Címkézett bejegyzés

Innováció: ehető fű

Nem kell tovább várnunk, hiszen 2022. április 1-én brit tudósok újabb innovációval álltak elő, amely főképp a futball szurkolók számára lehet érdekes.

Megérkezett az ehető fű, melyet teljesen steril, laboratóriumi körülmények között termesztenek, de ez a speciális fajta is a pázsitfűfélék (Poaceae) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának perjevirágúak (Poales) rendjébe tartozik. A tudósok séfeket és cukrászokat is bevontak a fejlesztésbe és az eredmény a képen látható példán is látható, így felhasználási módja igen változatos lehet – akár dekoratív süteményekhez, tortákhoz vagy desszertekhez, esetleg salátafélékhez ajánlják. Szurkolóknak, szimpatizánsoknak abszolút megfelelő ajándék vagy születésnapi meglepetés is lehet.

Jó étvágyat kívánunk!

A fű nem nő magától

Kihasználva a válogatott szünetet, gyakorlatilag két hete folynak a Kórház utcai Stadionban a centerpálya tavaszi karbantartási munkálatai.

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya) – 2021. március 22.

A fű ugyanis nem nő magától, így igen sok munkával, erőfeszítéssel, valamint anyagi ráfordítással lehet a téli vegetáció után ismét megfelelő állapotba hozni a játékteret. A Békéscsaba 1912 Előre szakemberei számára eddig nem kedvezett az időjárás, hiszen bizonyos műveleteket kizárólag száraz időben lehet végrehajtani. Az előrejelzés szerint viszont ezután egészen április 2-ig nem várható csapadék, így remélhetőleg semmi sem akadályozza majd a munkálatok teljes körű befejezését.

A gyepszőnyeget jelenleg egyáltalán nem szabad terhelni, tehát tilos a belépés és foglalkozásokat sem lehet rajta tartani. Első- és második csapataink átszervezett rendszer szerint kizárólag a Fű3 pályát és az Akadémia edzőpályáit vehetik igénybe, hogy a gyepszőnyeg az április 4-i, hazai rendezésű bajnoki mérkőzésre kiváló állapotba tudjon kerülni.

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya) – 2021. március 22.

A gyep ápolási munkálatait megfelelő száradási időszak után, 12-14 Celsius fok közötti hőmérsékleti tartományban érdemes megkezdeni. A tavaszi időszakban a gyepszőnyeg sekély levegőztetése, a gyep felső rétegében található elpusztult növényi maradványok és filc eltávolítása a legfontosabb feladat. Ezt a célt szolgálja a gyepszellőztetés, amit külön erre a célra kifejlesztett gyepszellőztető géppel végeznek kollégáink, mely működésének az a lényege, hogy a gyep bokrosodási zónájából eltávolítsa az elhalt növényi részeket, a filcréteget. Ha nem távolítjuk el a filcréteget a víz, a tápanyag és a levegő nem tud eljutni a gyökérzónába, továbbá erősebb lesz a gyomosodás, nagyobb lesz a betegségekre való hajlam, csökken a gyökeresedés. A kitermelt filcréteget minden esetben el kell távolítani a gyepről. A jól sikerült gyepszellőztetés eredményeképpen a gyep fellélegzik, újra üdévé és egyenletesen sűrűvé válik, ellenállóbb lesz a különböző gyepbetegségekkel és a gyomokkal szemben. A gyepszellőztetés további előnye, hogy erős teljesítményénél fogva elegyengeti a gyep felületi egyenetlenségeit, továbbá elvégezhetjük a gyep felülvetését azokon a helyeken, ahol a téli hónapok hatására gyepünk elgyengült.

Szintén lényeges feladat a tavaszi műtrágya szórás, hiszen a megfelelő tápanyag utánpótlással elérhető, hogy egész évben életerős gyepünk legyen. A műtrágya kiszórása után kissé be kell öntözni a gyepszőnyeget, és ebben a fázisban végezhető el a kiritkult foltok felülvetése is. A gyepszőnyeg nyírását pedig akkor lehet elkezdeni, amikor a magassága eléri az 5-7 centimétert.

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya) – 2021. március 22.

A tavaszi nagy karbantartás alkalmával megtörténik még az úgynevezett homok- és talajszórás is. Az évről évre történő talajszórás legfőbb előnye, hogy kialakul egy jó minőségű felső talajréteg. Mindez segíti a fű megújulását, az oldalhajtások kialakulását, sűrű növekedésű lesz a gyepszőnyeg. Növeli a gyep szárazságtűrő képességét és megszünteti a talaj egyenetlenségeit, valamint javítja a talaj légcseréjét. A kiszórás előtt természetesen szakembereink elvégezték a gyepszőnyeg lyuggatását is.

Megdöbbentő jelenség

Furcsa és egyben megdöbbentő jelenség fogadta április 1-én (hétfőn) a Kórház utcai Stadionba látogatókat, amely a pálya gondozásáért felelős szakembereket is meglepte.

Kórház utcai Stadion – Centerpálya (2019. április 1.)

A március 31-én megrendezett, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen még tökéletes állapotban lévő centerpályát, egy éjszaka alatt gyakorlatilag méteres magasságú, egyelőre ismeretlen növényzet lepte el. A fenntartó képviselői haladéktalanul megkezdték az intenzív biokultúra vizsgálatát, melyből mintát is vettek és laboratóriumi elemzésnek vetették alá. Angol tudósokkal konzultálva arra a következtetésre jutottak, hogy egy merőben új, virulens díszfű fajta ütötte fel a fejét, melynek magjait nagy valószínűséggel különböző madarak hurcolhattak be a területre. Az akár 2-3 méter magasságúra is fejlődő növénynek nevet is adtak, melyet ezentúl Gramineae Giganticus Centericusnak hívnak majd, és a rendszertani besorolási eljárását is elindították.

A meglepetés nem tűnik túl hasznosnak, hiszen a következő, hazai rendezésű bajnoki mérkőzésig át kell telepíteni a gazdag növényzetet, bár a gyors növekedés miatt igen jó hozam mutatkozna. Mindent összevetve azonban érthetetlen, hogy minden évben éppen április 1-én történik valamilyen megmagyarázhatatlan és meglepő esemény a Kórház utcában.

M.B.

Az a szép lila gyep

Ha minden jól megy, akkor már néhány hónap múlva birtokba vehetjük az új lelátót. A lelátóhoz viszont innovatív, divatos, új gyep is dukál – ezért éppen április 1-re időzítettünk egy újabb nagyszerű hírt.

Angol tudósok hosszú évek óta tartó kutatás eredményeképpen megoldották a színes fű nemesítésének problémáját. A zöld szín – bár tudjuk, a gyep eredetileg zöld és az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatában is ilyen színű játéktér az előírt – kicsit zavart bennünket, hiszen a csapat, az egyesület és a klub elsődleges színe a lila.

Mérlegelve a lehetőségeket a Békéscsaba 1912 Előre úgy döntött, hogy Magyarországon elsőként lila színű gyeppel látja el a Kórház utcai Stadion centerpályáját – íme a látványterv.

A szín jelentése: megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik. Érzelmi jelentése: önállóság, lelkünk női (kék) és férfi (piros) oldalának egyensúlyba hozása, gondolati megtisztulás a jobb és bal agyfélteke kiegyenlítődése által. A lila szín elfogadása, szeretete segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését. Elutasítása a szellemi tapasztalatoktól való félelmeket jelenti, nagyképűséget, ellentmondásosságot, magányt, szenvedést takar.

A szín és fényskála emberi világában, tudjuk, hogy a lila egyike a három másodlagos színeknek, illetve az elsődleges színek, a piros és a kék egyforma keverékének terméke. Amikor a keverékben kicsit erősebb a kék, az eredmény az indigókék fele húz. Amikor a keverékhez több piros van hozzáadva, az eredmény ibolyaszín. A még több piros hozzáadásával pedig bíborvörös színt kapunk, amelyet helytelenül lilának neveznek. Fehér vagy fekete hozzáadása a lilához, új területekre viszi ezeket a színeket. A kék hűti az árnyalatot és fenséges pasztellszínt kapunk: az orgona és a levendula színeit. A fekete szín sötétíti egy árnyalattal, és mélyíti összetettségét, titokzatosságot sugallva.

A növények színét a pH- és a savszint mellett befolyásolják az antociánok, vagyis a növény vízoldékony színanyag-csoportjainak jelenléte, melyek a kék, piros és lila színekért felelősek. A vegyületről érdemes még tudni, hogy erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, ezért fontos szerepet játszik a káros UV-sugarak által létrehozott szabadgyökök elleni védekezésben.

A Pantone vállalat minden év decemberében megválasztja a következő év hivatalos árnyalatát, ami meghatározó lesz a divatvilágban, a sminktrendekben és a lakberendezésben is. Az idei befutó a titokzatosan merész, misztikus szín: az ultraibolya lett. A Pantone úgy írja le az árnyalatot, hogy a drámai módon provokatív és átgondolt lila rámutat az eredetiségre, a leleményességre és jövőt jelképezi – utat mutat a következő évre!