasas: Ménesi Edvárd, Szabó Levente, Szunyog György, Márta Levente, Farkas Botond Gergő, Rideg Bálint Vince, Varga Donát, Szabó Benjámin Marcell, Feledy Balázs, Pócs Balázs, Mamusits Patrik. Cserék: Kiszely Dávid Márk, Hosszú Zétény, Mikolay Timóteus János, Borgula Máté, Hős Zsombor, Barkóczi Barnabás, Kalmár Dániel Attila.
Vezetőedző: László András

Nézőszám: 720

 Gólszerzők: Szabó Benjámin Marcell (55. perc), Zádori Krisztián (77. és 89. perc).

 Sárga lapok: Pusztai András (58. perc), Feledy Balázs (92. perc).


Bajnokcsapat 2023/2024.

Fotó: Kiss Zoltán


A lila mezben játszó Békéscsaba kezdte veszélyesebben a mérkőzést, hiszen már a második percben a vendég kapusnak kellett védenie, amikor Kóródi bal oldali beívelését Zádori fejelte kapura 8 méterről. A Vasas a 8. percben vezetett először végig egy támadást, amikor Mamusits Patrik lövése súrolta a felső lécet. Egy perccel később újra a hazaik támadtak, ismét Kóródi cselezett a baloldalon, majd a beadását Zádori fejelte mellé. A 17. percben Hodonicki Márk közeli lövését Ménesi Edvárd hárította.

A 21. percben Kóródi Nándor ívelte be a labdát a jobb kapufa irányában, de Zádori Krisztián lemaradt a labdáról. A 25. percben Zádori 16 méteres lövését védte a hálóőr. A 39. percben Feledy Balázs csukafejese ment kapu mellé. A 41. percben egy szabadrúgás után Rideg Bálint fejelt mellé. A 44. percben még Tóth Máté lőtt fordulásból kapura, de Ménesi ezt is magabiztosan fogta, így a csapatok 0–0-ás döntetlennel mentek szünetre.

A szünetben a sérült Albert István helyére Kovács Gergő érkezett a csabaiak védelmének tengelyébe. Békéscsaba a 49. percben veszélyeztetett először a második félidőben, előbb Pintér, majd Zádori lövését védte a vendég kapus. Ugyan a Vasas alakította ki a kevesebb helyzetet mégis vezetést szerzett: az 55. percben egy kapus kirúgás után Mamusits szaladt el a baloldalon, majd passzolta be a labdát a középen üresen érkező Szabó Benjáminhoz, aki közelről a hálóba lőtt, 1–0. Csató Sándor erre kettős cserét hajtott végre: Pintér és Hodonicki helyére Zvara Levente és Himics László érkezett a 61. percben.

A 62. percben újra a vendégek veszélyeztettek, Mamusits lövését Póser védte. A hazai edző a 70. percben kihasználta utolsó két cseréjét is, hiszen Sármány Kristóf és Kóródi Nándor helyére Ilyés Tamás és Mikló Roland érkezett. A másik oldalon László András Barkóczi Barnabást és Kalmár Dánielt küldte be Varga Donát és Pócs Balázs helyére. A 77. percben szögletet végzett el a Békéscsaba: Tóth Máté ívelte középre a labdát, amire Zádori Krisztián érkezett pontosan és egyenlített csapatának, 1–1. Egy perccel később ismét Zádori fejelhetett, de ezúttal nem találta el a kaput.

A 82. percben Borgula Máté és Hős Zsombor érkezett Szabó Benjámin és Mamusits helyére. A Békéscsaba folyamatosan próbált az ellenfél kapuja előtt lenni, de nem jött az újabb gól. A 89. percben Zádorinak sikerült kihasználni egy védelmi hibát, így egyedül vezethette rá a labdát a kapusra, majd lőtt a hálóba és nyerte meg a mérkőzést a Békéscsabának, 2–1. Zádorinak ez volt a 20. bajnoki gólja az idényben, amivel holtversenyben az ESMTK csatárával, Wirth Dániellel, valamint a BKV Előre játékosával, Kerék Lászlóval is osztozkodik a gólkirályi címen. A találkozó után a békéscsabai játékosok, a stáb és a klubvezetés átvette a bajnoki címért járó érmeket és serleget.

