Címkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC

Megyei I. osztály 2017/2018. 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC

4-0 (1-0)

Időpont: 2017. augusztus 19. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, 4-es Honvéd utca

Játékvezető: Sechna Gábor

Asszisztensek: Kepka Roland, Valastyán Dániel

Békéscsaba: Baráth Bence, Barbu Roland Eduard, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Seres Bence, Zsilinszki Martin, Kálmán Szilárd, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Kmetykó Kevin. Cserék: Czinanó Antal Áron, Libor Gergő, Horváth Bence, Láza Dévald Márk, Onetiu Romeo.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gyula: Démusz Dominik, Bogár Imre, Nagy Sándor, Czirok József, Kukla Zsombor, Bozsó Milán, Bozó András, Fülöp Tamás, Jimoh Dániel Adenike, Kormány Levente Dániel, Konyecsni Zoltán. Cserék: Harman József Ákos, Patkás Gergő, Repisky Dániel, Sáss Ádám, Kollát Róbert, Kádár László, Tövisháti Máté János.
Vezetőedző: Démusz Zsolt

Gólszerzők: Seres Bence (41. perc), Mácsai László (55. perc), Kálmán Szilárd (76. perc), Ilyés Tamás (90. perc).

Sárga lapok: Kun László Dávid (52. perc), Nagy Sándor (65. perc), Balog Zsolt (86. perc).

line_purple

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 2. forduló

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

1-4 (1-2)

Időpont: 2017. augusztus 6. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Játékvezető: Böcskei Balázs

Asszisztensek: Szvetnyik Bence, Baghy Csaba

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Szeged 2011: Szántai Levente, Horváth Attila, Jagodics Bence, Germán Tamás, Balázs Richárd, Farkas Márk, Katona Máté, Zabardi Dávid, Zádori Krisztián, Causic Andrej, Povázsai Zsolt. Cserék: Molnár Péter, Coroian Andrei Ion, Molnár János, Beke Péter, Nicorec Onisor-Mihai, Ikonomou Konstantinos, Balogh Gusztáv.
Vezetőedző: Supka Attila

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Király Patrik, Kiss László, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Povázsai Zsolt (22. perc), Urbin Péter (34. és 45. perc), Nagy Sándor (47. perc), Szatmári István (83. perc).

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát – így volt ez ma is. A végeredmény ugyanúgy alakult Gyulán, mint az előző szezon finisében. Akárcsak júniusban, most is Urbin duplája alapozta meg az eredményességet, bár hátrányból kellett fordítanunk és Dlusztus sérülése miatt az utolsó tíz percben már eggyel kevesebben voltunk a pályán. Mindent összevetve azonban nem túlzunk, ha osztálykülönbség-szagú előnyt játszott ki az Előre a Szeged 2011 ellen és a jég is megtört, hiszen három találattal múltuk felül vendéglátóinkat.

22. perc: Megszerezte a vezetést a Szeged-Grosics, méghozzá egy pontrúgás után. Povázsai ívelt középre egy szögletet, amit Ribánszki egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába tolt, 1-0.

34. perc: Itt az egyenlítés, Szántai hatalmas bravúrral hárított egy békéscsabai kísérletet, azonban a labda pont az érkező Urbin Péter elé pattant, aki nem hibázott és az üres kapuba juttatta a játékszert, 1-1.

45. perc: Már a vendégeknél az előny, Urbin Péter csapott le ismét egy labdára és szerezte meg önmaga és csapata második gólját, 1-2.

47. perc: A Békéscsaba a második negyvenöt perc elején növelni tudta előnyét. Urbin kapott egy labdát teljesen üresen a középpályán, majd indította Nagy Sándort, aki a szegedi védők között elszlalomozott és kapura lőtt. Szántai nem tudott hárítani és mintha a szegedi védők egymásra vártak volna, 1-3.

83. perc: Eszlátyi futott el a szélen és bekanyarította a labdát, Szántai kiütötte az érkező csabai támadók elől, ám pont Szatmári István elé, aki így az üres kapuba emelhetett, 1-4.

