Címkézett bejegyzés

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (1-1)

Időpont: 2018. február 7. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Gyula, Gyulai Termál FC Sporttelep – műfüves pálya

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér 2.

Gyula: Démusz Dominik, Jimoh Dániel, Bogár Imre, Nagy Sándor, Kovács István, Repisky Dániel, Vincze Alex, Nagy Ede, Fülöp Tamás, Bozsó Milán, Okos István. Cserék: Tövisháti Máté, Bozó András, Sáss Ádám, Kádár László, Czirok József, Patkás Gergő.
Vezetőedző: Démusz Zsolt

Békéscsaba: Baráth Bence, Láza Dévald Márk, Maruntelu Mihai, Barbu Roland, Kun László, Zsilinszki Martin, Mácsai László, Balog Zsolt, Nyéki Boldizsár, Miklya Miklós, Bónus Ádám. Cserék: Czinanó Áron, Belanka Dávid, Máris Dominik.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Nagy Sándor (1), Nyéki Boldizsár (1), Belanka Dávid (1).

– létszámunk nem sokat változott, keret összetétele annál inkább. Gyönös és Onetiu hazatért Romániába, ott keres tudásának megfelelő csapatot, Libor Gergő pedig Nagyszénásra igazolt, ahol a munkájával párhuzamosan több lehetőséghez juthat tavasszal. Helyükbe Miklya Miklós érkezett Füzesgyarmatról, és Nyéki Boldizsárt szeretnénk megszerezni a Rákóczi Vasasból – ismertette a konkrét változásokat Brlázs Gábor edző.

A szakember mindezt az U19-es alakulatból felkerülő fiatalok névsorával egészítette ki. Balogh Sándor, Belanka Dávid, Bónus Ádám, Borbély Zsombor, Mezei Roland és Máris Dominik készül a második számú együttessel, bár szükség esetén többségük visszajátszhat a korosztályos együttesbe is.

– A felkészülésünk a tervek szerint halad, viszont a bajnoki időszakban gondot okozhat majd, hogy az NB II-es csapattal készülők közül többen bajlódnak sérüléssel. Ilyés Tamás például vélhetően az egész tavaszt kihagyni kényszerül a gerincsérve miatt, de Babinyecz Balázs és Pusztai András sem egészséges – igaz van esély a mielőbbi felépülésükre. Öröm, hogy Kálmán Szilárd elkezdte az alapozást, szerencsére nem hátráltatja a korábbi sérülése. Mivel támadóhiánnyal küszködtünk, így került képbe Miklya Miklós leigazolása, aki góljaival Ilyés pótlására érkezett. Velünk készül Nyéki Boldizsár is, aki utánpótlásedző lett az akadémián, egyelőre azonban a klubjával nem jutottunk egyezségre – vázolta fel a problémás ügyeket a szakvezető.

Meg kell jegyezni, hogy Brlázs Gábor komoly kihívás előtt áll csapatával, hiszen evés közben megjött a vezetők étvágya, és immár egyértelműen a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul a megye-egyes alakulat számára.

– Való igaz, magasak az elvárások, nem csak az aranyérmet szeretnénk begyűjteni, de a feljutást is ki kell harcolnunk az elképzelések szerint. Mindez két okból sem ígérkezik könnyű kihívásnak. A mezőny igen erős, vannak nagyon rutinos ellenfelek, jól képzett játékosokkal, ráadásul a sorsolásunk sem egyszerű. Gyakorlatilag kezdettől rájátszunk, hiszen az alapszakasz öt fordulójából négyen is felsőházi ellenfelünk lesz – mondta a tréner, aki az első csapattól érkező hathatós segítséggel kivitelezhetőnek tartja a célok realizálását.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Kupacsata

A Békéscsaba 1912 Előre számára is megkezdődik a 2024/2025-ös MOL Magyar Kupa szezon, hiszen a 3. fordulóban 2024. szeptember 14-én (szombat) 19:00 órától a Debreceni Vasutas SC első osztályú együttesét látjuk vendégül.

Aki esetleg még nem tudná, a mérkőzést az M4 Sport Televízió is műsorra tűzte és élőben közvetíti a békéscsabai Kórház utcai Stadionból – ezért a villanyfényes kezdési időpont. A kommentátor Knézy Jenő, a pályaszéli riporter pedig Bobák Róbert lesz.

