Címkézett bejegyzés

Két hét

Bő két hét maradt hátra a téli felkészülési időszakból, hiszen 2017. február 19-én (vasárnap) 14:30 órától – megváltozott kezdési időpontban – Balmazújvárosban, élő televíziós mérkőzésen vág neki csapatunk a szezon 21. fordulójának.

Addig azonban még sok teendő és elvégzendő munka maradt. A héten mindkét csapatunk egy-egy edzőmérkőzéssel folytatta a programot (Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 és Békéscsaba 1912 Előre II. – Vésztői SE 9-0), de a hétre tervezett feladatok ezzel még egyáltalán nem merültek ki. Konditermes foglalkozások, mérkőzés elemzések, további tréningek és szombaton máris két újabb meccs vár labdarúgóinkra. Első csapatunk február 4-én (szombat) reggel Temesvár felé veszi az irányt, ahol – magyar időszámítás szerint – 13:00 órás kezdési időponttól az ASU Poli Timisoara együttese ellen lép pályára. Az utazó keret szinte az utolsó pillanatban állt össze (ABC rendben): Babinyecz Balázs, Bényei Balázs, Beszterczei Attila, Hrabina Alex Gergő, Juhász György, Kelemen Dávid, Nagy István, Nascimento de Oliveira Fabio, Oláh László Dávid, Ribánszki László, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Tóth Dániel, Tönkő Róbert, Zelenyánszki László. Sérültek: Gránicz Patrik, Kálmán Szilárd, Viczián Ádám. Egyéb okokból nem tudnak utazni: Bagi István, Fehér Zsolt, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Urbin Péter.

Eközben második együttesünk sem tétlenkedik, hiszen Szenti Zoltán neveltjei délelőtt 11:00 órától az Újkígyóst fogadják a Kórház utcában.

Vasárnapra és hétfőre mindenki pihenőnapot kap, hogy a felkészülés utolsó fázisa előtt játékosaink családjukkal együtt tudjanak regenerálódni. A családi örömöket Kelemen Dávid apuka joggal élvezheti ezután, hiszen február 2-án megszületett gyermeke, Kelemen Milán. Az egész klub nevében sok boldogságot és egészséget kívánunk a családnak!

A hétfői szünetet kihasználva a klubvezetés értekezlettel folytatja a munkát, majd azt követően – a tervek szerint – már publikus és konkrétumokat tartalmazó nyilatkozattal áll rendelkezésünkre, melyben közlik új igazolásainkat, a távozókat és a keretben történő átszervezések okait is. Szintén izgalmas hír, hogy végre megkezdődhetnek a Kórház utcai stadion átépítési munkálatai. Elvileg – az ígéretek szerint – 2017. február 8-án (szerdán) megtörténik az építési terület átadása és kijelölése, miután konkrét formában nyílik lehetőség a hatóságokkal és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel történő egyeztetésre arról, hogy az Előre az építkezés alatt is a Kórház utcában rendezhesse meg hazai mérkőzéseit.

A felkészülési meccsek sorozatából ezután három mérkőzés marad: február 8-án 18:30 órától második csapatunk Szeghalmi FC-t látja vendégül, majd február 11-én (szombaton) 11:00 órától a Tiszakécske vendégszerepel a Kórház utcában. A 2017. február 11-én (szombaton) megrendezendő DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés kezdési időpontját 2017. február 6-án (hétfőn) határozzák meg a felek.

A temesváriakkal egyébként 2016. nyarán többször is találkoztunk – hiszen Sorin Brindescu együttese akkor a közelben edzőtáborozott: július 5-én Békéscsaba 1912 Előre (vegyes) – ASU Poli Timisoara 0-0 (0-0)Békéscsaba 1912 Előre (vegyes) – ASU Poli Timisoara 3-1 (2-0)Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara 4-0 (1-0). A mérkőzés főbb eseményeiről elvileg folyamatos tájékoztatást kapunk majd, de a vendéglátó csapat ígérete szerint, hivatalos weboldalukon élő, szöveges beszámolóval jelentkeznek.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://sspolitehnica.ro/

