Címkézett bejegyzés

Újabb érkező és távozó

A Békéscsaba 1912 Előre soraiban köszönthetjük a 22 éves, 176 centiméter magas, főként bal oldali védőként bevethető Mikló Rolandot.

Roland a Kazincbarcika együttesétől érkezett, aki balszélső és bal oldali középpályás pozíciókban egyaránt hasznos tagja lehet csapatunknak. Az előző idényben 24 bajnoki mérkőzésen, valamint két Magyar Kupa összecsapáson is segítette a KBSC együttesét, a Kisvárda elleni felkészülési mérkőzésen pedig már jó eséllyel be is mutatkozhat békéscsabai publikum előtt.

Roli, üdvözlünk Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hursán György felépült újabb, hosszan tartó sérüléséből és a felkészülést is az Előrével kezdte meg. A közös folytatás reményében a klub korrekt ajánlattal szolgált számára, amit nem fogadott el és a távozás mellett döntött. A békéscsabai klub megfelelően respektálta hosszú ideig tartó hiányzását, a 24 éves középpályás azonban úgy határozott, hogy a továbbiakban máshol próbálja ki magát. Hursi 2007-ben a Békéscsaba UFC-ben kezdte labdarúgó karrierjét, és egy rövid kitérőt (2013/2014) követően négy idényen keresztül volt az Előre játékosa.

Hursán György: – Meghatározó volt számomra az itt eltöltött időszak, hiszen békéscsabai nevelés vagyok, rengeteget fejlődtem és tanultam. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Sajnos az utóbbi időben sérülés hátráltatott és talán ennek is köszönhetően most érett meg bennem a változtatás szándéka. Szeretném magam kipróbálni egy teljesen új közegben, így a váltás mellett döntöttem. Nem fogom elfelejteni az Előrét, hiszen itt kaptam első profi szerződésemet, így Békéscsabán vált belőlem labdarúgó. Mindent köszönök edzőimnek, a klubvezetésnek a bizalmat és a lehetőséget!

További sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Újabb erősítések

Puskás Gábor Sándor és Varga Szabolcs személyeiben újabb erősítések érkeztek együttesünkhöz.

A huszonkilenc éves Puskás Gábort a feljutó Kecskeméti TE csapatától igazoltuk, aki főképp szélső védő, de a középpályán is bevethető tapasztalt játékos. A nagy munkabírású, 183 centiméter magas labdarúgó az előző idény összes mérkőzésén kezdőként lépett pályára és korábban a Dunaújváros, a Pécs, a Szekszárd, valamint a Szigetszentmiklós csapataiban is szerepelt.

Varga Szabolcs támadó szekcióinkat erősíti a jövőben, hiszen főképp bal szélsőként, de a jobb oldalon, valamint védekező középpályásként is bevethető. A 175 centiméter magas, gyors és fordulékony labdarúgó a Vasas csapatában nevelkedett, de kipróbálta magát Hollandiában is, az SC Heerenveen csapatánál. A huszonhat éves labdarúgó korábban megfordul az MTK, a Vác, és Sopron együtteseinél is, így egészen biztosan Békéscsabán is hatalmas segítség lesz.

Gábor és Szabolcs, köszöntünk benneteket Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Nincs komoly baj!

Szurkolóink megnyugtatására közöljük, hogy Kertész Tamás, az Előre 22 éves labdarúgója – aki a Mezőkövesd elleni mérkőzés 88. percében sérült meg, jól van és nincs komoly baj. A csatár vállsérülést szenvedett, ezért volt szükséges, hogy mentő szállítsa a gyulai kórházba. Az orvosok helyére tették kiugrott végtagját és megfelelő rögzítő kötést is kapott. További vizsgálatok várnak még rá, de addig is pihenést írtak elő – így Zoran Spisljak vezetőedző egyelőre nem számíthat rá a keretben. A további fejleményekről természetesen tájékoztatást adunk. Tamás a 2014/2015-ös szezonban eddig 5 bajnoki- és 1 liga kupa gólt szerzett a liláknak.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk!

kertesz_rontgen

Szalai Dániel eligazolt Békéscsabáról

Szalai Dániel öt év után elhagyta Békéscsabát és máshol folytatja pályafutását.

A 24 éves középpályás a napokban jelezte távozási szándékát a Békéscsaba 1912 Előre felé. A klubvezetés tekintettel arra, hogy a labdarúgó kifejezetten kérte a közös megegyezéssel történő bontást, hozzájárult szerződésében rögzített lehetőségek szerinti távozásához. Dániel összesen – mindent beleszámítva – 175 mérkőzésen segítette csapatunkat, mialatt 10 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Dani, köszönjük!

További sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Kitl Miklós a Liláknál folytatja

A még mindig csak 23 éves Kitl Miklós pályafutása álomszerűen kezdődött a labdarúgó NB I-ben, hiszen 2014-ben, az élvonal akkori legfiatalabb játékosaként, az első meccsén rögtön gólt lőtt a Ferencvárosnak. Az első idényében 26 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett és rögtön az évad legjobb fiatal játékosának is megválasztották a védekező középpályást. Ezután Diósgyőrbe szerződött, azóta azonban már csak 22 meccs jutott neki az NB I-ben, gólt az élvonalban már nem is szerzett, 2018 óta pedig a másodosztályú Dorogban igyekezett újraépíteni magát.

A 2020/2021-es szezonban viszont már lila-fehér mezben, Békéscsabán léphet pályára, ahol kifejezetten nagy reményeket fűz szerepléséhez a vezetőség és a szakmai stáb is. Miklós fiatal kora ellenére 359 tétmérkőzéssel a háta mögött kezdi meg az idényt és bízunk benne, hogy rutinja és munkabírása nagy segítségére lesz csapatunknak.

Miki, üdvözlünk Békéscsabán és sok sikert, valamint sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://adatbank.mlsz.hu/player/708352.html