Címkézett bejegyzés

Viola futballkapcsolat

A Pro-licenc képzés következő állomásán Boér Gábor vezetőedző és Jakab Péter akadémia vezető Bécsben járt, ahol a tanulás mellett jelentős lépéseket tettek az osztrák-magyar futballkapcsolatok építése terén.

Jakab Péter, Goran Djuricin (Rapid Wien) és Boér Gábor / Boér Gábor, Sáfár Szabolcs (Austria Wien) és Jakab Péter

Tartózkodásuk folyamán megismerkedtek Goran Djuricin úrral – a Rapid Wien labdarúgó csapatának edzőjével, valamint Ralf Muhr úrral – az Austria Wien akadémiájának igazgatójával is.

Az Austria Wien képviselőjével való egyeztetések és megbeszélések eredményeképpen a közeljövőben lehetőség nyílhat, hogy a Békéscsaba 1912 Előre edzői továbbképzéseken, hasznos látogatásokon vegyenek részt az osztrák lila-fehér klubnál. Szintén hatalmas eredmény, hogy akár már a nyár folyamán felnőtt- és utánpótlás szinten is nemzetközi edzőmérkőzések lebonyolítására nyílik majd lehetőség. A találkozásokon jelen volt Sáfár Szabolcs magyar válogatott kapus is – az Austria Wien utánpótlás kapusedzője, aki szintén támogatásáról biztosította a feleket.

 

Sikeres pro-licenc felvételi

Véget ért a Pro-licences felvételi eljárás: a szakmai kiválasztási folyamat végén 24, a labdarúgás különböző területén dolgozó edző – köztük két női szakember – kezdheti meg az UEFA legmagasabb szintű képzését.

Örömmel jelentjük be, hogy a Békéscsaba 1912 Előre kötelékéből Boér Gábor – első csapatunk vezetőedzője, valamint Jakab Péter – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője is felvételt nyert az MLSZ Pro-licences edzőképzési programjába. Gratulálunk!

Magyarország 15 éve teljes jogú tagja az UEFA-edzőképzésnek, melynek az egymásra épülő C, B és A-licencet követően elérhető legmagasabb szakmai lépcsőfoka a Pro-licenc megszerzése. A jelentkezőknek négylépcsős, több napon keresztül tartó, szakmai felvételi procedúrán kell sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy bekerüljenek a képzésbe.

A felvételi bizottság, valamint a képzés vezetője a 2016 decemberében kinevezett Jörg Daniel, aki a német edzőképzésben szerzett több évtizedes tapasztalatot, mielőtt csatlakozott volna az MLSZ szakmai vezetéséhez.

Jörg Daniel elmondta: nem feltétlenül kell valakinek egykori válogatott játékosnak lenni ahhoz, hogy edzőként kiemelkedő munkát tudjon végezni. Éppen ezért a felvételi eljárás során komplex szempontok érvényesültek, így az akadémiákon dolgozó szakemberek, vagy női hallgatók épp úgy ki tudták vívni a jogot a szakmai felvételi eljárás során, mint például a 36-szoros válogatott Szabics Imre, aki segítőként korábban már dolgozott a magyar A-válogatott mellett is.

Jörg Daniel a képzés kapcsán azt is kiemelte, hogy a közös munka során együttműködő közösségeket szeretne létrehozni a szövetség. Éppen ezért a korábbi, egynapos képzési alkalmak helyett háromnapos szemináriumokon vesznek részt az edzők, melyek lehetőséget adnak szakmai párbeszédre, vitára, és a közös érdekek és célok mentén történő együtt gondolkodásra is. 

Bernd Storck szövetségi kapitány, az MLSZ sportigazgatója a képzés kapcsán elmondta: a modern futballban elengedhetetlen a tudás folyamatos bővítése, a taktikai és technikai képzés, de hangsúlyozta: az edzésvezetés mellett kiemelt szerepe van az erőnlétnek, a fizikai felkészítésnek, a fizikum használatának is, így ez a terület is fontos szerepet kap a szemináriumok során.

