Címkézett bejegyzés

Ünnepeltjeink

Szeptember hónapban az Előre-család több tagja is születésnapját ünnepli, akiket ezúton is köszöntünk.

Szalai Dániel, Steigerwald Ernő, Urbin Péter, Pusztai András

A hónap ötödik napján Szalai Dániel, csapatunk 16-os mezét viselő középpályása nyitja a sort, aki 22 éves lett. Hat nappal később technikai vezetőnk, Steigerwald Ernő vághatja meg tortáját, aki 48. életévét tölti. Az ősz első hónapjának, tizenhetedik napján egyik rangidős játékosunk, Urbin Péternek húzhatjuk meg a fülét, hiszen 34. születésnapját ünnepelheti. Végül, de nem utolsósorban Pusztai Andrást üdvözölhetjük, aki szeptember 29-én tölti be 19. életévét.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Köszöntöttük a kupagyőzteseket

A Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus bajnoki találkozó után a Kórház utcában a teniszpályák felőli lelátónál köszöntöttük az 1988. június 13-án Szolnokon Magyar Népköztársasági Kupa győztes Békéscsabai Előre Spartacus SC csapatának tagjait, edzőit és vezetőit.

A lila-fehérek a fináléban mintegy ötezer csabai szurkoló támogatása mellett Csernus, Gruborovics, és Csató Sándor góljaival 3-2-re győztek a Budapesti Honvéd ellen.

Szigeti Csaba köszöntötte a megjelenteket, majd közösen néztük a 30 évvel ezelőtti kupadöntő tévéközvetítésének legizgalmasabb jeleneteit. Ezt követően a kupadöntő tévéközvetítésének riportere, Gulyás László lépett a mikrofonhoz és sorra hívta fel a finálé hőseit a lelátóra, akikkel elbeszélgetett a döntőről és életük alakulásáról.

A kapus Gulyás István elmondta, hogy rokkant nyugdíjasként él, nyolc gerincműtét után.

Szenti Zoltán azt emelte ki, hogy a Honvéd képességekben az Előre fölött állt, de a Lilák igazi csapatként, egymásért küzdve, a drukkerek támogatása mellett szerezték meg a győzelmet.

Ottlakán Mihály arról beszélt, hogy abban a szezonban kétszer megverték a Honvédot, egy találkozójuk pedig döntetlenül zárult.
– Egyedül nekem van meg az eredeti mezem, mivel én a rádiónak nyilatkoztam, amikor a szurkolók berohantak a pályára, és levetkőztették a többi kupagyőztes labdarúgót.

Bánfi János elmondta, a mérkőzés után hajnal három órakor ért haza, de már reggel fél nyolckor a Rózsában volt az érettségijén.

Csató Sándor boldogan emlékezett a győztes góljára, amelyet Disztl Péternek fejelt és később sokszor beszéltek róla, miután a Videotonban csapattársak lettek.

Kanál Zoltán harminc év távlatából elárulta, hogy nem számított arra, hogy kezdő lesz a szolnoki döntőn és előző este egy kicsit kimaradt, de a pályán mindent megtett a győzelemért.

Mracskó Mihály azt hangsúlyozta, hogy számára a huszadik születésnapján ajándék volt, hogy kezdő lehetett és nagyon örült a sikernek.

Csernus István élete legjobb mérkőzésének tartja a finálét, ahol csereként egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

Kurucz Ádám, Belvon Attila is nyilatkozott, majd egy perces néma emlékezést tartottak az elhunytak, Adorján Árpád, Fodor András, Horváth László és Vigh Tibor játékosok, valamint Araczki János, Botyánszki Pál, Such Sándor sportvezetők emlékére. A volt vezetők közül Annus Vince ügyvezető elnök, Miklya János szakosztály titkár, dr. Dányi József orvos, Vigh Tibor pályaedző és Baukó András gyúró emlékezett a sikerre.

Csank János vezetőedző elmondta, fiatal szakemberként ez volt az első nagy sikere, három évig dolgozott a lila-fehéreknél, és most is szívesen emlékezik az itt töltött időszakra, szeretett Békéscsabán edzősködni.

A játékosok és sportvezetők a város és az Előre ajándékait vették át.

Szarvas Péter polgármester is köszöntötte a csabai labdarúgás eddigi legnagyobb sikerének kovácsait, és jó egészséget kívánt a labdarúgóknak és sportvezetőknek.

Az ünnepi rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult.

Fotók

Százasok

Köszöntsük együtt Viczián Ádám csapatkapitányt és Birtalan Botondot!

A magyarfutball.hu nyilvántartása alapján Birtalan Botond 2018. március 25-én, a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen lépett pályára a Békéscsaba 1912 Előre színeiben századik tétmeccsén. Amennyiben Viczián Ádám 2018. március 28-án (szerda), a Kisvárda elleni hazai bajnokin pályára lép, ez lesz lila-fehér mezben a századik mérkőzése.

Ezúton is gratulálunk nekik és további sikereket kívánunk csabai színekben! 

Ünnepeltjeink

Március hónapban is köszöntjük ünnepeltjeinket.

Március 3-án töltötte 22. életévét csapatunk 42-es számú mezét viselő védője, Szélpál Norbert. Új szerzeményünk, Lustyik Levente március 7-én ismét lila-fehérben ünnepelhet, hiszen mezszámát (17) az idén már évszámokban eggyel túl is szárnyalja. A Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa, Barkász Sándor és a klub legendás alakja Pásztor József is március 20-án vághatja meg születésnapi tortáját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, további jó egészséget, valamint lila-fehér sikereket kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/player/szelpal-norbert/

http://1912elore.hu/site/player/lustyik-levente/

http://1912elore.hu/site/staff/pasztor-jozsef-megyei/

http://1912elore.hu/site/staff/barkasz-sandor/

Ünnepeltjeink

A 2018-as év első hónapjában csapatunk három tagját is köszönthetjük születésnapja alkalmából.

Január 1-jén Nagy Sándor utolérte években a mezszámát (30), valamint Gránicz Patrik, a Lilák 17-es számú mezét viselő támadója január 9-én vághatja meg ünnepi tortáját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozások:
http://1912elore.hu/site/player/nagy-sandor/

http://1912elore.hu/site/player/granicz-patrik/