Címkézett bejegyzés

Időpontváltozás

A tegnapi napon véglegessé vált a Megyei I. osztály – Felsőház 27. forduló Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE labdarúgó mérkőzés helyszíne, amely a felek megegyezése szerint a Kórház utcai Stadion centerpályája lesz.

Ma pedig a végleges kezdési időpont is ismertté vált, amely 2018. május 1. (kedd) 17:00 óráról 15:00 órára változott. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége figyelembe vette, hogy 17:00 órától egy másik jelentősebb sporteseményre is sor kerül Békéscsabán, így igazodva ehhez a mérkőzéshez úgy alakította az időpont kijelölését, hogy szurkolóink és az érdeklődők mindkét rendezvényre időben megérkezhessenek.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Helyszínváltozás

Felhívjuk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők figyelmét, hogy a 2018. május 1-én (kedd) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE Megyei I. osztály – Felsőház 27. forduló labdarúgó mérkőzés a 4-es Honvéd utcai pálya helyett a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerül megrendezésre.

A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály – Felsőház 25. forduló

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-1 (0-1)

Időpont: 2017. április 22. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Körösladány, Wenckheim Béla utcai sportpálya

Cím: 5516 Körösladány, Wenckheim Béla utca

Játékvezető: Mihálik Pál

Asszisztensek: Korbely Péter Szabolcs, Valastyán Dániel

Körösladány: Nagy Bálint Antal, Zsömbörgi Márton, Knyihár Dániel, Papp Zsolt, Zelenyánszki László, Ruzsa Zoltán, Paulik Ádám, Kristóf Gergő, Hajdu Zsolt, Kéki Csaba, Burai Dávid I. Cserék: Kajári Attila, Farkasinszki László, Komódi Balázs, Takács Balázs, Zsíros Péter, Laksteter Jován, Kovács Ferenc.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Barbu Roland-Eduard, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Seres Bence, Ilyés Tamás, Miklya Miklós Mihály, Kálmán Szilárd, Pusztai András, Babinyecz Balázs. Cserék: Baráth Bence, Borbély Zsombor, Máris Dominik, Zsilinszki Martin, Láza Dévald Márk, Belanka Dávid.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Ilyés Tamás (33. perc), Ruzsa (75. perc).

Sárga lapok: Seres Bence (58. perc), Barbu Roland Eduard (72. perc), Knyihár Dániel (90. perc).

line_purple

Fotó: Erdős Csaba

Fodor Sándor: – Nagy iramú, változatos mérkőzés volt. Már az első félidőben is nagyon sok helyzetünk volt, mégis a csabaiak jutottak előnyhöz. A második felvonásban fokoztuk az iramot és az egyenlítő találat mellett, érzésem szerint lőttünk egy szabályos gólt is. A végén mindent egy lapra tettünk fel, becsülettel helytálltak játékosaink, amit lelkes közönségünk vastapssal jutalmazott.

Brlázs Gábor: – Kifejezetten jól játszott a csapat. A sok helyzetből le kellett volna zárni a mérkőzést. Ajándékoztunk egy pontot a hazaiaknak.

A ladányiak odahaza különösen ügyelnek a részletekre. Nem mellesleg, ha az alapszakasz után újból legyőznék a lila-fehéreket, azzal megnyílhatna az út előttük a második hely felé. Az Előre váratlan vereséget szenvedett a Kondorostól, most komoly bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy ne kelljen idő előtt lemondania a feljutás lehetőségéről.

Komoly párharc vár minkét csapatra vasárnap délután, hiszen a Békéscsaba II. még esélyes a bajnoki címre, míg vendéglátóink a kondorosi vereséget követően legyőzték a Rákóczit és a kupában is továbbjutottak. Jelen pillanatban már tizenegy pont a hátrányunk a Méhkerékkel szemben – hiszen 2018. április 21-én (szombat) 3-1 arányban legyőzték a Kondoros csapatát, lemaradásunkat pedig semmiképp sem szeretnénk növelni. A ladánnyal szemben csak hat pont az előny, így igazi hatpontos összecsapás várható.

A tét óriási, hiszen ellenfelünk egy sikerrel közelebb kerülhetne a második helyhez, és a Kondorossal szemben is minimum megmaradna az előnyük. Ebben a kiírásban egyébként legutóbb idegenben vereséget szenvedtünk a Ladánytól, míg hazai pályán most tavasszal gól nélküli döntetlent játszottunk.

Hiányzók tekintetében Viczián Dániel eltiltását tölti, mert az előző körben megszerezte ötödik sárga lapját, Juhász Dániel pedig továbbra is sérüléssel bajlódik. Brlázs István Gábor csapatában eltiltás miatt nem lesz kimaradó.

