Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA

Elérkezik a pillanat, amikor hosszú idő után újra debütálunk az első osztályban és ismét hazai pályán, a Kórház utcai center pályán fogadjuk a DVSC-TEVA együttesét.

20150716

A 12 csapatos NB I-ben a mai napon már megkezdődtek a küzdelmek, holnap pedig a miénkkel együtt két mérkőzést bonyolítanak. A jócskán átalakult lilák előtt nagy feladat áll, a valószínűsíthetően rekkenő hőségben. Annak ellenére, hogy a viharsarkiak az NB I-ben legutóbb csak a 2004-2005-ös szezonban szerepeltek, azóta már találkoztak a DVSC-vel, méghozzá nem is olyan rég: tavaly a Liga Kupa csoportkörében egy kvartettben szerepelt a két gárda. A debreceni mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott a Békéscsaba, azonban a visszavágón a Loki diadalmaskodott 6-0 arányban.

A csapat jelentős átalakuláson ment keresztül és az igazolási szezon még korántsem zárult le – így aztán folytatódhat a próbázók felvonulása a Kórház utcában – az viszont biztos, hogy a következő játékosok papírjai mindenféle szempontból rendben vannak, rájuk biztosan számíthat Spisljak mester: Mursits Roland (1), Ilizi Ljubos (12), Balog Zsolt (11), Fabio Nascimento de Oliveira (2), Pilán Márkó (3), Bényei Balázs (4), Koszó Balázs Tibor (5), Birtalan Botond (6), Bagi István (8), Spitzmüller István (10), Punosevac Bratislav (13), Borbély Bálint (14), Fehér Zsolt (15), Oláh László (17), Szilágyi Péter (20), Juhász György (21), Viczián Ádám (22), Damjanovic Slavko (23), Laczkó Zsolt (86), George Koroudjiev (88), Koszecz Kristóf (33).

20150716_01

A statisztikára pillantva 2004 óta összesen tizennégyszer találkozott egymással a két alakulat, melyből összesen csak egyszer sikerült diadalmaskodnunk. Ettől függetlenül a Kórház utcai felfokozott hangulat és a jó bemutatkozási lehetőség mindenképp inspirálhatja játékosainkat. Lőtt gólok tekintetében is jobban állnak vendégeink 9-27 arányban.

A Loki csütörtökön még Lettországban lépett pályára a Skonto ellen, jövő héten pedig már a párharc visszavágóját rendezik Debrecenben csütörtök kora délután, így Kondás Elemér vélhetően pihentet majd néhány labdarúgót. Mivel azonban fontos a jó bajnoki rajt, így az is biztosra vehető, hogy nem mindenki kap pihenőt a csütörtökön játszók közül.

Az OTP Bank NB I Liga eredményei: Újpest FC – Paksi FC 0-0 (0-0), DVTK – Vasas FC 2-1 (2-1), MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0), Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0 (0-0). A Haladás  – FTC összecsapást pedig holnap rendezik.

A Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA labdarúgó mérkőzést Pintér Csaba játékvezető igazgatja, Erős Gábor és Király Krisztián segítségével.

A pálya és a csapat készen áll, sérültek nincsenek – így várjuk vendégeinket és szurkolóinkat! A mérkőzés kezdőrúgását Váczi Zoltán, az Előre egykori legendás labdarúgója végzi el. A Zoltán által viselt 13-as számú mezt pedig jótékonysági árverésre bocsátjuk majd weboldalunkon!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA

dvsc_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

2-3 (2-1)

Időpont: 2015. július 19. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Pintér Csaba

Asszisztensek: Erős Gábor, Király Krisztián

Tartalék játékvezető: Bozó Zoltán

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Borbély Bálint, Szilágyi Péter, Koroudijev George Assenov, Birtalan Botond, Viczián Ádám. Cserék: Ilizi Lubos, Nascimiento de Oliveira Fabio, Bagi István, Punosevac Bratislav, Fehér Zsolt, Oláh László Dávid, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

DVSC: Verpecz István, Zsidai László, Balogh Norbert Sándor, Máté Péter, Morozov Igor, Bódi Ádám, Nagy Zoltán, Varga József, Szécsi Márk, Korhut Mihály, Horváth Zsolt. Cserék: Radosevic Bozidar, Sós Bence, Bereczki Dániel, Brkovic Dusan, Tisza Tibor, Jovanovic Aleksandar, Castillion Geoffrey Wynton Mandelano.
Vezetőedző: Kondás Elemér

Nézőszám: 3.700 fő

Gólszerzők: Laczkó Zsolt (14. perc), Nagy Zoltán (20. perc), Viczián Ádám (36. perc), Tisza Tibor (68. perc), Bényei Balázs – öngól (91. perc).

Sárgalapok: Viczián Ádám (59. perc), Borbély Bálint (70. perc), Punosevac Bratislav (85. perc), Balog Zsolt (91. perc).

A várakozásoknak megfelelően igazi futballünnep fogadta a két ősi riválist Békéscsabán. Az újonc a szurkolók fergeteges biztatása közepette vehette fel a harcot a hétszeres bajnokcsapattal, majdnem telt ház előtt.

20150719_elore_dvsc_09

Az első tíz percben kiegyenlített, csapkodó játék folyt a pályán, és bár Balogh Norbert betalált a hazai kapuba, les miatt nem adták meg a gólt. Aztán a 14. percben a Békéscsaba gólt szerzett: Koroudijev szöglete után Laczkó Zsolt hat méterről a jobb felső sarokba fejelt (1-0). A hazai drukkerek nem sokáig örülhettek, mert a 20. percben Nagy Zoltán révén egyenlített a DVSC; ez a találat is egy sarokrúgás után született. Hiányzott a jó játék, egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, ennek ellenére a viharsarkiak ismét eredményesek voltak: a 36. percben Viczián Ádám kiugrott és a kifutó Verpecz István mellett a hálóba emelt (2-1).

A középkezdés után Horváth Zsolt 17 méteres lövése szállt fölé. A 42. percben Verpecz védett bravúrral, majd a túloldalon egy szabadrúgás után Varga József labdájába Mursits Roland belepiszkált, Horváth Zsolt lövését pedig Laczkó kivágta a gólvonalról. Az első felvonásban nem volt túl sok helyzet, a játék nem volt igazán színvonalas, mégis három gól született.

A szünet után pályára lépett a debreceniek holland csatára, Geoffrey Castillion, aki a csütörtöki Európa Liga-selejtezőben a becserélése után rögtön gólt szerzett. Ezúttal Balogh Norbert centerezése után került helyzetbe, de labdája fölé szállt. Az 58. percben Szécsi Márk lapos lövése mellé ment. Aktívabb lett támadásban a DVSC, de sok volt a rossz passz. A 67. percben az egy perccel korábban beállt Tisza Tibor lőtt közelről a kapuba (2-2).

Megélénkült a játék: előbb Nagy Zoltán lövését védte Mursits, majd Birtalan került helyzetbe, de nyolc méterről célt tévesztett. A 76. percben Bódi Ádám távoli, életerős lövése után Mursitsnak kellett védenie. Már úgy tűnt, hogy pontot szereznek a hazaiak a nyitányon, de az utolsó percben Korhut Mihály szabadrúgása a kapufáról éppen Bényei hátára, onnan pedig a hálóba pattant (2-3).

20150719_elore_dvsc_27

Ellentétes félidőket látott a nézősereg: a hazai csapat az első félidőben, sőt egészen a hetvenedik percig jól játszott. Az egyenlítő gól után azonban a vendégek mezőnyfölénybe kerültek és egy szerencsés góllal visszahozták a sírból a mérkőzést és el is vitték a három pontot. A csabaiak nem érdemeltek vereséget, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Belépőjegyek kizárólag elővételben válthatók!
Vasárnap, a mérkőzés előtt már nem lehet belépőjegyet, bérletet váltani – tehát a kasszák zárva lesznek! Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy időben és elővételben váltsa meg a belépésre jogosító dokumentumokat, másképp nem tud majd bejutni a mérkőzésre. Bérleteket hétfőtől kezdve vásárolhatnak, belépőjegyeket pedig személyesen vagy online módon szerdától lehet váltani a Székház Ügyfélszolgálati Irodájában.

Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10:00-18:00, szombaton 08:00-12:00 óra között.

line_purple

plakat_elore_dvsc_20150719_web_uj

 line_purple

Csatlakozz az eseményhez facebook oldalunkon!

https://www.facebook.com/events/114639768876439/

Telt ház várható

Óvatosan, de szerénytelenség nélkül kimondhatjuk, hogy valószínűsíthetően a szokásos telt ház várható a vasárnapi DVSC elleni első osztályú, bajnoki nyitó meccsen a Kórház utcában. Az érdeklődés egyre csak nő és úgy érezzük, szurkolóink komolyan veszik az elővételes belépőjegy vásárlást. Amikor a rendszer is úgy akarja, a jegyek és a bérletek értékesítése jó ütemben halad. Sorban állás inkább a klubkártyák kiváltásánál fordulhat elő, ezért türelmüket kérjük – de ezt csak egyszer szükséges megtenni.

20150717_01

A “C” és “C1” szektorok szinte már teljesen megteltek, itt már csak néhány hely szabad. Az “A”, “B”, Tribün és Fedett lelátó szektorokban még van hely. Szombaton is már reggel 8 órától egészen este 6 óráig várjuk az érdeklődőket és ha továbbra is ilyen ütemben érkeznek, akkor a vasárnapi pénztár zárás vagy nyitás könnyen értelmét vesztheti. Köszönjük drukkereink türelmét és megértését, hiszen a nagy meleg ellenére is türelmesen és kitartóan várakoztak. Az megígérhetjük, hogy továbbra is megpróbálunk minden kérést és igényt teljesíteni.

További információ, hogy a vendég csapat szimpatizánsai is szép számmal képviseltetik magukat, így minden körülmény adott lesz a jó hangulathoz. Azt is elmondhatjuk, hogy vadonatúj büfékkel, bővített választékkal és megfelelő sebességű kiszolgálással várunk mindenkit. Az új eredményjelző is készen áll, a sajtó és VIP-rész komplett felújításon és bővítésen esett keresztül – a nagy érdeklődésre való tekintettel és az akkreditációk számából már látszik, hogy a régi kapacitás kevés lett volna. Kipróbáljuk az új hangrendszerünket és a hangosbemondó személye is megváltozik.

Egy szó, mint száz a stadion 95 százalékos készültségi fokban van és a mérkőzés előtti napon szinte már csak a “cicomázás” maradt hátra.

A mérkőzés kezdőrúgását egyébként az Előre legendás alakja, Váczi Zoltán végzi majd el, de további meglepetésekkel is szolgálunk majd.

Továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy éljen az elővételes vagy online belépőjegy vásárlási lehetőséggel, hiszen másképp nem tudnak majd bejutni a mérkőzésre!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Sűrű program a Liláknál

Húzós napok elé néz a szakmai stáb, a vezetőség és a klub minden alkalmazottja a héten. Szinte minden napra jut egy-egy hivatalos elfoglaltság és természetesen ezek mellett tovább folytatódik a felkészülés, valamint az új játékosok igazolása és keresése.

20150712

Hétfőn elindult a bérletek értékesítése és nagy örömmel tapasztaltuk, hogy megye szerte hatalmas az érdeklődés az Előre első osztályban való szereplése iránt. Minden kezdet nehéz, így a számunkra is új bérlet- és jegyértékesítő rendszer néha megmakacsolta magát, ezért időnként telt ház volt a Székház emeleti Ügyfélszolgálati Irodája előtt. Szurkolóink türelemmel és egymást, na meg a dolgozókat szórakoztatva ütötték el a várakozási időt. A kezdeti nehézségek után bízunk benne, hogy helyre állnak a dolgok és az értékesítés sebességét fokozni tudjuk – bár ez eddig sem rajtunk múlott -, így a sorban állási idő is minimalizálódni fog. A bérletek kiadása a héten egészen szombatig zajlik, az aktivitás függvényében akár hétvégi hosszított nyitva tartással is. Erről időben értesíteni fogjuk drukkereinket.

Szintén a hét első napján tettek újabb látogatást a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság képviselői, akik ellenőrizték a stadion átszervezési munkálatainak pillanatnyi helyzetét. Az elmúlt hét pénteken ugyanis a vezetőség részéről felmerült igény, újabb pályabejárás megszervezését teszi szükségessé. Szurkolóink érdekeit maximálisan szem előtt tartva, pénzt, időt, munkát és fáradtságot nem kímélve az a döntés született, hogy a régi fedett lelátónkat is egyedi, háttámlás székekkel szereljük fel. Ez annyit jelent, hogy első körben minimálisan 1.100 ülőhellyel megnövelt befogadóképesség függvényében megváltozik a szektorok aránya, így biztonságtechnikai szempontból teljesen új ellenőrzés szükséges. A hatóság javaslatai alapján kedden reggeltől a legnagyobb sebességbe kapcsolva folytatódik a munka, melyet a következő nap már az utolsó felülvizsgálat követ. Ezért aztán, ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor az egyedi ülőhelyek számát sikerül 4.000 fölé tornászni.

palya_20150716

A múlt hétről – az időjárás miatt – elmaradt fotózás kedden reggel aktualizálódik és szintén aznap este 19:00 órától a szokásos szezon előtti Szurkolói Ankétra várjuk az érdeklődőket. Szintén a második napon villanyszerelési- és további munkálatok kezdődnek, valamint a pénztárosok oktatása is lezajlik, hiszen a Jegymester Kft. alkalmazottai érkeznek Békéscsabára.

A hét középső napján a Magyar Labdarúgó Szövetségtől is vendégeink érkeznek, akik azt vizsgálják majd, hogy milyen módon lehetséges majd a stadion rekonstrukciós munkálatok alatt mérkőzést rendezni. Szerdán indul a belépőjegy értékesítés online és személyes átvételi lehetőséggel is. A belépőjegyeket az 4-es kapunál található pénztári konténernél is meg tudják majd venni.

Csütörtökön egy közös összetartó vacsorával hangol a csapat a vasárnapi nyitó meccsre, majd péntektől már a felkészülés utolsó fázisai kezdődnek.

Az átigazolásokkal kapcsolatos neveket szándékosan nem teszünk még közzé, hiszen többször leírtuk és elmondtuk már, ezek nyilvánosságra hozatalát – adott esetben – a megkötött szerződések is szabályozzák, valamint egy labdarúgó hivatalosan csak abban az esetben válik a csapat tagjává, amikor már minden papírja rendben van, azokra aláírások kerültek.

Összegezve rengeteg még a teendő, de pihenésre nincs idő és a projektekben résztvevő dolgozóink, alvállalkozóink teljes erőbedobással azon munkálkodnak, hogy szurkolóink a legteljesebb kiszolgálásban, egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzésen tudják megtekinteni, a tíz év után újra az első osztályban szereplő Lilákat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!