Csató Sándor: – Örülök, hogy hazai pályán győzelemmel zártuk az évet. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, egy fegyelmezett, lelkes fiatalokból álló Vasas ellen. Ahogy az egész év során amikor hátrányban voltunk, most is bizonyítottuk, hogy van bennünk gól és tartás, így megérdemelten fordítottunk.

A feljutás a június 2-i és 9-i rájátszáson dől el. A sorsolást kedden tartja a Magyar Labdarúgó Szövetség. A Békéscsaba a másik három csoport győztese közül a Putnokot, a Tatabányát vagy a Szentlőrincet kaphatja, akiknek gratulálunk a bajnoki címekhez!


Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szarvasi FC

Megyei I. osztály 2017/2018. 10. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szarvasi FC

3-1 (1-0)

Időpont: 2017. október 14. (szombat) 15:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, 4-es Honvéd utca

Játékvezető: Bálint Zoltán

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Barbu Roland-Eduard, Zahorán Balázs, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Zsilinszki Martin, Szajkó Dévald Márk, Kálmán Szilárd, Pusztai András, Onetiu Romeo. Cserék: Somogyi Pál Csaba, Libor Gergő, Máris Dominik, Ilyés Tamás.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Szarvas: Lévai Balázs, Kriska Norbert, Pecznik Péter, Zima Dániel, Polonszki Patrik, Viszkok Dániel, Klimaj Zoltán, Bakró Géza Attila, Farkas Norbert, Magyar Martin Pál, Szikora Milán. Cserék: Fábry Attila, Furár Róbert Tibor, Kukovecz Dániel, Varga István, Enabulele Stanley Esemuede, Domján Balázs Ferenc.
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Pusztai András (20. perc), Kálmán Szilárd (58. perc), Ilyés Tamás (63. perc).

Sárga lapok: Barbu Roland-Eduard (26. perc), Bakró Géza Attila (27. perc), Viszkok Dániel (31. perc), Zsilinszki Martin (50. perc).

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

3-1 (2-0)

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Gyarmati II. Tibor

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Tóth Dániel, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Király Patrik, Kiss László, Nagy Sándor.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Vajda Dániel, Nagyházi Dávid, Németh Ádám, Szellák Sándor Soma, Szedlár Zoltán, Kovács Dániel, Csató Martin, Bora György, Szalai András József, Faragó Tamás, Simon Attila. Cserék: Zima Ádám, Sitku Illés Zsolt, Berkó Ádám, Vígh Ádám, Göblyös Dániel Tamás, Grabant Péter, Kamarás György.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Birtalan Botond (7.  és 14. perc), Berkó Ádám (68. perc), Szatmári István (93. perc).

Sárga lapok: Németh Ádám (13. perc), Birtalan Botond (24. perc), Nagyházi Dávid (24. perc), Dlusztus András (68. perc), Viczián Ádám (80. perc), Mészáros Márk (90. perc).

Nézőszám: 522

Két nyeretlen mérkőzés után a Dorog csapatát fogadta a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A lilák szűk negyedóra után kettővel vezettek, a végén pedig 3-1-re nyertek.

A csabai gárda két nyeretlen meccs után készült a javításra, a vendégeknek pedig két kulcsjátékosukat, Lénártot és Mészárost kellett pótolniuk a Kórház utcában. A vendégek a „csapatbuszon ragadtak”, a 7. percben Gránicz egy jó kiugratás után gurított Birtalan Botond elé, aki 13 méterről lőtt a léc alá (1-0). Az első negyedóra végén már kettővel ment az Előre: Németh Ádám rántotta le Grániczot a tizenhatoson belül, Gyarmati II. Tibor játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőnél Vajda kapus balra, a labda pedig jobbra ment, Birtalan tizenegyedik bajnoki találatát ünnepelhette (2-0). A dorogiak lassan érkeztek meg a meccsbe, az első kapuralövésüket a 29. percben jegyezhettük fel, egy szöglet után Kovács Dániel lőtt, Ribánszki bravúrral védett. A lilák uralták az első félidőt, de a harmadik gólt nem sikerült megszerezniük.