https://www.facebook.com/sspolitimisoara

http://www.druckeria.ro/politehnica-primeste-vizita-alb-violetilor-din-bekescsaba/

line_purple

Felkészülési program NBII 2016/2017. tél

A Békéscsaba 1912 Előre első csapatának téli felkészülési programja 2017. január 9-én (hétfőn) kezdődik. A tervezetben nyolc mérkőzés és edzőtábor (január 22-28. között) is szerepel. A meccsek egy részének kezdési időpontjai az érdekelt csapatok programjának függvényében változhatnak, illetve egyeztetés alatt vannak. A táblázatot folyamatosan aktualizáljuk és a tervek szerint minden felkészülési mérkőzésről élő tudósítással jelentkezünk.

csapatok_felkeszules_2016_2017_tel_uj

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
2017.01.14.11:00 (ELMARADT!)Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba
2017.01.18.13:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 ElőreSzolnok
2017.01.21.11:00Békéscsaba 1912 ElőreHódmezővásárhelyi FCBékéscsaba
2017.01.25.15:00Békéscsaba 1912 ElőreSZEOL SCTelki (zártkapus)
2017.01.28.11:00Békéscsaba 1912 ElőreBudapest HonvédTelki (zártkapus)
2017.02.01.17:00Várfürdő-Gyulai TFCBékéscsaba 1912 ElőreGyula
2017.02.04.13:00 (CET)ASU Poli TimisoaraBékéscsaba 1912 ElőreTemesvár
2017.02.11.14:30DVSCBékéscsaba 1912 ElőreDebrecen-Pallag

line_purple

Naptár 

line_purple

 

Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Szombathelyi HaladásBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
34. forduló

Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (1-1)


Időpont: 2023. április 26. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Haladás Sportkomplexum

Cím: 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Játékvezető: Jakab Árpád

Asszisztensek: Vígh-Tarsonyi Gergő, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Muhari Gergő

Haladás: Mursits Roland, Borvető Áron, Devecseri Szilárd, Csonka Bonifác, Csernik Kornél Bonifác, Horváth Rajmund Gábor, Bolla Gergő, Nyíri Vince Tóbiás, Csilus Tamás, Rácz Barnabás, Molnár Rajmund. Cserék: Pálfi Donát, Kovács Péter, Tóth Máté, Doktorics Áron, Katona István, Mayer Gergő, Predrag Bosnjak, Lencse László.
Vezetőedző: Michal Hipp

Békéscsaba: Krnács Richárd, Futó Zsombor, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Ilyés Tamás, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Hamed Yasin, Farkas Botond Gergő, Szalai Dániel, Talpalló Norbert Lajos.
Megbízott vezetőedző: Pásztor József

 Gólszerzők: Albert István (7. perc), Horváth Rajmund Gábor (24. perc), Molnár Rajmund (52. perc).

 Sárga lapok: Krnács Richárd (52. perc), Doktorics Áron (73. perc), Csilus Tamás (83. perc), Kitl Miklós (91. perc), Mursits Roland (96. perc).


Helyezés a forduló után: 18 (-1)
Bajnoki pontok száma a forduló után: 33 (-)
Hátralévő fordulók száma: 4
Szerezhető pontok száma a forduló után: 12
A 15. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: 5


A Békéscsaba állt bele agresszívabban a meccsbe. És egy szöglet után gyorsan meg is szerezte a vezetést (0-1). A folytatásban aztán felvette a tempót a Haladás is, mezőnyfölényt harcolt ki. A nyomás pedig helyzetekben is megmutatkozott – teljesen megérdemelten egyenlített a házigazda (1-1) és az egyenlítő gól után sem vett vissza a tempóból. A Békéscsaba beszorult. Majd a félidő hajrájára rendezte sorait, vezetett néhány kontrát. Lüktető, hajtós meccset szakított meg a szünetet jelző sípszó.

Szombathelyi Haladás - Békéscsaba 1912 Előre 2-1 (1-1)

Fotó: Unger Tamás

Fordulás után nagy lendülettel tért vissza a pályára a Haladás és egy büntetőből szerzett góllal gyorsan meg is fordította az eredményt (2-1). A Békéscsaba igyekezett támadóbb szellemű játékra váltani, felívelt labdákkal, beívelésekkel próbált zavart okozni hazai oldalon és a hazaiak mintha visszavettek volna a tempóból. Csapkodóvá vált a játék, sok hibával, kevés helyzettel. A hajrában, az utolsó tíz percben minden mindegy alapon ment előre a Békéscsaba, hiszen a Haladás láthatóan kontrákra rendezkedett be. A hatperces hosszabbításban már nem változott az eredmény, így nagy csatában győzni tudott a házigazda.




Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre

gyulai_termal_se_150  

Felkészülési mérkőzés

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-0)

Időpont: 2017. február 1. (szerda) 17:00 óra

Helyszín:  id. Christián László Városi Sporttelep

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér 3.

Játékvezető: Iványi Zoltán

Asszisztensek: Albert István, Buzás Balázs

Gyula: Krnárcs Richárd,Bogdán Erik, Szabó Csaba, Lipták Ákos, Zámbori Dániel, Czirok József, Sipos Krisztián, Styecz Milán, Nagy Gergely, Gábor-Lukács József, Balogh Milán, Cserék: Harman József, Paulik Ádám, Hrabovszki Zsolt, Huszár Gergő, Buzai Dávid, Okos István, Katona Gergő, Tövisháti Máté, Juhász Norbert.
Vezetőedző: Oláh Ferenc

Békéscsaba: Hrabina Alex Gergő, Tóth Dániel, Fehér Zsolt, Babinyecz Balázs, Kmetykó Kevin, Bényei Balázs, Zelenyánszki László, Kun László, Oláh László Dávid, Szalai Dániel, Urbin Péter. Cserék: Ribánszki László, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Spitzmüller István, Bagi István, Nagy István, Beszterczei Attila, Juhász György, Bozsó Milán, Tönkő Róbert.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Bényei Balázs (60. perc), Nagy István (80. perc).

line_purple

Összességében végig uralva a mérkőzést, teljesítette a felkészülés újabb állomását az Előre.

20170201

Majdnem mindenki lehetőséget kapott Zoran Spisljak vezetőedzőtől a Termál FC műfüves pályáján, ahol 60-30 perces megosztásban, két teljesen más összeállításban, kétgólos győzelemmel hoztuk a téli szezon ötödik erőpróbáját. Szalai és Tóth is nagy kedvvel játszott és többször is zavart okoztak a gyulaiak felállt védelmében. A vendéglátóknak hébe-hóba sikerült eljutni a csabaiak kapujáig, ám vagy a védelem állt szilárdan a lábán, vagy a befejezésekbe csúszott generális hiba – így az első játékrész gól nélkül ért véget. A második félidőben még nagyobb nyomás alá helyeztük Termál FC-t, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye, hiszen Bényei Balázs iszonyúan eltalált szabadrúgása, mértani pontossággal akadt Krnács kapus hálójába: 0-1. Jöhetett a sorcsere és a friss emberek újabb energiát hoztak a meccsbe. Fabio felívelései, beadásai előre vetítették az eredmény ismételt változását. A 80. percben Nagy Istvánt találta meg egy beívelés, aki gondolkodás nélkül ballal továbbította a hálóba a pettyest: 0-2. A továbbiakban is maradtak ki lehetőségek, de a gólokat már nem kellett tovább számolnunk – ez maradt a végedermény.

Oláh Ferenc: – Úgy érzem, hogy amit szerettem volna visszakapni a játékosaimtól, azt vissza is kaptam. Elsősorban kontrára és minél több labdaszerzésre rendezkedtünk be a mai napon. Nagy hangsúlyt próbáltunk a labdabirtoklásokra és kihozatalokra is fektetni, amit egy NB II-es élcsapattal szemben többé-kevésbbé meg is tudtunk valósítani. Tudom, hogy mit gyakoroltunk az edzéseken és láttam, hogy ebből elég sok mindent sikerült is megvalósítani, úgyhogy ilyen szempontból egyértelmű fejlődést tapasztalok a korábbi felkészülési mérkőzésekhez képest. A befejezésekben és a rögzített szituációk kezelésében még sokat kell javulnunk, hiszen az egyértelműen látszott, hogy nem sikerült a lehetőségeinket gólra váltanunk – bár most nem ez volt a lényeg, de természetesen nagyon örültem volna, ha a Békéscsaba ellen sikerül betalálnunk. A felkészülési meccsek felén már túl vagyunk, még három lekötött mérkőzésünk van hátra, két és fél hét múlva pedig kezdődik a bajnokság.

Zoran Spisljak: – A meccsen elsősorban az volt a cél, hogy azok a játékosok, akik a hétvégén nem tudtak résztvenni a játékban, megkapják a meccsterhelésüket. Próbáltunk több letámadással az ellenfél térfelén tartani a labdát, nagyobb iramot diktálnunk és igyekeztünk megakadályozni a labdakihozatalt. A csapat maximálisan betartotta az utasításokat, a vendéglátónk nagyon nehezen tudott rajtunk fogást találni. Szép támadásokat tudtunk egy felállt védelem ellen vezetni, ami mindenképpen hasznos – hiszen a bajnokságban több ilyen jellegű mérkőzésre is számítok. A meccs maradéktalanul elérte a célját, két szép gólt is szereztünk – de ez így is van jól, hiszen most már abban a fázisban vagyunk, amikor egyre több taktikai elemet kell gyakorolnunk és rutinszintre fejlesztenünk. A mai napon összeségében megoldottuk a feladatot.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1796716723912716/

Beharangozó: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Kétnapos, hosszú túrával egybekötött, újabb igen fontos mérkőzés következik 2023. április 26-án (szerdán) 17:00 órától, amikor Szombathelyen lépünk pályára a Haladás ellen.

Szombathelyi Haladás - Békéscsaba 1912 Előre

Az előző fordulóban megszerzett ETO elleni győzelem (2-0) úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Ráadásul a Szentlőrinc, a Dorog és a Kozármisleny is vereséget szenvedett, így számunkra abszolút kedvezően alakultak az eredmények. Bízunk benne, hogy a siker ízét megkóstolva, a lendület és lelkesedés kitart majd a hátralévő öt fordulóra is, ezáltal a még szerezhető 15 pontból minél többet sikerül majd begyűjteni! A végén pedig meglátjuk, hogy ez akár bennmaradást, vagy adott esetben csak osztályozót ér.

Az előző forduló kapcsán annyit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a DVTK most már biztosan feljutott az első osztályba, hiszen matematikai értelemben sem csúszhat már le erről. Ehhez mindenképpen gratulálnunk kell, viszont számunkra még hátravan öt igen lényeges mérkőzés, sorrendben: Haladás, Siófok, Soroksár, Tiszakécske és Ajka – így a koncentrációt és a fókuszt ebbe az irányba szükséges állítanunk. Egyik sem könnyű falat, mint ahogy a másodosztályban lényegében nem is létezik könnyű meccs, de soron következő ellenfeleink jelen pillanatban nálunk előrébb rangsoroltak, így az újabb győzelmek gyakorlatilag bravúrszámba mennének. Bravúr ide, meglepetés oda, ezen a szinten sincs lehetetlen és csak hit, akarat, koncentráció kérdése az egész. A tudás, erőnlét, képesség megvan, a többi pedig már csak fejben dől el. Persze tudjuk, hogy könnyű ezt mondani, hiszen a tét okozta feszültség, sokszor felülír mindent és inkább görcsös akarássá alakulhat a foci, de ezt a típusú érzelmi állapotot most, ebben a helyzetben, a hátralévő öt mérkőzésre is valahogy meg kell próbálnunk eltüntetni, hogy legalább minimális céljaink teljesüljenek!

Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás 2-2 (1-1)

A két mérkőző fél közös múltja igen veretes, bár ez inkább a korábbi első osztályú találkozásoknak köszönhető. A másodosztályban ez lesz a tizedik, míg az első vonalban eddig 41 alkalommal játszottak egymás ellen a csapatok, ahol igencsak megoszlanak az eredmények, hiszen 16 zöld-fehér siker mellett, 15 békéscsabai győzelmet, valamint 10 döntetlent is kiolvashatunk a számokból. Sajnos a másodosztályú egyenleg szombathelyi fölényt mutat, mert ezen a szinten még sohasem tudtuk legyőzni őket. Szempontjukból a 6 győzelem és 3 döntetlen mindenképpen megnyugtatónak tűnik. Na meg az is, hogy ebben az idényben már különösebb gondjuk nem lehet, hiszen 33 mérkőzés teljesítése után 13 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség, valamint 48 bajnoki pont birtokában a hetedik pozíciót birtokolják. Bár a táblázat ezen szegmense is igen szoros, hiszen a 6. és 10. helyek között mindössze hat pont, azaz két mérkőzésnyi a különbség, vélhetően a kieséstől már egyáltalán nem fenyegetett csapatok egészen más céloknak rendelhetik alá a hátralévő fordulókat. Például játszhatnak a fiatalok, akiket a jövőben már teljes értékű labdarúgóként szeretnének bevetni, ráadásul összekötve a dolgot a produktivitási mutatóval, hasznot is termelhetnek a klubnak. A táblázat elején, illetve közepén elhelyezkedő csapatok ezáltal már tervezhetik a 2023/2024-es idényt, dolgozhatnak előre, hogy minél kevesebb meglepetés érhesse őket.

Utoljára 2022. november 6-án találkoztunk a Halival, amikor 2-2 arányú eldöntetlen eredmény született Békéscsabán. A statisztika szerint utoljára 2021. augusztus 18-án tudtak győzni ellenünk, nekünk viszont sokkal régebben 2004. április 10-én sikerült három pontot begyűjtenünk a Szombathelytől. Egy szó mint száz, közel húsz éve nem győztük le zöld-fehér barátainkat, úgyhogy most már igencsak itt az ideje ennek! A 3,6 gólos mérkőzésenkénti átlag egészen biztosan közönségszórakoztató és izgalmas összecsapást aposztrofál és az sem elhanyagolható tényező, hogy a két csapat másodosztályú mérkőzései alkalmával még sohasem maradtunk gólok nélkül. A Haladás mindemellett igen jó sorozatban van, hiszen négy forduló óta nem talált legyőzőre és az elmúlt vasárnap is nekünk segítettek a Dorog 1-4 arányú legyőzésével. Hazai mérlegük is a mezőny közepére rangsorolja őket, mert a 16 otthon lejátszott mérkőzésükből hatot tudtak megnyerni, nyolcszor döntetlen eredményt értek el, kétszer pedig kikaptak.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott, a humán erőforrás beosztása viszont továbbra is hatalmas jelentőséggel bírhat, hiszem második csapatunk éppen ugyanabban az időben szintén bajnokit játszik Békéscsabán, de április 30-án (vasárnap) már a Siófokot fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)

A Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Vígh-Tarsonyi Gergőt és Mohos Milánt jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Muhari Gergő látja el. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 16-án, a Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 883 sárga- és 64 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (74 pont), az MTK (66 pont) és az Ajka (58 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Szentlőrinc (33 pont), a Kozármisleny (32 pont) és a Dorog (27 pont) próbál elmozdulni. A forduló kapcsán szurkolhatunk a Csákvár – Kozármisleny mérkőzés döntetlen eredményéért, a Dorog siófoki vereségéért, valamint a Soroksár újabb esetleges sikeréért a Szentlőrinccel szemben.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 34. fordulóját április 26-án (szerda) 15:00 órától ETO FC Győr – Budafoki MTE, 17:00 órától FC Ajka – Gyirmót FC Győr, Aqvital FC Csákvár – HR-Rent Kozármisleny, Nyíregyháza Spartacus FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Dorogi FC, 18:00 órától PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC, DVTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint április 27-én (csütörtök) 17:00 órától Tiszakécskei LC – MTK Budapest, Soroksár SC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

A mérkőzést élőben (live stream) követhetik az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=OsZudJpwTPw

Az előrejelzés szerint Szombathely térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 26-án (vasárnap) 19 óra 49 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez mindig fontos! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: