Címkézett bejegyzés

Tévés meccsen fogadjuk a Fradit

A Magyar Kupa hetedik fordulója után megtartott sorsolás eredményeképpen kiderült, hogy a nyolcadik felvonásban a Ferencvárosi TC csapatát fogadjuk a Kórház utcában.

Bár a kezdési időpontok tekintetében az MLSZ úgy rendelkezett, hogy a hivatalos határozat megérkezéséig senki se kommunikálja a tervezetet – hangsúlyozzuk: tervezetet -, de ezt több médiának sem sikerült betartania. Így aztán, hogy ne maradjunk le, és ne kapjunk hideget-meleget azért, mert betartjuk a szabályokat, mi is közzétesszük.

Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

Időpont: 2019. december 4. (szerda) 20:00 óra

A mérkőzést az M4 Sport Televízió élőben közvetíti.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a jegyértékesítés még NEM kezdődött meg, tehát senki sem maradt le semmiről. A rendezési feltételekről november 11-12. között történik egyeztetés az érdekelt hatóságokkal, így csak ezután tudunk bármilyen érdemleges információval szolgálni.

Az viszont biztos, hogy a Békéscsaba 1912 Előre mindenképpen szeretné Békéscsabán megrendezni a mérkőzést, így a vezetőség, a klub és dolgozóink mindent el fognak követni azért, hogy az előírásoknak mindenben megfeleljünk és ne legyen akadálya a mérkőzésnek.

A valószínűsíthető biztonsági besorolás miatt mindenkinek fel kell majd készülnie a névre-helyre történő jegyértékesítésre, sőt nagy eséllyel a mérkőzés napján már nem nyitnak majd ki a pénztárak.

Kérjük, figyeljék online felületeinket, melyeken azonnal közzé fogjuk tenni az összes tudnivalót, amint az lehetségessé válik! Kollégáink sem telefonon, sem bármilyen jellegű üzenetben nem tudnak bővebb felvilágosítást adni.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

Magyar Kupa 2019/2020. 8. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!

 

Békéscsaba 1912 Előre
2
Ferencvárosi TC
0
0'
Uram János, Nagy Sándor, Tóth Dániel, Váradi Ádám, Máris Dominik, Szalai Dániel, Hursán György, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Polényi Gábor, Anton Bidzilya. Cserék: Czinanó Antal Áron, Zahorán Balázs, Nikola Pantovic, Olasz Dénes, Ilyés Tamás, Gréczi Márton Péter, Burai Erik Csaba. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Gróf Dávid Attila, Frimpong Abraham Alwasi, Ihnatenko Danylo, Leandro M. P., Civic Eldar, Sihnevic Mikalai,  Bőle Lukács, Heister Marcel, Szerető Krisztofer, Skvarka Michal, Varga Roland. Cserék: Szécsi Gergő, Lovrencsics Gergő, Zubkov Oleksander, Kharatin Igor, Kenneth Otigba, Priskin Tamás, Csontos Dominik Zoltán. Vezetőedző: Serhii Rebrov
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
2'
Leandro kapott piros lapot, Máris Dominik lerántásáért.
3'
Polényi mintegy 30 méteres szabadrúgását könnyedén védte Gróf.
9'
Egy gyors csabai akció Frimpong könnyedén szerelte Tóth Dánielt.
11'
Varga Roland szabadrúgása után Sihnevich csúsztatott a kapu mellé.
17'
Bőle felívelése Sihnevic nem tudta átvenni a labdát, a csabai kapus pedig felszedte azt.
28'
Pilán Márkó
29'
A szabadrúgás után felszabadított a csabai védelem.
33'
Gréczivel szemben szabálytalankodtak.
34'
Bőle lövése vágódott szögletre.
35'
Varga lőtt kapura, de Uram a helyén volt.
38'
Bőle vette át rosszul a labdát, támadhat a Békéscsaba.
38'
Váradi elé került a labda ordító helyzetben, lövése azonban lepattant egy védőről.
39'
Tóth Dániel megszerezte a vezetést.
41'
Egy újabb csabai akció után Máris pontatlanul adta vissza a labdát.
42'
Jobboldali Fradi akció után Sihnevic került helyzetbe, Uram kiütötte a labdát, Varga lövését pedig Nagy lökte szögletre.
43'
Varga beadása után Skvarka lőtte ki a kapufát.
45'
1-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Sihnevic került helyzetbe, de csak az oldalhálót találta el.
51'
Szalai Dániel
52'
Máris Domink
53'
Szerető hosszú szólója után középre adott, de Pilán felszabadított.
57'
Sihnevic került helyzetbe, de a laszti visszapattant rá, majd elhagyta a pályát.
58'
Babinyecz ballal lőtt kapásból, pár centivel a kapufa mellé.
59'
Cserél a Békéscsaba, Bidzilya helyett Pantovic folytatja.
64'
Civic beadása után, Bőle lőtt kapura, de Uram magabiztosan hárított.
65'
Heister helyett Kharatin a pályán.
68'
Váradi helyett Zahorán folytatja.
68'
Sihnevic fejesét Uram védte bravúrral.
70'
Szerető lövését Uram védte.
71'
Gréczi váltja Máris Dominikot.
72'
Civic lőtt kapura, de Uram szögletre ütötte.
73'
Sihnevic lesen volt.
75'
Kharatin lőtt mintegy 16 méterről, de Uram ezt is kivédte.
75'
Gréczi lépett ki ziccerben, lövését bravúrral védte Gróf.
77'
Sihnevic Uram könnyedén védte.
78'
Kettzős csere a vendégeknél, Sihnevic és Szerető helyett Priskin és Lovrencsics a pályán.
80'
Uram újabb bravúros védést mutatott be.
83'
Egy ferencvárosi szöglet után Ihnatenko fejelt, Uram jó reflexszel hárított.
89'
Civic beadása után Priskin pörgette a kapu felé, de Uram védett.
90'
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
94'
Pantovic góljával 2-0.
95'
2-0