Boér Gábor: – A véleményem az, hogy a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket és az első perctől kezdve támadólag léptünk fel. Volt egy nagy egyéni hiba, amit csapatként tudtunk kijavítani és akkor sem törtünk össze, hanem nyugodtan, türelmesen futballoztunk. Annyit mindenképpen szeretnék elmondani, ahogy a múlt héten nem kellett volna eltemetni a csapatot, úgy most is a földön kell maradni és a helyén kell kezelni a dolgokat. Tudjuk, hogy az út elején járunk, de azt is, hogy egy nagyon értékes és szerethető csapat verődött össze. Továbbra is azt kérem a szurkolóktól, hogy a játékosokkal legyenek türelmesebbek! Ha elfogyna a türelem, akkor azt vezessék le rajtam. A focistáinkért érdemes szurkolni, érdemes kijárni a meccsekre. Vannak és lesznek olyan mérkőzések, mint a múlt héten, de a történéseket sikerült a mai napon kijavítani, hiszen erre készültünk az utóbbi napokban. Megyünk tovább, dolgozunk és rengeteg meccs vár még ránk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de minden mérkőzésen az a minimum, hogy hasonló mentalitás jellemezzen minket és akkor majd a játékunk is kiegyenesedik és ilyen jó teljesítmények fognak születni. Sokszor említettem, hogy olyan bajnokságban szereplünk, ahol bárki, bármikor és bárhol, bárkit meg tud verni – ezt bizonyítják hétről-hétre a csapatok. Ezért sem lehet egy-egy fordulót túlértékelni, akkor sem ha negatív, akkor sem ha pozitív eredmény születik. A MTK érkezik a jövő héten, úgyanúgy készülünk majd, mint bárki ellen. Megpróbáljuk kielemezni őket és megfelelő edzésmunkával, előre eltervezett program szerint felkészülve várjuk a mezőny egyik legjobb csapatát. Hazai pályán csakis győzelemre játszhatunk és reméljük, hogy sokan kilátogatnak majd a rangadóra!

Beharangozó: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Gyulán folytatódik a Békéscsaba számára a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonja, amikor a második fordulóban, a Szeged 2011 csapata ellen lépünk pályára. A kérdés ezúttal, hogy vajon sikerül megszerezni az idei első találatot és folytatódhat a Grosics elleni veretlenségi sorozatunk, vagy amire még gondolni sem szeretnénk, a már évek óta tartó és átokként kísértő szerencsétlen rajtok egyikét kell újra, tovább szemlélnünk.

A szomszédok csatája iránt ezúttal is intenzív érdeklődés mutatkozik, hiszen ez az egyetlen olyan idegenbeli forduló, amikor csupán néhány kilométert szükséges megtenni szurkolóinknak azért, hogy tétmérkőzésen újra láthassák csapatunkat. A Szeged 2011 számára jól indult az idény, hiszen Germán duplájával idegenben, 1-2 arányban legyőzték a Ceglédet. Az első felvonás eredményeit szemlélve látható, ahogy azt mindenki gondolta-várta, igen kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze az idén: öt döntetlen eredmény is született, ami azt is jelentheti, hogy tíz együttes egyáltalán nem bírt egymással, vagy túlságosan óvatosan, inkább a biztosra játszva hozták az első mérkőzésüket. Meglátjuk, mindenesetre az elmúlt szezon zárófordulójának eredményével (1-4) ezúttal teljes mértékben kiegyeznénk. A két csapat egymás elleni statisztikáját hat évre visszamenőleg vizsgálva feltűnhet, hogy a “gyulai” szegediek még egyszer sem tudták legyőzni a Békéscsabát. A 2011 óta lejátszott tíz meccsből ötször mi győztünk, öt alkalommal pedig döntetlent mutatott az eredményjelző. A két klub egyébként kizárólag a másodosztályban és a korábban még létező Liga Kupa sorozatban találkozott egymással. A táblázatot elemezni egy forduló után értelmetlen, de kiolvasható az eredményekből, hogy a húszcsapatos bajnokságban mindössze öt együttesnek sikerült három pontot bezsebelnie és az első párosítások alkalmával esett 22 gól (mérkőzésenként 2,2-es átlag) átlagosnak mondható.

A Szeged 2011 új szakvezetővel, Supka Attilával vágott neki a küzdelmeknek, aki a június 11-én kezdődött felkészülés óta elvégzett munkát összességében pozitívan értékelte. A vezetőedző egyértelműen előrelépést vár csapatától az idén, a betartandó fiatal-szabály miatt azonban látszik, hogy a kötelezően szerepeltetendő játékosoknak nagyon sokat kell még fejlődniük fizikálisan és taktikai téren egyaránt.

Szerencsére eltiltásokról még nem számolhatunk be, mindkét együttesnél 2-2 sárga cédula talált eddig gazdára: a Békéscsabánál Birtalan és Szatmári, a Szeged 2011-nél Horváth Attila és Katona Máté gazdagodott lapokkal, Nagy István pedig továbbra is sérüléséből lábadozik.