Meccsről-meccsre igyekszünk többet nyújtani és komfortosabbá, látványosabbá, élvezhetőbbé tenni szurkolóink számára a hazai találkozókat. Ennek egyik fontos eleme volt, egyelőre csak a Körgát felőli oldalon létrehozott mobil büfé, amely osztatlan sikert aratott. A DVSC elleni meccsen a Liget oldalán még nem, de a Körgát felőli oldalon továbbra is üzemelni fog és az üzemeltető jelzése szerint jó eséllyel a következő hazai bajnokin már a ligeti oldalon is sikerül ezt megvalósítani. Szintén lényeges lépés és hosszú hónapok munkájának eredményeképp végre megvalósulhat, hogy a televízió a Kórház utca felőli oldalról közvetítsen, így nem az üres lelátó látható majd az adásban. Számtalan apróbb fejlesztés, korszerűsítés mellett a ligeti oldalon már látható, sőt érezhető lesz, hogy a lépcsőház fedést kapott, így csapadékos időjárásban is biztonságos lesz a lépcsőkön való közlekedés.

Természetesen a kupameccs is részt vesz nyereményjátékunkban, amelyen valaki megnyerheti a szezon végén a Körös Autócentrum Kft. által felajánlott Opel Corsa típusú személygépkocsit. Érdemes tehát kilátogatni a mérkőzésre és az ellenőrző szelvényeket bedobni a pénztáraknál kihelyezett urnákba! A félidei nyereményjátékunk is folytatódik és ezúttal belépőjeggyel rendelkező látogatóink között kisorsolunk egy Békéscsaba 1912 Előre címerrel ellátott Saller márkájú, prémium minőségű pólót. A másik nyertes hűséges, bérlettel rendelkező drukkereink közül kerül ki, így valaki a Bora Kft. felajánlását, egy 25.000,- forint értékű Panoráma Étterem ajándékutalványt vihet haza.

Aki olvassa megjelenéseinket és követ minket az láthatta, hogy az elmúlt napokban áttekintettük a két mérkőző fél közös történelmét, megnéztük ellenfelünk keretét, próbáltunk a statisztikákból erőt meríteni, de nyilván tisztában van mindenki azzal, hogy ezúttal nem mi vagyunk az esélyesebbek. De, mivel egy kupameccsről van szó és tudjuk, hogy ezeken bármi megtörténhet, a lelátókról érkező támogatás pedig extra erőt és motivációt adhat, így nem feltartott kézzel, hanem elszántan lépünk majd pályára. Elég csak a 2019. december 4-én megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC mérkőzésre gondolnunk – amely azért még mindig melengeti a szívünket -, melyen akkori vendégeinket 2-0 arányban ejtettük ki úgy, hogy az osztálykülönbségen kívül számtalan egyéb tényező is az FTC oldalára billentette a mérleg nyelvét. Gyakorlatilag tét nélkül, felszabadultan játszhat majd az, aki lehetőséget kap szombat este, bár hozzátesszük sérültjeink száma sajnos tovább nőtt, úgyhogy lassan már kihívás lesz pályára küldeni tizenegy teljesen egészséges labdarúgót, ami azért nem túl jó előjel.

Mivel mindkét együttes most kezdi a kupasorozatot, így színes lapok vagy bármilyen más oknál fogva eltiltott játékos nyilván nincs egyik oldalon sem – tehát tiszta lappal indul mindenki.

Természetesen az is benne van a pakliban, hogy hosszú esténk lesz, hiszen egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az a csapat jut tovább, amelyik a mérkőzésen több gólt szerez. Ha a lejátszott mérkőzésen mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett, a mérkőzés rendes játékidejének leteltét követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. A hosszabbításban több gólt szerző csapat jut tovább. Ha a hosszabbítás során mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, vagy nem születik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el. Ha hosszabbításra van szükség, öt perc szünetet kell tartani a rendes játékidő vége és a hosszabbítás kezdete között. A büntetőpontról történő rúgásokat az IFAB játékszabályaiban meghatározott eljárásnak megfelelően kell végrehajtani.

Máté Csaba: – Egyértelmű, hogy a továbbjutásra törekszünk. Elmondtam a játékosoknak, hogy szerintem az idény egyik legszebb mérkőzése a kupadöntő, éppen ezért az legyen a célja mindenkinek a csapatnál, hogy oda eljussunk. Ennek az útnak egy egyik állomása az, hogy nyerni kell Békéscsabán. Tudom, hogy presztízsmérkőzésről van szó, tudom mit jelent ez a meccs a szurkolóink számára. A drukkereink megtöltik majd a vendégszektort, ez óriási felelősséget jelent számunkra, de ennek meg kell tudni felelni. Vannak sérültjeink, de a lehető legjobb felállásban megyünk neki a találkozónak, hiszen tovább akarunk lépni a kupasorozatban.

Csató Sándor: – Mindig rangja volt a Békéscsaba–Debrecen csatáknak, nincs ez másként most sem, ennek megfelelően igyekeztünk felkészülni rá. Vélhetően telt ház előtt léphetünk pályára, hiszen a Hajdúságból is nagy az érdeklődés a meccs iránt, mindez a televíziós közvetítéssel és az ellenféllel együtt komoly ösztönző tényező számunkra. Az előző héten különösen sokat dolgoztunk. Minden megmutatkozó hiányosságunkat igyekeztünk alaposan átgyakorolni, hogy hasonló szituációkban ne hibázzunk. Ez azonban nyilván a fejekben dől el, és persze képesség kérdése is. A BVSC elleni edzőmeccsen fáradtan mozgott a csapat, elő is jöttek a hibák fárad, ezekre külön felhívtuk a figyelmet az e heti munka során, amely alapvetően már a Debrecenről szólt. Az edzőváltás óta kevés információ szivárgott ki a klubtól, de tisztában vagyunk azzal, hogy eddig is jó csapata volt a Lokinak, ezután is az lesz. Agresszív, gyors támadó focit játszik a piros-fehér gárda, igyekszik sokat birtokolni a labdát és mindenhol győzelemre tör. Biztosak vagyunk benne, hogy azok a játékosok számára különösen nagy motivációt jelent majd ez a meccs, akik az előző érában kevesebb bizalmat élveztek, de most megkapják a lehetőséget.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt, segítőiként Garai Pétert és Berényi Ákost, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2019. augusztus 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.031 sárga- és 76 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös szezonjának 3. fordulóját három nap alatt 2024. szeptember 14-16. között rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szombaton gyenge eső, illetve akár viharos szél is várható, a legmagasabb hőmérséklet mindössze +16 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. szeptember 14-én (szombat) 18 óra 58 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

 

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

4-2 (2-1)

Időpont: 2018. február 3. (szombat) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (Műfű)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Takács Tamás

Asszisztensek: Albert István, Buzás Balázs

Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó. Dlusztus András, Kiss László, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Király Patrik, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Tóth Dániel, Birtalan Botond. Cserék: Nagy István, Urbin Péter, Máthé Gábor.
Vezetőedző: Boér Gábor

Füzesgyarmat: Fildan Calin, Styecz Milán, Raducu Sorin, Vincze Dániel, Varga Márkó, Sipos Krisztián, Kiss Szabolcs, Bajnók Imre, Lukács Zsombor, Pataki Zalán, Popescu Gheorghe. Cserék: Kőrösi Norbert, Urbán Sándor, Bakk Ádám, Kiss Csaba, Nagy Sándor, Zádori Sebastian, Hajdu István.
Vezetőedző: Oláh Ferenc

Gólszerzők: Sipos Krisztián (8. perc), Birtalan Botond (22. és 35. perc). Nagy István (69. perc), Tóth Dániel (82. perc), Zádori Sebastian (90. perc).

Kissé álmosan kezdett az Előre, így a vendégek gyakorlatilag a semmiből megszerezték a vezetést. Ezután magához ragadta a vendéglátó a kezdeményezést, és az első játékrészben szinte egy kapura játszott. A folyamatos támadásokból Birtalan kétszer is profitált, így a szünetre már fordítottak a hazaiak. A második játékrészben mindkét mester többször is frissített, és más-más felállásokban, variációkban próbálgatta csapatát, de ebből is az Előre jött ki jobban. Elsőként Nagy István volt eredményes, amikor Birtalan visszagurítását higgadtan küldte a kapuba, majd Tóth Dániel 25 méterről lőtte ki az alsó sarkot. Közvetlenül a lefújás előtt, egy szöglet-fejes kombinációból Zádori révén még szépített a Füzesgyarmat. Összességében elmondható, hogy megérdemelten győzött a láthatóan nem teljes gőzzel focizó hazai csapat, sokszor talán több eredményre vezethetett volna az egyszerűbb befejezés, amelyekbe azonban még hibák csúsztak. A felkészülés jelenlegi fázisában, amikor főképp az erőnléti dolgokon van a hangsúly, jól szolgálta a célt a didergős, kellemetlen időjárási körülmények között lebonyolított meccs.

Boér Gábor: – Nagy fölényben játszottunk a mai mérkőzésen, sok helyzetet alakítottunk ki, de csak négy gólt szereztünk, mivel több akciónál is az utolsó átadásokba hiba csúszott. A találkozó hasznos volt a jövőre nézve. A folytatásban már inkább a frissítésre helyezzük majd a fő hangsúlyt.

