Címkézett bejegyzés

Újabb legenda a fedélzeten

Örömmel tudatjuk, hogy a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának asszisztens edzői pozícióját Fodor Tibor tölti be.

Fodor Tibor

Tibor mindenben megállapodott a klubvezetéssel, így a jövőben Csató Sándor munkáját segíti pályaedzőként. Legendánk Békéscsabán lett első osztályú játékos, négy évet töltött a Viharsarokban és összesen több, mint 200 NB I-es mérkőzést játszott. Tagja volt az 1993/94-ben bronzérmet nyert csapatnak, amely a mai napig klubunk legjobb bajnoki eredménye. A rutinos szakember Mezőkövesdről érkezett, ahol az utánpótlásban vállalt szerepet.

– Mivel játékosként négy nagyszerű évet töltöttem Békéscsabán és az Előre mindig is a szívem csücske maradt, ezért nagy lelkesedéssel érkeztem újra a Viharsarokba – bár ezúttal más szerepkörben. Bízom benne, hogy jó ómen leszek és sokkal előrébb végzünk majd a táblázaton a szezon végére! A keretet elnézve és a munkájukat tanulmányozva véleményem szerint sokkal többre hivatott ez a csapat, mint jelenlegi pozíciója, úgyhogy egy erős felkészüléssel és a csabai közönség hathatós segítségével biztosan el tudjuk majd érni minimális célunkat! Nem lesz könnyű, hiszen a bajnokság nagyon kemény és szoros az állás továbbra is, de azt vallom, hogy az elvégzett munkának eredményt is produkálnia kell. Köszönöm a klubvezetésnek a bizalmat, remélem meg tudom majd hálálni és a csapat teljesítményén is meglátszik majd!

Sok sikert és hasznos munkát kívánunk!

Hajrá Lilák!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/12798/fodor_tibor


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Korosztályos válogatott az Előrénél

A német negyedosztályban szereplő 1860 München másfél évre, 2019 nyaráig kölcsönadta nevelőegyesületének Hursán Györgyöt.

Most már tényleg hivatalos, hogy a középső védőként és védekező középpályásként is bevethető korosztályos válogatott Hursán György másfél évig kölcsönben Békéscsabán folytatja.

Pályafutását – igazolt labdarúgóként – a Békéscsaba ificsapatában kezdte, majd 2014-ben a Puskás Akadémiához került. A felcsútiaknál eltöltött egy év után hazaigazolt Békéscsabára, ahonnan 2015 januárjában az 1860 München U19-es csapatához írt alá, ahol 39 tétmeccsen, 1 gólt rúgott. Tavaly nyáron a felnőtteknél is bemutatkozhatott. Új szerzeményünk papírjaira ma délután kerültek pecsétek, játékengedélye is rendben van, így az előttünk álló mérkőzéseken már segíteni tudja csapatunkat.

Hursán György: – Egyáltalán nem tekintem visszalépésnek, hogy hazatértem Békéscsabára. Az eltelt évek alatt nagyon sok minden változott az Előrénél, és lehet furcsán hangzik, de minőségben és színvonalban igen hasonló munka folyik, mint külföldön. Honvágyam volt, így adta magát a lehetőség, hogy megkeresett a Békéscsaba. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és teljes erőbedobással azon leszek, hogy sikeres legyen a csapat!

Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk lila-fehér színekben!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/player/hursan-gyorgy/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Intenzív felkészülés

Egy hete kezdte meg felkészülését csapatunk a tavaszi szezonra, melyet több sérülés, betegség is hátráltat, ám jó hírrel is szolgálhatunk, hiszen új igazolásunkat is bemutathatjuk.

Szombaton egymás elleni gyakorló mérkőzéssel hangolnak játékosaink a hétfőn kezdődő mátraházi edzőtáborra. A némileg foghíjas keret miatt az utazók névsorának meghatározására is csak szombaton este kerülhet majd sor.

