Címkézett bejegyzés

Az újabb tesztek is negatív eredményeket mutatnak

Az MLSZ előírásainak megfelelően 2021. január 28-án (csütörtökön) reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

A ma reggel megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink ebből a szempontból teljesen egészségesek, így részünkről nincs semmiféle akadálya a vasárnap délutáni Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzésnek.

Hajrá Lilák!

Továbbra is nézők nélkül

Még minimum egy hónapig nem élvezhetjük szurkolóink támogatását a stadionokban.

Mint ismert, a kormány november elején vezetett be szigorú járványügyi intézkedéseket, melynek része volt az is, hogy a hazai labdarúgó-mérkőzéseket nézők nélkül kell megrendezni. A mai napon a kormány újabb egy hónappal meghosszabbította az érvényben lévő korlátozásokat, mindez azt is jelenti, hogy továbbra sem lehetnek szurkolók a labdarúgó-mérkőzéseken.

Az első erőfelmérők

A felkészülés második hete két felkészülési mérkőzéssel zárul és a jövő héten pedig már az algyői edzőtáborban készül első csapatunk a bajnoki folytatásra.

A vonatkozó MLSZ határozatok értelmében továbbra is fokozott egészségvédelmi intézkedések betartásával és betartatásával folynak a tréningek, valamint a közös foglalkozások, melyeknek köszönhetően a 2021. január 14-én (csütörtökön) elvégzett COVID-19 tesztjeink kivétel nélkül negatív eredményeket hoztak. Ettől eltekintve több játékosunk sérüléssel-betegséggel bajlódik, tehát a szombati felkészülési mérkőzéseken még biztosan nem tud majd mindenki pályára lépni. Sérültjeink egy része további orvosi vizsgálatokra vár, így a jövő héten már tudunk konkrét információkat is adni velük kapcsolatban. Az átigazolási időszak hivatalosan a mai napon (január 15.) kezdődött, így csakis akkor tudunk majd a keretet érintő változásokról beszámolni, amikor azok mindenféle szempont szerint véglegesnek tekinthetők.

A felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban tudni kell, hogy ezek zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre és mind a résztvevő játékosoknak, mind pedig a jelenlévő stábtagoknak és a szervezésben résztvevő személyeknek érvényes, negatív COVID-19 teszttel kell rendelkezniük. A rendelkezésekkel kapcsolatban kérjük az érdeklődők és média képviselőinek megértését, hiszen különösen fontos, hogy labdarúgóink ne érintkezzenek olyan személyekkel, akik esetlegesen hordozhatják a vírust!

A Békéscsaba 1912 Előre 2021. január 16-án két edzőmérkőzést játszik a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, 11:00 órától az NB III. Közép csoportjának listavezetőjét, a Kecskeméti TE együttesét fogadjuk, ezt követően pedig 13:00 órától a DEAC csapatával mérkőzünk. A következő hétfőn Algyőre utazik együttesünk, ahol egészen péntekig edzőtáborban készülnek játékosaink. A napi két edzést úszás, videózás és regenerációs foglalkozások egészítik ki, az intenzív programot pedig január 23-án (péntek) 12:00 órától pedig a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni felkészülési mérkőzés teszi teljessé. Az edzőtáborozás után két nap pihenőt kap mindenki, tehát a hétvégét már a családjukkal tudják tölteni labdarúgóink. A felkészülési mérkőzésekről természetesen közöljük majd az eredményeket a helyszínekről.

Míg játékosaink Algyőn edződnek, addig a stáb itthon maradt része sem pihen, hiszen január 20-án (szerda) újabb biztonságtechnikai pályabejáráson kell megfeleltetnie a Kórház utcai létesítményt.

Az utolsó hét pedig bajnoki ritmusban telik, amelyet csak a január 28-i (csütörtök) összetartás színesít, így január 31-én (vasárnap) 13:00 órától már az FC Ajka csapatát fogadjuk zártkapus mérkőzésen a Viharsarokban.

Gombos Zsolt, Kecskeméti TE vezetőedző: – Minden meccsen győzni szeretnénk, egy Békéscsaba ellen is. Az is fontos, hogy senki ne sérüljön meg, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy vissza kéne húzogatni a lábakat, ilyet soha nem mondanék, nem is fogok. Fizikálisan úgy gondolom, hogy rendben leszünk, hiszen három hét egyéni munka is megelőzte ezt a hetet. Megpróbálok két sort kialakítani, hogy egy félidőt kapjon mindenki, a lényeg most azt, hogy futballozzunk egy jót. Az első felkészülési meccsből sok mindent még nem lehet majd leszűrni, de azért azokat a dolgokat mindenképpen szeretném majd visszalátni, amiket előzetesen megbeszélünk.

Sándor Tamás, DEAC vezetőedző: – A felkészülés első hetében kedvező időjárási körülmények között dolgozhattunk. Ekkor sok próbajátékos érkezett hozzánk, de a második hétnek már szűkebb kerettel vágtunk neki. Nincs okom a panaszra, hiszen amit korábban elterveztünk, azt eddig elvégeztük. A fiúk hozzáállását szintén ki kell emelnem, motiváltan hajtják végre a feladatokat. Szerencsére komolyabb sérülés nem nehezíti az életünket, bár a műfű azért igénybe veszi a játékosok izomzatát. A végeredmény nem befolyásolja majd a további munkát. Abban bízom, hogy az edzéseken gyakorolt játékelemekből minél többet meg tudunk valósítani a pályán. Arra is kíváncsi vagyok, hogy az új srácokkal mennyire lesz ütőképes a csapat. Terveink szerint a keret összes tagja egy félidőt kap, de azt sem szabad elfelejteni, hogy kevés időnk van a bajnokság folytatásáig, így okosan kell beosztani a játékperceket.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.kecskemetite.hu/hirek/archivum/bekescsaban-kezdjuk-a-felkeszulesi-meccsek-sorat

https://deac.hu/labdarugas/harom-edzomeccset-jatszanak-labdarugoink/

Továbbra is zárt kapu mögött

A korlátozó intézkedések további egy hónapon keresztül, 2021. január 11-ig biztosan érvényben maradnak.

2020. november 4-én kormányrendeletben kerültek megfogalmazásra a legfrissebb, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szigorítások: a Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete szerint a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött, tehát nézők jelenléte nélkül kellett megtartani.

A korlátozó intézkedéseket 2020. november 4-én 30 napra vezették be Magyarországon azzal a kitétellel, hogy azok szükség esetén meghosszabbíthatók. Az Operatív Törzs mai ülésén az a döntés született, hogy a korlátozások 2021. január 11-ig érvényben maradnak, melynek értelmében a labdarúgó mérkőzések, így a vasárnapi Vasas – Békéscsaba találkozó is zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

Végre minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően, 2020. november 27-én (pénteken) ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

Az eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink teljesen egészségesek, így nincs akadálya a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr bajnoki mérkőzés megrendezésének.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért a Kórház utcai Stadion területén kialakított sportzónába továbbra is tilos a belépés!