Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd

A bajnokság egyharmadát magunk mögött tudva 2024. október 27-én (vasárnap) 13:00 órától a Budapest Honvéd FC együttesét fogadjuk a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Budapest Honvéd

Történelmi mérkőzésre kerül sor vasárnap, hiszen a másodosztályban még soha nem találkoztak a felek. Az összecsapás fontosságát pedig nem is kell hangsúlyoznunk, hiszen a két együttes egymás mögött áll a bajnoki táblázaton. A kispestiek tíz forduló teljesítése után 2 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség és 7 bajnoki pont birtokában a kiesést jelentő 15. helyen állnak, míg csapatunk 2 győzelmet, 3 döntetlent, 5 vereséget, valamint 9 pontot gyűjtve a 14. pozíciót birtokolja. Mindkét klub számára iszonyúan fontos, szinte létfontosságú a mérkőzés eredménye, mert amennyiben mi tudunk győzni, elléphetünk a kiesést jelentő helyezésektől és adott esetben akár még a Soroksárt is megelőzhetnénk. A Honvéd győzelme esetén helyet cserélne velünk, kijönnének a gödörből és elindulhatnának felfelé.

A bajnokság feléig, tehát a téli szünetig egyébként öt mérkőzés (Honvéd, Kisvárda, Vasas, Budafok, Tatabánya) van hátra, ebből háromszor hazai pályán játszunk, így a reális cél legalább kilenc pont megszerzése lenne abból a szempontból, hogy annak birtokában megnyugtató helyről, a kieséstől nem veszélyeztetve készülhetnénk télen. Az is látszik, hogy a kereten valamilyen szinten változtatni kell, mert több csalódást okozó teljesítményt is láthattunk eddig, mindenki többre és jobbra számított az igazolások alapján. Az is elgondolkodtató, hogy szinte folyamatosak a sérülések vagy betegségek – nyilván a kontaktokból származó traumákkal nem lehet semmit sem kezdeni, de sok más olyan jellegű hátráltató tényezőt nyilván ki lehetne küszöbölni, amelyek ilyen értelemben visszavethetik a csapat teljesítményét. Nyilván nem szeretnénk okosak lenni és rátenni a nyomást bárkire, de nem kell hozzá túl sok fifika, hogy az eredményeket szemlélve levonjunk némi konzekvenciát. Azt is tudjuk, hogy nem mi találtuk fel a spanyol viaszt és a szakmai stáb is látja és érzékeli a fejleményeket, mi legfeljebb az ABC betűit felhasználva megpróbáljuk összeszedni ezeket. Ettől eltekintve természetesen az egyik legfontosabb, hogy maradjunk pozitívak, hiszen csak két mérkőzésnyire (6 pont) vagyunk a hetedik helytől, majdnem a legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben, tehát egy-két forduló alatt akár teljesen megfordulhat a helyzet. Tudjuk, hogy ilyenkor minden is rossz, felerősödnek a negatívumok, előkerülnek a vészmadarak, de higgyék el, mindez nem segít! Azt is tudjuk, hogy véleménye, szakértése mindenkinek van és lehet is természetesen, de hosszú még a bajnokság, sok mérkőzés és szerezhető pont maradt, tehát semmi sem veszett el, de nyilván azzal is tisztában van mindenki, hogy győzni kellene, mert azok nélkül szépen lassan a kiesés szélére sodródhat a csapat!