Supka Attila: – Presztízs mérkőzés ide vagy oda, jó teljesítménnyel a Békéscsaba is verhető, mint ahogy azt az első bajnokijuk is megmutatta. Arra számítok, hogy egy masszív csapat érkezik hozzánk, mely célként tűzte ki, hogy feljusson az NB I-be. Ezt kimondták és ennek a szellemében próbáltak igazolni is. Ennek ellenére nem féltem a csapatot, mert tartom olyan erősnek és olyan hozzáállásúnak a mieinket, hogy a hétvégén úgy mennek ki a mérkőzésre, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani. Természetesen van miért visszavágni a Csabának, hiszen az előző bajnokság végén, az utolsó meccsen nem a legszebb eredmény született, súlyos vereséget szenvedett a Szeged. Mondtam a játékosoknak, hogy ezzel nem szabad foglalkozni, azzal viszont igen, hogy fel kell készülni a Békéscsabából, hogy a mi akaratunk érvényesüljön az első perctől kezdve. Hogyha azokat a dolgokat, amelyeket begyakorlunk és megbeszélünk, be fogjuk tartani, meg tudjuk csinálni a pályán, akkor azt hiszem, hogy megint három pontnak örülhetünk.

Boér Gábor: – Mindenképpen szeretnénk korrigálni ezen a katasztrofális kezdésen. Rosszul kezdtük a szezont és kicsit kilátástalanul futballoztunk, bár hozzátenném, hogy a gyakorolt dolgok egy részét azért már sikerült megvalósítani. Sajnos a szenvedélyesség és az igazán győzni akarás még hiányzott a játékunkból. Nem is szeretném tovább magyarázni a bizonyítványunkat, hiszen felesleges. Itt az előttünk álló feladat, ki kell javítanunk a hibáinkat és jó útra kell térnünk. Semmiképpen sem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen az osztály igen kiegyenlített, minden meccs háromesélyes és nagyon meg kell küzdeni a pontokért. Felmértük az ellenfelet, kielemeztük és próbálunk belőlük megfelelően felkészülni, de a fő szempont továbbra is az, hogy magunkkal foglalkozzunk, mert a vereség miatti letargikus állapotból fel kellett rázni a csapatot – nagyon nehezen viselték az eseményeket. Pontosan tudják, hogy ilyen módon nem lehet futballozni még egyszer és mindent el fognak követni azért, hogy ezt kijavítsák.

Urbin Péter: – Szeretnénk kiköszörülni a csorbát, amit az első fordulóban itthon elszenvedtünk, ezért mindenféleképpen három pontért utazunk a szomszédba és szerintem erre minden esélyünk meg is van. A két csapat jól ismeri egymást, túl sok újdonságot nem tud mutatni a másiknak, bár vendéglátóink új vezetőedzővel kezdték meg az idényt és ez nyilván a bizonyítani akaró játékosoknak plusz motivációt adhat. Az első mérkőzés alapján is kielemeztük a Grosicsot, az alapján is azt mondom, hogy nyernünk kell a mérkőzést. A Kazincbarcika elleni meccsel kapcsolatban az a véleményem, hogy nagyon akartuk a győzelmet, aztán a nagy akarásnak nyögés lett a vége, úgyhogy jóval többet kell futballból mutatnunk: mind támadásban, mind pedig védekezésben, több helyzetet kell kialakítanunk és akkor nem lesz gond. Az előző Szeged elleni meccsen sikerült dupláznom, ezért bízom abban, hogy ezúttal is sikerül majd betalálni.

A Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Böcskei Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2016. november 6-án, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt eddig 652 sárga- és 58 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szvetnyik Bence és Baghy Csaba sporttársakat jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 2. fordulója ezúttal már augusztus 5-én (szombaton) 19:00 órától megkezdődik, a Gyirmót FC Győr – ZTE FC mérkőzéssel. A további kilenc összecsapást, 2017. augusztus 6-án (vasárnap): 15:45 órától MTK Budapest – Ceglédi VSE, 17:30 órától Mosonmagyaróvár – Siófok, Szeged 2011 – Békéscsaba, KBSC – Vác, Soroksár – Szolnok, Dorog – Budafok, 19:00 órától ETO FC Győr – Kisvárda, 20:00 órától pedig Sopron – Csákvár, valamint  Nyíregyháza – Budaörs párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Gyula térségében valódi nyári időjárás várható. A levegő maximális hőmérséklete 39 Celsius fok körül alakul majd, viszont hidegfront érkezése is várható erős széllel és elszórtan csapadékkal.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

NB III. Közép csoport 2016/2017. 25. forduló

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-0 (1-0)

Időpont: 2017. április 2. (vasárnap) 16:30 óra

Helyszín: id. Christián László Városi Sporttelep

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér 3.

