Címkézett bejegyzés

Egy hét bajnoki nélkül

Miközben mindkét résztvevő ország szurkolói, nézői a 2015. szeptember 4-én (pénteken) 20:45 órakor megrendezendő Magyarország – Románia válogatott EB-selejtező labdarúgó mérkőzésre figyel, addig a Kórház utcában nem állt meg a labda.

A Lilák az év 36. hetét is edzéssel kezdték és mérkőzéssel fejezik be – bár ezúttal bajnoki nélkül. A Békéscsaba 1912 Előre csapata, a felkészülési időszakból már megismert – Temesvár együttesével méri össze erejét és talán ki is próbáljuk újabb szerzeményeinket. Az már látszott az eddigi bajnoki mérkőzéseken, hogy védelmünket megfelelőképpen tovább kell erősíteni, ezért a szakmai stáb – a már publikálható, két újabb igazolásunkkal tett lépéseket az ügy érdekében.

Vadász Viktor | Vaskó Tamás

Vadász Viktor | Vaskó Tamás

Vaskó Tamás (31) a Dunaújvárostól, míg Vadász Viktor (29) az Újpest együttesétől érkezik Békéscsabára. Üdvözöljük Őket az Előrénél és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk!

Bár az átigazolási szezon augusztus 31-én lezárult, ám az elindított és folyamatban lévő változások még nem értek véget. Nemsokára további érkezőkről és távozókról is beszámolunk.

A bajnoki mérkőzéstől mentes hetet kihasználva, a Békéscsaba 1912 Előre 2015. szeptember 5-én (szombaton) magyar idő szerint 10:00 órától, Nagyváradon lép pályára, ahol a Temesvárral találkozik – barátságos edzőmérkőzésen.

A jövő héten viszont már minden visszatér a rendes kerékvágásba, hiszen a 2015. szeptember 12-én (szombaton) következő DVTK elleni, kiemelt biztonsági fokozatú meccsre készülünk. Érdekes módon a pontos kezdési időpont még mindig nem ismeretes, ezért egyelőre belépőjegyeket nem tudunk értékesíteni?! Ne felejtsék el, hogy ettől függetlenül más, Magyarországon megrendezendő labdarúgó mérkőzésre is válthatnak belépőjegyeket a Kórház utcai Székház első emeletén található, Ügyfélszolgálati Irodánkban. Érdemes tehát időben biztosítani helyeiket, például a 2015. október 8-án (csütörtök) 20:45 órától megrendezendő Magyarország – Feröer-szigetek válogatott EB-selejtező labdarúgó mérkőzésre is.

Ügyfélszolgálatunk hétköznaponként 08:00 és 16:00 óra között, továbbra is várja az érdeklődőket és Előre Klubkártya igénylőket – annál is inkább, hiszen nyilvántartásunk alapján sok előregisztrált tagunk még mindig nem vette át legyártott klubkártyáját. Kérjük Önöket, hogy amennyiben módjukban áll, minél hamarabb tegyék ezt meg, mert szeptember 30. után már nem tudjuk ezeket tovább tárolni.

Várjuk Önöket! Hajrá Lilák!

Alex Svedyuk Pál is bevethető

A csütörtöki napon az igazolásokkal kapcsolatos kérdések is nagyjából lezárultak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. technikai vezetője – Oláh Imre személyesen kérte ki a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, Alex Svedyuk Pál érvényes papírjait – hiszen a honosítási folyamat sikeresen lezajlott és ezzel együtt szerződése és játékengedélye is életbe lépett. Ez azt jelenti, hogy az ukrán származású, 19 éves labdarúgó, adott esetben már szombaton magára öltheti a 30-as számú mezt és a középpályán nyújthat segítséget a Liláknak. Sikeres és sérülésmentes szezon kívánunk új játékosunknak!

alex_svedyuk_2015_2016

Szintén lényeges információ, hogy Fabio Nascimento de Oliveira ezentúl magyar állampolgárként szerepel az Előre csapatában. Mivel az őszi átigazolási szezon 2015. augusztus 31-ig tart, így valószínűsíthetően a jövő hét első napjával bezárólag minden folyamatban lévő, további tárgyalás befejeződik és amennyiben még új szerzeményről tudunk beszámolni, azonnal közzétesszük weboldalunkon.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Mezőkövesden lép pályára a Békéscsaba 1912 Előre a Magyar Kupa második fordulójában.

