Címkézett bejegyzés

Boldog születésnapot, Előre!

A 2025. október 22-i nap klubunk alapításának 113. évfordulója, így minden szurkolónk és szimpatizánsunk számára egyaránt nagy jelentőséggel bír.

Boldog születésnapot, Előre!

Az eltelt 113 év alatt rengeteg kihívást, győzelmet, könnyet és örömet éltünk át és ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma is büszkén állhatunk lila-fehér színekben. Csapataink, a szakmai stá­b tagjai, vezetőink, legendáink és játékosaink köszönik mindazoknak, aki elhivatottsággal és elkötelezettséggel klubunk mellett álltak és generációkon átívelő értékeinkre emlékeznek! Természetesen köszönet jár hűséges közönségünknek is: nélkületek nem lenne az az erő, lendület és hangulat, amely a mérkőzéseken a lelátóról érkezik.

Ma különösen fontos, hogy átérezzük: együtt erősebbek vagyunk! A Békéscsaba 1912 Előre múltja adja az alapot, a jelen kihívása építi a jövőt. Ahogy haladunk előre a 2025/26-os szezonban, célunk nemcsak a stabil szereplés, hanem az, hogy méltók legyünk mindahhoz, amit a klub története és tradíciója jelent. Vigyázzunk egymásra, legyünk együtt kitartók és írjuk tovább közös történetünket – legyen az örömteli hétköznap vagy sorsdöntő mérkőzés!

Boldog 113. születésnapot, Előre! Az előttünk álló időszak legyen tele új lendülettel, közösségi erővel és győzelmekkel!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A Magyar Sport Napja

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi egyesülete -, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját.

A magyar sport napja

A MAC 1875. április 8-án alakult meg, s az 1947-es megszüntetéséig a legsikeresebb magyar egyesület volt, számos világ- és Európa-bajnoki cím mellett 24 olimpiai aranyérmet szereztek a kék-sárga klub sportolói (köztük a vívó Gerevich Aladár, Rajcsányi László, az atléta Németh Imre, a birkózó Bóbis Gyula és a vízilabdázó id. Szívós István). A klubot 1989-ben a régi tagok újra bejegyeztették, majd 1993-ban fúzióra lépett a Népstadion SK-val, s elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozik.

A Magyar Sport napján hagyomány a budapesti Szabadság téri emlékművet megkoszorúzni a Magyar Athletikai Club szervezésében.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A Magyar Labdarúgás Napja

November 25-dike a Magyar Labdarúgás Napja, amely 2024-ben hétfőre esik.

A magyar labdarúgás napja

Az “Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.): Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.



Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Boldog születésnapot, Előre!

A 2024. október 22-i nap klubunk alapításának 112. évfordulója is egyben, így minden lila-fehér érzelmű szurkolóban felelevenedhetnek az eltelt egyszáztizenkettő esztendő sikerei, kudarcai, győzelmei, vereségei, felemelő és lesújtó pillanatai egyaránt.

Boldog születésnapot, Előre!

Az eltelt 112 évet senki sem feledi, ennyi időt, ennyi tradíciót és történést nem lehet figyelem nélkül hagyni. A legjobb és legszebb ajándék csapataink további sikerei lehetnének és természetesen a 2024/2025-ös szezon végén a biztos bennmaradás kiharcolása. Ehhez továbbra is olyan teljesítményre van szükség, amelyet akár a szakmai stáb, akár a vezetőség, de legfőképpen a közönség is befogad és elismer! Tudja mindenki, hogy ilyen szituációkban különösen nagy nyomás nehezedik mindenkire és még a legrutinosabb lábak is megremegnek, hiszen a megfelelési és győzelmi kényszer által ösztönösen érzett feszültséget nem könnyű félretenni, még akkor sem, ha az ember profi sportoló. A sikerhez viszont nem csak ránk, hanem közönségünkre is szükség van: mondhat bárki-bármit, nélkülük nem sikerülhet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Immár több évtizedes hagyomány, hogy az 1953-as 6:3-as londoni siker évfordulóján, a Magyar Labdarúgás Napján a korábbi válogatott játékosok elhelyezik az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emlékművénél.

Idén november 25-e szombatra esik, ezért a hagyományos ünnepséget egy nappal korábban tartották meg. A centenáriumi emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását 2001-ben, a szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából adták át az akkori Nésptadion, a mostani Puskás Aréna tőszomszédságában.

A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

A megemlékezésen nagy számban megjelentek korábbi válogatott labdarúgók, köztük a jelenlegi válogatott korelnök, a 90 éves Bödör László is, valamint vendégként többek között Gyulai Zsolt, a MOB elnöke, Szöllősi György az MSÚSZ elnöke, valamint az NSÜ-t képviselő Kovács Norbert, de Pásztor József és Mracskó Mihály is részt vett az eseményen.

A magyar labdarúgás napja

Az “Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.): Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

Hajrá magyarok!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/a-labdarugas-napjat-unnepelte-a-szovetseg