A 2017-es Pro-licences képzésbe felvételt nyert hallgatók: Balogh Pál, Boér Gábor, Jakab Péter, Klausz László, Kriston István, Kulcsár Árpád, Kuttor Attila, Lisztes Krisztián, Lőw Zsolt, Markó Edina, Márton Gábor, Németh Antal, Németh Szabolcs, Sárközi István, Schindler Szabolcs, Schumi Dorottya, Simon Miklós, Szabics Imre, Szanyó Károly, Szélesi Zoltán, Toldi Gábor, Varga Attila, Visinka Ede, Vitelki Zoltán.

U17-es edzőtovábbképzés

Edzőtovábbképzésen bemutatózott a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U17-es csapata.

20160404

Az MLSZ Edzőképző Központja csütörtökön (2016. március 31.) több, mint 1.500 hazai szakember részvételével rendezte meg az “Emeljük a szintet” című szakmai nap-sorozat kilencedik felvonását.

A szakmai nap minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott, 1.570 edző regisztrált a győri ETO-stadionban megrendezett, kizárólag gyakorlati bemutatókból álló előadásokra. A részvétellel, a tanulás mellett kreditpontokat is lehetett szerezni, ami feltétele a licencmegújításnak, de nem elsősorban a kreditekért volt érdemes ellátogatni az ETO Parkba – a színvonalas bemutatók még nagyobb vonzerőt jelentettek az edzők számára.

A stadion centerpályáján az aktuális UEFA Elite Youth „A-tanfolyam” hallgatói vezényeltek bemutatóedzéseket utánpótláscsapatok számára, áttekintést adva különböző játékrendszerek felépítéséről, azok védekezésbeli és támadásbeli elemeiről. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát Jakab Péter képviseli a jelenleg zajló projektben. Témája: „A labdaszerzésből indított kontratámadások 4-3-3-as játékrendszerben”. A bemutató végrehajtásához klubunk U17–es csapatát választotta. Természetesen segítői is voltak az edzésen: Marik László szakmai vezető az U19-es csapat edzője, Brlázs Gábor az U16 edzője, Lőrinci Attila az U12 edzője és Skerl József kapusedző.

A bemutató igen jól sikerült, hiszen a jelenlévő edzők többsége a Zalaegerszeg és a Békéscsaba bemutatóját találták legérdekesebbnek. A visszajelzések tehát pozitívak voltak, ami büszkeséggel tölti el Klubunkat – már csak azért is, mert olyan körben kaptunk elismerést, ahol az ország szinte minden komoly akadémiájának edzői és az NB-s csapatok vezetőedzői, valamint nagy magyar edzőegyéniségek is jelen voltak!

Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója: – Az elmúlt három évben komoly változtatásokat eszközöltünk az edzőképzésben és nemcsak az anyagában, hanem az egész szellemiséget tekintve. A mostani jelentős létszám is bizonyítja, hogy sikerült megértetni a magyar edzői karral, hogy fejlődni kell, folyamatosan követni kell a trendeket, lépést kell tartani a világ labdarúgásával. Nekünk nagyon komoly visszajelzés ez a létszám, hiszen két és fél éve száz-százhúsz edző jött el az első továbbképzésre, most ezerötszáz-hetven kolléga érkezett az ETO Parkba.

Jakab Péter, Békéscsaba Elit Youth „A-hallgató”: – Nem volt egyszerű dolog 1.500 ember előtt edzést vezényelni, mikrofonnal a fejemen. Viszont a játékosok nagyon motiváltan és figyelmesen tették a dolgukat – nem különben az edző kollégák is. Úgy érzem nem hoztunk szégyent a „Viharsarki” labdarúgó képzésre, sőt felhívtuk a figyelmet új Akadémiánkra, amely szerintem nagy lehetőségeket rejt magában a jövőre nézve. Köszönjük a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Szalai Lászlónak – az edzőképzés vezetőjének, hogy gondoltak ránk is a program összeállításakor!

