Címkézett bejegyzés

Átadták az utánpótlásképző központot

Szombaton Békéscsabán, a 4-es Honvéd utcában ünnepélyes keretek között átadták a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia utánpótlásképző központját. Az egész napos rendezvényen több száz fiatal és a szülők is részt vettek, hiszen most tartották az akadémia gyermeknapi ünnepségét is.

Az utánpótlásképző központ avatóján Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében a következőket mondta: – Az utánpótlásnevelés terén az MLSZ jó partnerre talált a kormányban, ennek köszönhető, hogy a társasági adókedvezmény jóvoltából az elmúlt években ezerkét új pálya létesült hazánkban, és mintegy ezerötszázat újítottak fel. Külön öröm számomra, hogy most itt lehetünk a békéscsabai akadémia utánpótlásnevelő központjának avatóján, amely több száz békéscsabai, és Békés megyei fiatalnak lesz az otthona. Az MLSZ nagyot lépett előre az utánpótlásnevelésben a Bozsik-program révén. Ezt bizonyítja, hogy az egyesületekben tizennyolcezerről ötvenkétezerre, az intézményekben huszonnyolcezerről százkétezerre nőtt az igazolt labdarúgók száma.

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre SE elnöke így fogalmazott: – Büszkék vagyunk arra, hogy akadémiánk régiós központként működik, amelyhez hat alközpont, és mintegy négyezer ifjú labdarúgó tartozik. Az elmúlt években mintegy hatszázötven millió forintos beruházást valósítottunk meg, amelynek része a most átadásra kerülő utánpótlásközpont. Köszönöm mindazoknak a cégeknek, vállalkozóknak a támogatását, akik a TAO révén segítettek bennünket céljaink elérésében.

Vantara Gyula, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője gratulált az új létesítmény megvalósításához. – Hatszázötven gyerek otthona lesz ez a központ, amelyben elhivatott szakemberek nevelik majd a fiatalokat. Köszönet jár azoknak a helyi és Békés megyei vállalkozóknak, akik a TAO-s támogatás révén tudták segíteni az új központ létrehozását.

A beszédek elhangzása után Dankó Béla, Vantara Gyula és dr. Kovács Mihály elvágták a nemzeti színű szalagot és ezzel felavatták a korszerű létesítményt. Ezt követően a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia dobogós helyen végzett különböző korosztályos csapatainak átadták az érmeket. A medálokat Vantara Gyula, Dankó Béla, dr. Kovács Mihály, Bíró Csaba, Békéscsaba önkormányzata szakbizottsági elnöke, Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. többségi tulajdonosa és a lila-fehér klub egykori kiváló, válogatott labdarúgója és edzője, Pásztor József nyújtotta át az ifjú labdarúgóknak és edzőiknek.

Fotók 

Magas rangú vendégek a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián

2016. november 6-án az Interliga egyik idei utolsó fordulóját Békéscsabán rendezték meg. A mostoha időjárási viszonyok sem gátolták meg azt a közel 200 játékost és kísérőiket, hogy ellátogassanak a Békéscsabai Labdarúgó Utánpótlás Központba. Vasárnap 11:00 óra körül szinte életre kelt a lőtér melletti sportkomplexum. Nyüzsgő gyerekseregtől, drukkoló szülők hangjától volt hangos az immár régiós központtá váló létesítmény.

20161106_bla_02

Ahol jól érzik magukat az emberek, ahol valami jól működik, annak könnyen híre megy. Így történt ez most is, hiszen magas rangú vendégek tettek látogatást ezen a napon a Békéscsabai Labdarúgó Utánpótlás Központban. Erdős Norbert és Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő urak azért érkeztek, hogy megnézzék azokat a fejlesztéseket, amelyek a közelmúltban mentek végbe a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A volt ifjúsági- és sportminiszter, az MTK sportegyesület jelenlegi elnöke Deutsch Tamás elmondta, hogy nagyon elégedett a látottakkal, ugyanis rendkívül fontosnak tartja egy ilyen szintű létesítmény meglétét ebben a térségben. Erdős Norbert nagyon büszke volt arra, hogy szűkebb régiójában milyen elkötelezett szakmai munka folyik, az edzők és a játékosok részéről egyaránt.

20161106_bla_01

Mindketten gratuláltak az eddig elért eredményekhez, és további sportsikereket kívántak.

Labdarúgó Regionális Utánpótlás-központ Békéscsabán

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége már korábban elhatározta az utánpótlás-képzési rendszer teljes megújítását annak érdekében, hogy a legnagyobb tehetségek ne kallódjanak el, és hogy a versenyeztetés struktúrája segítse a versenyhelyzet élesedését. Ennek a részletesen megtervezett és kidolgozott folyamatnak a része volt a belga Double Pass már 2013-ban megkezdett auditja is, amely 15 akadémia működését világította át és állapította meg a legfontosabb konkrét és általános tanulságokat.

20160623_uj

Most, hogy a stratégiai fejlesztési programoknak köszönhetően, az infrastrukturális, anyagi feltételek adottak, az MLSZ elnöksége döntést hozott arról, hogy 12 regionális utánpótlás-központot jelölt ki országos szinten. A regionális utánpótlás-központok szigorú működési szabályok és ellenőrzött szakmai- és pénzügyi feltételrendszer kialakításával működhetnek. A centrumok működési feltételeinek szabályozásával az MLSZ célja, hogy elősegítse a tehetséges játékosok „felfelé áramoltatását”, és megteremtse annak a szakmai munkának a feltételeit, mely biztosítja, hogy a jövőben egyetlen tehetséges fiatal se vesszen el a magyar labdarúgás számára.

A régiós centrumok kiválasztásakor, kijelölésekor a szakmai alkalmasság és a racionális gazdálkodás mellett, kiemelten fontos a regionalitás elve, annak érdekében, hogy a centrumok munkájuk során lefedjék az egész országot.

A regionális centrumok érdekeltek a hatékony munkavégzésben, mert azok az utánpótlás-nevelő centrumok kapnak több támogatást, amelyek a folyamat végén több versenyképes, élvonalbeli és válogatott játékost nevelnek és adnak a magyar labdarúgásnak.

A regionális központok kijelölésekor az MLSZ meghatározza a szakmai és infrastrukturális feltételeket, valamint meghatározza a személyi feltételek követelményeit – ennek következtében, várhatóan képzett külföldi utánpótlás-szakemberek érkezhetnek hazánkba. A döntés figyelembe vette a belga audit eredményeit és ajánlásait. Ez alapján azoknak az akadémiáknak, utánpótlásképző centrumoknak volt esélyük, ahol egyértelműen bebizonyosodott, hogy adottak a hatékony szakmai munka feltételei, és ehhez szakértelem és elkötelezettség párosul.

A lehetséges regionális centrumoknak október 31-ig kell kidolgozniuk a 3 éves szakmai és pénzügyi terveket, éves lebontásban. Ezek elfogadása után kezdhetik majd meg a tényleges működésüket.

dr. Kovács Mihály – a sportegyesület elnöke: – A Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége 2016. június 6-án tartott ülésén tárgyalta a belga Double-Pass cég labdarúgó akadémiák záró auditjáról készült előterjesztését, az utánpótlás-nevelés regionális rendszerét és azok finanszírozási koncepcióját. Az MLSZ 2017-től a labdarúgás sportág kiemelt utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására, szervezésére 12 „regionális Utánpótlás-központ” felállításáról hozott döntést. A dél-keleti régió Utánpótlás-központjának a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát (BLA) választotta ki az Elnökség. A döntést egy három éven át tartó audit előzte meg, amely a klubok szakmai, személyi, gazdasági, szabályozottsági és infrastrukturális feltételrendszerét vizsgálta, a végső sorrendet a Double-Pass audit rangsora, eredményei és az akadémiák produktivitási mutatói határozták meg. Mindez nagyon fontos, külső (objektív) megerősítése annak a hatalmas munkának, amit 6 évvel ezelőtt elkezdtünk, és mind szakmai, mind infrastrukturális téren új alapokra helyezte a békéscsabai labdarúgást, és egyben egy olyan hatalmas lehetőség, amivel élnünk kell annak érdekében, hogy a csabai foci hosszú távon meghatározó szereplője legyen a hazai labdarúgásnak.

Jakab Péter, a BLA szakmai vezetője: – A régiós központ feladata, hogy együttműködést alakítson ki a területén lévő, jelenleg Bozsik alközpontként működő egyesületekkel (A mi esetünkben Békés megye három alközpontján kívül két-két Csongrád és Szolnok megyei alközpont). Szakmailag felügyeli, támogatja a minősített alközpontokban folyó képzést, a legtehetségesebb játékosokat összegyűjti, kiemelten foglalkoztatja, versenyezteti és integrálja őket a felnőtt profi labdarúgásba.

Az MLSZ a régiós központok felállításával egy időben gyökeresen átalakítja az utánpótlás versenyeztetési rendszert (akadémiai bajnokság), az átigazoláshoz kapcsolódóan új költségtérítési rendszert vezet be, ezen kívül az élvonalbeli klubok számára olyan ösztönzőket alkalmaz, amelyek arra késztetik a klubokat, tulajdonosokat, edzőket, hogy a saját nevelésű, akadémiákról kikerülő fiatalokat építsék be csapataikba.

A Békéscsaba 1912 Előre sportigazgatója Zoran Spisljak személye (aki egyben a BLA sportigazgatója is) garancia arra, hogy tovább folytatódik a hazai nevelésű fiatalok beépítése a felnőtt csapatba. Ennek keretein belül már az előző szezonban is öt saját nevelésű játékos kapott lehetőséget az élvonalbeli bemutatkozásra, így Viczián Ádám, Hudák Martin, Oláh László, Pilán Márkó és Szélpál Norbert. Az ő esetük is azt bizonyítja, hogy Békéscsabán most már minden feltétel adott ahhoz, hogy valakiből profi labdarúgó váljon.