Címkézett bejegyzés

Gyere ki a meccsre és nyerj!

Több okból is érdemes lesz kilátogatni a 2019. február 10-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC rangadóra.

Ne felejtsük el, hogy a tabella 4. és 2. helyezettje találkozik és a két együttes között mindössze 5 pont a különbség. Amennyiben sikerül folytatnunk a kitűnő hazai szériát és itthon tartani a három pontot, úgy a különbség minimálisra csökken!

Erre a mérkőzésre minden belépőjegy árából ötven százalék kedvezményt biztosítunk, tehát a helyszínen megvásárolt felnőtt tikettek mindössze 500, míg a diák-nyugdíjas belépők csak 250,- forintba kerülnek.

A 2019-es év, egyben a tavaszi szezon első hazai, villanyfényes mérkőzését tekinthetik meg a Kórház utcai centerpályán, így a hangulat és a fociélmény egészen biztosan adott lesz.

A mérkőzés előtt köszöntjük egyik játékosunkat, de hogy kit és miért ez legyen meglepetés!

Minden kilátogató vendégünket közönségjátékra invitáljuk, hiszen a helyszínen megnyerhetik a 4 darab páros Árpád Gyógy- és Strandfürdő belépő egyikét, egy családi belépőjegy csomagot a 2018. február 24. (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Vasas FC elleni újabb, hazai mérkőzésre, vagy akár egy lila-fehér ajándékcsomagot! A játékban minden néző automatikusan részt vesz, de hogy milyen módon, azt csak a mérkőzés előtt áruljuk el – figyeljék a hangosbemondót, érdemes!

Végül pedig a legfontosabb és leglényegesebb szempont, ami miatt semmiképpen se hagyják ki a vasárnapi derbit, hogy első alkalommal láthatják ebben az évben fiatal együttesünket tétmeccsen a Kórház utcában! Számítunk minden lila-fehér érzelmű szimpatizáns támogatására, hiszen különösen fontos a lelátókról érkező biztatás!

Hajrá Lilák!

Válts bérletet a 2018/2019-es szezonra!

Változatlan árakon!

Érdemes bérletet váltani a 2018/2019-es szezonra is, hiszen a költségmegtakarítás mellett a szezonbelépő tulajdonosok kiemelt kedvezményekben részesülnek! Minden bérlettulajdonos ajándékot kap a vásárláskor, valamint a szezon végén egy nyereménysorsoláson is automatikusan részt vehet majd.

A bérletek árai az előző évhez képest változatlanok maradnak, tehát a klubvezetés úgy döntött, hogy áremelés nélkül, mindössze 395,- és 790,- Ft / mérkőzés áron garantálja a Kórház utcai Stadionba való belépés lehetőségét. A 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes bérletekkel biztosíthatja helyét az egész idényre és jóval kedvezőbb áron tekintheti meg a másodosztályú mérkőzéseket, mint a helyszínen vásárolt belépőkkel. Az esetleges hazai, Magyar Kupa meccsekre ebben az idényben is mindenkinek ingyenes lesz a belépés! Ezért kombinált szezon tiketteket az idén sem bocsátunk ki, és nem lesz félszezon bérlet sem.

A diák/nyugdíjas 7.500,- forintba (max. 395,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt bérlet 15.000,- forintba (max. 790,- Ft / mérkőzés) kerül. Az árak minden szektorra egyformán érvényesek és tartalmazzák az ÁFA összegét is.

Lényeges információ, hogy továbbra is a stadion Kórház utca felőli lelátójának hazai szektoraiba (A, B, C, C1) lehetséges a bérletek kiváltása. Lényeges tudni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre az egész idényben itthon rendezi meg a hazai mérkőzéseit, tehát az építkezés miatt a bérlettulajdonosok számára is végig biztosított marad a belépés.

