Címkézett bejegyzés

Két újabb érkezővel véglegesnek tekinthető a keret

A Békéscsaba 1912 Előre két újabb érkező szerződtetésével gyakorlatilag véglegesnek tekinti a rendelkezésre álló játékoskeretet.

Kovács Gergő

Belső védő pozícióba igazoltuk a fiatal 21 éves, közel kettőszáz centiméter magas Kovács Gergőt, aki Fehérgyarmaton kezdte pályafutását, most pedig már lila-fehér színekben harcolhatja ki a feljutást.

Himics László

Támadó-középpályásként segíthet csapatunknak a szintén fiatal 22 éves Himics László, aki Kisvárdáról érkezett az Előréhez és a felkészülési mérkőzések, valamint a tréningek folyamán maximálisan meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról. Laci a 2020/2021-es idényben már az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott, úgyhogy összességében jelentős NB-s tapasztalattal bír.

Mindkét új labdarúgónknak sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk Békéscsabán!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Négyen csatlakoztak első csapatunk keretéhez

A Békéscsaba 1912 Előre szinkronban céljainkkal négy olyan labdarúgót igazolt, akik reményeink szerint mindenféle téren illeszkednek a szakmai stáb és a klubvezetés elképzeléseibe. Új érkezőink egy ideje már a csapattal készültek, több felkészülési mérkőzésen is pályára léptek, így a szakmai stábot mindenféle téren sikerült meggyőzniük alkalmasságukról.

Támadó pozícióba érkezett a jobblábas, 187 centiméter magas, 26 éves Hulicsár Máté, akit a Monor SE együttesétől igazoltunk, ahol ősszel nyolc gólt szerzett. Máté korábban játszott az Újpest, valamint a Kecskemét csapataiban is, így otthonosan érzi magát a lila-fehér közegben.

Hulicsár Máté

Bal oldali védő pozícióba szerződtettük Óvári Balázst, aki Győrből érkezett csapatunkhoz. Balázs az elmúlt ősszel még az NB III. Észak-nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia együttesét erősítette, elszántsága és céltudatossága igazi értéke lehet klubunknak.

Óvári Balázs

Visszatért a békéscsabai középpályára a 24 éves, 180 centiméter magas, nagy munkabírású Pusztai András, aki 2014 és 2020 között már szerepelt Békéscsabán. András a Körösladány csapatától jött, ahol az elmúlt őszi szezon majdnem minden mérkőzésén kezdőként lépett pályára, valamint három gólt is szerzett.

Pusztai András

Szintén a középső szekciót erősíti a jövőben a 25 éves, 182 centiméter magas Tóth Máté is, aki Szombathelyről tette át székhelyét Békéscsabára. Máté jelentős NB-s tapasztalattal rendelkezik (40 NB I-es, valamint 34 NB II-es mérkőzés), valamint a korosztályos magyar válogatottakban 12 alkalommal szerepelt, így egészen biztosan csapatunk hasznos tagjává válik.

Tóth Máté

Új játékosainknak sok-sok lila-fehér sikert, sérülésmentes szezonokat kívánunk és köszöntünk Benneteket Békéscsabán! Mivel az átigazolási szezon még tart és a szakmai stáb szeretne további erősítéseket eszközölni, az anyagi források függvényében, egyáltalán nem elképzelhetetlen további érkező bejelentése az elkövetkezendő napokban.


További hír, hogy csatlakozott a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának szakmai stábjához Babinyecz Balázs is, aki korábbi sérülései miatt már nem tudja profi szinten folytatni labdarúgó pályafutását, de amatőrként Gyulán továbbra is pályára léphet majd. Babi, szeretettel köszöntünk új szerepkörödben és sok sikert kívánunk!

Babinyecz Balázs


Máshol folytatja a jövőben Geiger Norbert Attila és Rédling Kevin is. További hír a csapat háza tájáról, hogy a szakmai stáb felé Máris Dominik és Váradi Ádám jelezte távozási szándékát, mivel felsőbb osztályban szeretnék pályafutásukat folytatni, így szerződésük felbontását kérték. Mindkét labdarúgó több NB II-es csapatnál járt már próbajátékon, megegyezés esetén klubunk nem gördít akadályt távozásuk elé. További sok sikert kívánunk pályafutásukhoz! Futó Zsombor játékára pedig tavasszal második csapatunk keretében tart igényt a szakmai stáb.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Egy érkező, egy távozó

Június utolsó napja sem telik eseménytelenül az Előre háza táján, hiszen érkezőről és távozóról is beszámolhatunk.