Klubkártyák az utánpótlásban

Szerdán az utánpótlásban dolgozó szakembereink is kiváltották Előre Klubkártyájukat.

Jakab Péter, Marik László és Ottlakán Mihály elmondták, hogy számukra is nagy öröm, hogy a Lilák a 2015/2016-os szezonban már az első osztályban szerepelhetnek.

20150610_01

20150610_03

Ezzel párhuzamosan természetesen az utánpótlás nevelésben is átszervezések történnek, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as csapatot is indít. Így elkerülhetetlen a fiatalabb játékosok képzéséért felelős edzők és az első csapat szakmai stábja közötti további összehangolás. Mindez azonban megfelelő szervezés és lebonyolítás mellett mindenképpen a békéscsabai labdarúgás előnyére válik, a lehetőség az NB I-ben történő bemutatkozásra pedig minden utánpótlás korú játékos számára adott lehet.

20150610_02

A szellemi elit Békéscsabán van

Bizonyítványt osztott a Double Pass – Jakab Péter érte el a legjobb eredményt a honi futballakadémiák vezetői közül a belga minősítő cégnél.

20150604_double_pass

Fotó: index.hu

Ünnepélyes események zajlottak a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőcentrumában csütörtök délelőtt, miközben az U20-as válogatott Brazília ellen vitézkedett az új-zélandi világbajnokságon – a magyarországi futballakadémiák minősítésével megbízott belga Double Pass cég és az MLSZ bizonyítványt osztott az akadémiák vezetőinek az audit második fázisának végén. Mint emlékezetes, az első körben az akadémiák működését minősítette (le) a megbízott cég, a most véget ért második fázisban pedig az utánpótlás-nevelő intézmények vezetői bizonyíthattak. Afféle workshop-jellegű tanfolyamon vettek részt, amelyen előadásokat hallgattak, saját ötletekkel állhattak elő, prezentációkat tarthattak, megvitathatták szakmai elképzeléseiket, végül pedig záróvizsgát kellett tenniük.

Hugo Schoukens, Double Pass-alapító és –ügyvezető, valamint az MLSZ nevében felszólaló Foot Pass bizottsági elnök, dr. Szabó Tamás és Dunai Antal bizottsági tag köszöntője után eljött az igazság pillanata – de senki nem bukott meg, mind a 29 vezető átment a szűrőn, és átvehette a bizonyítványát.

A legjobbak, a „kiváló” kategória tagjai:
88% – Tamási Zsolt (akadémiai igazgató, MTK)
90% – Herczeg Vince (általános igazgató, Honvéd)
91% – Neumann Gábor (akadémiai vezető, Nyíregyháza-Bozsik Akadémia)
91% – Pacsi Bálint (szakmai igazgató, Illés Akadémia)
91% – Szalánczi Zoltán (oktatási és szociális vezető, DVSC-DLA)
95% – Németh Károly (képzési igazgató, Nyíregyháza-Bozsik Akadémia)
96% – Marik László (vezető, Békéscsabai Labdarúgó Akadémia)
96% – Jasper de Muijnck (szakmai igazgató, Honvéd)
98% – Jakab Péter (vezetőedző, Békéscsabai Labdarúgó Akadémia)

A Double Pass-audit harmadik, utolsó szakasza augusztusban kezdődik, és ismét az akadémiák működése áll majd a vizsgálat célkeresztjében, az első fázishoz viszonyított fejlődést fogja elsősorban vizsgálni a belga cég. Dr. Szabó Tamás elmondta: ennek végén három-négy kategóriába sorolja majd a minősítő cég a magyarországi futballakadémiákat, és ez a megkülönböztetés az állami támogatásokban is megmutatkozik majd. Ám hozzátette: az állam egyik akadémia kezét sem fogja elengedni.

A Békéscsaba 1912 Előre nevében gratulálunk szakembereinknek a kiváló eredményhez!

Forrás: fourfourtwo.hu