Játékvezető: Szabó Levente

Asszisztensek: Berecz Attila, Pipicz Norbert

Gyula: Bogdán Erik, Lipták Ákos, Szabó Csaba, Okos István, Nagy Gergely, Balogh Milán, Zámbori Dániel, Styecz Milán, Sipos Krisztián, Harman József Ákos, Erdős Márk. Cserék: Máruska Vitalij, Burai Dávid I., Krnács Richárd, Hrabovszki Zoltán.
Vezetőedző: Oláh Ferenc

Békéscsaba: Hrabina Alex, Vozár Dávid, Zahorán Balázs, Kun László Dávid, Bozsó Milán, Mácsai László, Balog Zsolt, Zelenyánszki László, Ilyés Tamás, Láza Dévald Márk, Kmetykó Kevin. Cserék: Baráth Bence, Tóth Gergő Attila, Urbin Péter, Kovács Ferenc, Konyecsni Zoltán.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Gólszerzők: Styecz Milán (28. perc), Nagy Gergely (50. és 54. perc).

Piroslap: Vozár Dávid (53. perc).

line_purple

A motiváltabbnak tűnő hazaiak léptek fel támadólag, már az elején Hrabina kapusnak kellett bravúrral hárítania Balogh Milán ziccerét, később pedig Erdős Márk 18 méteres lövésénél a felső léc mentette meg a csabaiakat a góltól. A 28. percben tört meg a jég, amikor Lipták szerzett labdát a vendégek térfelén, Okost szöktette a jobb oldalon, akinek a pontos középre adását Styecz 8 m-ről továbbította a kapuba, 1-0. A félidőből hátralévő időben is a házigazdák kezdeményeztek, a látogatók mérsékeltebben teljesítettek.

Szünet után sem változott az összkép, mi több a gyulaiak gyorsan döntésre is vitték a dolgot. Az 50. percben Vozár rántotta le Styeczet a tizenhatoson belül, a büntetőt Nagy Gergely váltotta gólra, 2-0. A csabai egy perccel később Zámborit talpalta le, az újabb sárgalappal pedig a zuhanyzót is célba vehette. Nem maradt el a halmazati büntetés sem. Az 53. percben Okos jobb oldali beadását a hosszún érkező Nagy Gergely fejelte 7 méterről a kapuba, 3-0. A vendégek tíz emberrel is próbálták menteni a becsületüket, a mezőnyben egyenrangú játékot produkáltak, de már nem tudták megváltoztatni a meccs menetét.

Az ötletesebb játékkal kirukkoló gyulaiak a kapura is lényegesen veszélyesebbek voltak, mint a látogatók, így nem érdemtelenül tartották otthon az értékes három bajnoki pontot.

Oláh Ferenc: – Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Már az első félidőben eldönthettünk volna a három pont sorsát, de akkor a helyzeteink többsége kimaradt. Nagyon jó pillanatban jött a második találat, mert akkor nem nagyon találtuk a játék ritmusát, attól kezdve viszont nem volt kérdéses a három pont megszerzése. Nagyon boldog vagyok, gratulálok a csapatnak!

Szenti Zoltán: – Még ebben az összetételben is partiban voltunk a Gyulával, amíg meg nem történt a teljesen fölösleges egyéni fegyelmezetlenség. Remélem, hogy a jövő hétre felépülnek a sérültek és komolyabb játékerőt képviselő csapattal tudunk kiállni.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/411748755850209/

line_purple

Webshop ajánló:
Öngyújtó

line_purple

Beharangozó: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Míg első csapatunk több száz kilométert utazik Sopron felé, addig második együttesünk csupán a szomszédba látogat, hiszen az NB III. Közép csoport 2016/2017. 25. fordulójában 2017. április 2-án (vasárnap) 16:30 órától a Várfürdő-Gyulai Termál FC látja vendégül a Lilákat!

Igazi csata várható a szomszédvárak újabb találkozása alkalmával, hiszen mindkét együttes számára létfontosságú lenne a győzelem megszerzése. Az előző fordulóban a gyulaiak szájából a Paks II. énekelte ki a sajtot, amikor a mérkőzés 81. percében – egy véleményes büntetővel – sikerült pontot menteniük a vendégektől (1-1). A Békéscsaba legutóbb, indiszponált teljesítményt nyújtva maradt alul hazai pályán a Szentlőrinc ellenében (0-2), így a 24. fordulóban nem sikerült a helycsere a bajnoki táblázaton. Vendéglátóink 7 győzelem, 4 döntetlen és 13 vereség birtokában eddig 25 bajnoki egységet gyűjtöttek és csupán a Dabas-Gyón FC elleni jobb gólkülönbségüknek köszönhetően foglalhatják el a tabella 14. pozícióját. Csapatunk mindössze egy ponttal lemaradva, 6-6 győzelemmel és döntetlennel, valamint 12 vereséggel, a 16. helyről várja a vasárnapi derbit, így mindkét csapat számára kiemelt jelentőséggel bír az összecsapás. Oláh Ferenc neveltjeinek márciusban még nem sikerült győztes meccset produkálni, hiszen a tavaszi hadjáratban 2-2 döntetlen és vereség a mérlegük. Utoljára 2017. február 25-én az egyik közvetlen rivális, a Dabas-Gyón ellen tudtak 1-0 arányú győzelmet aratni. Az őszi szezonban szeptember 25-én találkoztunk a 8. fordulóban a gyulaiakkal, akkor számunkra kedvező 1-0 arányú győzelem született. Sérültek, eltiltások mindkét oldalon hátráltatják a kezdő tizenegy meghatározását: csabai oldalról Kálmán Szilárd öt sárga cédula, gyulai oldalról Pilán Richárd piros lapos eltiltás, valamint Szántó Mihály Sándor szintén a megfelelő számban összegyűjtött sárgalapok miatt kénytelen ezúttal a nézőtérről szemlélni az eseményeket.

Oláh Ferenc: − Sérültek és eltiltások is nehezítik a felkészülést, valamint a kezdő összeállítás kijelölését, így valószínűleg csak a szombati edzés után fogom meghatározni a taktikát és ennek függvényében a pályára lépők névsorát. Úgy gondolom, hogy az eddig megszerzett bajnoki pontjaink száma nem tükrözi reálisan a csapat teljesítményét, mert a tavasszal eddig látottak mindenképpen bizakodásra adnak okot. A vasárnapi mérkőzésen hatalmas küzdelemre számítok, hiszen csakúgy mint mi, a Békéscsaba is szeretné a bajnokság végén kiharcolni a bennmaradást, így nekik is hatalmas szükségük van minden megszerzett pontra. Egyértelműen győzelmet várok csapatomtól, megpróbálunk ennek érdekében mindent alárendelni és megtenni.

Szenti Zoltán: − Nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen eltiltottunk és rengeteg sérültünk is van, valamint az első csapathoz a héten felkerült Babinyecz Balázst is pótolnunk kell ezúttal. Végül is az egész dolognak ez lenne a célja, így valahogy helyt kell álljunk a Gyula ellen. Egyértelműen pontért-pontokért utazunk és itt az alkalom azok számára, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, hogy megmutathassák mindenkinek, hogy helyük van az NB3-as keretben.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Szentlőrinc SE mérkőzés játékvezetőjeként Szabó Levente került kijelölésre, akivel utoljára 2016. szeptember 4-én találkozhattunk a Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. (2-1) mérkőzésen. Az 1989-es születési spori pályafutása alatt összesen 58 sárga- és mindössze 2 piros lapot osztott ki. Segítőiként Berecz Attilát és Pipicz Norbertet delegálta a szövetség. Jó mérkőzést, hasznos munkát kívánunk!

Az NB III. Közép csoport 25. fordulójának küzdelmei – nem tréfa – április 1-én 16:30 órától kezdődnek a Dabas-Gyón – Méhkerék, Szigetszentmiklós – Hódmezővásárhely, Komló – Dabas, Budafok – Mórahalom, valamint 18:00 órától a Dunaújváros – Dunaharaszti mérkőzésekkel. Április 2-án 11:00 órától a Ferencvárosi TC II. – Pénzügyőr SE, 16:30 órától Szentlőrinc – Pécs, Gyula – Békéscsaba, valamint Szekszárd – Paks II. párosításokkal fejeződnek be.

Az előrejelzés szerint vasárnap Gyula térségében derült, napsütéses idő várható, 24 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

Szeretettel invitáljuk szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel második csapatunk mérkőzését és buzdításukkal segítsék győzelemre az Előrét!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-ii-varfurdo-gyulai-termal-fc-20160925/