Csatlakozott a Békéscsaba 1912 Előre első csapatához Mészáros Márk, aki a Szeged 2011 csapatától érkezett a Lilákhoz. A 29 esztendős újpesti nevelésű balhátvéd segítségével egészen biztosan sikerül megerősíteni a védelmet, akinek ezúton is sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk.

 

A hónap utolsó napján az is konkretizálódott, hogy mindannyiunk sajnálatára visszatér Debrecenbe Bényei Balázs, aki 2014. óta a Békéscsaba egyik alapemberének számított. Balázs szerződésében szerepelt egy passzus, mely szerint első osztályú ajánlat esetén közös megegyezéssel felbontható a szerződése. Köszönjük a Lilák kötelékében eltöltött időt és további sok sikert kívánunk pályafutásához! Minden jót Bazsi, visszavárunk!

Eszlátyi István lila-fehérben folytatja

A héten új igazolásaink is felveszik a munkát Békéscsabán és megkezdik a felkészülést a 2017/2018-as szezonra. Eszlátyi István, a Sopronból érkező 26 éves támadó kedden érkezett meg a Viharsarokba és rögtön a rendelkezésünkre állt egy fotó és néhány mondat erejéig.

István korábban szerepelt a Kisvárda és Pápa csapataiban is, a 2015/2016-os szezon óta viszont a soproniak egyik meghatározó játékosa volt. A 2016/2017-es szezonban 35 mérkőzésen szerepelt, ebből 33 alkalommal kezdőként, összesen 2.878 percet töltött a pályán és hét alkalommal talált az ellenfél kapujába.

– Üdvözlünk az Előrénél! Mit lehet tudni Rólad, miért pont Békéscsaba?

– Két évre írtam alá Békéscsabán, amely egy hosszabb folyamat lezárása és számomra is egy új fejezet kezdete. A Békéscsaba vezetői már korábban megkerestek ajánlatukkal, vázolták céljaikat, melyek abszolút egybevágtak az én törekvéseimmel. Minden téren meg tudtunk állapodni, így nagyon örülök, hogy sikerült ide szerződnöm és megragadni ezt a lehetőséget. A költözéssel való intéznivalókat szinte teljes mértékben sikerült már megoldani, Boér Gáborral többször beszéltünk személyesen és egyeztettük az elvárásokat, célkitűzéseket. Bízom benne, hogy mindkét fél elégedettségére a legjobb formámat tudom majd nyújtani és szeretnék már a felkészülés során a lila-fehér csapat aktív, egyik meghatározó tagjává válni.

– Pályafutásod melyik mérkőzésére emlékszel vissza legszívesebben és mit üzensz a békéscsabai szurkolóknak?

– A legemlékezetesebb pillanat talán az, amikor "egyperegyes" voltam az NB I-ben, Pápán játszottunk a Puskás ellen, csereként álltam be a felidőben és egyből sikerült vezetést szereznünk a gólommal – ez nagyon megmaradt bennem. A csabai drukkereket pedig ezúton is üdvözlöm és remélem, hogy sikerül nekik is sok emlékezetes pillanatot szereznem majd – megígérhetem, hogy ezért mindent meg fogok tenni!

– Mi a célod nálunk?

– Egyértelműen csakis a feljutás, a munkám maradéktalan elvégzése és maximális erőbedobással a közönség kiszolgálása.

Szerzői jog:
http://1912elore.hu/site/adatvedelem/szerzoi-jog/

Egységesen a sikerért

Érzések és eredmények szempontjából felemás, eseménydús szezonon vagyunk túl. Volt olyan időszak, amikor mindenki kiegyezett volna az ötödik hellyel, a végén azonban vegyes érzésekkel fogadta a közvélemény ezt az eredményt. Ettől függetlenül a 36. fordulóig versenyben voltunk a feljutásért és az is látható, hogy – az év eleji kritikákkal ellentétben – a keret alkalmas volt a versenyre és ebben a kiegyenlített mezőnyben is tudtunk bravúrokat végrehajtani, ugyanakkor – ne szépítsük – többször nem megfelelő teljesítményt nyújtott az együttes. Kialakult a következő liga résztvevőinek névsora és látható, hogy talán még nehezebb dolga lesz minden olyan klubnak, aki a feljutást tűzi ki célul. Túl vagyunk egy edzőváltáson is, megkezdődött a stadion építése és a klub működésében is átszervezéseket hajtottatok végre.