Tudnivalók:

– bérleteket kizárólag személyi igazolvány bemutatásával lehet váltani,
– csak személyesen lehetséges a vásárlás,
– online rendelésre nincs lehetőség,
– fizetés csak készpénzzel, a bérlet átvételének időpontjában,
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni,
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető személyi igazolványát,
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet),
– nyitvatartás munkanapokon 08:00-16:00 óra között,
– a megváltott szezon tikettek az összes 2018/2019-es, hazai bajnoki mérkőzésre érvényesek,
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosai használhatják,
– gyermekeknek 15 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő,
– felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletek kiváltása a pénztárakban, a mérkőzések előtt NEM lehetséges!

Hasznos tanácsok:

– amennyiben megtartotta tavalyi bérletét és ugyanarra a helyre szeretné biztosítani ülőhelyét, akkor érdemes azt magával hoznia, hogy meggyorsíthassuk a kártyakészítés menetét,
– a szezonbérlet kiváltásával diák/nyugdíjas szurkolóink akár 2.000,- forintot, míg felnőtt drukkereink maximum 2.100,- forintot takaríthatnak meg,
– a stadion mindenki számára nyitva áll, így érdemes a bérlet kiváltás előtt megtekinteni az ülőhelyeket és a szektor jelét, a sor, valamint esetleg az ülőhely sorszámát is bemondani a vásárláskor – így egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az ügyintézés.

Technikai információk:

– az utánpótlás bérletek szervezett módon történő kiadásáról a korosztályos edzők fogják az érdekelteket, megfelelő időben tájékozatatni,
– az utánpótlás bérletek 500,- forintba kerülnek, viszont ebben a szezonban nem lesz lehetőség a mérkőzések előtt tiszteletjegyek igénylésére,
– stratégiai partnereink és VIP vendégeink részére a szezon kezdése előtt, időben eljutattjuk az igényelt belépőket,
– a VIP és tiszteletbérletek igénylése kizárólag a benyújtott kérelmek vezetőségi elbírálása alapján lehetségesek.

Biztosítsa helyét most és élvezze testközelből az NB II küzdelmeit!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Belépőjegy-bérlet árak

Nyerj egy kupagyőztes mezt!

Regisztrálj, gyere ki a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzésre, szurkolj a csapatnak és megnyerheted a Hetes Kft. felajánlását, az ISV felirattal ellátott és az 1988-as csapat tagjai által aláírt, kupagyőztes mezt (reprodukció)!

A nyeremény megszerzéséhez nem kell mást tenned, csak kitölteni a regisztrációs lapot és máris részt vehetsz a sorsoláson, amelyet a Nyíregyháza elleni mérkőzés utáni ünnepségen bonyolítunk le. Az űrlap beküldésének határideje: 2018. május 19. (szombat) 12:00 óra. Összesen három darab mez kerül kisorsolásra, melyeket a szerencsés nyertesek érvényes bérlet vagy belépőjegy felmutatásával vehetnek át.

A részvétellel automatikusan elfogadod a játékszabályzatot és a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. adatkezelési elveit. A változtatás jogát fenntartjuk, jogorvoslati lehetőségnek nincs helye.

Figyelem! A 2018. május 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus mérkőzéssel kapcsolatban igen jelentős az érdeklődés, telt ház várható – így mindenképpen azt javasoljuk, hogy időben, előre váltsa meg mindenki a belépőjegyét, hogy elkerülhesse a sorban állást! Bérletes szurkolóinknak és vendégeinknek természetesen nincs teendőjük.

Online belépőjegy vásárlás itt:

http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002247/Bekescsaba-1912-Elore—Nyiregyhaza-Spartacus-FC

A regisztrációs lehetőség lezárult! Minden jelentkezőnek sok szerencsét kívánunk!

Végeredmény: góltotó játék 2016/2017

Góltotó játékunk is véget ért a 2016/2017-es szezonra vonatkozólag, így az utolsó fordulóra beérkezett adatokat feldolgozva eredményt hirdetünk.

A 38 fordulóból álló szezonban összesen 88-an játszottatok velünk és egészen a végéig izgalmasan alakultak az eredmények. A legtöbb pontot gyűjtő, ezáltal az első helyezést megszerző játékos László Szabolcs (503 pont) lett, aki ezzel egy 2017/2018-as bajnoki évre vonatkozó tiszteletbérletet nyert. A 2-3. helyen obz70 (491 pont) és BT (487 pont) fantázianevekkel résztvevő tippelőink végeztek, őket egy-egy csapatunk tagjai által aláírt poszterrel, valamint egyéb lila-fehér ajándéktárgyakkal lepjük meg. Gratulálunk!

A nyereményeket június 19-től (hétfő) lehet majd átvenni, a tiszteletbérletet pedig a bérlet- és belépőjegy árusítás kezdetétől – melynek időpontjáról természetesen külön is tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt! A játékot a következő bajnokságban ismét elindítjuk és biztatunk mindenkit a tippelésre!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/goltoto/goltoto-jatek-2016-2017/

Nyerj tiszteletjegyeket!

Küldj egy klassz fotót és nyerj családi belépőjegy csomagot a 2017. május 3-án (szerda) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 33. forduló labdarúgó mérkőzésre, valamint egy csapatunk tagjai által aláírt posztert!

Ehhez nem kell mást tenned, mint egy általad készített, bármilyen szempontból különleges vagy hangulatos, csapatunkkal, mérkőzésekkel, esetleg a Kórház utcai Stadionnal kapcsolatos, lehetőleg "lila-fehér" fotót elküldened számunkra. Ne felejts el címet vagy megjegyzést is írni hozzá!

A beküldött fotókat hivatalos Facebook oldalunkon közzétesszük egy erre a célra létrehozott galériában és szavazásra bocsátjuk. Ettől kezdve pedig rajtad és a látogatókon is múlik, hogy melyik fotó kapja a legtöbb lájkot. Természetesen a legtöbb szavazatot gyűjtő kép tulajdonosa nyer!

Beküldési határidő: 2017. április 26. (szerda) 24:00 óra. A határidő után beérkezett pályázatokat nem tudjuk közétenni.

A szavazás 2017. április 27-én (csütörtökön) startol és egészen 2017. május 1-jén 12:00 óráig, a "SZAVAZÁS LEZÁRVA!" bejegyzés megjelenésig lehetséges!

Szabályok

A résztvevők hozzájárulnak, hogy a játékban való induláshoz szükséges személyes adatokat a Békéscsaba 1912 Előre kezelje, valamint a beküldött pályaműveket saját céljaira használhassa fel és a jelentkezéssel egyidőben elfogadják a játék feltételeit, valamint szabályait. Egy valós személy, csak egy fotóval pályázhat. Ezúttal kizárólag amatőr jelentkezők beküldéseit várjuk, profi fotósok, ügynökségek, stúdiók ne pályázzanak! A felvételeken semmiféle hirdetés, reklám vagy arra utaló grafika, illetve felirat NEM szerepelhet. A valótlan és/vagy nem létező adatokkal együtt beküldött fotókat érvénytelennek tekintjük. A résztvevők kijelentik, hogy a beküldött képek nem állnak szerzői jogi oltalom alatt. Fenntarjuk a jogot, hogy a publikálásra bármilyen szempontból (minőség, tartalom, stb.) alkalmatlan képeket indoklás nélkül visszautasítsuk. A feltöltött fotókat változtatás, retusálás és/vagy vágás nélkül tesszük közzé. A fotók beküldése kizárólag weboldalunkon (http://1912elore.hu/site/kapcsolat/uzenet/) keresztül, a megfelelő adatok (név, e-mail cím, telefonszám) megadása után lehetséges. Más módon (e-mail, facebook, stb.) beküldött pályázatokat nem tudunk befogadni. A nyereménycsomag maximálisan 4 darab tiszteletjegyet, valamint egy darab posztert tartalmaz, melyek kizárólag személyesen vehetők át Békéscsabán az Előre Székházban, legkésőbb 2017. május 2-án (kedd) 16:00 óráig. A nyertest természetesen értesítjük, valamint a közösségi oldalunkon is közzétesszük. Jogorvoslatnak nincs helye.

Jó játékot kívánunk!

Játszom!