A félidőben cserélt a Dorog mestere, Schindler Szabolcs Berkó Ádámot küldte pályára, ráadásul más felfogásban érkezett a folytatásra a Komárom-Esztergom megyei együttes. A vendégek továbbra is a pontrúgásokban bíztak: az 54. percben Németh fejese után kellett egy csabai védőnek menteni a kapu torkában. Két perccel később az agilisan játszó Gránicz lőtt, a kapu közepébe tartó labdát Vajda könnyen hárította. A 68. percben Szedlár szabadrúgása után Berkó Ádám csúsztatott a bal alsó sarokba (2-1). Nyolc minutummal később újra ez volt a szereposztás, a csereként beálló Berkó azonban ezúttal a felső lécre fejelt. Pár másodperccel később Szedlár maga veszélyeztetett egy 18 méteres szabadrúgás után, Dlusztus fejelte ki a gólba tartó labdát, a csabai kapus nem biztos, hogy védte volna a lövést. A hajrában az Előre többet tartotta a labdát, a Dorog pedig kitartóan küzdött az egyenlítésért. A 93. percben Szatmári István indult el nagy sprintben a saját térfeléről, majd kiszorított szögből a rövid sarokba lőtt, és eldöntötte a három pont sorsát (3-1).

A csabaiak sikerükkel feljöttek az 5. helyre, legközelebb november 26-án a Soroksár otthonában lépnek pályára.

Boér Gábor: – Ugyanolyan jól kezdtük a meccset, mint a múlt héten, csak most gólra is tudtuk váltani a lehetőségeket. Nagyon örülök, hogy sikerült végre itthon tartani a három pontot, nagy szükségünk volt rá, és bízom benne, hogy ez egy újabb jó sorozat kezdete lehet. Úgy érzem, hogy az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést, hiszen megvoltak a lehetőségeink. Sajnos a második játékrészben, a kapott gól után elbizonytalanodtuk, és nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna. Nehéz volt, de szerintem ez annak is betudható, hogy az utóbbi hetek nem sikerültek olyan jól, és ezt mindenkinek nehéz feldolgozni. Ettől függetlenül a végeredmény a lényeg, és ismét megmutatták a srácok, hogy tudnak küzdeni, és nagybetűs csapatot alkotni.

Schindler Szabolcs: – Sajnos az első 25 percben még a buszon maradtunk, így elég korán kétgólos hátrányba került a csapatom. Összességében az első játékrész nem sikerült jól, keveset birtokoltuk a labdát, rengeteg támadást vezettek a hazaiak, rosszul játszottunk. A második félidőben viszont azok a változtatások, amelyeket végrehajtottunk meghozták az eredményt, hatékonynak bizonyultak. Szinte végig támadtunk, de mégsem tudtunk egyenlíteni. Nagyon bíztam benne, hogy legalább egy pontot tudunk szerezni, de a végén már kitámadtunk és a hosszabbításban kaptunk még egy gólt. Mindez azért történhetett, mert nem játszottunk bunkerfocit, mindenképpen szerettünk volna egyenlíteni, vagy megfordítani a mérkőzést. Az utolsó hetekben sok gólszerzési lehetőségünk volt, és rendre jól játszottunk a második félidőkben. Mindez azt bizonyítja, hogy fizikálisan rendben vagyunk, de a kapu előtt még nem vagyunk elég hatékonyak, a játékunk még egy kicsit akadozik. Ezek a nüanszok nagyon hiányoznak, de aki látta a mérkőzést, az tudhatja, hogy igen közel álltunk az egyenlítéshez.

Fotók

YouTube

Élő tudósítás 

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/553784238309004/

line_purple