Címkézett bejegyzés

Összeállhat az NB3-as mezőny is

A hétvégén lebonyolított Megyei I. osztályú rájátszások második fordulójának eredményeképpen, a jövő héten már véglegesen összeállhat a harmadosztály mezőnye is.

Mivel második csapatunk a Keleti-csoportban érdekelt, így elsősorban az ide sorolódó együtteseket vesszük sorba. Az NB2-ből kiesett Szolnok, Budaörs és III. ker. TVE közül a Szolnok kerülhet a mi csoportunkba, míg a Megyei I. osztályból feljutó FC Hatvan, Karcagi SE, Körösladányi MSK, vagy akár a Pénzügyőr SE teheti majdnem teljessé a mezőnyt. Mivel a hírek szerint a Budaörs és a III. ker. TVE a Közép-csoportba kerül, így akár a Kecskemét II., Vasas II.FTC II. vagy az MTK Budapest II. lehet a 20. induló a régióban. Meglátjuk majd, hogy a létszámok és esetleges kérések alapján az MLSZ melyik csapatot sorolja majd a mi csoportunkba!?

A csoportban maradt az Aqua-General Hajdúszoboszló, a Békéscsaba 1912 Előre II., a BKV Előre, a DVSC II., a DVTK II., az Eger SE, a Füzesgyarmati SK, a Jászberényi FC, a Kisvárda Master Good II., a Putnok FC, a Sényő-Carnifex FC, a Termálfürdő FC Tiszaújváros, a Tiszafüredi VSE, valamint az Újpest FC II.

A nevezések beérkezésének határideje: 2022. június 17 (péntek).

A mezőny véglegesítésére, valamint a sorsolásra pedig nyilván csak a benyújtott dokumentációk elbírálása után számíthatunk.

A harmadosztályú bajnokság első játéknapja: 2022. július 31. (vasárnap).

Összességében elmondható, hogy jó eséllyel hat második számú együttes részvételére számíthatunk, így az új tagokkal együtt igen veretes mezőny alakulhat ki.

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Duna Aszfalt TLC

Hetvenhat nap tétmeccs nélküli időszak után végre újra benépesülhet a Kórház utcai centerpálya lelátója, hiszen augusztus 4-én (vasárnap) 19:00 órától, villanyfényes mérkőzésen fogadjuk a 2019/2020-as idény premierjén a Duna Aszfalt Tiszakécskei LC együttesét.

Ez az összecsapás több szempontból is pikáns, hiszen új játékosaink közül ketten is az ellenféltől érkeztek (Károly Bálint és Gréczi Márton), ez az első olyan tétmérkőzés, melyet már az új, fedett lelátóról tekinthet meg közönségünk – ami természetesen számunkra is újdonság -, továbbá van mit törlesztenünk a tiszakécskei gárdával szemben, akiket eddig még nem sikerült legyőznünk. Emlékeztetőül 2018. október 21-én idegenben szenvedtünk 2-1 arányú vereséget, majd 2019. április 14-én már hazai körülmények között, hasonlóképpen kécskei siker (1-2) született.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a 2019/2020-as idényben életbe lépnek a szabályváltozások, amelyek egészen pontosan a következők. A kézzel elért gólok a jövőben nem érvényesek függetlenül attól, hogy a játékos véletlenül ért-e a labdához vagy sem. Ugyanez vonatkozik azokra a találatokra, amelyek vétlen kezezéssel induló támadásból születnek. Ezek a szabálymódosítások korlátozzák a játékvezetők mérlegelési jogkörét, egyben megkönnyítik a munkájukat. Arról is döntés született, hogy a támadó csapat játékosai a következő idénytől nem állhatnak be a sorfalba a szabadrúgásoknál. A cseréknél a lecserélt játékosoknak az oldalvonal legközelebbi részén kell elhagyniuk a pályát. Amikor a bírókat érinti a labda, akkor játékvezetői labdával folytatódik a játék, a tizenegyeseknél pedig a kapusoknak már csak az egyik lábukkal kell érinteniük a gólvonalat.

Ráadásul a hét elején derült ki, hogy az idei mezőny elvileg csak 19 csapattal tud nekivágni a szezonnak, hiszen az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága a Balmazújvárostól megvonta a férfi NB II-es licencet, bár a fellebbezési idő (8 nap) miatt még megtarthatják az első forduló BFC Siófok – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzést. A Vácnál is tulajdonos-váltás történt és a zuhanyhíradó szerint sokáig kérdéses volt az indulásuk, végül az MLSZ megerősítette licencüket. Azt viszont nem lehet tudni, milyen erőt képviselnek, – a hírek szerint – U19-es kerettel felálló Pest megyeiek. Az első osztálytól búcsúzó Haladás felől is érkeztek nyugtalanító pletykák, de végül ezek alaptalannak bizonyultak, pénteken tehát a nyitófordulóban 20 órakor az M4 Sport kamerái előtt a Gyirmót FC Győr otthonában lépnek pályára. Úgyhogy mindenki csak kapkodja a fejét és pislog, hogy milyen új fejleményekkel szembesülünk még.

Tovább fokozza az első fordulónk pikantériáját, hogy ellenfelünk keretében több számunkra is jó ismerős labdarúgót fedezhetünk fel, hiszen a Duna Aszfalt TLC csapatához igazolt Fabio Nascimento de Oliveira és Baráth Bence is. A szinte komplett csapatcserét végrehajtó Bács-Kiskun megyeiek szerződést kötöttek még Zádori Krisztiánnal, Varga Ádámmal, Erdélyi Botonddal, Preklet Csabával, Tímári Normannal, Szuhodovszki Somával, Durso Giulianoval és Kovács Dávid Szilveszterrel is. Kérdés, hogy a szinte teljes vérátömlesztésen átesett gárdát mennyire sikerült Simon Antal mesternek összeraknia. A felkészülési időszakban több edzőmeccset is játszottak, melyeken a következő eredmények születtek: Kecskeméti TE – Duna Aszfalt Tiszakécske LC 0-3, Duna Aszfalt TLC – NK Rogaska 1 – 2, Nafta 1903 – Duna Aszfalt TLC 0-2, Ceglédi VSE – Duna Aszfalt TLC 0-1, Budapesti Honvéd II – Duna Aszfalt TLC 2-2.

Schindler Szabolcs vezetőedzőnk és szakmai stábja sem unatkozott az eddig eltelt hat hét alatt, hiszen hat edzőmeccsel – melyek amúgy igen jól sikerültek -, valamint nyolc új játékossal kellett varázsolni. Szerencsére a csapat magját azért sikerült egyben tartani és az átlagéletkor sem sokat változott (23,3), de hogy előre mennyire tudunk majd veszélyesek és hatékonyak lenni, majd elválik. Sérültjeink közül Ribánszki László teljesen felépült, így harcba küldhető. Hursán György és Lustyik Levente viszont még nincs százszázalékos állapotban. Az extrák közé sorolhatjuk Szélpál Norbert jubileumát, hiszen amennyiben pályára lép vasárnap – miért ne lépne -, akkor ez lesz lila-fehér színekben a 100. tétmérkőzése, amihez ezúton is gratulálunk!

– Edzőmeccsekből azért messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Annak köszönhetjük az eredményeket, hogy szervezettek voltunk, de mondom nem az edzőmeccseken kell nyernünk, hanem a bajnokságban. Ez a legfontosabb számomra – fogalmazott Schindler Szabolcs.

Az biztos, ha ránézünk a mezőnyre, a csapatok erősítéseire, felkészülési eseményeikre, akkor egyértelműen látható, hogy ez lesz minden idők egyik legerősebb másodosztályú bajnoksága. Ehhez mérten legyen szó bármelyik együttesről, mindenkinek fel kell kötnie azt a bizonyos dolgot. Mindenkinek fontos a jó kezdés, hiszen ez adhat önbizalmat a folytatásra, de ez nem lesz egyszerű. Annál is inkább, hiszen kilenc nap alatt három meccset kell játszanunk, szerencsére kettőt hazai pályán.

Schindler Szabolcs: – Szerintem nagyon erős bajnokság előtt állunk. Rengeteg olyan csapat van – például az MTK, a Vasas, a Gyirmót vagy a Győr -, akik biztos a felkerüléséért fognak majd játszani. Remélem, hogy mi is meg tudjuk lepni ezeket a csapatokat és minél előrébb végzünk. Ez a papírforma, tehát ezek a csapatok első ránézésre nagyon erősnek tűnnek. Én annak örülnék a legjobban, hogyha szezon végén azt mondaná mindenki, hogy mondjuk a Békéscsaba volt a szezon meglepetés csapata. Arra számítok vasárnap, hogy egy masszív, stabil csapat ellen játszunk. A Tiszakécske együttese is átalakult elég rendesen. Simon Antalt jól ismerem, szépen megszervezi csapatainak védekezését és tudnak kontrázni is. Hazai pályán mindenféleképpen győzelemre szeretnénk törekedni, és hozni a három pontot.

Simon Antal: – Végére értünk a hathetes felkészülésnek, amelynek során minden jól, a terveknek megfelelően alakult. Annak ellenére is állítom ezt, hogy két felkészülési mérkőzésünk, rajtunk kívül álló okok miatt elmaradt. Eredményes volt ez a felkészülés, hiszen az új játékosok beépültek a keretbe és a korábban sérüléssel bajlódók is felépültek. Egyedül Horváth Adrián bajlódik kisebb bokasérüléssel, illetve Tímári Norman eltiltás miatt nem játszhat az első fordulóban. Kőkemény augusztus elé nézünk, amelynek során négynaponta mérkőzést fogunk játszani. Ennek a hosszú menetelésnek az első állomása lesz a békéscsabai. A csapatunk készen áll. A csabaiaknál is voltak változások a keretben és edzőváltáson is átestek. Nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, egységesen kell fellépnünk már az első hónapban, össze kell csiszolódnunk és azt a játékot kell nyújtanunk, amit begyakoroltunk és ha ez sikerülni fog, akkor az eredmények is jönni fognak.

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon első fordulója már augusztus 2-án (pénteken) 20:00 órától megkezdődik a Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás mérkőzéssel. Augusztus 4-én (vasárnap) 17:30 órától Soroksár SC – Kazincbarcika, Dorogi FC – Vasas FC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE, 19:00 órától FC Ajka – WKW ETO FC Győr, Békéscsaba 1912 Előre – Duna Aszfalt TLC, Aqvital FC Csákvár – MTK Budapest, Szolnoki MÁV FC – Vác FC és a kérdéses BFC Siófok – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő párosítások kerülnek megrendezésre.

Augusztus 4-én (vasárnap) Békéscsabán közepesen felhős időjárás várható, legmagasabb 28 Celsius fokos hőmérséklettel, csapadék pedig nem valószínűsíthető – úgyhogy, ha minden jól megy, akkor labdarúgásra teljes mértékben alkalmas időre számíthatunk. A Nap 20 óra 15 perckor nyugszik, úgyhogy legkésőbb a félidőben kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon első mérkőzésére!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Meccsnap audit

Az MLSZ szakmai workshopot tartott az Illovszky-stadionban, melyen a Békéscsaba 1912 Előre munkatársai is képviseltették magukat 2019. július 26-án (péntek).

Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt célként tekint a szurkolói kapcsolatok minden szintű fejlesztésére, emiatt is indította el két éve a brandépítő projektet, melyet a tavalyi évadban a korábbi tapasztalatokat beépítve folytattak és továbbfejlesztettek. A Meccsnap Audit Projekt keretében is szerteágazó és részletes adatgyűjtést végeztek a szezon során, amelyet most megosztottak az NB I-es és NB II-es klubok képviselőivel.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a 2017/2018-as szezonban indította el brandépítő projektjét, amely kifejezetten az OTP Bank Liga klubjait vizsgálta. Az adatgyűjtés az első évben is több részből állt: vezetői találkozó, adatbekérés, meccsauditok, online audit és klublátogatás előzte meg azt a workshop-ot, amelyen a 12 első osztályú klub megkapta a klubra szabott jelentését a szezonban végzett munkájáról.