Egyelőre június 30-ig szóló szerződéssel érkezett a Lilákhoz Lustyik Levente, akit a több játéklehetőség és a további fejlődés érdekében, az MTK-tól kaptunk kölcsönbe. Az 1999-ben Orosházán született középpályás a 8. osztályt már Budapesten kezdte a Csanádi Árpád Általános Iskolában, mivel ekkor került az MTK utánpótlásába. Ott egy évet tartózkodott, majd lekerült Agárdra a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára. Sportpályafutását az Orosháza FC-ben kezdte 2005-ben, 2010- ig pedig az OMTK-ULE csapatában játszott. Budapesten az U15-ös, majd Agárdon az U16, U17 és U19 korosztályokban kapott lehetőséget. A 2016-os évtől újra Budapesten, az MTK Budapest II. NB III-as csapatában rúgta a bőrt. Többször szerepelt az U18-as és U19-es nemzeti válogatottban is – utóbbiban egy gólt is szerzett. Sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Lustyik Levente: − Szeretnék a másodosztályban több játéklehetőséghez jutni, így kölcsönbe érkeztem Békéscsabára az MTK együttesétől. Szeretnék itt is bemutatkozni, és remélem minél több alkalmam lesz erre. Úgy gondoltuk, hogy ebben a szezonban ez a lehetőség szolgálja majd legjobban a fejlődésemet, közel van a család is – hiszen orosházi vagyok – így adta magát a helyzet. Békéscsabát elég jól ismerem, de a játékostársaimat még nem annyira. A szakmai stáb elmondta a tavaszi célokat és bízom benne, hogy tudok majd ezekben segíteni a csapatnak. Nagyon jól szerepelt ősszel a Békéscsaba, szeretnénk ezt a formát 2018-ban is hozni, és jó lenne ha az első három hely valamelyikét sikerülne megszerezni. Még új vagyok itt, egyelőre ismerkedem a klubbal és az emberekkel, ami nem is olyan egyszerű feladat ilyen fiatalon. Bízom benne, hogy nem okozok majd csalódást, igyekszem majd mindent megtenni a Viharsarokban is.

Nagy István: − Egyelőre a kondicionális edzéseket végezzük, a fizikai terhelés és a futás van terítéken. A stáb elmondása alapján igen nehéz napok előtt állunk, hiszen a jövő héten már az edzőtáborban kapjuk meg a csúcsterhelést. Lesz olyan napunk is, amikor három edzésünk lesz – úgyhogy nem egyszerű, de most ennek van itt az ideje. Reméljük, hogy a töménytelen edzés eredménye a bajnokságban is meg fog majd látszani. Nagyon várjuk a meccseket, mert a labda nélküli tréningeket senki sem szereti annyira. Ennek ellenére ezt a munkát is el kell végezni, hiszen a fizikai állóképesség az alapja az egésznek. Igen jó állapotban van a csapat – kivétel, aki sérült vagy beteg – hiszen az első tesztek jól sikerültek, ebből is látszik, hogy mindenki lelkiismeretesen elvégezte a szünetre kiírt egyéni edzésprogramot.

Dlusztus András: − Az első hét után elmondhatom, hogy mindenki jó állapotban érkezett vissza – ezt a felmérések eredményei is alátámasztják. Úgy érzem, hogy mindenki tisztában van a célokkal, ennek megfelelő komolysággal áll a munkához, és töltötte el a szünetet is. Most itt az ideje, hogy megteremtsük az alapokat ahhoz, hogy ismét egy jó szezont tudjunk produkálni. Ettől függetlenül mindenki a meccseket várja, hiszen az már a könnyebb része a felkészülésnek, akkor is ha még csak egy-egy gyakorló mérkőzésről van szó. Megmondom őszintén, hogy az edzőtábortól nem sok jót várok – de félretéve a tréfát, valószínűleg ez lesz a téli hónapok legnehezebb időszaka. Igyekszünk százszázalékosan elvégezni a munkát, hogy megfelelően felkészülve indulhassunk neki a szezonnak.