A két mérkőző fél közös múltja igen veretes, elég csak az 1988. június 13-án megrendezett Kupadöntőre emlékezni, melyet klubunk egyik legnagyobb sikereként tartunk számon, hiszen 3-2 arányban sikerült legyőzni a Honvédot. Pikantériája is van a dolognak, hiszen Csató Sándor vezetőedzőnk, akkor még játékosként a 80. percben győztes gólt is szerzett, most pedig mesterként újra a kispestiek ellenében meccselhet. További nyalánkság, hogy a Honvéd jelenlegi vezetőedzője az a Laczkó Zsolt, aki a Békéscsaba legutolsó első osztályú idényében (2015/2016.) 29 alkalommal lépett bajnoki mérkőzésen pályára. A két csapat egyébként 55 alkalommal mérkőzött egymással, de kizárólag első osztályú szinten – a második csapatokat és a harmadosztályú szereplést ezúttal nem számolnánk. Összességében leírható, hogy a Honvéd felé billen a képzeletbeli mérleg nyelve, de a 29 győzelem és 14 döntetlen mellett, azért 12 alkalommal sikerült borsot törnünk az orruk alá. Győzni 11 évvel ezelőtt, 2003. április 12-én tudtunk utoljára, amikor Megyesi László mesterhármast szerzett és ilyen módon 3-1 arányban tudtuk itthon tartani a három pontot. Utolsó közös mérkőzésünket a Bozsik Arénában játszottuk egymással 2016. április 23-án, amikor 2-1 arányban a hazaiak győztek. Ennek és az előttünk álló meccsnek is van közös szereplője és a szituáció nyalánkságát az adja, hogy Laczkó Zsolt szerezte a Békéscsaba akkori gólját.

A Honvéd háza táján viszont igen nagy lehet a probléma, mert valahogy nem akarnak jönni az eredmények, így hiába az edzőváltás, hiába érkezett nyáron új sportigazgató, hiába a veretes keret (Sigér, Csilus, Ihrig-Farkas, Ene, Pauljevic, Medgyes, Bévárdi, Hangya, Farkas, Rácz, de még sorolhatnánk tovább is), az új mester eddigi mérlege pedig 5 vereség és 1 győzelem. Minden jót kívánunk nekik a továbbiakban, de egy fordulót még várjon feltámadásuk, mert itt és most csakis mi, tehát a Békéscsaba győzhet!

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések vagy betegségek okán viszont mindkét együttesnél lesznek hiányzók. Több játékosunk szerephez jutott a csütörtök esti vármegyei mérkőzésen is, így az ott nyújtott teljesítményük, illetve állapotuk függvényében akár vasárnap is lehetőséget kaphatnak néhányan.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Honvédhoz tartozik az eddig lejátszott tíz mérkőzés alapján): gólok száma 10/10, sárgalapok 21/16, szögletek 34/52, lövések 89/123, kaput eltaláló lövések 36/46, labdavesztések 747/719, gólhelyzetek 90/68, kulcspasszok 45/41, kulcspasszok pontossága 36%/37%, progresszív passzok pontossága 62%/62%, hosszú passzok pontossága 59%/56%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 40%/42%, megnyert párharcok 47%/49%.

Csató Sándor: – Az biztos, hogy következő ellenfelünk nincs túlságosan jó passzban, ennek ellenére a játékosállománya alapján képes lehet bármikor átszakítani korlátait. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyetlen riválist sem lehet félvállról venni, szerepeljen bárhogyan is. Ebben az osztályban nincsenek előre lefutott meccsek, bárki elkaphat bárkit. Ennek szellemében készültünk egész héten és bízunk benne, hogy eredményesek lehetünk. Elég a tabellára nézni, ami elárulja, hogy a problémáink a gólszerzés terén akadnak. Hiába vannak minden mérkőzésen helyzeteink, azokat nem tudjuk kellő hatékonysággal értékesíteni, hátul pedig gyakorlatilag egyetlen hiba is végzetes lehet. Sajnos így volt ez Szegeden is, ahol az utolsó húsz perc jó játéka kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, ezzel együtt a játékosaink teljesítményével elégedett lehettem. Természetesen a győzelem szándékával lépünk pályára vasárnap, az megteremthetné a további nyugodt munka hátterét és tartást is adhatna a csapatnak. Szerencsére sérült játékosaink döntő többsége felépült, így ismét minden poszton több lett a konkurencia a kezdőbe jutásért. Bárki jut szerephez, az eddigi mentalitás lesz az alap és bízunk benne, hogy hazai pályán végre Fortuna is mellénk szegődik és sikerült itthon tartanunk mindhárom pontot!

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC mérkőzés játékvezetőjeként Sipos Tamást, segítőiként Horváth Zoltánt és Szalai Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Drabon Barnabást akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2023. május 15-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 2-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 531 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 11. fordulóját 2024. október 26-án (szombat) 13:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – HR-Rent Kozármisleny, október 27-én (vasárnap) 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC, Szentlőrinc – Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Opus Tigáz Tatabánya, Soroksár SC – FC Ajka, BVSC-Zugló – Budafoki MTE, valamint október 28-án (hétfő) 20:00 órától párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit azonos pontszámmal a Kisvárda (18 pont) és a Szentlőrinc (18 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Budapest Honvéd FC (7 pont) és az Opus Tigáz Tatabánya (6 pont) osztozkodik.

Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=FaTL9H9-4lE

A hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet akár +22 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. október 27-én (vasárnap) – az óraátállítás miatt is – már 16 óra 35 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 29. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

1-1 (1-0)

 

Időpont: 2018. április 8. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Veizer Roland

Asszisztensek: Punyi Gyula, Berényi Ákos

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Szatmári István, Nagy István, Urbin Péter, Lustyik Levente, Viczián Ádám, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Tóth Dániel, Király Patrik, Hursán György, Kiss László, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Csákvár: Hermány Bence, Kiprich Dávid József, Horvat Ivor, Oldal Tibor, Király Botond, Bobál Gergely, Sándor György, Bokros Szilárd, Galambos Ádám, Tamás Nándor Károly, Tar Zsolt. Cserék: Markek Tamás, Baranyai Ádám, Molnár Csaba, Rétyi Tamás, Sejben Viktor, Mészáros Dávid, Polonkai Attila.
Vezetőedző: Szijjártó István

Gólszerzők: Birtalan Botond (42. perc), Molnár Csaba (87. perc).

Sárga lapok: Tamás Nándor Károly (47. perc).

Nézőszám: 746

42. perc: Urbin jól tartotta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd továbbadta, és az érkező Birtalan 9 méterről úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a kapufát is érintette, 1—0.

87. perc: Szabadrúgáshoz jutottak a vendégek 20 méterre a csabai kaputól. A csereként egy perce beállt Molnár Csaba nagy erővel a rövid felső sarokba rúgta a labdát, 1—1.

A vendégek a tavaszi idény meglepetés csapata, amely öt mérkőzésen 12 pontot gyűjtött, és többek között néhány hete győzni tudott Zalaegerszegen is. Kellemes, igazi futballidőben kezdődött a mérkőzés. Az első húsz percben jobbára a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A folytatásban a hazaiaknál Birtalan többször is veszélyeztetett, míg a másik oldalon Bobál Gergely kétszer kerül helyzetbe. A félidő hajrájában Birtalan révén vezetést szerzett a Békéscsaba.

Fordulás után a hazaiaknál Gránicz helyett Tóth Dániel szerepelt. A vendégek próbáltak többet támadni ebben a játékrészben, de a lila-fehérek határozottan védekeztek és ügyes kontrákat vezettek. A Csákvár az NB I-es múlttal rendelkező fiatal támadót Sejben Viktort küldte pályára a második játékrészben. Jobbára a középpályán folyt a játék, majd a hajrában szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, amelyből Molnár Csaba egyenlített, így a Csákvár megőrizte tavaszi veretlenségét. A küzdelmes mérkőzésen ha jobban összpontosítanak a lila-fehérek megnyerhették volna a mérkőzést.