Békéscsaba 1912 Előre II. – Ferencvárosi TC II.

ftc_150_uj

NB III. Közép csoport 2016/2017. 22. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Ferencvárosi TC II.

1-0 (1-0)

Időpont: 2017. március 12. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Borbás Bottyán Aurél

Asszisztensek: Minda Gábor, Mohos Mátyás Tamás

Békéscsaba: Kálmán Szilárd, Kun László Dávid, Mácsai László, Máthé Gábor, Tóth Dániel, Zelenyánszki László, Zahorán Balázs, Babinyecz Balázs, Láza Dévald Márk, Beszterczei Attila, Szélpál Norbert. Cserék: Baráth Bence, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Kmetykó Kevin, Kovács Ferenc.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

FTC: Gőbölös Norbert, Csernák Martin Tibor, Szpirulisz Markosz Antonisz, Kovács Krisztián, Lipcsei Krisztián, Lakatos István, Cseszlai Bence, Szabó Normann Áron, Kundrák Norbert, Varga Ádám Gábor, Adamcsek Máté. Cserék: Lakatos Csaba, Szántó Gergő, Pergel Bence, Takács Martin, Nyéki Márk-Hedvig, Sebestyén István, Patik Márton.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerző: Tóth Dániel (46. perc).

Sárgalapok: Kálmán Szilárd (39. perc), Babinyecz Balázs (41. perc), Kun László (60. perc), Kovács Krisztián (63. perc), Lipcsei Krisztián (64. perc), Adamcsek Máté (90. perc).

Piroslap: Lipcsei Krisztián (78. perc).

Nézőszám: 300

line_purple

Az első félidőben a vendégek kezdeményeztek valamivel többet, Máthé kapusnak két-három bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megőrizze csapatát a góltól. Már-már mindenki a szünetet várta, amikor vezetést szerzett a Békéscsaba. Kálmán 35 méterről végzett el egy szabadrúgást, amit Varga Ádám bravúrral kiütött, a labda azonban Tóth Dániel felé került, aki látványos csukafejessel helyezte el azt a kapuba, 1-0.

A második félidőben sem változott jelentősen a játék képe. A Fradi támadott többet, azonban a Csaba volt veszélyesebb, gólt azonban már nem láthatott többet a publikum. A hazaiak „ikszes” meccsen tudták begyűjteni a három bajnoki pontot, ezzel jelentősen javítottak pozíciójukon és a bennmaradásért folytatott versenyben.

Szenti Zoltán: – Óriási küzdelemben tudtuk megszerezni ezt a számunkra létfontosságú három pontot, mivel így előrébb tudunk lépni a tabellán és jó eselyünk van a további felzárkózásra is. A Ferencváros igen kemény ellenfél volt, nagyon jó ütemben és sebességgel futballoztak, így különösen értékes ez a győzelem. A küzdőszellemmel százszázalékig elégedett vagyok, a játékban picit többet vártam néhány játékostól, de a lényeg most a végeredmény volt. Mindenféleképpen a széleken kell hatékonyabban működnünk, az érkezéseket és a befejezéseket gyakorolnunk, dolgozunk tovább és megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat.

line_purple

Belépőjegy információk:
Tekintettel arra, hogy jelenleg a Kórház utcai Stadion átépítés alatt áll és a várhatóan nagyobb létszámban érkező nézők biztonságát, csak érvényes belépők birtokában lehet szavatolni – hiszen a stadionra kötött felelősségbiztosítás csak akkor érvényes, amennyiben a jelenlévők a rendezvényre érvényes jeggyel rendelkeznek, így a mérkőzésre kötelező lesz a belépőjegyek váltása.

Az NB II-es bajnokságra kiváltott bérletek természetesen erre a mérkőzésre is érvényesek, a belépőjegyek ára (vendég, hazai, elővételben és online módon) egységesen 500,- Ft.

Jegyeket vásárolhatnak elővételben, munkanapokon 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 09:00, a vendég kasszák 10:00 órakor nyitnak.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt (csak szurkolói kártyával):
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001567/Bekescsaba-1912-Elore-II—Ferencvarosi-TC-II

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

A harmadosztályú mérkőzéseket biztonságtechnikai szempontból nem minősítik, de ettől függetlenül előre láthatólag a környező utcákban fokozott rendőri jelenlét várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

line_purple

Fotók

Youtube 

Élő tudósítás 

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1258321327583363/

line_purple

Webshop ajánló:
Üvegnyitó

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Ferencvárosi TC II.

Igazi csemegét kínál második csapatunk újabb, hazai csatája 2017. március 12-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor a tavasszal még pontszerzésre képtelen Ferencvárosi TC II. együttesét fogadjuk a Kórház utcai centerpályán.

plakat_elore_ftc_20170312_nb3_web

Lipcsei Péter csapata számára egyáltalán nem indult jól a tavasz, hiszen a szezonpremieren a Budaörstől 1-4 arányú, a folytatásban Mórahalmon 4-2-es, majd a 21. fordulóban a Pakstól 1-5-ös vereségeket szenvedtek. Az őszi felvonást hetedik helyen záró zöld-fehérek, néhány forduló alatt egészen a tabella 11. pozíciójába játszották le magukat, és a mélyrepülés miatt kialakult 7 győzelemmel, 5 döntetlennel és 9 vereséggel bíró egyenleg, már mínusz négyes gólkülönbséggel párosul. Bízunk benne, hogy Szenti Zoltán neveltjei ezúttal is megmutatják hazai pályán, hogy mit tanultak és az eltelt idő alatt összegyűjtött tapasztalat és rügyező rutin ezúttal is sikerrel párosul majd. Fogalmazhatnánk úgy is: reméljük, hogy a ferencvárosi kapanyél ezúttal nem a Viharsarokban sül el és a Lilák az előző fordulóban elszenvedett szerencsétlen pontvesztését sikerül orvosolni.

Pontra-pontokra továbbra is iszonyúan szükségünk lenne, mivel a bajnoki táblázat vége továbbra is szoros: a 14-17. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség. A biztos bennmaradást érő helyektől pedig még mindig messze vagyunk, hiszen a versenyszabályzat értelmében a 2016-2017. évi NB III. osztályú bajnokság három csoportjának a legrosszabb 13. helyezettje és 14-18. helyezett csapata kiesik a Megyei-Budapesti I. osztályú bajnokságokba.

Az NB III. Közép csoport 2016/2017. 22. fordulójának mérkőzései már szombaton megkezdődnek: 13:00 órától Pénzügyőr SE – Méhkeréki SE, 14:30 órától Mórahalom – Szentlőrinc SE, Pécs – Dunaújváros, Budafoki MTE-Újbuda FC – Várfürdő-Gyulai TFC, Szekszárdi UFC – Dabas-Gyón FC meccseket rendeznek. Vasárnap 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – FTC II., 14:30 órától pedig Paksi FC II. – Komlói Bányász, FC Dabas – Szigetszentmiklós, Dunaharaszti MTK – Hódmezővásárhelyi FC párosításokban kerül lebonyolításra a hét utolsó napjára tervezett, maradék négy összecsapás.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – FTC II. játékvezetőjeként Borbás Bottyán Aurél került kijelölésre, akivel utoljára 2016. november 27-én találkozhattunk a Békéscsaba 1912 Előre II. – Dunaharaszti MTK (1-1) mérkőzésen. Az 1993-as születési spori pályafutása alatt összesen 96 sárga- és mindössze 5 piros lapot osztott ki. Segítőiként Minda Gábort és Mohos Mátyás Tamást delegálta a szövetség. Jó mérkőzést, hasznos munkát kívánunk!

Szenti Zoltán: – Mindenféleképpen győzelemre játszunk, de mivel Birtalan visszakerült az első keretbe, így az előrejátékunk nem erősödött. Ettől függetlenül valószínűleg kaphatok majd visszajátszókat, például a soron következő NB 2-es fordulóban eltiltott Szélpál Norbertre biztosan számíthatok. Sérültjeink szerencsére nincsenek, mindenki a rendelkezésemre áll.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Békéscsaba 1912 Előre II. – Ferencvárosi TC II. harmadosztályú mérkőzésre ezúttal kizárólag belépő vásárlása ellenében lehetséges a belépés. A jegyek ára egységesen 500,- forintba kerülnek, szurkolói- és vagy bármilyen más személyazonosításra alkalmas kártya, vagy igazolvány felmutatása nem szükséges. A rendezés és a mérkőzéssel kapcsolatos előírások, szabályok egyébként mindenben megegyeznek az NB2-es bajnokság, hazai meccsein tapasztalhatókkal.

A mérkőzéssel kapcsolatos fontosabb információkról az alábbi elérhetőség alatt tájékozódhatnak:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-ii-ferencvarosi-tc-ii-20170312/

Ne felejtsék el, hogy az NB3-as meccs után, vasárnap délután 17:00 órától első csapatunk is színre lép, amikor a Szolnoki MÁV SE együttesét fogadjuk a centerpályán!

Szeretettel invitáljuk szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel mindkét csapatunk mérkőzését és buzdításukkal segítsék győzelemre az Előrét!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

 

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

ftc_150_uj

NB III. Közép csoport 2016/2017. 5. forduló

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-1 (1-1)

Időpont: 2016. szeptember 4. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Budapest, Népligeti Sporttelep

Cím: 1101 Budapest, Kismartoni út 4.

Játékvezető: Szabó Levente

Asszisztensek: Galán Roland, Ambrus Dániel János

20160904_ftc_elore_nb3

Fotó: fradi.hu

Ferencváros: Varga Ádám Gábor, Gera Dávid, Kárász Krisztián, Adamcsek Máté, Derekas Zoltán, Lipcsei Krisztián, Szpirulisz Markosz Antonisz, Gőbölös Norbert, Kovács Krisztián, Popov Patrik, Szántó Gergő. Cserék: Pergel Bence, Lakatos Csaba, Szalka Dominik, Kersák Roland Attila, Csernák Martin Tibor, Szabó Normann Áron, Lakatos István.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Békéscsaba: Baráth Bence, Vozár Dávid, Pilán Márkó, Kmetykó Kevin, Szajkó Dévald Márk, Beszterczei Attila, Kálmán Szilárd, Oláh László Dávid, Kun László Dávid, Tóth Dániel, Bozsó Milán. Cserék: Czinanó Antal Áron, Takács János Dávid, Mácsai László, Tóth Gergő Attila, Konyecsni Zoltán.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Gólszerzők: Popov Patrik (6. perc), Oláh László Dávid (36. perc), Kárász Krisztián (77. perc).

Sárgalapok: Vozár Dávid (39. perc), Derekas Zoltán (65. perc).

Piroslap: Kun László Dávid (90. perc).

Az esélyesebbnek tartott házigazdák már a meccs elején vezetést szereztek. Egy sakk-mattra kijátszott, ötös sarkáról visszagurított labdát Popov 5 méterről helyezett az üres kapuba, 1–0. A korán bekapott gól nem okozott törést a vendégek játékában. Az első negyedórában többet támadtak, ám azt követően is „őszinte” nyílt sisakos játék folyt. A 40. percben Tóth Dániel tört ki, az ötös sarkáról hatalmas lövést eresztett meg, amibe Varga kapus bravúrral ütött bele, de a labda Oláh elé került, a középpályás pedig 8 méterről nem hibázta el a ziccert, 1–1.

A második játékrészre sem panaszkodhattak a nézők, hiszen végig változatos küzdelem folyt. Hol az egyik, hol a másik fél kapott el egy-egy jobb periódust. A csabaiak ekkor sem játszottak alárendelt szerepet, sőt amennyiben Bozsó jobb döntést hoz, a vezetést is megszerezhették volna. A támadó ziccerben hibázott, bár ha önzetlenebb megoldást választ, bizonyára nagyobb eredménnyel jár. Így viszont a hajrában a zöld-fehéreké lett a slusszpoén. A 77. percben egy beadásnál Kárász maradt üresen, aki 5 méterről csúsztatott a hálóba, 2–1. A fennmaradó időben is becsülettel hajtott a Szenti-legénység, de már nem tudta visszahozni a meccset, ráadásul Kunt idő előtt küldte zuhanyzóba a spori második sárgalapja után.

Szenti Zoltán: – Jó mérkőzést vívtunk a Ferencvárossal. Úgy gondolom játszottunk úgy, mint ők, de egy véleményes góllal alulmaradtunk, ami a Fradi-pályán belefér.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/138885169892565/