Boros Tibor: – Összességében több volt a pozitív elem a játékban, mint amit előre gondoltam. Arra is jó volt a mérkőzés, hogy felszínre hozza a hibáinkat, amiket a közeljövőben javítani fogunk.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1776981032610839/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Ellenfél-mustra

A Debreceni Vasutas SC első osztályú együttesét látjuk vendégül 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától, melyet ráadásként az M4 Sport Televízió is élőben közvetít a Kórház utcából.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Egy NB I-es piros-fehér csapat érkezése – jó értelemben – mindig nagy felfordulást okoz Békés Vármegye szerte, az érdeklődés jelentős, a teltházas rendezés pedig szinte biztosra vehető. Ilyenkor megmozdul a szurkolók apraja-nagyja, még az is előkerül, akit réges-régen láttunk mérkőzésen. De, így van ez rendjén, hiszen nem minden héten találkozunk a Lokival, pláne hazai körülmények között.

A DVSC új vezetőedzővel érkezik a Viharsarokba, így Máté Csaba számára rögtön egy keleti rangadó jut osztályrészül, ami azért nem a legegyszerűbb feladat. Még akkor sem, ha nagyjából egy osztálynyi különbség van jelenleg a két együttes között, de jól tudjuk, egy meccsen minden megtörténhet, a különbségek lelkesedéssel, akarattal vagy éppen némi szerencsével is eltüntethetők, lehet hosszabbítás, lehetnek büntetők a végén, egyszóval a futball összes nyalánksága jelen lehet. Az viszont egészen biztos, hogy szombat este eldől, ki jut tovább a negyedik fordulóba, melynek párosításainak sorsolására 2024. szeptember 16-án (hétfőn) 18.30 órától az M4 Sportcsatorna élő műsorában kerül sor.

Dzsudzsák Balázsék számára nem indult túlságosan jól a 2024/2025-ös bajnoki idény, bár legutóbb éppen győzni tudtak a Zalaegerszeg ellen, előtte viszont két kellemetlen vereség, valamint egy szenvedős döntetlen volt az egyenleg. Öt teljesített fordulót követően – bár a bajnoki táblázat közel sem nevezhető teljesnek, hiszen több klub nemzetközi érdekeltsége miatt halasztottak el mérkőzéseket – 2-2 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen birtokában, hét pontot gyűjtve csak a nyolcadik helyen állnak a tabellán. Az első osztályú bajnokság sajátosságai miatt egy-egy sikertelen széria könnyen lefelé történő osztályváltáshoz vezethet, így klubvezetésük nem várt tovább és vezetőedzőt váltottak. Az új mesternek egyetlen felkészülési mérkőzésre volt eddig lehetősége az FC Bihor ellen, amely 2-2 arányú döntetlen eredménnyel zárult. Azóta még igazoltak egy tapasztalt védőt a 30 esztendős Kocsis Gergő személyében, majd a 18 éves Szakács Leventével kötöttek profi szerződést. A nyári átigazolási szezonban távoztak: Tuboly Máté, Andrija Majdevac, Baranyai Nimród, Gyenti Kristóf, Erdélyi Benedek – kölcsönbe, Stefan Loncar, Batai Tamás – kölcsönbe, Bódi Ádám, Oleksandr Romachuk, Hamzat Ojediran, Nwachukwu David – kölcsönbe, Christian Manrique és Alexandros Kyziridis. Érkeztek: Batik Bence, Naoaki Senaga, Szűcs Tamás, Arandjel Stojkovic, Zhirayr Shaghoyan, Neven Djurasek, Victor Braga, valamint Yacouba Silue.

A két mérkőző fél kupamúltját előző bejegyzésünkben már áttekintettük, ám az egymás elleni meccsek száma annál a listánál sokkal bővebb. A meccstörténelem szerint 41 első osztályú, valamint 18 másodosztályú bajnoki mérkőzést játszott egymással a két csapat. A másodosztályú mérleg nyelve felénk billen, hiszen 7 csabai győzelem mellett, 6 döntetlent, valamint 5 debreceni sikert olvashatunk ki a számokból. Az első osztályú egyenleg jóval bővebb és sajnálatos módon ezen a szinten a Loki 17 győzelmet jegyezhet, míg a Békéscsaba tíz alkalommal tudta begyűjteni a három pontokat, a fennmaradó 14 mérkőzésen pedig döntetlen eredmény született. Utoljára egyébként 2021. április 28-án, a járvány miatt akkor még zártkapuk mögött, melyen egyébként 4-4 arányú döntetlen született.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – FK TSC Bačka Topola

 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – FK TSC Bačka Topola

1-0 (1-0)

Időpont: 2018. február 8. (csütörtök) 13:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (Műfű)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Lovas László

Asszisztensek: Albert István, Buzás Balázs

Békéscsaba: Máthé Gábor, Pilán Márkó, Dlusztus András, Mészáros Márk, Nagy István, Nagy Sándor, Hursán György, Kálmán Szilárd, Birtalan Botond, Viczián Ádám, Szélpál Norbert. Cserék: Czinanó Áron, Seres Bence, Gyurján Bence, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Tóth Dániel, Kiss László, Gránicz Patrik, Szatmári István, Lustyik Levente, Király Patrik.
Vezetőedző: Boér Gábor

Bačka Topola: Jorgic Nemanja, Svitic Dragan, Mezei Nebojsa, Babic Filip, Brankovic Vladimir, Tomanovic Sasa, Denkovic Aleksa, Boros Congor, Milicevic Dejan, Damnjanovic Ognjan, Grujic Nemanja. Cserék: Hajagos Tamas, Mijic Dusan, Ponjevic Dajan, Skopljak Nebojsa, Lalic Slobodan, Cordasic Lazar, Stancetic Marko, Sinkovic David, Ronald Tendai, Siladji Vladimir, Erak Vladimir.
Vezetőedző: Rogan Predrag

Gólszerző: Viczián Ádám (7. perc).

Ezen a mérkőzésen a védekezés gyakorlásán túl, már az eredmény is lényeges volt az Előre számára. Gyakorlatilag 50-60 percen keresztül az történt a pályán, amit a Lilák szerettek volna. A hetedik percben szép összjáték után Viczián higgadtan lőtte ki a kapu bal oldalát, 1-0. A folytatásban is szinte csak a vendég kapura folyt a játék, azonban további találatok nem születtek. Említésre méltó volt Birtalan távoli lövése, valamint Pilán harcossága is a szélen, mindkét akcióból könnyen újabb gólok születhettek volna. A második játékrészre mindkét mester több helyen is cserélt, majd szinte tízpercenként megismételték ugyanezt. A szerb együttesnek sikerült átvennie az irányítást, többször Dlusztus András bravúrjaira és Máthé kapus védéseire is szükség volt, hogy ne változzon negatív irányba az eredmény. A mérkőzés végére újra felélénkült a Békéscsaba, előbb Gránicz szabadrúgásból veszélyeztetett, majd Szatmári mezőnyből ellőtt labdája csattant a bácskai kapufán. A zord, vizes időjárási körülmények között lejátszott felkészülési mérkőzés maximálisan elérte célját, a végére az eredmény már nem változott.

Boér Gábor: – Ötvenöt-hatvan percig már nagyon jól működött, amit elterveztünk. Legfőképpen a játék védekező részére koncentráltunk, de természetesen a felkészülés ezen a fázisában már a támadások szerepe is lényeges. Mindig nehéz menet közben beállni egy ilyen meccsbe, és felvenni annak ritmusát, ami nem azon múlik, hogy kik a tartalék játékosok. A vége felé újból sikerült magunkra találni, és jobb lett számunkra a mérkőzés. Elmondtam a srácoknak, hogy most már igenis fontos az eredmény is, meg kell nyerni a meccseket, hiszen egyre jobban közelítünk az első éles mérkőzéshez. Összességében meg voltam elégedve a látottakkal és bízom benne, hogy ezt tudjuk még tovább építeni és tökéletesíteni. Volt egy próbázónk is a mai napon Hursán György személyében. A 21 éves védekező-középpályás, gyulai születésű és a TSV 1860 München együttesétől érkezett hozzánk próbajátékra, rám jó benyomást tett a mai napon. A további részletekről a vezetők fognak majd nyilatkozni.

A szerb másodosztályú TSC csapata a régi összetételben, de új vezetőedzővel kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra.  Rogan Predrag azért érkezett a csapathoz, hogy az ősszel elért 4. helyet megpróbálja tovább javítani. Erre az eddig lejátszott 15 forduló alatt megszerzett 24 bajnoki pont, a 6 győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség mérleggel igen jó esély mutatkozik. A Serbian First League a szerb labdarúgás második legmagasabb osztálya. A bajnokságot 2004-ben alapították, miután átszervezték a Szerbia és Montenegró-i bajnoki rendszert.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://fktsc.com/hu

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/590131361325593/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: