Címkézett bejegyzés

Audit

Ahogy a Magyar Labdarúgó Szövetség is folyamatosan, többféle szempont szerint auditálja, illetve értékeli a klubok teljesítményét, így időről-időre mi is megtesszük ezt saját magunkkal, hiszen csakis a számok az objektív adatok, melyekből jó eséllyel helytálló konzekvenciákat lehet levonni.

Az értékelések bizonyos szegmensei 2020-ban, a járvány-helyzet miatt nyilván nem teljesen reálisak, hiszen ha csak például az egyik legfontosabb adatot, a nézőszámot szemléljük – érthető okokból (zárt kapuk mögött megrendezett mérkőzések) – igencsak befolyásolt értékeket kapunk, amennyiben beleszámoljuk a nézők nélkül megtartott meccseket is. Ettől függetlenül a Békés megyei, illetve a békéscsabai közönség továbbra is hatalmas lelkesedéssel látogatta hazai rendezésű mérkőzéseinket – amíg lehetett -, hiszen a sportstatisztika.blog.hu kimutatása alapján (2020. október 31-ig) az országos 21. helyet foglaljuk el – jelezzük, az adatsorban az összes klub és összes csapatsport szerepel. A nézőszám-növekmény 72 százalékos, azaz kis túlzással kétszer annyian látogattak ki a Kórház utcába, mint az előző idény hasonló időszakában, amely egészen pontosan átlagban 1.618 nézőt jelent. Ez nem rossz, sőt… A bérlet eladásokban azonban jócskán érezhető volt a közönség bizonytalansága, hiszen senki sem tudhatta meddig mehetnek nézők részvételével a meccsek, így aztán teljesen érthető, hogy sokan inkább a belépőjegyes megoldást választották a mérkőzések napján. A szezon-belépők margójára tartozik, hogy sok más klubbal ellentétben a Békéscsaba 1912 Előre az idén sem emelt, így már hosszú évek óta a megszokott szinten fagyasztotta be a belépőjegy és bérlet árakat. Tudjuk és tisztában vagyunk vele, hogy labdarúgó-, vagy egyáltalán bármilyen más mérkőzésre járni a Viharsarokban szinte már luxusnak számít, hiszen mindenki számára legelső a megélhetés, minden más csak azután következhet. Bérletes szurkolóinkat mindennél előbbre tartjuk, hiszen ők azok, akik időt és pénzt nem sajnálva hűségesen kitartanak csapatunk mellett, és az előző szezonban is kompenzáltuk őket az elmaradt mérkőzések miatt. A 2020/2021-es idényből még sok van hátra, így jelen pillanatban még nem tudunk nyilatkozni a zárt kapuk mögött lebonyolított mérkőzések miatti esetleges kárpótlásról – nem tudhatjuk előre mennyi ilyen lesz még -, de a vezetőség jövőbeni döntése nyilván hasonlóképpen figyelembe veszi majd a helyzet adta körülményeket. Szintén fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a rendelkezésre álló gyakorlatilag fél stadion (2.562 engedélyezett ülőhely) többször is majdnem telt házzal büszkélkedhetett, hiszen akár a Vasas, a Nyíregyháza vagy a Kaposvár elleni hazai mérkőzéseken, illetve akár a DVTK elleni MOL Magyar Kupa meccsen – a televíziós közvetítések ellenére – is gyakorlatilag teljesen megtelt a lelátó. Ide tartozik az is, hogy az M4 Sport televízió az idén több mérkőzésünket is élő közvetítésre jelölte ki, amit igen fontosnak és lényegesnek tartunk, hiszen ilyenkor láthatja ország-világ, hogy hol tartunk, milyen teljesítményre vagyunk képesek, valamint milyen színvonalon tudunk lebonyolítani, megszervezni egy-egy ilyen mérkőzést. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a Békéscsaba 1912 Előre idegenbeli mérkőzései is nagy érdeklődésre tartottak számot – bár ezek közvetlenül nem a mi statisztikánkat javítják, de valamiféle közünk azért mégis van hozzá -, hiszen elég csak például a Szeged elleni rangadót (kb. 4.000 néző), vagy PMFC (3.500 néző) összecsapást szemlélni, melyekből élesen kiviláglik, hogy a Békéscsaba 1912 Előre mérkőzéseire igen sokan kíváncsiak.

Áttérve az online térre nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2020-ban jelentős mérföldköveket értünk el. Az egyik igen fontos lépés, a zárt kapus rendezésű, hazai mérkőzések élő stream formájában történő közvetítése volt, melyet partnerünk, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából sikerült megvalósítani. A számokból látszik, hogy ezek az adások nézettségben jócskán maguk mögött hagyták bármely más békéscsabai klub hasonló közvetítéseit, amely számunkra abszolút meggyőző és azt bizonyítja, hogy jelen helyzetben mindenképpen van létjogosultsága a dolognak.

A közösségi médiára kanyarodva: Facebook oldalunk organikus (nem pénzért vásárolt) követőinek száma az idén átlépte a nyolcezret, és szerencsére dinamikusan tovább növekszik (december 14-én már 8.352 volt). Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre sohasem vásárolt pénzért követőket, sohasem bocsátkozott fizetős hirdetésekbe, mert az így generált számok – több más klubnál élesen látszik – sohasem tükrözik a valóságot. Soha nem próbáltunk idealizált megjelenéseket (pl. kutya, gyerek, stb.) produkálni, hanem szándékoztunk mindig a valóságot és a realitást tükrözni bármely kiposztolt tartalmunkkal – ezt mi így látjuk jónak -, függetlenül attól, hogy ebben a témában megoszlanak a marketing szakemberek nézetei. Azt sem tartjuk ezeken a platformokon lényegesnek, hogy olyan közléseket tegyünk ki, amelyek a klub életéhez szorosan nem kapcsolódnak (pl.: mit ebédelt ma a csapat?). Az ehhez hasonló posztok gyakorlatilag azért születnek egyes kluboknál, hogy mindenki lássa, csinálnak valamit… még ha lényegi tartalmat, fontos közlendőt nem is tartalmaznak.

Instagram oldalunk inkább a fiatalok körében népszerű és szerencsére követőink száma (december 14-én 932 volt) vélhetőleg még az idén eléri majd az ezret. Természetesen tudjuk, ez a szám egyelőre nem döntöget csúcsokat, de figyelembe kell venni, hogy egy-egy ilyen oldal létezésének ideje, valamint a helyi kötődésűek létszáma igencsak behatárolja a követők számát. Azt viszont fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a békéscsabai klubok közül majdnem visszük a prímet, sőt több jóval nagyobb mértékű média-apparátussal rendelkező sportszervezeteket is megszorongatunk.

YouTube csatornánk 2020-ban igen sokat lépett előre – köszönhető ez a jelentős mennyiségű közzétett anyagnak -, hiszen nemrég átléptük a nyolcszáz feliratkozót. December 14-én követőink száma már 893 volt, ebben az évben 1.776 alkalommal kedvelték videóinkat, 413 bejegyzést és 1.679 megosztást generáltak. Az idén 206 új követőt akviráltunk 75.219 új megtekintéssel, és nézőink összesen 286.844 percen keresztül nézték felvételeinket, melyet az általunk közzétett összesen 130 darab videó eredményezett.

Weboldalunk 305 bejegyzést produkált a 2020-as évben – ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag majdnem minden napra jutott valamiféle lényeges közölnivaló: akadálymentes változat (ezt is fontosnak tartjuk), a klubok közül egyedülálló módon Push-értesítések, biztonságos SSL-protokoll, RSS csatorna, ékezetes domain név (1912előre.hu), 93.483 egyedi látogató által 4.396.084 megtekintés. A legintenzívebb hónap az augusztus volt, amikor 11.339 egyedi látogató 2.243.737 megtekintést generált. Érthető módon a legnépszerűbb bejegyzéseink az élő tudósításaink és beharangozóink voltak. Mint minden online módon megjelenő hír akkor ér valamit, ha azt gyorsan, megfelelő időben, ellenőrzött módon, hibátlan helyesírással, megfelelő minőségben teszik közzé, ami számunkra továbbra is igen fontos és lényeges. Ebből nem tudunk és a jövőben sem szándékozunk engedni, ellentétben sok más hasonló médiával, ahol szinte az egyetlen mérőszám a gyorsaság – förtelmes ortográfiával, összeollózott mondatokkal és szinte saját fogalmazást teljesen nélkülöző tartalommal. Ki-ki döntse el, melyik verzió a jobb és hosszú távon mely megjelenések állíthatnak emlékeket visszakereshető módon az utókornak, hiszen erre is gondolni kell!

Szerénytelenség nélkül (inkább köszönetképpen) írhatjuk, hogy független, több évtizedes múlttal rendelkező újságírók és szakemberek visszajelzései alapján online felületeinket, írásainkat, tartalmi elemeinket a másod- és első osztályú klubok közül többen is a legjobb jelzővel illették. Természetesen azt is tudjuk, hogy nem dőlhetünk hátra, hiszen csakis folyamatos fejlesztésekkel lehet lépést tartani ebben a térben is.

Sajnos idei rendezvényeink a COVID-19 miatt jórészt elmaradtak, hiszen nem tudtunk részt venni például a Futball Éjszakája sorozatban sem, nem volt alkalmunk Mikulás napi meglepetést eszközölni akadémistáink számára, így ebben a tekintetben nyilván keletkeztek restanciáink, melyeket a helyzet konszolidálódása után természetesen orvosolni fogunk. Ettől függetlenül azért volt ünnepélyes éremátadás, sporthétfő programok és partnertalálkozó is.

Mindent összevetve úgy érezzük, továbbra is jó úton járunk, de azt is tudjuk miben és hol szükséges még előrefelé tekintenünk, valamint milyen területeken indokolt még tovább fejlődnünk.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozások:

Középpontban a szurkolók

Meccsnap audit

https://www.mlsz.hu/hir/meccsnap-kozeppontban-a-szurkolok