Az élvonalbeli csapatok közül a Vasasra és a Békéscsabára vár a legmagasabb besorolású, NB II-es ellenfél. A Haladás, a DVTK és a Puskás Akadémia az NB III-ból kapott kihívót, míg az Újpest, a Paks és a Honvéd negyedik vonalbeli ellenfélhez látogat.

mk_2016

Az idény rajtjakor a nemzetközi kupaküzdelmekben érdekelt négy együttes (Videoton, Ferencváros, MTK, DVSC-Teva) csak a harmadik fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz.

A versenykiírás értelmében az NB I csapatai az első, a második és a harmadik fordulóban nem találkozhatnak egymással.

Kilenc NB III–NB II-es csatát rendeznek: a Vác például Nyíregyházára látogat, a Kisvárda Ceglédre, míg a Gyula a Szeged 2011-Grosics Akadémiát fogadja – azt a csapatot, amelyik a hazai mérkőzéseit éppen Gyulán rendezi.

Lesz négy NB III-as és négy negyedik vonalas derbi, míg a mezőny „legkisebb” csapata, a Bács-Kiskun megyei bajnokság harmadik vonalában szereplő Géderlak a megyei I-es Tiszakanyárt fogadja.

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a 2. forduló találkozóit szeptember 23-án, szerdán rendezik.

Köszönjük Zsolti!

Bücs Zsolt – a Békéscsaba 1912 Előre edzője távozik a csapattól és családi okok miatt Budapestre költözik. Az 51 éves szakember, több mint egy esztendő után búcsúzik a Liláktól. Tevékeny része volt az Előre első osztályba jutásában, játékosaink felkészítésében – szakmai tanácsai, meglátásai és kapcsolatai felbecsülhetetlen értékkel bírtak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége, csapata és minden dolgozója nevében köszönjük szépen munkáját és segítségét, további sok sikert és jó egészséget kívánunk!

bucs_zsolt

Zsolti már elbúcsúzott a fiúktól és a Haladás elleni következő mérkőzésre való felkészülésben már nem vesz részt. A megüresedett pozíció betöltéséről a szakmai stáb és a vezetőség dönt.

Köszönjük Zsolti!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd

plakat_elore_honved_20150822_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Figyelem: 2015. augusztus 20. (csütörtök) ünnepnap, így az Ügyfélszolgálati Iroda aznap ZÁRVA lesz.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000874/Bekescsaba-1912-Elore—Budapest-Honved

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba. Vendég szurkolóink kizárólag a D- és E-szektorokba válthatnak tiketteket!

A mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak már reggel 08:00 órától várják szurkolóinkat. A vendég pénztárak 16:00 órakor nyitnak. Kérjük vendégeinket, hogy akik még a mérkőzés előtt, klubkártya nélkül szeretnék megvásárolni belépőjegyüket, mindenképpen hozzanak magukkal fényképes azonosító okiratot, hiszen csak ennek segítségével válthatnak névre és helyre szóló jegyeket! Azonosító irat nélkül nem áll módunkban belépésre jogosító igazolást kiadni! Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A belépőjegyek árairól itt tájékozódhatnak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A várhatóan esős időjárás miatt kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint vízhatlan kabátot hozzanak magukkal. A pályarendszabályok értelmében esernyőt TILOS a mérkőzésre behozni. Ezeket a belépésnél elkérjük és a mérkőzés végén visszaadjuk! Köszönjük megértésüket!

Stadion adatok, -rajz:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple