Címkézett bejegyzés

Edzőtáborozunk

Első csapatunk hétfőn szerencsésen megérkezett és megkezdte egyhetes összetartását a Mátraházi Edzőtáborban.

Az ebéd utáni program egyéni beszélgetésekkel indult, majd tornatermi, stabilizációs gyakorlatokkal kezdődött meg az intenzív program rávezetése. Délután hat órától a szakmai stáb megtartotta az első tréninget, majd közös vacsorával zárták a Lilák a hét első napját. Kedden már sűrűsödnek a tennivalók, hiszen délelőtt konditermes foglalkozás, délután pedig egy újabb tesztmérkőzés következik Komáromban.

Stadion építkezés 12. rész

A tartósan rossz időjárás nem kedvez a Kórház utcai Stadion új lelátójával kapcsolatos külső munkálatok befejezéséhez.

Legutolsó beszámolónk óta az összes nyílászáró a helyére került, a külső szigetelési feladatokkal is végeztek, így jelen pillanatban az épület belső részén dolgozik a kivitelező. Bizonyos dolgok miatt többszöri újratervezésre volt szükség, ezek kötelező engedélyeztetési eljárása némileg hátráltatja a haladást, de az építő elmondása szerint még így is tartható a június végi átadási határidő. Az új lelátó alatt elhelyezkedő részen hétfői bejárásunk alatt főképp a villanyt szerelték, így a világítótestek jó része már a helyére is került. A folytatásban festők és burkolók érkeznek, akik április végéig megpróbálják befejezni teendőjüket. A tetőszerkezet helyére daruzásához meg kell várni a tartósan jó időt, az ehhez szükséges tartozékok azonban már majdnem teljes egészében megérkeztek. Az építkezés további lényeges fázisa lesz a közművek átvezetése a Kórház utca felől az új épületig. Az épületen belül viszont már felismerhetők az öltözők, a konditerem, a VIP terem, az aula, a mellékhelyiségek és az irodai rész is.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

Csapatfotózás

Jó hangulatú csapatfotózással kezdődött a Lilák csütörtöki napja.

Az időjárás annyira nem kedvezett a reggeli tevékenységhez, a felvételek azonban ettől függetlenül igen jól sikerültek. Ma éjfélkor (február 15.) egyébként lezárul az átigazolási szezon, így a csapatfotón gyakorlatilag a végleges keret látható.

Felső sor (balról-jobbra): Máthé Gábor (12), Viczián Ádám (22), Kiss László (21), Birtalan Botond (6), Szatmári István (21), Dlusztus András (28), Ribánszki László (23), Urbin Péter (13), Babinyecz Balázs (20), Szélpál Norbert (42), Dávid Zoltán Gergő (19), Hursán György (15), Uram János (1).

Középső sor (balról-jobbra): dr. Bánhegyi Szabolcs, dr. Barta Szabolcs, Steigerwald Ernő, Szikszai László, Igricz Mihály, Boér Gábor, Makra Zsolt, Kozma János, Hanyecz János, Bacsa Zoltán, Elekes Sándor, Ferenczi Marcell, Molnár Balázs.

Alsó sor (balról-jobbra): Lustyik Levente (17), Pusztai András (3), Szalai Dániel (16), Mészáros Márk (8), Tóth Dániel (14), Gyurján Bence (70), Nagy István (10), Zahorán Balázs (2), Ilyés Tamás (11), Pilán Márkó (27), Király Patrik (18), Kálmán Szilárd (97), Gránicz Patrik (7), Nagy Sándor (30), Seres Bence (4).

A fotózáson nem tudott részt venni: Barkász Sándor, Ilyés Tamás, Belanka Csaba, Pásztor József és Papp Károly.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk! 

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/csapat-2017-2018/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Valódi teszt előtt

Csütörtökön és pénteken is pörgős edzésekkel, konditermes-, pályás- és tornatermi foglalkozásokkal folytatódtak csapatunk mátraházi edzőtáborban töltött napjai.

Reggel, délben és este is folyamatos a munka, játékosaink igen alapos és mindenre kiterjedő edzésmunkát végeznek, amelynek nem maradhat el az eredménye az előttünk álló, tavaszi szezon folyamán. Az első, valódi tesztmérkőzés előtt mindenki némileg már fáradtan, de izgatottan várja a balassagyarmati felkészülési mérkőzést.

Mátraházi meló

A hétfői elutazás után kemény és intenzív munkával telik csapatunk mátraházi edzőtáborozása.

A szakmai stáb a hétfőtől-vasárnapig tartó időszakra szinte egész napot kitöltő feladatsort állított össze játékosaink számára, így pihenésről szinte csak éjszaka lehet szó. Az egyhetes összetartás fő célja a fizikai állóképesség megszerzése, hogy a felkészülés hátralévő időszakában az erre is épülő taktikai gyakorlást már maradéktalanul végre lehessen hajtani. A részletes program szerint, szinte minden reggel különböző intenzitású futással kezdődik a program, konditerem, prevenció, videózás, lábtenisz, regenerálás és túrázások is színesítik a palettát. Szerdán este egy lazább, csapatépítő rendezvénnyel próbálja kiheverni csapatunk az addigi fáradalmakat, de január 27-én (szombat) 12:00 órától a Balassagyarmat elleni félkészülési mérkőzéssel zárul lényegében ez az időszak. A vasárnapi ebéd után hazaindulnak a Lilák, így az estét már mindenki újra családjával töltheti. A következő hét első két napjára mindenki szabadnapot kap, így január 31-én (szerdán) találkoznak újra labdarúgóink!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: