Címkézett bejegyzés

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara

[nggallery id=145]

Helyszínváltozás

A Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara 2016. július 7-én 18:00 órától megrendezésre kerülő felkészülési mérkőzés helyszíne megváltozott. A mérkőzés a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerül lebonyolításra, ahol szeretettel látunk minden érdeklődőt!

promo_elore_poli_timisoara_20160707

Folytatódik a felkészülés

Az edzőtábor előtti utolsó hét programját hétfőn délután kezdik meg labdarúgóink.

A már szokásosnak mondható teszsír-százalék mérés után, 18:00 órakor a Fű3 edzőpályára vonul csapatunk. Ez alkalommal már bevetjük az úgynevezett iQRS rendszert is, amely lehetővé  teszi  a  sportolók  teljesítményének  mérését  és  rögzítését, objektív összehasonlítását, valamint a sporttevékenység közbeni speciális helyzetek jelzését. Az iQRS Telemtriás Sport Platform hatékonyan segíti a sportolók fejlesztése és az utánpótlás nevelés során az edzői munkát, a teljesítmény diagnosztikát, a versenyzői kiválasztást. A platform egy mellpánt szenzor együttes, amely élettani, mozgási, pozíció adatokat mér és rögzít, valamint valós időben elemez egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer segítségével. A Platform egységesen támogatja a sportolókat fejlesztő stáb minden tagját és hozzásegíti őket a professzionális munkavégzéséhez. A Platform használatával pontosan mérhetővé és követhetővé válik az edzésen és a pályán nyújtott teljesítmény minősége.

Két csapatunk összesen négy edzőmérkőzést játszik ezen a héten, így a tréningek, regenerációk és konditermes foglalkozások előre meghatározott sorrendben, csoportokra osztva és időben eltolva történnek. Kedden délután 18:00 órától a centerpályán fogadjuk először az ASU Poli Timisoara együttesét. Szerdán is a szokásos menetrend szerint folytatódik a felkészülés, mindkét edzés a Fű3 pályán lesz megtartva. Csütörtökön kondicionális és labdás edzések, valamint délután hat órától – ezúttal a 4-es Honvéd utcában – újabb edzőmeccs vár a Lilákra. Pénteken nincs mérkőzés, de pihenni sem lehet – hiszen a szokásos két foglalkozáson vesznek részt játékosaink. A hét utolsó felvonásaként első csapatunk harmadszor is összeméri erejét a román vendégekkel, a mérkőzést délelőtt 11:00 órakor rendezzük meg a Kórház utcai centerpályán. A fociprogram ezzel nem ér véget, hiszen aki kíváncsi második csapatunk első, igazi megmérettetésére, az kényelmesen átérhet Gyulára – ahol 17:00 órától a Termál FC fogadja a Békéscsabát. A felszerelések előkészítése és a csomagolás után, vasárnapra pihenést rendelt el mesterünk – hiszen 2016. július 11-én (hétfőn) az algyői edzőtáborba indul a csapatbusz.

A felkészülési meccsekről szokás szerint élő tudósításokkal jelentkezünk, de aki szeretné megnézni csapatunkat, azt természetesen szeretettel látjuk. A mérkőzések megtekintése ingyenes.

Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara

poli_timisoara_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre (vegyes) – ASU Poli Timisoara

0-0 (0-0)

Időpont: 2016. július 5. (kedd) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Csonka Bence

Asszisztensek: Viczián Mátyás, Flinta Zoltán

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

line_purple

Békéscsaba: Máthé Gábor (12), Bényei Balázs (4), Fehér Zsolt (15), Kelemen Dávid (30), Fabio Nascimento de Oliveira (2), Ihrig-Farkas Sebestyén (22), Spitzmüller István (10), Takács Péter (9), Nagy István (17), Birtalan Botond (24), Urbin Péter (13). Cserék: Baráth Bence (98), Pilán Márkó (20), Huszár Gergő (23), Koszó Balázs (5), Juhász György (21), Szélpál Norbert (28), Bagi István (18), Gránicz Patrik (14), Kálmán Szilárd (88), Tóth Dániel (25), Szalai Dániel (7), Beszterczei Attila (24).
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Timisoara: Mitrea Alexandru, Stefanovici Branimir (2), Telescu Laurentiu (4), Todorov Miodrag (5), Ghinescu Razvan (10), Bilia Danut (3), Stancu Madalin (8), Teut Artur (26), Baban Denis (22), Peter Patrick (16), Blanaru Stefan (25). Cserék: Constantinescu Alin, Birau Alexandru (7), Galan Cristian (21), Marin Marius (27), Taub Alexandru (13), Constantinescu Dan (24), Giuricici Marco (11), Tugui Andrei (26), Batauta Catalin (9), Nita Patrick (14).
Vezetőedző: Sorin Brindescu

Tempós mérkőzést játszottak a hét masodik napjának délutánján a résztvevő felek. Zoran Spisljak rögtön a meccs után össze is hívta labdarúgóit és elégedettségét fejezte ki. Sokkal agilisabban és precízebben játszott a társaság, mint Debrecenben – jó látni, hogy napról-napra egyre jobban összeszokik a társaság és a teljesítmény is fokozódik. A gól azonban ezúttal is elmaradt.

Az első hatvan percet az első sor hozta le, úgy hogy gyakorlatilag ziccerig sem jutott a román csapat. Bő tíz percet kellett várni az első helyzetre, amikor Takács előtt adódott lehetőség, de lefülelték. Majd a 16. percben Nagy István tüzelt 18 méterről, nem sok kellett az üdvösséghez. A 28. percben ivószünetet rendelt el a spori, majd rövid szusszanás után ismét egymásnak feszültek a csapatok. A 38. percben Birtalan forintos labdát passzolt Urbinnak, sajnos fölé ment a befejezés. A félidő hajrájában ismét Takács pillanatai következtek, egy távoli bombája a kapufáról kifelé pattant, így gólnélküli döntetlennel mehettek pihenőre a játékosok.

A második játékrész elejét érezhetően megpróbálták megnyomni a vendégek és némileg a kapunk előtt ragadtunk. Előbb Batauta Catalin, majd Taub Alexandru próbálkozott, de a lila-fehér védelem jól működött – Bényei és Ihrig-Farkas többször is határozottan lépett közbe. A 61. percben érkezett a teljes második sor, így újult erővel rohamozhattunk. Kálmán, majd Szélpál és a 77. percben Szalai helyett beállt Gránicz is helyzetbe került. A mérkőzés vége felé beszorírottuk a temesváriakat és a fiataloknak majdnem sikerült gólra váltani a lehetőségeket: Beszterczei és Pilán is ziccerbe került, de az eredmény ennek ellenére sem változott. Folytatás egészen pontosan két nap múlva, ezúttal a 4-es Honvéd utcában.

Zoran Spisljak: – Egy jó iramú mérkőzést játszottunk, teljes sorcserével: az első sor 60 percet, a második pedig félórát volt a pályán. Mind a két csapat megpróbálta odatenni magát, szerintem ez nekünk sikerült jobban, hiszen sok helyzetet alakítottunk ki. Labdarúgóink teljesítményét mértük a meccsen és az elemzés után újabb fontos adatokhoz jutunk, de az szemmel is jól látszott, ha még frissebbek és agresszívebbek tudunk lenni, akkor el fogjuk érni a célunkat. A mai napon ez az eredmény reálisnak mondható, elégedett vagyok a srácokkal.

line_purple

line_purple

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
http://www.facebook.com/events/1722261638042720/

 

Fotók: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

[nggallery id=143]