Címkézett bejegyzés

Elindult a jegyértékesítés az osztályozó második fordulójára

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2024. június 9-én (vasárnap) 16:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigáz Tatabánya NB III. Osztályozó 2023/2024. 2. forduló labdarúgó mérkőzésre érdemes előre megváltani a belépőjegyeket.

Válts belépőjegyet Előre!

Mivel az érdeklődés már most igen jelentős, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg előre belépőjüket, hogy elkerülhessék a felesleges sorban állást! Az Előre Székház első emeletén található gazdasági irodában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között lehet megvásárolni a hazai szektorokba érvényes jegyeket. A mérkőzés biztonsági szempontból alap fokozatú, így mindenféle azonosítás nélkül lehet belépőjegyet váltani – azaz nem szükséges hozzá személyazonosításra alkalmas igazolvány. Egy személy akár több jegyet is vásárolhat egyszerre, tehát nincs semmiféle korlátozás. A megváltott szezonbérletek természetesen érvényesek. A mérkőzés napján a pénztárak 15:00 órakor, tehát egy órával a meccs kezdési időpontja előtt nyitnak majd. Figyelem: amennyiben megtelik a lelátó, tehát amikor annyi belépőjegy kerül eladásra ahány szabad ülőhely rendelkezésre áll, akkor a pénztárak bezárnak és már nem fogunk tudni több látogatót beengedni!

Online módon NEM értékesítjük a belépőjegyeket és Békéscsabán elővételben kizárólag a hazai szektorokba lehet jegyet vásárolni! A vendég szektorba jelenleg Tatabányán lehetséges elővételben megváltani a belépőjegyeket. A vendég szektorba 216 darab jegy adható el, tehát amennyiben ez elővételben elfogy, akkor a mérkőzés napján már ki sem nyitjuk a vendég pénztárt!

Figyelmükbe ajánljuk az alábbi kapcsolódó hivatkozásokat, melyek segítségével weboldalunkon minden szükséges információt részletesen és mindenre kiterjedően elérhetnek.

Töltsük meg a lelátót és szurkoljunk együtt a srácoknak!

Hajrá Lilák!


Mérkőzés információk:
https://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-opus-tigaz-tatabanya-20240609/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Tatabányán kezdjük az osztályozókat

A 2024. május 28-án (kedden) 11:00 órától lebonyolított sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre az osztályozó első mérkőzését 2024. június 2-án (vasárnap) 16:00 órától Tatabányán játssza. A visszavágó 2024. június 9-én (vasárnap) 16:00 órától kerül megrendezésre Békéscsabán.

Opus Tigáz Tatabánya

A másik párosítás: Putnok FC – Szentlőrinc, tehát a Baranya vármegyeiek Borsodba utaznak június 2-án. Figyelem a kezdési időpontok még változhatnak az esetleges televíziós közvetítések miatt.


Csató Sándor: – Már az idény kezdetén tisztában voltunk vele, hogy ez a menete a visszajutásnak, tehát tudtuk mi vár ránk, csak az volt a kérdés, kivel kerülünk össze a cél érdekében. Tavasszal már élénken nézegettük a leendő potenciális ellenfeleket, mindenkiről gyűjtöttünk be információkat, nyilván most a Tatabányára vonatkozókat vesszük előre. Innen tovább minden róluk szól a heti foglalkozásokon. Biztosra veszem, hogy sok néző előtt játszunk majd, hiszen az egykori bányászvárosban újra fociláz van, a szurkolók idegenbe is szép számmal elkísérik csapatukat.. Ennek megfelelően jó hangulatú összecsapásra számítok.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Magyar Kupa sorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Kupa 2017/2018-as szezon 7. fordulójának sorsolását 2017. szeptember 22-én (pénteken) 10:00 órakor tartották az MLSZ Székház Konferenciatermében.

A sorozatban 2017. október 25-én, a legjobb harminckettőbe jutásért játszanak majd a résztvevő csapatok. A sorsolás technikai részéhez tartozik, hogy a 7. és 8. fordulóba bekerülő, NB I-es bajnokságban szereplő együttesek kiemelést élveznek, ebben a szakaszban még nem kerülhetnek egymással szembe. Ennek megfelelően ezeket a sportszervezeteket külön serlegbe helyezik, melléjük az össze többi versenyben lévő, NB II-es vagy alacsonyabb szintű csapat nevét tartalmazó urnából húznak ellenfelet, a folytatásban pedig a fennmaradó 40 klubot sorsolják párba.

A következő fordulóban a Békéscsaba 1912 Előre csapata Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, ahol a Megyei I. osztály második helyezettje, a Mád FC együttese lesz az ellenfél.

A 7. fordulóban is az alacsonyabb osztályú csapat (azonos osztályból sorsolt csapatoknál az elsőként kihúzott) a pályaválasztó. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a ráadás során is mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, abban az esetben a büntetőpontról elvégzett rúgásokkal dől el, melyik fél léphet a következő körbe.

A Magyar Kupa 7. fordulójának játéknapjai 2017.10. 24 (kedd) és 2017. 10. 25. (szerda). Villanyvilágítás hiányában a legkésőbbi kezdési időpont: 13:30 óra.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://madfc.atw.hu/

Osztályozó mérkőzések

Az MLSZ Versenybizottsága a következő döntést hozta az Osztályozó mérkőzések sorsolásával és megrendezésével kapcsolatosan.

Magyar Labdarúgó Szövetség

A 2024/25. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság részvételi jogáért a 2023/24. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 4 csoportjának 1. helyezett csapatai (4 csapat) között osztályozó mérkőzések kerülnek megrendezésre.

A soroláson elsőnek kihúzott csapat az első mérkőzés pályaválasztója, a másodiknak kihúzott csapat a visszavágó mérkőzés pályaválasztója.

A sorsolás helyszíne és időpontja: MLSZ Székház, 2024. május 28. (kedd) 11:00 óra.

Az osztályozó mérkőzések időpontjai: 2024. június 2. (vasárnap) 17:30 óra, valamint 2024. június 9. (vasárnap) 17:00 óra.

Az a csapat szerzi meg a részvételi jogot, amelyik két mérkőzésen több gólt szerez. Ha két lejátszott mérkőzésen mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett, a visszavágó mérkőzés rendes játékidejének leteltét követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. A hosszabbításban több gólt szerző csapat szerzi meg a részvételi jogot. Ha a hosszabbítás során mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, vagy nem születik gól, akkor a részvételi jog a büntetőrúgásokkal (büntetőpárbaj) dől el.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Közlemény

Tájékoztatásképpen közöljük, hogy legendás labdarúgónk, Fabulya György temetése 2024. május 9-én (csütörtökön) 11:00 órától lesz a Tabáni Evangélikus temetőben (Békéscsaba, Lipták András utca).

Gyászolunk

Emléke szívünkben él!


https://acenter.hu/Tabani-evangelikus-temeto-Liptak-Andras-utca-Evangelikus-temeto-Bekescsaba-4181/