Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC

A kéthetes szünet után 2016. november 20-án (vasárnap) 15:00 órától, talán a szezon egyik leginkább várt mérkőzése következik, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Szparit fogadja a Kórház utcai Stadionban.

promo_elore_nyiregyhaza_20161120

A hétvégi megméretettéssel együtt már csak négy mérkőzés van vissza a 2016/2017-es őszi szezonból: a Nyíregyháza után Dorogra utazunk, majd két hazai meccs (Szeged 2011 és Ceglédi VSE) lejátszása után fordulhatunk. Ez azt jelenti, hogy tizenkét bajnoki pont van még a kalapban és a táblázatra pillantva látható, hogy továbbra sem dőlt el semmi – hiszen az első helyet birtokló Balmazújváros (32 pont) mögött hat együttes egy mérkőzésnyi (3 pont) különbséggel foglalja el a 2-7. pozíciókat. A Békéscsaba 16 lejátszott forduló után 26 ponttal, pillanatnyilag 8 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség birtokában, a 7. helyen áll – csupán több nyertes mérkőzésünknek köszönhetően előzzük meg a Szeged 2011 csapatát.

Csapatunk már hétfőn délután megkezdte a felkészülést és a szünet miatt intenzívebb programmal rukkolt elő a szakmai stáb. Minden napra jut elvégzendő feladat, hiszen újra mérkőzések sorozatát kell megfelelő eredményekkel teljesíteni labdarúgóinknak. Következő vendégünk megélt már szebb időket is. Furcsa, de a Nyíregyháza ebben az idényben debütált újra a másodosztályban, hiszen a jobb sorsra érdemes szabolcsiak tavaly még az NB 3-as bajnokság Keleti csoportjában vitézkedtek. Az akkor még Mátyus János vezette piros-kék alakulat 83 ponttal (27 győzelem, 2 döntetlen és mindössze 3 vereség), toronymagasan az első helyen végezve harcolta ki a feljutást. Nyilván, a harmadosztály teljesen más tészta és az már most is látszik, hogy a tabella 8. helyén posztoló mezővárosiak is komolyan gondolják az NB I-be jutást. Az igazolások, az edzőváltások és az újra törökországi edzőtáborba készülő vendégeink mind-mind ezt a tényt támasztják alá.

A start előtt több, új, erősítést jelentő játékos is érkezett a csapathoz. Leigazolták Hermány Bencét, akinek lejárt a szerződése a Vasasnál, szerződtették a Debrecen középső védőjét Máté Pétert, Dvorschák Gábort a Mezőkövesd középső védőjét, Ur Lászlót a Cigánd bal bekkjét, Kónya Márkot a rivális Balmazújváros védekező középpályását, Holdampf Gergőt a Soproni VSE belső középpályását,  Tamási Zsoltot a Mezőkövesd belső középpályását, a szabadúszó Rudolf Gergelyt és a DVSC csatárát Tisza Tibort. Fiatal játékos is érkezett az első csapathoz, Ötvös Bence és Kártik Bálint személyében.

Az első fordulóban a Fejér megyei Csákvár ellen játszottak, ahol 0-0-s döntetlent értek el. A döntetlen után mintha szárnyra kapott volna a Spartacus: a 2. fordulóban legyőzték a Vácot (0-1), a harmadikban döntetlent játszottak a rivális ZTE-vel, majd az ezt követő két fordulóban is győzni tudtak, így 5 forduló után a Balmazújváros mögött a második helyen álltak. A frissen feljutó csapatok „rangadóján” a Kozármisleny ellen 4-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán, ami az eddigi jó szereplés után egy nagy pofon volt. A játékosok ezt a nagy zakót hamar feldolgozták, hiszen előbb a másik frissen feljutó Dorogot verték idegenben 1-0-ra, majd utána a Szeged 2011-et és a Ceglédet is legyőzték, így 9 forduló után vezették a bajnokságot 3 ponttal a Kisvárda előtt. A 10. fordulóban következett talán a legnagyobb rangadó a ZTE elleni után, ugyanis hazai pályán fogadták a szintén jól rajtoló Balmazújvárost. A mérkőzés végeredménye 1-3 lett, aminek köszönhetően 1 pontra csökkent a Szpari előnye. A sikertelenséget újabb vereség követte: a tavaly nagyon jó szezont produkáló Budaörs hazai pályán 1-0-ra legyőzte a szabolcsiakat. A Spartacus folytatta rossz sorozatát: kikapott a Szolnoktól 2-1-re, míg a Puskás Akadémiától 2-0-ra. A tarthatatlan szériának köszönhetően a vezetőség szerződést bontott Mátyus Jánossal. Helyére Véber György érkezett, aki már előre jelezte, hogy  szeretne saját stábbal dolgozni, mert azt hatékonyabbnak tartja. A klubvezetés tiszteletben tartotta kérését, így november 15-től Borsos Vilmos váltotta Szabó Attilát a kapusedzői pozícióban. A 15. fordulóban a Kisvárda ellen sikerült döntetlent elérniük idegenben (1-1), majd a Soprontól 1-2 arányú vereséget szenvedtek hazai pályán. A Magyar Kupában sem sikerült maradandót alkotniuk: az első körben legyőzték az Iváncsát 3-0-ra, azonban a második körben a Kozármislenytől 3-2-re kikaptak, így el is búcsúztak a kupától. A legeredményesebb játékosuk jelenleg Rezes László, aki már 5 gólt szerzett, de Filip Dragóner sem szerepel rosszul (4 gól és 1 gólpassz).

A Nyíregyháza utazó keretének és kezdő összeállításának meghatározása nem tűnik könnyű feladatnak, hiszen sérülések és eltiltás is nehezíti a mester dolgát: Kártik Bálint József begyűjtötte ötödik sárga céduláját – így automatikusan kimarad a Békéscsaba elleni bajnokiról, Harsányi Zoltán combizom szakadással küszködik, akárcsak Dragóner Filip – bár ő már a rehabilitációs edzéseknél tart a teljes felépülési folyamatban. Törtei Tamás korábbi keresztszalag műtétje után már megkezdte az edzéseket, de a hátvéd igazi visszatérésére még várni kell és a Soroksár elleni mérkőzésen (12. forduló) részleges szalagszakadásokat szenvedő Rudolf Gergely szereplése sem valószínűsíthető.

A két együttes közös múltját tekintve van mit analizálni, hiszen ha csak az utóbbi tíz esztendőt vesszük figyelembe, akkor is tizenháromszor mérkőztünk meg egymással. A statisztika bizony jócskán vendégeink malmára hajtja a vizet: szempontjukból 7 győzelem, 5 döntetlen és mindössze 1 vereség (2011. 04. 09-én Békéscsaba-Nyíregyháza 2-1) a mérleg. Utoljára 2014. december 9-én találkoztunk aktuális ellenfelünkkel, a 2014/2015-ös szezon Liga Kupa sorozatában. Akkor egy 2-2-es hazai döntetlen után, 1-0 arányú idegenbeli Szpari győzelemmel léptek tovább.

Zoran Spisljak: – Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt két hét folyamán, igyekeztünk azokat a részeket tökéletesíteni, amelyekre a jövőben még nagyobb szükségünk lesz. Szerencsére sikerült egy felkészülési mérkőzést is játszanunk – így ritmusban tudtunk maradni -, ahol több fiatal labdarúgó is játéklehetőséghez jutott. Úgy érzem hasznosan telt a válogatott szünet és ráhangolódtunk a következő, Nyíregyháza elleni bajnokira. Sérültjeink és eltiltottjaink jelen pillanatban nincsenek, bár a meccs előtti két utolsó napon még eldől, hogy Huszár és Fabio játszhat-e. Vasárnap keleti rangadót játszunk, amelynek szurkolóink körében is hagyománya van – így bízom benne, hogy ezúttal azok a drukkerek is kilátogatnak és segíteni tudják a csapatot, akik eddig valamilyen oknál fogva nem voltak jelen. A kitartó és állandó vendégeinknek és szurkolóinknak köszönjük szépen, hogy folyamatosan biztatják együttesünket és bízunk benne, hogy kitartanak a bajnokság végéig. Következő ellenfelünk kitűnő játékos-állománnyal rendelkezik és igen felkészült mindenféle szempontból. Azt sem kell külön hangsúlyoznom, hogy mit jelent egy-egy csapatnál egy új vezetőedző érkezése. Erre és minden más tényezőre is megfelelőképpen felkészültünk, így bízom benne, hogy egy nagyszerű hangulatú, jó mérkőzést játszhatunk – természetesen lila-fehér sikerrel!

Nagy István: – Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk – nyilván ehhez az is hozzájárult, hogy az előző meccsen, Siófokon nyerni tudtunk. Az elmúlt két hétben csak a Nyíregyházára koncentráltunk, úgyhogy megfelelő elszántsággal és akarattal mindenképpen győzni szeretnénk. Szerintem jó és izgalmas mérkőzés várható vasárnap, így senki sem fog csalódni, aki kilátogat a Kórház utcába. A Nyíregyháza az osztályban az egyik legjobb csapat, így ennek megfelelően fogunk mi is pályára lépni. Több olyan játékosunk is van, akik képesek eldönteni a mérkőzéseket – bízom benne, hogy ismét sikerül betalálnom és ezáltal itthon tudjuk tartani a három pontot.

Véber György: – Örülök, hogy egy jó csapattal játszunk, mert egyből javíthatunk. Közvetlen riválisnak tartom a Békéscsabát és ez egy jó alkalom, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz. Remélem a Sopron ellen látott első harminc perc játékát a teljes mérkőzésen nyújtja majd a csapat és bízom abban, hogy a helyzeteinket jobban kihasználjuk majd. A héten nagyon jól dolgoztak a játékosok, így előrelépést várok. Győzni szeretnénk.

A mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz, akivel utoljára még az OTP Bank Ligában, 2016. április 30-án találkozhattunk, amikor a Békéscsaba – DVSC-TEVA (0-0) mérkőzésen alapvonali asszisztensként tevékenykedett.  Az 1982-ben született spori pályafutása alatt összesen 890 sárga-, valamint 84 darab piros cédulát osztott ki. Segítőiként Kelemen Attila és Varga Gábor, tartalék játékvezetőként Ducsai József került kijelölésre. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 17. fordulójának összes mérkőzését 2016. november 20-án (vasárnap) lebonyolítják, öt meccset 13:00, egyet 15:00 és a maradék négyet pedig 16:00 órás kezdési időponttal rendezik meg. Riválisaink közül a Balmazújváros Szolnokra, a Szeged 2011 Kisvárdára, a ZTE Csákvárra látogat, míg a Puskás a Ceglédet fogadja.

Bár szombaton még csapadékkal is számolni kell, vasárnapra azonban tisztul az idő és a maximális hőmérséklet 7-15 Celsius fok között alakul majd. Ettől függetlenül javasoljuk a meleg, vízhatlan öltözetet!

A mérkőzést az M4 Sport csatorna élőben közvetíti és természetesen – a szokásos módon – Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában is élő tudósítással jelentkezünk. Nem szeretnénk a nézettséget és a látogatottságot rontani, de mindezek ellenére arra buzdítunk mindenkit, hogy látogasson ki a stadionba és buzdításával segítse győzelemre csapatunkat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

penzugyor_se_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 16. forduló

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (0-2)

Időpont: 2016. november 20. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Pénzügyőr SE Sporttelep

Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 124-126.

Játékvezető: Juhász Bálint

Asszisztensek: Németh Imre, Hima Andrea

Pénzügyőr: Hajdu Gergely, Szigeti Attila, Biró József, Szabó Balázs, Varga-Sebestyén Benjámin, Karvalics Bence, Mészáros László, Rabatin Szabolcs, Sztrunga Zsolt, Laurinyecz Ákos, Feil Máté. Cserék: Rabatin Péter, Hetesi Patrik, Nagy Bendegúz, Tajti Bence, Turi Ákos, Pápai Ádám, Horváth Krisztián.
Vezetőedző: Vatai Attila

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vozár Dávid, Kmetykó Kevin, Babinyecz Balázs, Láza Dévald Márk, Mácsai László, Balog Zsolt, Kálmán Szilárd, Kun László Dávid, Oláh László Dávid, Tóth Dániel. Cserék: Konyecsni Zoltán, Bozsó Milán, Takács János Dávid, Baráth Bence.
Vezetedző: Szenti Zoltán

Gólszerzők: Tóth Dániel (20. perc), Kun László Dávid (37. perc), Szabó Balázs (67. perc).

Sárgalapok: Varga-Sebestyén Benjámin (56. perc), Mészáros László (62. perc), Feil Máté (74. perc), Vozár Dávid (84. perc), Kálmán Szilárd (87. perc), Máthé Gábor (92. perc).

line_purple

Hatmeccses nyeretlenségi sorozat végére tett pontot a Békéscsaba 1912 Előre második számú együttese, amely az NB III-as labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában Pasaréten győzte le a Pénzügyőrt. A lila-fehérek remek első félidei játékkal borították a papírformát, megnyitva ezzel az őszi hajrát.

A mély talajú pályán a csabai együttes ragadta magához a kezdeményezést. Az első félidő túlnyomó részében a vendégek akarata érvényesült, akik a mezőnyfölényüket kétgólos előnyre tudták váltani. A 20. percben egy jobb oldali támadás végén a visszajátszott labdát Tóth Dániel 14 méterről rúgta laposan a hosszú sarokba: 0–1. Bő negyedóra elteltével Oláh László remek cselsorozat után gurított középre Kunhoz, aki 6 méterről nem hibázott: 0–2.

A második félidő elején döntésre vihették volna a csabaiak, de Láza 5 méterről nagy ziccerben mellé fejelt. Nem maradt el a büntetés: a 67. percben egy szélről belőtt szabadrúgást a védők gyűrűjéből Szabó Balázs csúsztatta a hosszú sarokba, 1–2. A folytatásban átvette az irányítást a Pénzügyőr, mezőnyfölénybe került, de a vendégcsapat védelme jól állt a lábán, így bravúros három pontot szerzett a Békéscsaba, amely küzdeni tudásból is példásra vizsgázott.

Szenti Zoltán: – Remek iramú és színvonalú mérkőzésen, megérdemelten szereztünk három egy jó csapat ellen.

line_purple

Ezen a hétvégén a dobogóra törő, jelenleg a bajnoki táblázat hetedik helyén álló Pénzügyőr otthonába látogat második csapatunk és Szenti Zoltán ezúttal sincs könnyű helyzetben, hiszen a rendelkezésére álló játékosállomány igen foghíjas. Visszajátszó több okból sem áll a rendelkezésére.

Szenti Zoltán: – Sajnos visszajátszókat nem kaptam, így a szokásosnak nevezhető kerettel kell helytállnunk a hétvégén. Beszterczei Attila az első csapatot erősíti, Tóth Dániel és Kálmán Szilárd viszont a rendelkezésemre áll. A SZEOL elleni felkészülési mérkőzésen kitűnően teljesítő Oláh László Dávid valószínűleg szintén a másodosztályban kaphat lehetőséget, így egyetlen célunk a tisztes helytállás lehet Budapesten. Az biztos, hogy a helyzetünk nem egyszerű, de sportemberként nem tudok feltartott kézzel a mérkőzés elé nézni. Bízom a srácokban, hogy apait-anyait a pályára tesznek és akkor emelt fővel jöhetünk le a pályáról.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/657657714415767/

Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC

  szeol_sc_150

Zártkapus felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC

2-2 (2-0)

Időpont: 2016. november 11. (péntek) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Iványi Zoltán

Asszisztensek: Csatári Tibor, Viczián Mátyás

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Bényei Balázs, Spitzmüller István, Nagy István, Szalai Dániel, Oláh László Dávid, Gránicz Patrik, Birtalan Botond. Cserék: Baráth Bence, Konyecsni Zoltán, Mácsai László, Viczián Ádám, Urbin Péter, Ihrig-Farkas Sebestyén.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

SZEOL: Leindler Domonkos, Gajág Gergő, Vágó Levente, Ikonomou Konstantinos, Buzási Péter, Puskás Csaba, Búrány Zoltán, Grünvald Attila, Péter Antal, Schrammel Ádám, Maksimovic Nikola. Cserék: Dangó Dénes, Rácz László, Forró Attila, Lévai Norbert, Mendebaba Szása, Németh László, Fülöp Tibor, Hajder Dávid.
Vezetőedző: Tóth Ákos

Gólszerzők: Gránicz Patrik (26. perc), Oláh László Dávid (45. perc), Ribánszki László – öngól (71. perc), Rácz László (83. perc).

Zoran Spisljak: – A felkészülési mérkőzés mindenképpen elérte célját, még akkor is ha nem sikerült győznünk. Sokáig vezettünk és sok szép támadást dolgoztunk ki, emelett lehetőséget kapott több fiatal játékos is. A elsődleges cél a meccsterhelés volt és hogy ritmusban maradjunk a szünet alatt is – hiszen a jövő hét végén már a Szparit fogadjuk. Nagyon örülök annak, hogy mindenki megállta helyét és külön kiemelném Oláh Lacit, akit egyrészt olyan szintű játékot mutatott, amit eddig még nem láttunk tőle – az pedig külön öröm, hogy gólt is szerzett. Az ilyen teljesítmény mindenképpen a klubnak is hasznára lesz, hiszen azért dolgozunk, hogy labdarúgóinkat és ezáltal a csapatot megfelelőképpen fel tudjuk építeni. Gratulálok mindkét együttesnek! Holnap a NB3-ban lesznek visszajátszók, de óvatosan és körültekintően kell eljárnunk a sérülésveszély miatt.

Tóth Ákos: – Teljes csapatot tudtam cserélni és nagyon örülök, hogy el tudtunk jönni egy mérkőzést lejátszani Békéscsabára – így mindenképpen hasznosnak értékelem a mai meccset. Egy jó erőkből és nagy kedvvel játszó Előrét láthattunk az első félidőben, így kettővel vezettek is. A második félidőben mi is felbátorudtunk és bár szerencsével, de sikerült ikszre hoznunk a meccset – bár hangsúlyozom, most nem az eredmény volt a lényeg. Bízom benne, hogy ez az erőfelmérő jól szolgálta mindkét csapat érdekeit és jövő héten győzelemmel folytathatjuk a bajnokságot. Számunkra továbbra is a bennmaradás a cél, ezért kell tovább dolgoznunk és mindent megtennünk. Próbajátékost is teszteltünk, igyekszünk az igazolások tekintetében is előre nézni – meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

line_purple

Fotók 

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/219846025117289/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Paksi FC II.

paksi_fc_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 12. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Paksi FC II.

2-3 (1-2)

Időpont: 2016. november 9. (szerda) 13:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Bana Gergely

Asszisztensek: Kovács Gábor, Csóra Szabolcs

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

A mérkőzésről Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában élőben tudósítunk.

Békéscsaba: Mursits Roland, Kmetykó Kevin, Fehér Zsolt, Babinyecz Balázs, Láza Dévald Márk, Pilán Márkó, Kálmán Szilárd, Takács Péter, Kun László Dávid, Ihrig-Farkas Sebestyén, Tóth Dániel. Cserék: Baráth Bemce, Mácsai László, Tórh Gergő Attila, Konyecsni Zoltán, Oláh László Dávid, Takács János Dávid, Vozár Dávid.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Paks: Rácz Gergő, Rácz Zsolt, Nagy Ádám István, Bagó Patrik, Hanol Milán, Kesztyűs Barna, Simon Márk, Zachán Péter, Szakály Dénes, Jelena Richárd, Vernes Richárd. Cserék: Pámer Krisztián, Kesztyűs Máté, Luczek Roland, Salacz Attila, Vlasics Dániel.
Vezetőedző: Osztermájer Gábor

Gólszerzők: Jelena Richárd (14. perc), Simon Márk (20. perc), Tóth Dániel (43. perc), Takács Péter (65. perc), Zachán Péter (81. perc).

Sárgalap: Kálmán Szilárd (27. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (31. perc).

line_purple

Szenti Zoltán: – Úgy gondolom, hogy függetlenül a végeredménytől nagyon jó mérkőzést játszottunk. Több NB I-es és NB II-es visszajátszót is láthattunk a pályán, sajnos ezen a napon gyakorlatilag a Paks háromszor rúgott kapura és háromszor talált be. Ilyen passzban vagyunk, minden kifelé jön. Dolgozunk tovább és szeretnénk még az idén legalább hat pontot szerezni, hogy maradjon esélyünk a bennmaradásra.

Osztermájer Gábor: – Meglátszott, hogy az úgynevezett kettes csapatok jászottak, az összeállítás is mindkét oldalon jobb volt, mint a megszokott. Szervezett, jó focit láthattunk mindkét együttestől – az első részben előnyre tettünk szert, de nem sikerült a félidőt kihúznunk kapott gól nélkül, így a második játékrészre is nyílt maradt a mérkőzés. Aztán egy könnyen befújt büntetőből egyenlített a hazai csapat, így mozgósítanunk kellett a tartalékokat. Úgy érzem, hogy megérdemelten győztünk – attól függetlenül, hogy a harmadik gólt egy szerencsésen megpattanó lövésből szereztük. Türelmesen játszottunk és megvártuk, hogy hol lehet beütni a labdát – nyilván ebből adódik, hogy védekezésben ezúttal vékonyabbak voltunk, de a három elöl játszó labdarúgónk hozta a tőlük elvárható teljesítményt. Minden csapatnak megvannak a céljai, így nekünk is – szeretnénk a hátralévő négy mérkőzésből még legalább kettőt megnyerni és ha a hatodik hely körül tudnánk fordulni, elégedett lennék.

line_purple

A 12. fordulóból – az időjárás miatt – elmaradt mérkőzéssel, ezúttal hétközben folytatódik második csapatunk számára a bajnokság, amikor újra a Paksi FC csapatát látjuk vendégül.

Bár az időjárás ezúttal sem túl kegyes a résztvevő felek számára – azért bízunk benne, hogy nem lesz akadálya a lebonyolításnak. Vendégeink igen jó sorozatban vannak, hiszen az utóbbi négy mérkőzésüket megnyerték. A Tolna megyeiek 13 lejátszott mérkőzés után a táblázat 8. pozícióját foglalják el, mérlegük 6 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség – mellyel összesen 21 bajnoki egységet gyűjtöttek. Az eddig foghíjas létszámban és igen szűk cserepaddal szereplő Békéscsabának még nem sikerült előrébb lépnie, így aztán igen nagy szükség lenne egy újabb reményt keltő teljesítményre.

Szenti Zoltán: – Úgy néz ki, hogy lényegesen erősebb csapatot tudunk pályára küldeni, mint legutóbb Pécsett – amire szükség is lesz, hiszen élvonalbeli forduló híján várhatóan ellenfelünk is komolyan veszi majd a párharcot. Mursits, Pilán, Fehér, Takács, Kálmán, Tóth és Ihrig-Farkas játszik vissza, és biztos vagyok benne, hogy a srácok odateszik magukat – hiszen számukra is fontos, hogy tétmérkőzésen jussanak játéklehetőséghez. Talány viszont számomra, hogy Csertői Aurél kiket bocsát majd Osztermájer Gábor kollégám rendelkezésére az élvonalbeli együttes tagjai közül. Mindentől függetlenül szeretnénk egy jó mérkőzést játszani és megszerezni második győzelmünket. Számunkra az elsődleges cél, hogy jövőre egy-két játékost feladjunk az első keretbe, amire látok is reményt. Emellett igyekeznünk kell minél több pontot gyűjteni, hogy a tavaszra maradjon esélyünk a bennmaradásra.

line_purple

Élő tudósítás Fotók Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1229710903759973/

 

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

siofok_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 16. forduló

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-1)

Időpont: 2016. november 6. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Siófok, Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

Játékvezető: Szőts Gergely

Asszisztensek: Lémon Oszkár, Király Krisztián

Tartalék játékvezető: Böcskei Balázs

Siófok: Filipánics Bálint, Mogyorósi József, Tamaskó Adám, Czingráber Máté, Nagy Dániel, Berki Péter, Elek Bence, Petneházi Márk, Gréczi Gábor, Farkas Norbert, Gál Mátyás. Cserék: Tajti Norbert, Körmendy Kevin, Pendl Alexander, Micsinai Miklós, Kovács Dávid, Nagy Richárd.
Vezetőedző: Goran Kopunovic

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Juhász György, Viczián Ádám, Spitzmüller István, Bényei Balázs, Szalai Dániel, Nagy István, Gránicz Patrik. Cserék: Mursits Roland, Takács Péter, Tóth Dániel, Ihrig-Farkas Sebestyén, Pilán Márkó, Birtalan Botond, Urbin Péter.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerző: Nagy István (25. és 59. perc).

line_purple

25. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Békéscsaba 20 méterre a siófoki kaputól. A labdát Nagy István a jobb felső sarok felé lőtte, Filipánicsnak sansza nem volt hárítani, 0–1.

59. perc: Spitzmüller tűzte volna kapura a labdát, ami elakadt egy védő kezén. A 25 méteres szabadrúgáshoz ismét Nagy István állt, aki ezúttal a bal alsóba rúgta a játékszert, 0–2.

Az esős idő sokakat távol tartott a mérkőzéstől, alig száz néző válthatott rá jegyet. Nem így azt a 30 csabai szurkolót, akik majd 300 kilométer utaztak azért, hogy a Balaton-parti város „hűvös fogadtatása” ellenére hozzásegítsék kedvenceiket a minél jobb eredmény eléréséhez.

Az elején a házigazdák ráijesztettek a viharsarkiakra. Hamarabb felvették a meccs ritmusát és bátrabban kezdeményeztek. A félidő derekán azonban Nagy István szabadrúgásgólja mindent átírt. Onnan tovább a csabaiak domináltak, több helyzetet is kihagytak, a Siófok ellenben csak elvétve jutott el Ribánszki kapujáig.

Szünet után ismét a házigazdák léptek fel támadólag, de a lila-fehérek jól verték vissza az akcióikat, és gyors kontrákat vezettek. Nagy István újabb szabadrúgás gólja ismét jótékony hatással volt a látogatók játékára. Főként a labdabirtoklásra helyezték a hangsúlyt, így a helyiektől elvették azt a lehetőséget, hogy veszélyt teremthessenek a csabai kapu előtt.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a csapatnak! Két nagyon szép góllal tudtunk ismét győzni és elhoztuk a három pontot Siófokról. Az egész mérkőzést sikerült kézben tartanunk és a csapat erejét mutatja az is, hogy pontrúgásokból is eredményesek tudtunk lenni. Ezt a formát és lendületet kell továbbra is produkálnunk és akkor biztosan elérjük a kitűzött célt. Köszönöm szurkolóinknak is, hogy elkísérték a csapatot!

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1856899047874788/