A 2018/2019-es szezonban az előző év tapasztalatait beépítve fejlesztették a projektet: az adatgyűjtés szerteágazó módszertana megmaradt, de bővítették és finomhangolták a mért paraméterek körét, illetve az első osztályú klubok mellett bevonták a másodosztály azon klubjait a vizsgálatba, amelyek hétről-hétre nagyobb számú nézőt szólítanak meg és/vagy esélyesek voltak a feljutásra. Így végül 19 klubnál – köztük a Békéscsaba 1912 Előrénél is – végezték el a teljeskörű auditot. További újítás volt, hogy állandó, képzésen részt vevő auditcsapattal dolgoztak, emellett továbbra is törekedtek, hogy legalább 3 mérkőzésen ott legyenek az auditorok a stadionokban.

A vizsgálatról az idén sem szóltak a kluboknak – tehát anonim módon zajlottak ezek a vizsgálatok -, így nem lehetett “készülni” a felmérésre. Az adatgyűjtést kiegészítették egy kapcsolattartási audittal is, aminek keretében az auditorok e-mailben és telefonon próbálták meg felvenni a kapcsolatot a klubokkal előre meghatározott kérdésekkel.

A 2018/2019-es szezon tanulmánya közös, így az összes klubra vonatkozó adat bekerült egy megszerkesztett dokumentumba: ez segítheti a klubok közötti tudásmegosztás elindítását, hiszen mindenki láthatja, mely kluboknak vannak tapasztalataik valamelyik projekt vagy témakör bevezetésével kapcsolatban. A tavalyi audit újdonsága az is, hogy a paraméterekkel kapcsolatban végzett munka alapján pontozták a klubok munkáját, ezzel életre hívva egy egészséges versenyt, ami esetleg jó hatással lehet a kiszolgálás és a szórakoztatás fejlődésére.

Az egész napos programot Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője vezette. Meghallgattuk Nagyiványi Márton (MLSZ Szurkolói Projekt Iroda), Sevinger Zsolt (Telekom Veszprém cégvezető) és Vörös Dávid (Telekom Veszprém média munkatárs) előadását. A helyszínt biztosító Vasas SC kommunikációs igazgatója Hegyi Iván, Domonyai László (Vasas SC klubigazgató) és Sztranyák Zsófia (tervező-grafikus, rézkarcművész) prezentálásában megtekinthettük a közelmúltban átadott Illovszky-stadiont. A délutáni programot Máté Bálint (FTC Nemzetközi projektmenedzser) bemutatója nyitotta, és Dudás-Györki Tamás (Budapest Honvéd FC marketingvezető), valamint Jeney Domokos (DVSC marketingvezető) prezentációja zárta.

Részünkről összefoglalva: a projektet igen hasznosnak és tanulságosnak tartjuk, bár bizonyos értékelési szempontok nyilván szubjektívek – ezek adódnak a szempont jellegéből -, amelyek nem feltétlenül tükrözik a teljes valóságot, valamint a saját mérési eredményeink bizonyos paraméterekben eltérnek a tanulmányban rögzítettektől. Mindent összevetve egy relatíve kisebb, vidéki klubként nincs miért szégyenkeznünk (több paraméter tekintetében első osztályú klubokat is megelőztünk) – főleg, hogy a rekonstrukció miatti körülmények eddig és még egy ideig sem nevezhetők éppen ideálisnak. Azt is tudjuk miben kell és fogunk is javulni – hiszen a cél egy és ugyanaz -, milyen irányban szükséges bővítenünk szolgáltatásaink körét, mindez azonban egyelőre apró lépésekkel lehetséges és nyilván az egészséges verseny mércéje sem lehet egyelőre azonos a klubok között. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni az MLSZ munkatársai felé a kifejezetten konstruktív, segítőkész hozzáállásuk és az igazán hasznos tanácsok miatt!