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kondorosi TE

Megyei I. osztály – Felsőház 24. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kondorosi TE

0-4 (0-0)

Időpont: 2018. április 14. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, 4-es Honvéd utca

Játékvezető: Sechna Gábor

Asszisztensek: Kepka Roland, Baráth János

Békéscsaba: Baráth Bence, Zahorán Balázs, Barbu Roland-Eduard, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Seres Bence, Miklya Miklós Mihály, Kálmán Szilárd, Pusztai András, Maruntelu Mihai Erik. Cserék: Czinanó Antal Áron, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Láza Dévald Márk, Belanka Dávid.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Kondoros: Kajári János, Murvai Dávid, Borgulya Tamás, Harangozó Krisztián István, Süli András, Péli Tamás, Vozár Dávid, Vajgely György, Hanyecz Henrik, Farkas János, Rafaj Roland. Cserék: Szólik Tamás, Kajtár István, Takács Márk Csaba, Konyecsni Zoltán, Kormány Levente Dániel.
Vezetőedző: Janis János

Gólszerzők: Borgulya Tamás (53. perc), Péli Tamás (72. és 76. perc), Farkas János (73. perc).

Sárga lapok: Murvai Dávid (14. perc), Seres Bence (27. perc), Vozár Dávid (35. perc), Maruntelu Mihai Erik (57. perc), Harangozó Krisztián István (58. perc), Rafaj Roland (59. perc).

A hét rangadóján az Előrének a bajnoki címért, a Kondorosnak pedig a bronzéremért folyó külön verseny miatt kellettek a pontok. Ősszel a csabaiak idegenben valósággal lelépték a kondorosiakat, akik idén viszont már pontot csentek fordított párban az alapszakasz végén. Ez a találkozó viszont teljes egészében az ő elképzeléseik szerint alakult.

Az első negyvenöt perc után még nem úgy festett, hogy kiüti a Békéscsabát a Kondoros együttese a Megyei I. osztály szombati játéknapján. Szünet után, 1-0-ás eredménynél három ziccert is kihagyott a hazai együttes, a vendégek pedig három perc leforgása alatt háromszor is betaláltak, ezzel a listavezető Méhkeréknek is komoly szívességet tettek.

Brlázs Gábor: – Több gyenge teljesítmény volt ma a csapatban, mint jó. Az eredmény túlzott, de megérdemelt vendégsiker született. Minimálisra csökkentek az esélyeink, de nem adjuk fel.

Janis János: – A mai napon megérdemelten nyertünk. Fegyelmezetten és higgadtan futballoztunk, semmi teher nem volt rajtunk. Igazán jó arcunkat mutattuk.

A Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásának második fordulójában is folytatódhat a Méhkerék és az Előre II. csapatainak versenyfutása. A bajnoki cím első és második számú várományosa hazai környezetben lép pályára, ennek ellenére egyikük sem érezhetik magukat páholyban, de a playoff már csak ilyen.

A lila-fehérek folyamatosan győzelmi kényszer alatt játszanak és ez várhatóan a további hetekben sem változik majd. A KOTE viszont idén már megmutatta, hogy van hatásos fegyver az Előrével szemben.

line_purple

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály – Felsőház 23. forduló

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-2 (0-1)

Időpont: 2018. április 7. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: Szöllősi Ferenc

Asszisztensek: Samu László, Bozóki Rajmund

Szarvas: Lévai Balázs, Pecznik Péter, Zima Dániel, Polonszki Patrik, Klimaj Zoltán, Furár Róbert Tibor, Kukovecz Dániel, Somogyi János Péter, Magyar Martin Pál, Kriska Norbert, Szikora Milán. Cserék: Fábry Attila, Moldván Krisztián, Farkas Norbert, Szebegyinszki Robin, Körösfalvi Kristóf.
Vezetőedző: Rétes Pál

Békéscsaba: Baráth Bence, Zahorán Balázs, Barbu Roland-Eduard, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Seres Bence, Miklya Miklós Mihály, Pusztai András, Babinyecz Balázs, Belanka Dávid. Cserék: Czinanó Antal Áron, Ilyés Tamás, Zsilinszki Martin, Láza Dévald Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Mácsai László (25. perc), Ilyés Tamás (78. perc).

Sárga lapok: Kukovecz Dániel (24. perc), Mácsai László (26. perc), Miklya Miklós Mihály (37. perc), Somogyi János Péter (82. perc), Barbu Roland-Eduard (82. perc), Seres Bence (85. perc).

A látogatók pár hete döntetlenre végeztek Szarvason, ami a házigazdákra nézve volt hízelgő. Most is ők irányították a meccset, de ezúttal a gólokkal sem maradtak adósak. Mivel a házigazdák nem sok veszélyt jelentettek a lila-fehérek kapujára, a vendégek magabiztosan szerezték meg az értékes pontokat.

Azzal, hogy a múlt vasárnapi rangadón az utolsó pillanatban fordítani tudott az Előre II. csapata, érdekes maradt a most kezdődő rájátszás a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A lila-fehérek hátránya öt pont, ami még így is tekintélyes, de ha nem nyertek volna Méhkeréken, akkor a határ mentiek elkezdhetnék a készülődést az NB III-as osztályozóra. 

A lila-fehérek is vendégeskedtek már idén a Körös-parti városban. Az akkori döntetlennel ezúttal aligha lennének elégedettek, hiszen a házigazdák formája elég távol áll az őszihez képest, ettől függetlenül lebecsülni is hiba lenne őket.

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: