Címkézett bejegyzés

Ismét minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően csütörtök reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

A mai napon megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink továbbra is teljesen egészségesek, így nincs akadálya a szombat délutáni Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre MOL Magyar Kupa mérkőzésnek. A váci klubnál egyetlen személy produkált pozitív eredményt, őt a szabályok szerint azonnal elkülönítették, a többiek tesztje pedig rendben volt.

A tervek szerint legközelebb jövő hét csütörtökön tesztelünk, hogy a Kazincbarcika elleni mérkőzésre is rendelkezésre álljanak az eredmények.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért továbbra is kérjük a szurkolók és a szülők türelmét és együttműködését!

Hajrá Lilák!

Minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

Az eredmények értelmében minden teszt negatív, azaz játékosaink teljesen egészségesek, így nincs akadálya a ma esti ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzésnek.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért továbbra is kérjük a szurkolók és a szülők türelmét és együttműködését!

Hajrá Lilák!

Menetrend 2020/2021. ősz

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2020.08.02.v19:00Szeged-Csanád Grosics A.Békéscsaba 1912 Előre
02.2020.08.05.sze14:45Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC
03.2020.08.09.v19:00FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre
04.2020.08.16.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
05.2020.08.23.v19:00PMFCBékéscsaba 1912 Előre
06.2020.08.26.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC
07.2020.08.30.v17:30Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
08.2020.09.13.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreNyíregyháza Spartacus FC
09.2020.09.16.sze19:00WKW ETO FC GyőrBékéscsaba 1912 Előre
06. (MK)2020.09.19.szo15:00Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
10.2020.09.27.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKolorcity Kazincbarcika SC
11.2020.10.04.v15:00DEACBékéscsaba 1912 Előre
12.2020.10.18.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
13.2020.10.25.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzentlőrinc
07. (MK)2020.10.29.cs16:00Békéscsaba 1912 ElőreDVTK
14.2020.11.01.v17:00Szombathelyi Haladás FCBékéscsaba 1912 Előre
15.2020.11.04.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
16.ELMARADT!DVSCBékéscsaba 1912 Előre
17.2020.11.22.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
18.2020.11.25.sze13:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 Előre
19.2020.11.29.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
20.2020.12.06.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics A.
21.2020.12.13.v19:45Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre

Szegeden kezdünk

Augusztus 2-án rajtol a Merkantil Bank Liga 2020-2021-es szezonja. Íme az első forduló párosításai.

Sikeres nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020. június 10-én kiadott tájékoztatása szerint a 2020-2021. évi MLSZ vagy Megyei Igazgatóságok által kiírt nagypályás vagy csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokságok, kupák nevezési határideje egységesen 2020. július 3. (péntek) 12:00 óra volt.

A beérkezett dokumentációk alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2020. július 8-án (szerda) kiadott VERBI03/0084-0001/2020. iktatószámú határozata szerint a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. nevezését elfogadta, így ettől kezdve gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy a Lilák a 2020/2021-es másodosztályú ligában és a kupasorozatban is szerepeljenek.

Érdekesség, hogy egyelőre csak 18 klub nevezését hagyták helyben (ABC-rendben): Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., BFC Siófok Kft., BSC 1924 Futball Kft., Dorogi Futball Szolgáltató Kft., DVSC FSZ Zrt., ETO Futball Kft., F.C. Ajka Kft., FC Csákvár Kft., Gyirmót FC Kft., Kaposvári Labdarúgó Kft., Kazincbarcikai SC FC Kft., Nyíregyháza Spartacus FC Kft., Pécsi Sport Nonprofit Zrt., Soroksár Sport Club Kft., Szeged 2011 Kft., Szolnoki MÁV FC Kft., Szombathelyi Haladás Kft., Vasas Futball Club Kft.

A Debreceni EAC sportszervezetének működési forma váltása folyamatban van, ha minden dokumentumot pótolt, az MLSZ Versenybizottsága csak ezután tudja a nevezését tárgyalni!

Sorsolás csak a mezőny véglegesítése után várható.