Címkézett bejegyzés

A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Immár több évtizedes hagyomány, hogy az 1953-as 6:3-as londoni siker évfordulóján, a Magyar Labdarúgás Napján a korábbi válogatott játékosok elhelyezik az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emlékművénél.

Idén november 25-e szombatra esik, ezért a hagyományos ünnepséget egy nappal korábban tartották meg. A centenáriumi emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását 2001-ben, a szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából adták át az akkori Nésptadion, a mostani Puskás Aréna tőszomszédságában.

A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

A megemlékezésen nagy számban megjelentek korábbi válogatott labdarúgók, köztük a jelenlegi válogatott korelnök, a 90 éves Bödör László is, valamint vendégként többek között Gyulai Zsolt, a MOB elnöke, Szöllősi György az MSÚSZ elnöke, valamint az NSÜ-t képviselő Kovács Norbert, de Pásztor József és Mracskó Mihály is részt vett az eseményen.

A magyar labdarúgás napja

Az “Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.): Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

Hajrá magyarok!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/a-labdarugas-napjat-unnepelte-a-szovetseg

Boldog születésnapot, Előre!

A 2023. október 22-i nap klubunk alapításának 111. évfordulója is egyben, így minden lila-fehér érzelmű szurkolóban felelevenedhetnek az eltelt egyszáztizenegy esztendő sikerei, kudarcai, győzelmei, vereségei, felemelő és lesújtó pillanatai.

Boldog születésnapot, Előre!

Az eltelt 111 évet senki sem feledi, ennyi időt, ennyi tradíciót és történést nem lehet figyelem nélkül hagyni. A legjobb és legszebb ajándék csapataink további sikerei lehetnének és természetesen a szezon végén a feljutás kiharcolása. Ehhez továbbra is olyan teljesítményre van szükség, amelyet akár a szakmai stáb, akár a vezetőség, de legfőképpen a közönség is befogad és elismer! Tudja mindenki, hogy ilyen szituációkban különösen nagy nyomás nehezedik mindenkire és még a legrutinosabb lábak is megremegnek, hiszen a megfelelési és győzelmi kényszer által ösztönösen érzett feszültséget nem könnyű félretenni, még akkor sem, ha az ember profi sportoló. A sikerhez viszont nem csak ránk, hanem közönségünkre is szükség van: mondhat bárki-bármit, nélkülük nem sikerülhet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

110 éve játszották az első mérkőzést Békéscsabán

110 éve, 1913. október 5-én játszották az első bajnoki labdarúgó mérkőzést Békéscsabán. Bár az úttörő szerep nem az Előrének jutott, hanem legnagyobb helyi riválisának, a Csabai AK-nak.

Csabai AK

Kép forrása: Facebook

A Déli kerület Aradvidéki alosztályában szerepelt a CsAK (mellette egy másik megyei csapat, a gyomai Kner SC) és a sorsolás szerint már hamarabb lehetett volna a premier, de a szeptember 21-én esedékes mérkőzést lemondta a Temesvári SC. Szeptember 28-án újabb temesvári egylet jött volna, a Temesvári Kinizsi (amely az 1920-as években 6-szor volt román bajnok), ők a pályaavatójuk miatt mondták le a mérkőzést.

Így a történelmi mérkőzés 1913. október 5-én volt, amikor is a Zsombolyai TK volt a csabaiak ellenfele.

Néhány idézet a Békésmegyei Közlöny tudósításából:

„Vasárnap délután igen nagy érdeklődés mellett folyt le csabai pályán az első bajnoki mérkőzés…
Sorsolásnál Zsombolya választ kaput s a CsAK erős tempóban kezdi a játékot, úgy hogy már a 3-ik percben egy szépen kidolgozott labdával Balázs révén megszerzi a vezető gólt.
(az első gól!)…
A második félidőben … A 28. percben a kiváló formában lévő Kovács a jobb szélen lefutja a védelmet s gyönyörű éles beadását Pipis védhetetlenül a goalba fejeli.”

Vagyis az első hazai mérkőzés 2:0 arányú hazai siker.

Említést érdemel még a helyszín. Akkor ugyanis Békéscsabán a mai Kórház utca – Körgát – Gyulai út – Dedinszky utca által határolt vásártér lekerített részen játszották a futballmérkőzéseket, állandó pálya a következő évben került kialakításra.

Tehát 110 éve indulunk újra és újra mérkőzésekre Békéscsabán!

Hajrá Lilák!

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A magyar labdarúgás napja

Ma van a magyar labdarúgás napja.

Az “Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.): Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

A magyar válogatott 2022. június 14-én Wolverhamptonban, hatvankilenc év után, 4:0 arányban ismét le tudta győzni az angolokat a Nemzetek Ligájában, amely legalább akkora világraszóló siker, mint az 1953-as mérkőzés volt. A válogatott tagjai a mérkőzésen: Dibusz Dénes, Lang Ádám, Orbán Willi, Szalai Attila, Fiola Attila, Styles Callum, Schäfer András, Nagy Zsolt, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik, Szalai Ádám. Cserék: Szappanos Péter, Kecskés Ákos, Nego Loic, Nagy Ádám, Schön Szabolcs, Bolla Bendegúz, Kerkez Milos, Gazdag Dániel, Ádám Martin, Spandler Csaba, Vécsei Bálint.