Boér Gábor: – Ismét olyan helyzetben vagyok, amikor nehéz bármit is mondani, mert magyarázkodásnak tűnne. A támadójátékunkra ki sem szeretnék térni, mert az rengeteg kivánnivalót hagyott maga után. Láttam, hogy kicsit fáradt néhány játékos, de ez nem lehet kifogás, hiszen egy ilyen mérkőzést meg kellett volna nyerni. Kúszni-mászni kellett volna, össze kellett volna szorítani a fogunkat és mindenáron kiharcolni a győzelmet. Sajnos nem sikerült, ezért szomorú és egyáltalán nem vagyok elégedett. Pár emberben megvolt az akarat, de az kevés, hiszen csapatsportról beszélünk. Néhányan szégyenteljes teljesítményt nyújtottak, ehhez nem tudok hozzáfűzni semmit, nyilván lesz majd következménye. Akikről beszélek, azoknak el kellene gondolkozni, hogy mit tehetnek tönkre – azoknak a munkáját tiporják a sárba, akik szívüket-lelküket kiteszik azért, hogy a csapat működjön és pályára tudjon lépni. Mindenkinek sokkal felelősségteljesebben kell gondolkoznia, hiszen ez felnőtt futball – itt már fel kell vállalni az ütközéseket, megfelelő döntéseket kell hozni, ha valaki megsérül, akkor pedig jöjjön le a pályáról. Ilyen szinten saját térfélen nem lehet labdát veszíteni, ilyen hibákat nem szabad elkövetni, mert ezek olyan ballépések, amire egyszerűen nem tud felkészülni egy csapat sem. Vannak olyan meccsek, amelyeket csúnyán, vagy rossz játékkal, de meg kell nyerni. Nem tudjuk továbbra sem átlépni a saját árnyékunkat, de ahogy láttam az eredményeket a többi csapat sem. Óriási szerencsénk van és nem is értem, hogy tudunk még most is a negyedik helyen állni egy ilyen meccs után. Nem érdemeljük meg, de remélem tudunk ezen változtatni a hátralévő időben.

Somogyi Krisztián: – Elégedett vagyok a mai mérkőzés eredményével, hiszen a Békéscsaba is a nemesebb célokért küzdő csapatok közé tartozik. Kicsit tompák voltunk az első játékrészben, bár akkor is lehetett volna lehetőségünk, ha pontosabbak, agresszívabbak vagyunk. A második félidőre sikerült felrázni a csapatot, megpróbáltunk változtatni, tudtuk hogy lesz még lehetőségünk és mindenképpen meg akartuk tartani ezt a minimális különbséget. Sikerült jól sáfárkodni az adódó helyzeteinkkel, így sikerült egy pontot elvinnünk a Viharsarokból.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

YouTube

Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/350734178769686/

line_purple

Magyar Kupa információk

Február 27-én kedden, 18:00 órai kezdettel játsszák le a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest – Paks labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzést, a nyolcaddöntő kedden elhalasztott első felvonását – döntött az MLSZ versenybizottsága.

A közlemény szerint a visszavágót is a tervezetthez képest egy héttel később rendezik meg: március 6-án (kedd) 17:00 órai kezdettel.

Változott a Balmazújváros – ETO FC Győr és a Budapest Honvéd – Siófok meccs kezdési időpontja is, korábban lesznek kettő, illetve egy órával (az új időpontokat lásd lejjebb).

A negyeddöntő sorsolására a február 28-án 19:00 órakor kezdődő Puskás Akadémia – ZTE FC találkozó lefújását követően kerül sor az M4 Sport műsorában.

Február 27. (kedd)
18.00: 
Újpest FC – Paksi FC (Tv: M4 Sport)

Február 28. (szerda)
13.00: Dorogi FC (NB II) – Debreceni VSC
13.00: Vác FC (NB II) – Diósgyőri VTK
13.00: Sényő (megyei I.) – MTK Budapest (NB II)
17.00: Békéscsaba (NB II) – UFC Nagykanizsa (megyei I.)
17.00: Balmazújváros – ETO FC Győr (NB II)
18.00: Budapest Honvéd – BFC Siófok (NB II)
19.00: Puskás Akadémia FC – ZTE FC (NB II) (Tv: M4 Sport)

Március 6. (kedd)
17.00: Paksi FC – Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Információk: MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. február 25. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cím: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

Belépőjegyek:

Online módon 2018. február 12. (hétfő) óta meg megvásárolhatók a jegyek a mérkőzésre, elővételi áron. Online módon történő jegyvásárláshoz szurkolói kártya szükséges.

https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002090

A vendég jegyek online módon 720,- forintba kerülnek. A helyszíni jegyvásárlás során, a teljes árú jegyek 800,- forintba kerülnek, a 18 év alatti diákoknak és nyugdíjasoknak pedig ingyenes a belépés. A kedvezményekre jogosító igazolvány legyen mindenkinél a vásárláskor! Tekintettel arra, hogy a jegyvásárlás névhez- és ülőhelyhez kötött, így a helyszínen szurkolói kártya nélkül, csak a személyi igazolvány bemutatásával lehetséges a vásárlás.

Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben tehetik, mindenképpen váltsák meg előre a jegyeket, hogy elkerülhessék a sorban állást!

A vendégkapu (3-as kapu) a Sport utca (BKV pálya) felől található. Itt és a környező utcákban tudnak parkolni az érdeklődők – a KRESZ szabályai szerint. A Hungária körút túloldalán, a Salgótarjáni úton, a villamos sín mellett is van egy nagyobb parkoló.

A VIP vendégek a stadion 106-os sky boxában tekinthetik meg a mérkőzést, a VIP bejáratnál fogják megkapni a hostess lányoktól a karszalagokat.

A vendég szektorba szóló jegyeket a stadion vendég pénztárában tudják felvenni és a 3-as kapun léphetnek be a V1-V4 szektorokba.

A „semleges” szektorba (B8) szóló jegyeket, szintén a vendég pénztárban vehetik fel, de a stadion 1-es kapuján fognak tudni bemenni a B8-as szektorba.

Pénztárnyitás: 12:00 óra

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

http://mtkbudapest.hu/hirek/mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore

http://mtkbudapest.hu/hirek/megkezdtuk-a-jegyertekesitest-az-elso-negy-tavaszi-hazai-bajnoki-merkozesunkre

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

Megyei I. osztály 2017/2018. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

0-0 (0-0)

Időpont: 2018. február 24. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, 4-es Honvéd utca

Játékvezető: Kocsondi Bálint

Asszisztensek: György Sándor, Zacsok Imre

Békéscsaba: Baráth Bence, Babinyecz Balázs, Barbu Roland-Eduard, Kun László Dávid, Mácsasi László, Balog Zsolt, Seres Bence, Miklya Miklós Mihály, Láza Dévald Márk, Pusztai András, Lustyik Levente. Cserék: Czinanó Antal Áron, Szatmári István, Zsilinszki Martin, Bónus Ádám Maruntelu Mihai Erik.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Körösladány: Nagy Bálint Antal, Zsömbörgi Márton, Ruzsa Zoltán, Viczián Dániel, Knyihár Dániel, Papp Zsolt, Zelenyánszki László, Kristóf Gergő, Zsíros Péter, Burai Dávid I., Hajdu Zsolt. Cserék: Vass Károly, Farkasinszki László, Kéki Csaba, Paulik Ádám, Kovács Ferenc, Juhász Dániel, Laksteter Jován.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Sárga lapok: Zsömbörgi Márton (16. perc), Barbu Roland-Eduard (21. perc), Mácsai László (55. perc).

Piros lap: Babinyecz Balázs (66. perc).

Lendületesen kezdődött a találkozó, a 8. percben Zelenyánszki az utolsó pillanatban szerelte Mácsait, így a hazai támadás nem fejeződött be lövéssel. Nem így a másik oldalon egy kicsivel később, amikor Papp Zsolt kilépése után Baráth kapus védett bravúrral. A 15. percben hatalmas lehetőséget kapott az Előre, miután Zsömbörgi a tizenhatoson belül lerántotta Lázát. Ez büntetőt ért természetesen, melyet Miklya a kapufára lőtt, az ismétlése pedig nem talált kaput, így maradt a null-null. A 23. minutumban jártunk, amikor Knyihár remekül fordult le őrzőjéről, majd Pappnak tette vissza a pöttyöst, aki keresztbe lőtte azt a kapu előtt. Sajnos senki sem érte el a labdát, és kaput sem talált a lehetőség.