Weboldalunknak Igricz Mihály klubigazgató nyilatkozott a felkészülés első napján.

– Mik voltak a 2016/2017-es szezon sarkalatos pontjai, maradt benned hiányérzet?

– Azzal kezdeném, hogy a 2015/2016-os első osztályú bajnokságból való kiesés után elég nehéz helyzetbe kerültünk, mert szinte az egész csapatot újjá kellett építeni, amely minden együttes életében igen nagy feladat. Ennek fényében a 2016/2017-es szezonban elért ötödik hely – ami természetesen lehetett volna sokkal jobb is, – ha a szezonokat jobban kezdjük – viszonylag elfogadható eredmény, természetesen nem félretéve azt a tényt, hogy cél a feljutás volt. Nagy hullámvölgyek jellemezték a csapat teljesítményét, voltak iszonyú mélypontok – melyekre még visszaemlékezni is fáj -, de ugyanakkor voltak igen jó pillanataink is, például a hazai Puskás Akadémia, vagy a Kozármisleny elleni meccsek. Úgy gondolom, hogy akkor tudnánk előrelépni, ha sokkal kiegyensúlyozottabb csapat futna ki mérkőzésről-mérkőzésre a pályákra. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki bármilyen módon segíteni tudta az Előrét. Köszönöm szurkolóinknak, akik időt, fáradságot, pénzt nem sajnálva még az ország legtávolabbi sarkaiba is elkísérték labdarúgóinkat! Köszönöm dolgozóink áldozatos és fárasztó munkáját, mellyel segítették működésünket és természetesen legfőképpen a tulajdonosoknak, akik megteremtették a feltételeket! A továbbiakban is szeretnék mindenkit arra kérni, hogy maradjon minden így – sőt, még többen járjanak a mérkőzéseinkre és még nagyobb intenzitással buzdítsák csapatunkat!

– Miben kell még javulnunk jövőre, mi a cél és mit tesz a vezetőség ennek érdekében nyáron?

– Az évközi edzőváltás után az volt a célunk, hogy idén nyáron ne legyen túl nagy játékosmozgás. Abból okulva, hogy milyen nehéz egy teljesen új csapatot összerakni, igyekeztünk kevesebb, de ugyanakkor minőségi játékosokat igazolni. Csak olyan labdarúgókat szerződtettünk, akik az előző klubjukban is meghatározó teljesítményt nyújtottak. Ennek tükrében pedig már közölhetem a konkrétumok nagy részét. Nálunk folytatja Nagy Sándor, aki első osztályú múlttal, rutinos védőként Ceglédről érkezik. Visszatér Békéscsabára Király Patrik, aki a Szeged 2011 csapatától teszi át székhelyét. A Sopron volt szélvészgyors támadója, Eszlátyi István is lila-fehér mezben lép pályára a következő szezonban. Mindenki megnyugvására elmondhatom, hogy újabb egy évet tölt nálunk Ribánszki Laci, aki kölcsönben szerepelt és ezt sikerült még egy évvel meghosszabbítani a Mezőkövesddel. Ugyanígy kölcsön tudtuk venni, a váciak jó szereplésének – akik a hatodik helyen, mögöttünk végeztek – zálogát, Dlusztus Andrást, aki óriási szerepet vállalt ellenfelünk eredményeiben belső-védőként. Köszöntjük őket Békéscsabán és sok-sok lila-fehér sportsikert kívánunk!