Boér Gábor: − A holnapi edzőmérkőzést még csak edzésnek nevezném, ezért annak szenteljük inkább, hogy a megfelelő terhelést megkapják a játékosok – talán nekik is jobb úgy, ha ez játékban és nem csak száraz futásban éri őket. A mai labdarúgásban már nem beszélhetünk igazán, a szó soros értelmében vett alapozásról, hiszen nagyjából ott folytattuk a munkát, ahol decemberben abbahagytuk. Azért is van így, mert a játékosok rengeteg egyéni feladatot kaptak a szünetre, amit nyugodt szívvel mondhatok, hogy rendesen el is végeztek, úgyhogy szinte zökkenőmentesen tudtuk folytatni a munkát. Nagyon sok hangsúlyt szeretnénk fordítani a taktikai dolgokra, és mivel ebben az időszakban jóval többet tréningezünk, adódik is rá megfelelő mennyiségű alkalom. Eddig naponta két edzésünk volt, jövő héten viszont már lesz olyan nap, amikor három is lesz az edzőtáborban. Rengeteg taktikai dologgal készülünk majd, melyek mellett sok kiegészítő foglalkozást is beterveztünk. Újonnan érkezett az együtteshez Lustyik Levente, akit sikerült kölcsönbe kapnunk az MTK-tól. Nagyon örülök, hogy ismét egy fiatal játékossal gyarapodtunk és nagyon remélem, hogy akár hosszabb távon is tud majd segíteni nekünk. Igen tehetséges fiatalemberről van szó, aki az U19-es válogatott oszlopos tagja. Rajta kívül új érkezőre már nem nagyon lehet számítani, hiszen a keretünk így teljesen alkalmas arra a feladatra, amit a vezetőség célkitűzésként meghatározott. Remélem, hogy labdarúgóink értékelik, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is bízik bennük, és nem dőlnek hátra, hanem megpróbálják az eddigi hozzáállásukat megtartani. Sajnos vannak sérült játékosaink, így a keretünk nagyságától is függ, hogy szombaton mennyit tudunk majd játszani. Elvileg kétszer hatvan percet szerettünk volna focizni, de a betegségek miatt valószínűleg maradni fog a kétszer 45 perces terhelés. Szalai Dani tavaly összeszedett sérüléséből még mindig nem tudott kikeveredni, így egyelőre külön munkát végez. Ilyés Tominak a dereka állt be, kivizsgálása folyamatban van, de lehet, hogy a visszatérése több időt vesz majd igénybe. Szélpál Norbi pedig egy fertőzéses gégegyulladással küzd, ami nem teszi lehetővé azt, hogy rendelkezésre álljon. A többiek egészségesek, de az edzőtábor 20 + 2 fős keretét csak a szombati edzés után fogom majd kihirdetni.

További hír, hogy a mai napon megkezdődött a Kórház utca felőli lelátón a kameraállások kialakítása, melyek néhány napon belül elnyerik végleges formájukat – ezzel gyakorlatilag a továbbiakban is minden előírásnak maradéktalanul megfelel majd a Stadion rendelkezésünkre álló része.

Változás a keret és a szakmai stáb összetételében

Az első hazai mérkőzést megelőzően még történtek változások a Békéscsaba 1912 Előre játékoskeretében, illetve szakmai stábjában.

Zvara Levente Mátyás

A több játéklehetőség reményében Zvara Levente Mátyás közös megegyezéssel távozik az Előre kötelékéből és Pécsett folytatja pályafutását. Levi, mindent köszönünk és további sok sikert, sérülésmentes szezont kívánunk!

A szakmai stáb időközben kiegészült korábbi játékosainkkal, hiszen Babinyecz Balázs videóelemzőként, Borbély Zsombor pedig masszőrként kapott lehetőséget a Békéscsaba 1912 Előre első csapatánál.

Bár az átigazolási szezon még tart és a klubvezetés nyitott szemmel figyeli a játékospiacot, gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a 2024/2025-ös keret.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

 

Szabó Bálint is a Békéscsabát erősíti

A Békéscsaba 1912 Előre újra másodosztályú csapatának vezetősége, szakmai stábja és játékosai nevében köszöntjük együttesünkben Szabó Bálintot!

Szabó Bálint

A 22 éves, 177 centiméter magas, első- és másodosztályú tapasztalattal rendelkező, elsősorban a pálya középső részén és jobb oldalán bevethető labdarúgó már több felkészülési mérkőzésünkön is lehetőséget kapott, sőt a Tiszakécske elleni meccsen gólt is szerzett. Teljesítményével, munkabírásával teljes mértékben meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról, így a 2024/2025-ös idényben már az Előrét segítheti. Bálint Nyíregyházán kezdte pályafutását, majd Újpestre került, aztán a fővárosi klub kölcsönadta a Csíkszeredának és a Kozármislenynek is.

Bálint, köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.