A 29. percben aztán Lustyik szabadrúgását láthatták a nézők, ez semmi veszélyforrást nem tartogatott, majd Mácsai lövését már Nagy Bálint biztos kézzel fogta. A hajrában a vendégeknek is volt helyzete, amiből akár vezetést is szerezhettek volna: Burai cselei után Hajdunak passzolt vissza, aki tizenötről a kapu fölé tüzelt. Nem ez volt azonban a félidő zárása, hanem Ruzsa remek beadása, ami Knyihárt üresen találta meg középen, aki nagy helyzetben a kapu mellé lőtt.

A második játékrészből alig telt el két perc, és Knyihár lerántásáért büntetőhöz jutott a Körösladány is. A pontrúgást Nagy Bálint végezte el, sajnos azonban kaput sem talált a lövése. Az 54. percben a másik oldalon Kun próbálkozása szállt kapu fölé, ezután pedig Knyihár távoli próbálkozása nem talált kaput. Az 57. percben Ruzsa oldalról tört be a tizenhatoson belülre, Hajdunak passzolt, de szögletre mentettek a védők, pedig ebben a helyzetben több is lehetett volna.

A 65. percben Mácsai szabadrúgása után Miklya bevette a kapunkat, de nem volt ok az örömre, mert az asszisztens lest jelzett. Pár perccel később a másik oldalon Pappot rántotta le Babinyecz Balázs gólhelyzetben, így teljesen jogosan szabadrúgást kaptunk, az ellenfél játékosát pedig kiállította a játékvezető. A szabadrúgásból aztán veszély nem lett, és érdekes módon a kiállítás után az események is elfogytak a szűk fél órára. A 70. percben Juhász passza után Papp Zsolt lőtt volna, de lövésébe beleértek, így a labda lelassult, a kapus pedig könnyedén védett. A 83. percben jártunk már, amikor Papp középre tekerte a játékszert, de Knyihár elől a kapus lehúzta azt, ezzel pedig a mérkőzés érdemi része le is zárult.

A lilák esetleges sikerükkel a vezetést is átvehetnék, hiszen a listavezető bajnokija elmarad.

A 4-es Honvéd utcában nincs akadálya annak, hogy megvívják a tavaszi nyitány rangadóját. Más célokért küzd, mégis hasonló okokból fontos a két félnek a kiosztásra váró három pont megszerzése. A nyíltan bajnoki címre törő lila-fehérek lemaradása két pont a listavezető Méhkerék mögött, miként a még dobogós Ladány is ekkora fórral rendelkezik a Szarvassal szemben. Bizonyos szempontból tehát mindkét gárda lépéskényszerben van!

– A felkészüléssel elégedett lehetek. Betegségek miatt sajnos vannak hiányzóink, s az is kérdés, hogy a fiatal visszajátszók közül kikkel lehet majd számolni. Kiélezett csatára van kilátás, de hazai pályán szeretnénk revánsot venni az őszi vereségért. Külön nem készültünk a Körösladányra, a saját játékunkat igyekszünk alkalmazni – mondta a rangadóval kapcsolatban Brlázs Gábor, a házigazdák edzője.

A ladányiak szemszögében azért élvez megkülönböztetett figyelmet a derbi, mert sikerük esetén elérhető távolságba kerülnének a lila-fehérek, azaz elhárulhatna az akadálya a további előrelépésnek.

– Kisebb betegségek, sérülések ugyan előfordultak, de a tizennyolc plusz két fős kerettel a hathetes munkát a tervek szerint elvégeztük. Már várjuk a nyitányt, melyen rögtön rangadót játszunk. Az első mérkőzést három-egyre mi nyertük. Közönségszórakoztató mérkőzésre számítok. – fogalmazott a vendégek részéről a meccsek előtt mindig diplomatikus tréner, Fodor Sándor.

line_purple