Címkézett bejegyzés

COVID intézkedések 2021/2022.

A 2020/21-es évadot nagyban meghatározta a koronavírus járvány, mely komoly kihatással volt a bajnokság lebonyolítására és a labdarúgó mérkőzések szervezésére. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszervezéssel, egészségvédelemmel és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos előírásokat, kiegészítő szabályokat fogalmazott meg.

A 2021/22-es évadra vonatkozóan a járványügyi helyzet jelenlegi állása és várható alakulása kapcsán a Magyar Labdarúgó Szövetség kikérte az Orvosi Bizottság állásfoglalását, továbbá megvizsgálta az UEFA következő évadra tervezett gyakorlatát.

Mind az UEFA tervezett gyakorlata, mind az Orvosi Bizottság állásfoglalása azt mutatja, hogy sajnos a járványhelyzet a következő évadban is meg fogja határozni mindennapi életünket és ezáltal a bajnokság lebonyolítására, a mérkőzések szervezésére is hatással lesz. Természetesen az elsődleges szempont továbbra is az egészség megőrzése és a járvány terjedésének minimalizálása, mindemellett az MLSZ szeretné biztosítani a bajnokság minél gördülékenyebb lebonyolítását.

Az MLSZ Orvosi Bizottsága a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Járványügyi osztályvezetőjének bevonásával a következő főbb javaslatokat tette:

– Az OTP Bank Liga NB I., a Merkantil Bank Liga NB II. és Simple Liga Női NB I. Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok számára a 2021/22. évi bajnoki évad kezdésétől a játékosok és a stáb számára rendszeres tesztelés szükséges.

– Érvényes védettségi igazolással rendelkezők számára legalább heti egy alkalommal szükséges a teszt elvégzése. Azok számára, akik nem rendelkeznek érvényes védettségi igazolással, heti két alkalommal szükséges a teszt elvégzése.

– Külföldi utazások során az arra vonatkozó aktuális határrendészeti és UEFA szabályok a mérvadók, külföldi csapatokkal történő hazai mérkőzések esetén pedig a hazai csapat tesztelésére egyedi szabályok vonatkoznak majd a járványügyi helyzet alakulásától függően.

Az UEFA 2021/22-es évadra tervezett gyakorlata szerint is fennmaradnak az egészségvédelmi intézkedések, így a tesztelések és egészségügyi vizsgálatok.

A fentieket összegezve tehát a következő főbb intézkedések, döntések várhatók:

– lesznek kötelező tesztelőírások, melyekben a tesztek gyakorisága függ attól, hogy a sportoló/stábtag rendelkezik-e érvényes védettségi igazolással, vagy sem.

– a bajnokság során, félévente, az adott szezon kezdésekor az Orvosi Bizottság által meghatározott tartalmú, COVID-specifikus átvizsgálásnak kell alávetni a sportolókat.

– A tavalyi évtől eltérően – az UEFA gyakorlatát követve – nem lesz külön szabály a COVID-ra hivatkozással történő mérkőzéshalasztásra.

A fentebb leírtak egyelőre csak tervezetek, a tényleges sportszakmai, egészségügyi döntésekről az Elnökségi határozatok meghozatala után ad a Szövetség pontos és részletes tájékoztatást.

Újra jöhetnek nézők a mérkőzéseinkre

Belépés 18 év felett kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek a Békéscsaba 1912 Előre utolsó hazai bajnokijára!

Mindez azt jelenti, hogy a vonatkozó rendelet szabályainak betartása mellett a 2021. május 5-én 17:30 órára kiírt Békéscsaba 1912 Előre II. – Szarvasi FC, valamint a 2021. május 9-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 37. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést már nézők jelenlétében rendezhetjük meg.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt álló kiskorúak szurkolhatnak a Kórház utcai Stadionban. Fontos, hogy bérletes szurkolóinknak is szükségük van védettségi igazolványra a belépéshez.

A klubvezetés egyeztetett a hatóságokkal az ügyben, de sajnos a vonatkozó rendeletek értelmében nincs más lehetőség a mérkőzésekre való belépésre, ezért mindenki türelmét és megértését kérjük!

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésekre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba. A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP vendégek esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik a stadionba való bejutás.

Arra kérünk mindenkit, hogy a sorban állásnál továbbra is figyeljenek a másfél méteres távolság betartására.

Továbbra is javasoljuk a maszk használatát!

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, attól kezdve már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadionban!

Az pedig kiemelten fontos, hogy a belépésig továbbra is mindenki számára kötelező a maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően a soron következő bajnoki mérkőzés előtt, ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre első keretének játékosai és a stáb tagjai.

Az éjszaka folyamán megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink ebből a szempontból teljesen egészségesek, így részünkről nincs semmiféle akadálya a szerdán 18:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzésnek.

Játékosaink és a vendég csapat által használatos helyiségeket folyamatosan fertőtlenítjük és a kialakított sportzónába továbbra is kizárólag negatív COVID-19 teszt birtokában lehetséges a belépés. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kórház utcai Stadion egész területén továbbra is kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése!

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért a járvány-helyzetre való tekintettel továbbra is a szigorúbb egészségügyi protokoll marad érvényben.

Hajrá Lilák!

Kötelező a tesztelés a válogatott szünetben is

A Magyar Labdarúgó Szövetség határozatban kötelezte az első- és másodosztályban szereplő klubokat, hogy a válogatott szünetben is tegyenek eleget a COVID-19 tesztelési kötelezettségüknek. Tekintettel arra, hogy a járvány-helyzet tovább romlott, ezáltal csak ilyen módon lehet időben megakadályozni egy-egy helyszínen a vírus terjedését.

Az előírásoknak megfelelően a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai 2021. március 20-án (szombaton) reggel ismét COVID-19 PCR-tesztelésen vettek részt, melynek eredményei ma (vasárnap) reggel érkeztek meg. A tesztek szerencsére mindenkinél negatív eredményt mutattak, így nincs semmiféle akadálya a további munkavégzésnek, edzéseknek.

Hajrá Lilák!

Információk a zárt kapus mérkőzésekkel kapcsolatban

Kérjük figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a kormány rendkívüli döntését követően az összes magyarországi labdarúgó mérkőzés zárt kapus megrendezését rendelte el. Ennek értelmében kizárólag az MLSZ előírásában megjelölt személyek léphetnek be a stadionokba, szurkolók nem vehetnek részt a mérkőzéseken!

A döntés az NB I-es mérkőzések mellett, az NB II-es, az NB III-as, a női és az utánpótlás találkozókra is vonatkozik – tehát ezeken a összecsapásokon sem vehetnek részt nézők!

A kormányhatározat értelmében visszavonásig lesz érvényben az új szabályozás.

Kérjük Önöket, hogy ne induljanak el a mérkőzésekre, hiszen sem a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiára, sem a Kórház utcai Stadionba nem fognak tudni belépni!

Amennyiben a kialakult helyzetben változás áll be, klubunk a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja majd szurkolóinkat.

Türelmüket és megértésüket köszönjük! Hajrá Lilák!