Balról-jobbra: Nagy Sándor, Király Patrik, Eszlátyi István, Dlusztus András

A továbbiakban még két igazolást tervezünk, a tárgyalások és a szerződéskötések további kiszemeltjeinkkel is igen előrehaladott fázisban vannak, de azért nem nevesíteném őket, mert a szerződéseken még nincs pecsét. Természetesen amint pont került a kontraktusokra, azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt. Amit még szeretnék elmondani, hogy nagy vérveszteség számunkra Bagi Pista távozása is – sajnos vele és Juhász Gyurival sem sikerült az anyagiakban megegyezni. Én személy szerint is nagyon sajnálom, hogy elválnak útjaink, hiszen rengeteget köszönhetünk nekik, nagyon sokáig voltak a klub kötelékében és azt is, hogy ajánlatunkat nem tudták elfogadni. Ezúton is köszönjük eddigi munkájukat, szereplésüket és további sok sikert, sérülésmentes pályafutást kívánunk! A távozók névsorában szerepel még Spitzmüller István – aki szintén régi motoros volt a csapatban, Fabio a külföldi szabály miatt sajnos nem tudja nálunk folytatni. Szintén nagy érvágás a kölcsönjátékos Kelemen Dávid elvesztése – mivel klubja visszarendelte -, aki a védelem egyik meghatározó egyénisége volt és a csapat egyik alapemberévé nőtte ki magát. További távozóinknak, Hrabina Alexnek, Bozsó Milánnak és Zelenyánszki Lászlónak is köszönjük eddigi segítségüket.

Feltett szándékunk, hogy ebben az évben is folytatjuk azt a korábban megkezdett tendenciát, hogy minimim két, saját nevelésű, fiatal játékosnak profi szerződést kínálunk. Ez az idén sincs másképp, hiszen nagy örömünkre szolgál, hogy a 16. életévét betöltött Uram Jánosnak – akit reményteljes, tehetséges kapusnak tartunk – szerződést tudtunk ajánlani. Mellette még Zahorán Balázs is – aki eddig az NB 3-as csapatban bontogatta szárnyait – profi lehetőséget kap majd ettől az évtől kezdve és az első csapattal készülhet. Az első csapattal egyébként több saját nevelésű, fiatal játékos kezdi meg a felkészülést és csak rajtuk múlik, hogy kinek tudunk majd profi munkalehetőséget ajánlani. Szeretném még elmondani, hogy ilyen irányú szándékainkból kifolyólag az U19-es korosztályból kiöregedő és az NB3-as keretből álló Megye I-es csapatot indítunk, amelynek célkitűzése a vonatkozó bajnokság megnyerése.

– Miért van az, hogy rendre gyengébben kezdjük a szezonokat és mit lehetne annak érdekében tenni, hogy ez a tendencia pozitív irányba változzon?

– Az eddig megszokottakhoz képest igyekeztünk jóval hamarabb megkezdeni a játékoskeret kialakítását, amely pont azt a célt szolgálta, hogy már a felkészülés elejétől kezdve szinte a végleges keret állhasson a szakmai stáb rendelkezésére, lehetőség szerint ne menet közben kelljen nekik bekapcsolódni a munkába és még a lakhatást és egyéb ügyeket a felkészülés ideje alatt intézni. Úgy érzem, hogy ezt a célt sikerült elérnünk, hiszen a felkészülés első napjára szinte a teljes keret felveheti a munkát. Az új szakmai stáb is úgy készült a program és a felkészülési mérkőzések tekintetében is, hogy a formaidőzítés ezúttal már tökéletes legyen és már az első fordulótól kezdve a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani.

– Az egész évet figyelembe véve melyik játékosunk teljesítményét tudnád kiemelni és miért?

– Több igen jó szereplést figyelhettünk meg az elmúlt idényben, voltak akik szinte folyamatosan jó produkciót tudtak nyújtani. Véleményem szerint a két leginkább kiemelhető labdarúgóink Ribánszki Laci és Viczián Ádám volt. Laci személyiségével és kiállásával, valamint életmentő védéseivel tartást adott a csapatnak, Ádám pedig igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát és a szurkolók is őt választották a tavaszi idény legjobb játékosának. Nagyon lényegesnek tartom, hogy azok a fiatalok, akiket közel két éve elkezdtünk beépíteni a csapatba – gondolok itt a Szélpál Norbira, Pilán Márkóra vagy Babinyecz Balázsra – teljes mértékben megállták a helyüket és szépen fejlődnek, amit az is bizonyít, hogy már több klub is szemet vetett rájuk. Bízunk benne, hogy ez a tendencia folytatódik és egyre több helyi nevelésű, fiatal focista csatlakozhat majd az első együttes keretéhez.

Szerzői jog:
http://1912elore.hu/site/adatvedelem/szerzoi-jog/